Álom

Eljön az est, de álom nem jön a szememre,
Leteszem a fejem, s Te jutsz az eszembe.
Te vagy, kire gondolni csak tudok,
S remélem, ma talán szépet álmodok.
Majd rám tör az Álom, csak egyre tudok gondolni,
Elveszthetlek bármikor, ez nem hagy nyugodni.
Nem vagy teljesen az enyém, tudom,
S tudod Te is, de hiszem az idő mindent megold.
Félek, s a sötétben könnyezik a szemem,
Hinni akarok, s a kíntól megremeg a testem.
Pedig szeretlek teljes szívemből, elhiheted nekem,
De ez az Álom tönkretesz teljesen.
Mert nem hagy nyugodni a gondolat,
Másé leszel, és örökre elvesztem az igaz Álmomat.
Kín s gyötrelem nélküled itt minden éjszaka,
Arra vágyom kedvesem ne hagyj el soha – soha.
Az Álomból felébredek, felemelem fejem,
Rád gondolok, most csak Te vagy nekem.
Eljött hát a reggel, felém az Álom utoljára int,
De hallom amint mondja – Ne félj, az enyém leszel megint!