Acéldarab

Emberi értelem kopik a falakon,
Állati vadság fénylik a szavakon.
Elborult aggyal elkövetett tettek,
Öntudatlan, ütésre emelt kezek.

Kóma utáni őrült értetlenség,
Vértől égő szürke fényű pengék.
Ösztönök idegtől remegve élednek,
Embertelen kínok a holddal ébrednek.

Lelkek mészárlása puszta szavakkal,
Halálőrültség egy kitörő vulkánnal.
Pszichopata a vérszag színében mutatkozva,
Elmebeteg szempár halállal árnyalva.

Tükörrel szembesített vad gondolatok,
Pusztulásra ítélt égő széndarabok.
Lángba hulló vércsepp sercegése,
Tömeg közepén a bomba ketyegése.

Kegyetlen hangerő a szél zúgásában,
Ok nélküli pusztítás a vámpír szomjában.
Halálugrás a híd tetejéről,
Feltörő gyilkos a szerető szívből.

Remegő kéz, mely a pengét markolja,
Mely az izzó vért a kőre folyatja.
Megszorult acéldarab a két csont között,
Átkozott kéj a pókerarc mögött.

Reszkető test, mely egy lélek foglya,
Mely a gyilkost gyenge féken tartja.
Hús és inak, puszta anyagi lét,
Megfeszült csontok várják a hold ébredését.

Sajgó megbánás a teremtő agyában,
Térdre zuhant könnyek egy test halálában,
Késő bánat az elsőszülött fölötti gyász,
Letelt az idő, vérbe fagyott a nász.

Hátat fordított a szeretet a ködös éjjelen,
Vércsepp csillan a kopott ékköveken.
Homályos éjből ébred a mocsaras hajnal,
A pusztító szomj megpihen az acéldarabbal.