Vámpírok

A piros sportkocsival érkező fiatalok a Véradó Állomás elé érve hirtelen fékeztek. Elegánsan szálltak ki a kocsiból. Kiengedték a hatalmas dobermant, és pórázon vezetve elindultak az épület felé. A portás megkérdezte tőlük, mi járatban? Ők elmondták, hogy olvasták a minap a felhívást, hogy fogytán a vér és vért szeretnének adni.
– C épület, jobbra, földszint– mondta a portás és két ujját a portássapkához emelve szalutált. A fiatal pár elindult a véradó állomásra. Minden további nélkül beléptek a nyitott ajtón, ahol egy orvos és két asszisztensnő invitálta őket beljebb. Mielőtt beléptek volna a kutyát a bejárati ajtó melletti korláthoz, szíjazták pórázánál fogva.

Belépve, a köszönés után tekintetükkel végigpásztázták a vitrinben sorakozó palackozott vérkészítményeket, majd tekintetük a frissen levett, zacskókba töltött friss vérre tévedt. A férfi izgatottan nyalta meg szájszélét. A hölgy követte példáját.
– Fáradjanak beljebb! Vért adni jöttek? - kérdezte tőlük barátságos, széles, de kéjes mosolynak is beillő sátáni vigyorral az orvos. Hájas arcára földöntúli vigyor ült ki, mint a hentesnek mielőtt szíven szúrja a disznót. A fiatalok észrevétlenül könyökeikkel oldalba bökték egymást és tétován az asszisztensnőkre tekintettek, majd megindultak a műbőrhuzattal bevont vérvevő ágy felé, de a nővérek előbb a vizsgálóasztalhoz irányították őket. Felvették adataikat, majd mintát vettek a vérükből, hogy később majd a levett vérhez csatolva beküldjék a központi laborba, megvizsgálandó, használható-e a vérük

– Hát akkor ezzel is megvolnánk. Először adnak vért? – fontoskodott az orvos.
– Igen, először jött a válasz tőlük.
– Akkor, nincs más hátra, mint előre!- fontoskodott tovább. - Lefekszenek szépen ide! Úgy felgyűrjük az ingujjakat, elszorítjuk az ütőeret, aztán belebökjük a lyukas tűt a vénába! - lihegte kéjesen, megnyalva szájszélét, és az ágyon fekvők felé indult a tűvel. Abban a pillanatban, amint meg akarta bökni Ádám vénáját, Éva felugrott fekhelyéről, és tépőfogait az orvos nyaki ütőerébe mélyesztette. Az orvos se köpni, se nyelni nem tudott a meglepetéstől, és mivelhogy hatalmas testű ember volt próbálta lerázni a nyakába csimpaszkodó nőt, de sikertelenül. A vér elkezdett Évába áttranszformálódni…

Meglátva az egyenlőtlen küzdelmet Ádám felugrott az ágyról, és fogait az orvos kari vénájába mélyesztette. A két asszisztensnő a döbbenettől lecövekelve holtra válva pislogott, mint akikben megállt az ütő. Majd magukhoz térve, sikoltozva menekülésbe fogtak volna, ha a hatalmas doberman nem áll az ajtóban. A kutya vérszomjasan vicsorgott rájuk. Így csak a sikoltozásra futotta erejükből. Amint visszafordultak már késő volt, nem tudtak segíteni főnökünkön. Fehér orvosi köpenyege a ráfröccsenő vértől hentesköpenyre emlékeztetettet. Mikor elengedték a rácsimpaszkodók, rongybábuként terült el a kövezeten.

Újabb sikoly már nem hagyta el a holtra vált nővérek ajkait. Erős karok ragadták meg őket és máris nyaki ütőerükbe mélyedtek a vámpírfogak. Percek alatt viaszfehérré vált testük élettelenül koppant a kövezeten. Ekkor ért oda portás a nagy sikoltozásra. A kutya állkapcsa vasmarokként szorította össze lábikráját, amikor kezében a hirtelen felkapott franciakulccsal közbe akart avatkozni. Kétségbeesett küzdelembe bonyolódott a dobermannal, melyből a kutya került ki győztesen. A portás ríva nézte végig a mészárlást melynek akaratlanul is szemlélőjévé vált. Mikor a két vámpír elverte első éhét leültek az orvosi asztal mellé, és kéjesen nyalogatták le a vért ajkukról.

– Étvágygerjesztőnek jó volt– szólalt meg elsőre Ádám. –Igen, bevezetésnek nem rossz, de tudod miért jöttünk?–persze kedvesem: felfaljuk az összes vérkészletet, hogy az örök életet megkapjuk általa. Ez a több hektó mennyiség elég is lesz nekünk, míg a világ-világ… – Beszélgetésüket a portás nyüszítése szakította félbe, aki saját hányadékában és ürülékében fetrengve a jó istent és az összes apró és nagyobb szenteket hívta segítségül. Éva imigyen szóla, Ádámhoz: – kedvesem, ne hagyjuk ezt a friss vért se veszendőbe menni, szívjunk belőle egy ampával!
– Hogy neked mennyire igazad van asszony, étvágygerjesztőül intézzük el ezt a vén majmot is! – mondta Ádám, és nem szóltak többet. Az eszét vesztett jajongó portáshoz léptek. Elkapták a nyakát és jobbról – balról, elkezdték kiszívni. Aztán a földre lökték a kivérzett, rongybábuként összecsukló embert, és hagyták, hogy a kutya nyalja fel a még kicsurgó, maradék vérét.

– Hát, akkor rajta, szólott Ádám és a palackok kiürítéséhez fogott. Egymásután eresztette le torkán a konzervvért. Úgy járt a nyeldeklője, mint a lúd gigája tömés közben. Éva a zacskókba levett vérek ivásához fogott. Olyan mohón itták, nyelték a sok vért, hogy hasuk óriásira dagadt. Szemeik kigúvadtak, majd szörnyű, fuldokló hányingerrel okádták egymásra a megemésztetlen vért… És ekkor szörnyű dolog történt: mohóságuk áldozataivá váltak: megfulladtak a nyelőcsőből a gégébe visszafolyó vértől, ami pillanatok alatt megalvadt, és elzárta a légutakat. Élettelenül terült el az utolsó két vámpír.

Ezzel történetünk véget is érhetne, ha egy svédcsavarral a véletlen közbe nem lépett volna. Az történt ugyanis, hogy a vicsorgó doberman megrészegülve a portás vérétől eltépve szíjjá t berohant a mészárszékre emlékeztető véradóhelységbe és a gazdái által kiokádott vért mohón lefetyelni kezdte. Miután jóllakott, a vámpírok által előemésztett vér átalakította habitusát és vámpírrá változott. A közben megérkező újabb véradók sikoltozva kiabáltak segítségért, hívták a mentőket, rendőrséget, tűzoltókat De itt már nem segíthetett földi hatalom. A sátán kutyája, a vámpírrá változott doberman két lábra állva vicsorgó pofával elegánsan kisétált az előtte szétváló megdöbbent emberek sorfala között, majd eltűnt a kanyarban.