Ars Poetica

Seb fut végig vékony testemen,
Mérgező vérem lehull csendben,
Romlott vagyok, mint minden,mi szenvedélynek él,
Istenhez szólni nem szégyenl és önzetlenül kér.
Mert a test hajtja szívem,
Követem azt őszintén és híven.

Ében szirmaim még kinyílnak,
Bár eleim magukhoz hívnak,
Ám vad szívem még életre vágy
Tudni akarom, mi vár még rám
Támadhat rám gyilkos kór
Földanyám rám áldást szór.

Itt voltam, mikor nem volt még semmi
Bűneim nem váltotta meg senki...
Kórbaoltott fájdalom nem bénította ösztönöm,
Most csak erkölcs és gátlások átka alatt örlődöm...
De voltam vad ösztönlény valaha én is,
Szent érzelmek oltárán áldoztam kéjt is.

Visszavágyom az időtlen korba
Százszor oda, mint az "itt" pokolba.
Vagy váljék a jelen örömmé
Vesszen a rossz elem, önösség!
Legyen úrrá rajtam az ősi ösztön,
S vesszen minden szellemi börtön...