Akarat Hajnala

Valami az életemből eddig hiányzott.
Nem találtam a helyem, a világ taszított.
De ráleltem a lelkem másik felére,
Bepótoltad a tüzes űrt – többet nem éget.

Melletted szeretem magam,
De talán Téged még jobban.
Szívemben Neked volt mindig hely,
Mintha együtt nőttünk volna fel!

Akkor miért fáj mégis a lelkem?
Túl sokat adtam, ami Neked nem kell.
De mégis igényled, csak nem viszonzod.
Csak szívem súlyos láncát meg-megrántod.

Uralni próbálsz? Hogy bármit megtegyek?
Rabszolgád lennék, kit ember megvehet?
Ne rendelkezz velem – Veled vagyok, nem érted!
Így is közel voltál, hogy szívem kitépjed!

Érthetetlen csalódás dühöngve rombolt,
Az elrejtett énem bivalyként tombolt.
Szemedbe ezüst könnyek, arcodra mosoly ült.
Hát erre vágytál? Megtetszett ez a tűz…

Több vagy Te ennél! Hiszem, akarom.
De ennyi nem elég – Tudni akarom!
Hogy kapum nyitva állt nem mást szolgált,
Minthogy bizonyításra esélyt kaptál!

El se hinnéd, mily kevés elég,
(Apró tettek, csakhogy megértsd).
Szavakból már túl sok is volt,
A bizalmam más hangért szól.

Nem kérek én túlságosan sokat,
Csak hogy magamhoz szoríthassalak.
Karjaimban érezhessem,
Hogy Te is megszorítasz engem.

Hát legyél Te az akarat hajnala!
Szükséged van Neked is A barátra.
De ha nem teszel semmit értünk,
Szomorúan be kell látnunk: Tévedtünk...