Árnyék

Hatkor, midőn esti sétámra készülök,
felöltözök, kezemben a kulcs zörög.
A nap még süt, szinte éget.
És akkor egy kis árny mögém lépeget.

A kis árny előreszalad.
Meg-megáll,
ha kell meg is vár.
Körbenéz a fáknál.
Majd mögém visszaáll.
Így megyünk soká.
Vár a határ,
a csendes magány.

Így mentünk soká,
míg a nap leszállt.
Szememet zavarta a hiány,
nem láttam, hol a kis árny?
De aztán
az utcán
kigyúlt a lámpafény.
És akkor egy kis árnyék lépett mögém.
- Ideje indulni haza!
Vár a meleg vacsora!
A kertek alatt ugatott egy kutya.
S szállt mögöttünk az út pora.

A kandalló előtt ülök,
kezemben finom vacsorám.
- Gyere ide kis árnyam!

Kis árnyékom itt ül előttem.
Egy percre becsukom a szemem.
Mikor kinyitom, térdemen a feje.
Meleg, barna szempár néz vissza rám:
- Hívtál gazdám?
A kis árny Bogár, a kutyám!