Vigyázz, mit mondassz

A hűvös, enyhén állott szagú szobában mindössze két ember volt jelen.
Az egyik, borostás, nagydarab, kigyúrt fickó, a terem közepére állított faasztalnál ücsörgött, kedélyesen, mintha csak teázni hívták volna. Bal bicepszére farkas vicsorgó pofája volt tetoválva.
A másik, az ajtó előtt állt, fejét nekitámasztva az ajtófélfának. Jóvágású, harmincas fiatalember volt, enyhén gondterhelt arccal.
- Nem hajlandó... nem... - morogta maga elé. A nagydarab elvigyorodott.
- Mondja már - szólalt meg - Mi a francér’ tartanak itt? Nem csináltam semmit.
A másik nem válaszolt, csak lassan megfordult, hogy a szemébe nézhessen foglyának. Odébb lépett, mert nyílt az ajtó, és egy harmadik férfi lépett be, fel se nézett a maga elé tartott füzetkéből.
- No mi van itt, mi van itt? - dörmögte. Idősödő, bajszos.
- Nem működik együtt.
- Aha, aha... - a nagybajuszú szórakozottan tekintett fel végre az olvasmányából - Szóval Albert...
- Vadbert vagyok - jelentette ki a megszólított, és szemöldöke ingerült rángatásával jelezte, mennyire utálja, ha a becses nevén szólítják.
- Vadbert - ismételte a bajszos, és fiatal társára nézve kuncogott, de mivel amaz nem viszonozta jókedvét, elkomolyodott - Mit gondolsz Jimmy, miért nem akarja az úr elmondani, amit tud?
- Ha tudnám a választ- felelte dühét nem palástolva Jimmy. - Már rég kiszedtem volna belőle mindent.
- Te ragaszkodtál ahhoz, hogy kihallgathasd Albertet.
- Igen, mert...

- Mondtam, hogy nem vagyok Albert! - őrjöngött a rab, és fenyegetően megrázta láncait.
- Pofád befogod! - dörrent rá Jimmy. - Tudom, hogy te voltál az!
- Nincsen bizonyítékuk! - üvöltötte Vadbert. - Jogtalanul tartanak itt!
- Már hogyne lenne! A tett színhelyén ólálkodtál!
- Jimmy nyugodj már meg... no - próbált rendet teremteni a bajszos. Foglyuk tébolyultan rángatta láncait - Te meg kussolj Albert!
- Nem vagyok Albert! - a két rendőrtisztnek ki kellett vonulnia, ha hallani akarták egymás hangját. Albert olyan hisztériát rendezett neve hallatán, hogy sehogy sem bírtak vele.
- Flúgos az ürge - dohogott Jimmy. - Nyilvánvalóan haragszik az egész világra, mert az anyja Albertnek keresztelte.
- Ez most nem számít. Ne a nevével foglalkozz, no. Ha azt akarja, hogy nevezzük Vadbernek, akkor úgy hívjuk. Ha ez az ára annak, hogy elárulja mi késztette tette borzalmas voltára.
- Azonosították már a két testet?
- Még nöm... - a bajszos megcsóválta fejét, Jimmy pedig szó nélkül visszaindult a feltehetően lecsillapodott Albert vallatására.

- Na öcsi. Most mond el szépen miért csináltad.
- Mit?
- Tudod.
- Nem.
- Ne szórakozz.
- Höhö - nevetett Albert.
- Csak az időnket vösztögötjük - mondta a bajszos.
- Walter, jó lenne nem hátráltatnod a munkámban.
- Bocs. No. De ez nöm mond semmit. Nyílván ő volt. De nincs indíték. Özösötbön tudod mi lesz. Szabadláb. No...
- Ott volt! A helyszínen! - kiabálta Jimmy, és az asztalra csapott öklével.
- Ne ijesztgess - ásított Albert - Inkább engedjé’ el.
- Mit kerestél ott, he?- fordult felé ismét Jimmy. Halántékán szaporán lüktetni kezdett egy kidagadó ér. Albert figyelmét is felkeltette.
- Mozog a halántékod.
- Kuss, arra felelj, amit kérdeztem!
- Mit is?- vigyorodott el. Foghíjas. Jimmy az égre emelte tekintetét, mintha türelemért fohászkodna az égiekhez.
- Ha ilyen gyengeelméjű vagy, jönnek érted a pszichiátriáról. Ott aztán gondolkozhatsz a gumiszobában.
- Ne fenyegessé’ Jámbor Jimmy - böffentette unottan Albert - El kő’ engednetek, mer’ nincs bizonyítékotok rá. Hehe.

Akármennyire is igyekeztek, a fogságban tartott Albert egy hangot sem volt képes kinyőgni arról, hogy mit tett két áldozatával, mielőtt felgyújtotta őket. Egyáltalán arra se volt kézzel fogható bizonyítékuk, hogy ő tette. Ám mindenki szentül meg volt győződve ártatlanságának hiányáról.
- A pasas büntetett előéletű! - üvöltötte magából kikelve Jimmy az irodában, mikor gyümölcstelen vallatásukban némi szünetet tartottak
- Az ég szerelmére, ez esetben az összes nyilvántartásban szereplő egyént kihallgathatnánk! - felelte egy kolléga, aki tehetetlenül forgott irodai gurulós székén.
- Teszek rá. A helyszínen volt. Nem engedhetjük el csak úgy!
- Nincs más választás! Jimmy, inkább menj haza, és kettyintsd meg a nejed, tiszta idegroncs vagy - a megszólított ingerült fejmozdulatot tett.
- Jaj, azt ne mond, hogy még azóta se...
- De igen - válaszolta Jimmy.
- Menjetek el egy szexpszichológushoz - javasolta Dominik - Én is oda vittem a nőm, mert nem tudott észszerű magyarázatot arra, hogy miért nem akar szexelni. Másfél hónapig tűrtem!
- És sögítött a doki?- érdeklődött Walter, miközben jóízűeket harapott egy nagy kolbászos szendvicsből.
- Hát... - komorult el Dominik - A dokinál arról panaszkodott, hogy csak magamra figyelek, rá nem. Úgyhogy azóta csak neki jó, nekem nem ez esetben én nem akarok szeretkezni - az irodában kitört a hahotázás, Dominik is feszülten vigyorgott - Viszont Jimmy, én a nőmmel a tizedik házassági évfordulón még olyan orgiákat csaptam, hogy a szomszédok minden reggel panaszkodtak ránk. Neked is ezt kéne, nem pedig itt duzzogni.
- Ő is mindig azzal jön, hogy nem figyelek rá - morogta Jimmy - Meg tudnám ölni olyankor. Mindig figyeltem rá...
- No Jimmy. Tényleg mönj haza no - dörmögte Walter, mikor nagyrészt csillapodtak a kedélyek, és ki- ki saját dolgára visszatért - Ez a Vadbert nöm fog ma se mögszólalni, no.
- Jó, csak az azonosításra várok. Lehet, hogy okosabbak leszünk, ha megtudjuk, kiket ölt meg.
- Mióta nöm voltál otthon, fiam?
- Csak 3 napja... - vont vállat Jimmy, és szórakozottan kaparászta az asztalát.
- Az östen szörölmére... - csóválta fejét Walter - Mostanra már biztosan kíván a fölöségöd. Mönj haza, oszt dolgozd mög köményen, no!
- Csak veszekedne, amiért benn voltam eddig! - felelte Jimmy, és kezdett vörösödni az arca, jelezve, hogy mindjárt máson veri el a port.
- Ejnye no, de ha tíz nap múlva se mész haza, mégdühösebb lesz az asszony. És mivan a fiaddal?
- Hát... hát... - jött zavarba kissé a férfi - Óvodába jár...
- Ehh - legyintett Walter, és összegyűrte a papírzacskót, melyből eltüntette uzsonnáját - A lögszöbb korban van a györök, te mög itt lopod a napot Vadbertel, aki egy vadbarom, oszt se előre se hátra nöm halad az ügy. Mönjé’, aztán uccu neki. Legyél apa és férj már végre, no!
Jimmy nem szólt, csak lehajtott fejjel bámulta a cipője orrát. Walter sután megveregette a vállát, és elindult a szemetes felé.
Ekkor megcsörrent a telefon. Dominik kapta fel.
- Á, az azonosítás! - az irodában csend lett. Dominik "öhöm"- özött, és "igen, értem"- ezett, majd lerakta a kagylót.
- Hát egy nő meg egy kisgyerek volt. Nemi erőszak... igen a kissrácon is... - döbbent csend - Aztán benzinnel leöntötték őket, majd a gyufa...
Nem kellett befejeznie. Mindenki elborzadva csimpaszkodott Dominik utolsó mondatába, mely még ott lebegett fejük fölött, emlékeztetve őket arra, tulajdonképpen miért is vannak itt.
- Nemsokára küldik a személyleírást, és a neveket - közölte még Dominik, majd leült.
Lassan megeredt a társaság nyelve, olyasmik hangoztak el, mint a "Micsoda emberek vannak", és a "Borzasztó".

- Hát újra itt vagyunk Vadbert - Jimmy és Walter ácsorgott az újfent megláncolt Albert előtt. Amaz álmos, kótyagos tekintettel bámult rájuk.
- Jólenne má’ ha békiben hagynátok... - morogta - Kezdem elveszíteni a türelmem.
- Egy nő, és egy kisfiú, nemde?- kérdezte Jimmy.
- Miről beszél? Van egy nőm, de szerintem már rég Bobbal dug, mert 2 napja itt rohadok ebben a kriptában.
- Senkit sem érdekel a szánalmas magánéleted. Tudjuk, hogy te voltál.
- Koma, no, mond már el. Nököd is jobb lesz a lölkiismörötöd, no. Kapsz pár évet, aztán sitty - sutty. Nöm nagy ügy... No - tette hozzá, mintha kötelező volna.
- Jimmy... - nyitott be vészjósló tekintettel Dominik - Gyere ki egy pillanatra. A férfi a fogát turkáló Alberte villantotta égszínkék szemeit, jelezve rosszallását, annak hallgatása felett. Majd feltápászkodott, kisétált, és bevágta maga után az ajtót, nyomatékosítva mindenkiben, hogy ő igenis mérges, és ne merjen senki se ujjat húzni vele.
- Az orosz hív.

- Mit akar...?- lepődött meg Jimmy - Nem tehetek róla, hogy nem vallja be az istenverte kopasz kitetovált feje...
- Menjél már! - azzal belökte kollégáját a főnök ajtaján.
- Áh, Mr. Scott. Foglaljon helyet.
- Öhm... köszönöm - zavartan leült az íróasztal előtt lévő fotelba, majd automatikusan körbenézett az irodában.
Minden polcon üres töltényhüvelyek sorakoztak. Érdeklődve hajolt közelebb az egyik ilyen gyűjteményhez.
- Khm- khm.
- Oh - kapta fel a fejét - Elnézést, csak sose láttam még ennyit egy helyen...
- Mr. Scott, feltételezem sejti miért hívattam az irodámba - Sergej Iljics nagydarab, pocakos, ám félelmetes tekintetű ember volt. Világoskék ingjén foltokban ütköztek ki az izzadás helyei, mely normális esetben Jimmyt hahotára fakasztották volna, most azonban zavartan nyelt egy nagyot.
- Igen, de higgye el uram, már nem sok, és kiszedem belőle. Csak még egy kis időt adjon, nem hagyom, hogy szabadlábra kerüljön a vadbarma.
- Teljesen felesleges - legyintett az orosz - Már szabadlábon van.
- Tessék?
- Bizony. Érte jött az ügyvédje. Megnyerő fiatalember.
- Dehát... dehát... - hápogta Jimmy megilletődve.
- Nem ezért hívtam be - a főnök szemében most aggódás csillant. Jimmy mégjobban meglepődött, akárhányszor látta az oroszt, mindig mogorva, és lenéző volt - Maga mikor volt otthon utoljára?
Jimmy nyaka ismét vörösödni kezdett. Hihetetlen, hogy már a főnöke is tudja, hogy a feleségével már hónapok óta nem volt intimebb helyzetben. Miért kell a munkahelyén állandóan ezen csámcsogni mindenkinek?!
- Pár napja... - bökte ki ingerülten. Tudta, ha most a Iljics nekiáll szexuális felvilágosítást tartani, nem áll jót magáért.
- Szóval nem beszélt a nejével a gyilkosság óta? - Jimmy mérge úgy párolgott el, mint ahogy jött. Döbbenten meredt az oroszra.
- Mit mond?
- Mr. Scott - Iljics hangja szelíden, lágyan csengett - Az azonosítás megtörtént - pár másodpercig hezitált, majd kimondta - Mrs. Stella Scott, és fia, John Scott...
Jimmy úgy meredt főnökére, mint aki azt jelenti be, hogy másnap malacállarcban és latexruhában kíván dolgozni jönni - mint egy idiótára.
- Ezt nem... ezt nem... nem.... - hebegte.
- Biztosíthatom, hogy de - bólintott komor- ünnepélyesen Iljics. Jimmy két kezébe temette arcát, egy szívdobbanásnyi ideig úgy tűnt, mint aki fel se fogta, ami történt - majd keserves zokogás tört rá. Testét természetellenes remegés rázta, hangja tőrként hatolt az épületben lévő monoton irodazajba.
- Vezessék ki - hallotta főnöke részvét- teljes hangját, majd két erős kar jobb és baloldalról megemelte, és magával kényszerítette őt.
Nem látott, és nem hallott, könnyáztatta szemeit az ég felé emelve üvöltött, mint egy háborodott.
- A fiam! A feleségem!
Megdermedtek a munkálkodó kollégák, bánatosan pillantottak Jimmyre. A mindig határozott, magabiztos, és kiváló nyomozó most két biztonsági őr karjában vergődött, és kínját sírta a világba.
Mikor kivitték az ajtón, jéghideg, fullasztó csend maradt utánna. Lassan mindenki felocsudott, és újra beszélgetni kezdtek. Olyan szavak hallatszottak, mint a "Borzasztó" és a "Szegény Jimmy".

Másnap még mindig feszült csöndbe burkolózva végezték munkájukat odabenn, az alagsorból felvezették Albertet, hogy hivatalosan is átvehesse őt az ügyvédje.
Iljics irodájában ültek, hárman: maga a főnök, az ügyvéd, Mr. Oscar, és Albert, aki köztudottan Vadbertre változtatta nevét.
A papírmunkát végezték - ezt aláírni, amazt aláírni.
- Hát, remélem kellemesen telt az öhm... - kezdte Iljics. Nem folytatta, nem látta értelmét. Albert tüntetően másfele nézett, nyílván komoly önuralomra volt szüksége, hogy ne vágja orrba az oroszt.
Ekkor nyílt az ajtó, Vadbert, és ügyvédje hátrafordult, hogy kíváncsiságának eleget tegyen, Iljics csak felpillantott, és egy revolverrel néztek farkasszemet. Történetesen Jimmy Scott kezében büszkélkedett a fegyver, gazdája lábbal csukta be maga után az ajtót. Tekintetében valami megváltozott az elmúlt napban. Keserű fájdalma mellett mégvalami megjelent.
- Mr. Scott! - szólalt meg döbbenten Iljics. - Maga gyász- szabadságon van.
- Ó dehogyis - csevegő hangon szólalt meg, mint aki csak beugrott körülnézni, hogy minden rendben zajlik-e. - Van még egy kis dolgom.
- Súlyos hibát követ el Mr. Scott - emelkedett fel az ügyvéd. Hangja unottan, nyekergősen, és meglehetősen idegesítően csengett. Kinézete is nyugtalanító volt. Vastag, piros keretű szemüvege csálén állt szemén, haja természetellenesen szőkén meredezett a négy világtáj felé. Arca csak enyhén keltett patkányéhoz emlékeztető pofázmányt, két első foga még csukott szájtartásban is kikandikált vékony ajkai közül.

- Erotikus hangod van! - kacagott halk- fenyegetően Jimmy. - Bassza a fülemet!
Az ügyvéd jelét se adta, hogy értette volna a sértést.
- Mi van Jámbor Jimmy? Most meg akarsz ölni?- szegezte neki a kérdést Vadbert.
- Hogy is mondjam Albert... nem csupán meg akarlak ölni... HANEM MEG FOGLAK ÖLNI! - hangja egy másodperc alatt váltott nyugodtból üvöltésre, ezzel egyidőben meghúzta a kibiztosított revolver ravaszát. Arca vicsor- vigyorba rándult, ahogy a százhúsz kilós, izmos férfi fülsértő robajjal vágódott hanyatt, és rántott magával mindent - természetesen az üres töltényhüvelyek kígyózó sorát.
A lövésre biztonsági őrök, és nyomozók hada lepte el a kis irodát. Jimmy csak állt, arcán a torz vigyorral, szemében a kínnal, és a tébolyultság halovány jelével, és hagyta, hogy megbilincseljék, és elvezessék.