Az Álom

A Nap már rég lenyugodott,
A táj ezért sötétségbe burkolózott.
Csillagok pislognak az égen,
A Hold végignéz a vidéken.

Fáradt ember lévén,
Pihenni tértem én.
Bebújtam a pihe-puha ágyamba,
És hirtelen átléptem Álomvilágba.

A szüleimmel egy varázslatos helyes éltünk,
A természet szépsége lebegett körülöttünk.
A ház mögött magas fák erdőt alkotnak,
Előtte pedig a rét virágai illatoznak.

A rétet ketté vágja egy patak,
Aminek a vize táplálja a közelben lévő tavat.
A patak mellett három óriásfa áll,
Árnyékaik hűsölésre hívogatnak már.

A kezemben egy könyvet tartogatok,
Mellyel az árnyékos fűre lekuporodok.
Az arcomat a hűs szellő simogatja,
A fülem a természet lágy zenéit hallgatja.

A madárkák csivitelnek,
A szélben a levelek zizegnek,
Fuvallatai a patakban hullámokat gerjesztenek,
A tücskök pedig vígan zenélnek.

A pataktól pár lépésnyire,
Egy út vezetett a messzeségbe.
Ha az ember jobbra ment,
Végül egy városkára lelt.
Viszont ha balra tért,
El is mondom, hogy hova ért.

Nem is olyan messze,
Csak pár kilométerre,
Egy kastély magasodik,
Ahol a birtok ura lakik.

Hatalmas terület birtokosa,
Pedig csak négyen élnek rajta.
Sürög-forog a szolgáló,
Mert a birtokos fiának érkezése mára várható.

Távol volt nagyon sokáig,
Hisz csak a kötelességtudat marasztalta idáig.
A szülők már azt a pillanatot várják,
Mikor fiúkat ismét karjaik közt tarthatják.

Olvasván a könyvem,
Hirtelen egy lovason akad meg szemem.
Közelebb érve hozzám,
Igéző tekintetét szegezte rám.

Lelassította lovát,
Egy pillanatra sem veszítettem el pillantását.
Míg el nem tűnt a távolban,
A szemem gyönyörködni tudott alakjában.

A szívem egyre hevesebben dobogott,
Ezért a szerelem érzése a testemre is kihatott.
A fák alól felkeltem,
Gondoltam egyet és haza mentem.

A földbirtokos család is boldog volt,
Hisz fiúk hazatért.
Máris egy napnak vége volt,
Egy újabb esemény veheti kezdetét.

Másnap délelőtt a tópartra vidáman lefutottam,
Hogy lábamat belemárthassam.
Leültem egy kőre,
És a hideg átterjedt az egész testemre.

Gondolataim százai elhalmoztak,
Már csak a megoldásra vártak.
Töprengésem közepette,
Észre sem vettem,
Hogy egy személy álldogál mellettem,
Aki halkan ezt suttogja bele a fülembe:
Szerelmem .

Lassan megfordultam,
És egy ismerős arcot láttam.
Egymás szemébe néztünk,
És a szerelem kölcsönös vonzalmát éreztük.

Végül pedig, mielőtt megcsókolt volna,
Megszólalt az ébresztőóra.
Miért kell pont ilyenkor felkelni,
Mikor az életet át lehetne aludni.

Milyen csodásan szép egy álom,
Bárcsak ez lenne az én valóságom!
Mindenki ezt gondolja,
Ha az ehhez hasonlót megálmodja.

Álom és Valóság,
A kettő között van az Igazság.
Álmodni és kívánni nagyon jó,
De az élet nem pótolható.

2009