Az állam NEM a barátod!

Annak, aki még hisz a valódi, elhallgatott igazságokban...

Nekivágtam az élet
sötét oldalának.
Átkeltem útján a
démon-paradicsomnak.
Szemeibe néztem a
bukott angyalnak.

Van, ki ez államot
őrületnek mondja.
Oly sötét minden itt,
biztost senki sem tudja.
S nincs kiút, nem lehetek
szabad soha.

Hallja valaki engem,
hallja hívásom?
Jöjj és segíts nekem,
vigy át öledben a hídon.
Könnyítsd meg nekem
én kínom, fájdalmom,
hogy ne legyen hiába
rövid éltem, s holtom.

A csillagok felé haladtam,
de nem vezet tovább az út,
napkeltig lelkem nem gyógyul,
s a szabadság oly távol...
Nem találom én utamat,
a látomás többé nem tisztul,
vért látok tenyereimen,
nincs több lábnyom a fövényen.

Az állam mindenki ellen...

Éltem a pokol szélén,
félelemmel és bűnnel.
Ismerem vétkeim,
miket követtem el.
Nem bánok semmit,
élek ily lélekkel.

Elvesztem lassan
a szenvedésben.
Kérem Istent, adjon
kegyelmet nekem.
Angyalok s démonok
játékszere lettem.

Hallgasd meg hívásom!
Vezesd a fegyverem!
Az állam nem barátod,
hallgass meg engem!
Mondd, segítesz-e,
hogy fájdalmam enyhüljön?
Meghátráljon az állam,
az igazság győzzön?

Haladtam felé a csillagoknak,
de utam tovább nem vezet.
nem gyógyulok napkeltéig,
s a szabadság elveszíthet…
Utamat nem látom már,
nem lesz tiszta én vízióm.
Tenyereimen vért látok,
s a homokban nincs több lábnyom…

Az állam mindenkit elnyom…

Engedj el rabláncaimról.
Mondd meg, ki vagyok.
Bűneim rabjaivá váltam.
Hazug éltemben haldoklok.
A legmélyebb völgyeket,
hasadékot átszeltem.
Ki vagyok, mondd meg,
Kérlek segíts énnekem.

Hívtak, hívtak a csillagok,
s felkeltem, hogy harcoljak.
Szemben a felkelő nappal,
szabadság, téged várlak!
Mondd el, merre menjek,
hogy burzsuj meghátráljon?
Véres a puskám, két karom,
a homokban sincs több lábnyom.

Az állam egy rémálom…

Az állam nem a barátod,
engedj el láncaimról.
Az állam nem a barátod,
Szabadíts a fájdalomtól.
Az állam nem a barátod,
elvesztem a szenvedésben.
Az állam nem a barátod,
Istenem, segíts meg engem.