Álom a szabadban

Zöldbe burkolózva ringnak bölcsőként a fák,
Ez édes hazánk, s itt élt már dédapánk,
Hórihorgas lepedők emelkednek fölénk,
Puha ágyként hullámzik alattunk a rét.

A lábamnál sietős, dolgos népség sürög-forog,
Szabadon szálló repdesőket látok a horizonton,
Kecsesen hajlik a fűszál, bokrokat borzol a szél,
Fülelve állok némán, hallgatom, körülöttem minden él.

Lágyan magához ölel, elringat egy szellő,
Finom álmokkal kecsegtet a bódító levegő,
Halkan egy csilingelő dallamot hallgatok,
Lefekszem a fűbe, s repülő levelekkel táncolok.

Mélyre jutok, magasra szállok,
Most itt vagyok, de hirtelen a távolban járok,
Fenn a hegytetőn, lenn a fák karjai közt,
Benne élek és a természet szívembe költözött.

De ott mélyen belül csak Téged talál,
Mert Te vagy az, kit szemem és szívem egyszerre lát.
Magamhoz szorítlak, de könnyű láncokat adok,
A boldogság vagy bennem s én a Tiéd maradok.

Villannak a képek, változnak a helyszínek,
És én újból a zöld ágyban heverészek.
Ugyanazok a fák, azok a felhők, de valami változott,
Te is itt fekszel velem s örömömmel a bú távozott.

Felettünk mennek az alakváltó tekergők,
A mindent látó, hóbortos bárányfelhők.
Kezed kezemben, lelkünk fái egymásba ölelkeznek,
Mosolyogva virágoznak, mert minden perc egy új kezdet...