A szegénység

Reggeltől napestig dolgozott keményen
Elszántság lángjai lobogtak szemében
De hiába volt ez a nagy sietség
Váratott magára az áhított fizetség.

Fáradtan ballagott dolga végeztével
De vágyait őrizte, óvtak két kezével
Körötte sötétség, csak a hold figyelte
Ahogy mély bánatát a vállain cipelte.

Szapora lélegzet, felgyorsult léptek
Mélabús szemei könnyfátyolban égtek
Némán köszöntötte az elárvult kút
Hűvös alázattal vezette az út.

Kísértetként álló, kietlen ház várta
Meggyötört testét a félelem átjárta
Gyengédségre vágyott, szerény boldogságra
A szeretet lett volna lelke orvossága.

A kályházban évek óta nem lobogott tűz
A dermesztő hideg megszokottnak tűnt
Álom a vacsora, a holnap mit sem ígér
Keserves időkben a szegény ember így él!