A fiú becsület

A fiú becsület olyan drága kincs,
Ami soha el nem vész mivel, hogy nincs.
A fiúk, mint a köd, jönnek-mennek,
Minden lányt egy napig szeretnek.
Aki egy hétig bírja,
Annak meg van ásva a sírja.
S aki egy hónapig bír szeretni,
Azt Múzeumba kell helyezni,
S fölé kell írni:
’’Ezt embernek lehet nevezni!’’

Mivel a levélírással én következem,
Így megírom az utolsó levelem.
Nem akarlak sokáig untatni,
De utolsó levelemben még el kell mondani,
Eljött a perc a búcsúzáshoz
Ne rohanj úgy, hogy meg se látsz,
Nem foglak titokban követni én.
Egyet ne felejts el, szeretlek én.
Kedvesem köszönök mindent.

Vedd hát a fájó szót: Isten veled!
Édesem
Gondolj néha rám
E levél egy néma vallomás…