Véresen komoly

A város, melyben mindennapjaimat töltöm lényegtelen, de minap találkoztam egy sráccal. Kicsit ittas állapotában egy fél-cigis dekkért hajolt le. Jókedvemben voltam és megkínáltam egy szállal. Elbeszélgettük, megtudtam sok mindent róla, és oda jutottunk, hogy beültünk egy ivóba. Pár óra múlva már nálam is elindult egy részegedési folyamat. Elindultunk, hogy pénz híján sétáljunk, és tovább folytattuk a beszélgetést. Nagyon jól összebarátkoztunk, (félreértés ne essen, semmi homoszexualitás). 2 óra sétálgatás után elköszöntünk és ki-ki ment a maga dolgára. Megtudtam a nevét, kedvenceit és mindent, amit egy emberről érdemes tudni. Örültem, hogy újabb baráttal gazdagodott a skálám.

Pár nap múlva szinte a semmiből egy hatalmas zavargás támadt az utcákon. Mindenki dobálózott, szitkozódott, rohangált és kendővel takarta arcát. Szokásomhoz híven sétáltam haza és belekerültem a sűrűjébe. Egy fekete kendővel arcát takaró fiú rám támadt, és olyanokat vágott a fejemhez, amikről hirtelen azt se tudtam, hogy micsoda. Szitkozódott, és ütlegelni kezdett. Felkapta az első kezébe kerülő tárgyat, ami egy vascső volt és azzal folytatta tovább ütlegelésemet. Kiabáltam, ordítottam segítségért, de a zűrzavarban senki sem figyelt arra, hogy egy szimplán arra járó embert vascsővel ütnek. Kórházban ébredtem. Utolsó emlékem, hogy földre zuhantam és az eddig engem ütő ember levette maszkját és a szemembe nevetett. Az az ember volt, akit cigivel kínáltam, elvittem inni és barátomnak hittem. Nem tudok mit csinálni, ilyen az élet. Véresen komoly.