Valaki egyszer azt mondta...

Nem is oly rég azt mondták rám, átlagos vagyok. Nem ismerjük egymást, alig beszéltünk két szót, de ezt mondta. Eleinte megdöbbenve álltam a hír előtt, nem tudtam, mire véljem ezt. Méghogy én átlagos. Egyáltalán mit értett ez alatt? Ezt sajnos nem tudom meg, egy ideig még biztosan nem. Olyan lennék, mint a többi rohanó, egymásra nem figyelő barbár? Nem hiszem. Sőt, biztosan kijelenthetem, hogy teljesen különleges és egyedi vagyok! Sőt! Mindenki az. Úgy gondolom, hogy senki sem egyforma, így tehát nem is átlagos. Maximum neki nem tűnök ki a tömegből, mert nem az élén haladok de még csak ki sem emelkedek belőle. Sodor a sok ember, kétségbeesetten haladok a korral. Nincs megállás és ahogy körbenézek, a körülöttem lévők arcán semmit nem látok. Nem mutatják énüket. De attól még nem mondhatom rájuk, hogy mind ugyanolyanok. Átlagosak. Nem vagyok egy magabiztos ember, sőt nagyhangú sem, és ha néha-néha nem segítenének fel egyesek, biztosan elnyomnának.

Nagyon bántott ez a megállapítás, de rá kellett jönnöm, nem én vagyok a ludas. Ő ítélkezett túl hamar, és nincs igaza. Életemben először nem hittem el azt, amit rólam mondtak. Mert én nem ilyen vagyok! De majd meglátja a világ, újjá születtem, és nem vagyok Átlagos!
Nagyon sajnálom, hogy ahhoz hogy idáig eljussak, egy ilyen teljesen téves mondat kellett. De tanulok, és többé nem arra kellenek a segítő kezek, hogy fel tudjak állni.