Üvegszilánkok

- Jól vagy?
Jól vagyok. Minden rendben van. Élem a minden napjaimat. Minden normális. Túl átlagos afféle vihar előtti csend . Amikor egy nyári napon érzed a fulladt levegőt szinte a napsugarak, megállnak a levegőben. Még is érzed, hogy jön a vihar. De van, hogy tévedsz. Van, amikor nem jön vihar. Nem történik semmi. Pedig annyira vágynál egy kis nyári felfrissülés után. Csalódottan átkozod a természetet, hogy nem történik semmi, pedig te úgy várnád. Nem tehetsz semmit csak úgy vagy.
- Hiányzik valami?
Nem dehogy, igazából nem hiányzik semmi sem. Panaszkodnom se kellene hisz más embereknek nagyobb gondjaik vannak. De mégis nekem ezek a kis problémák olyan nagyok. Nem létező problémák ezek , melyeket általában kitalálok magamnak. Nem is léteznek. Egy kis ideig ezek a kis dolgok színesebbé teszik az életem. Igazából nem hiányzik semmi, csak a lelkem mélyén oly nagy az üresség hogy a fél világ bele férne.
Akkor miért nem engeded be?
Nem megy. Ez nem olyan dolog hogy kinyitod az ajtót és bejön rajta a friss levegő, mert attól ha kinyitod az ajtót ,bent a szobában sokkal kellemesebb lesz. De ha szíved kapuját nyitod ki akkor nincs rá száz százalékos biztosíték hogy az is kellemes lesz. Legtöbb esetben nem.
A szívem mélyén tudom hogy nyitnom kellene, mert így elhalad az élet mellettem. Sokszor félek, hogy kimaradnak majd azok a dolgok amik mindenki életében megtörténnek.  Szükségem lenne valakire csak ennyi az egész.
-Fiúra gondolsz?
Nem , nem éppen. Avagy nem tudom. Minden barátnőmnek meg vannak a maga problémái. Próbálok magamnak is problémákat csinálni , hogy érdekes legyek de valahogy ezek akkor sem olyan érdekesek mint az övéik. Ráadásul nincsenek egyedül. A tudat hogy barátjuk van valahogy háttérbe szorít engem. Bennem még soha egy srác sem látott meg semmi különlegeset. Míg ők váltogatják nagy szerelmeiket , én csak csendben ülök és várok hátha.
Próbáltál már nem várni?
Próbáltam. Ezer féle módon. De a végén soha sem jött össze. Mindig hoppon maradtam és nem találtam viszonzott szerelemre.
- Majd eljön a te időd is
Lehet. De mi van ha már nem birok várni? Nem akarom kivárni az én időmet. Azt akarom hogy szeressenek. Szeretve lenni. Tudom hogy a barátaim szeretnek, és nem hanyagolna de hát azért ha valaki szerelmes , akkor minden másodlagos lesz. És ez így jó, csak azt nem értem hogy mit kellene változtatnom.
-Talán nem benned van a hiba.
Talán, de ebben már nem vagyok egészen biztos


Félek a sötétben. Kiskoromban kezdődött az egész. Igaz akkor nem magától a sötétségtől féltem, hanem a benne rejtőző fantáziám által kreált lényektől, szörnyektől, szellemektől. Ma már nem a szörnyektől félek, csupán a sötétségtől. Sötétben lenni olyan mintha egy lennél a tömegből sok ismeretlen között. Sötétség járja át a testem. Beremeg. Felgyorsul, és pánikrohamszerűen tör rám a sötétben. Akár este az ágyban. Csillagos éjszakákon, amikor nem tudok aludni, csak fekszem csukott szemmel a plafont bámulva szívem, felgyorsul és felojtom a villanyt. Mintha figyelnének. Mert mindig mindenki figyel, még ha nem is mutatják ki. Figyelik mikor zsíros a hajad, vagy piszkos a körmöd, karikás a szemed. Azt is észreveszik, amikor a kirakat előtt elhaladva lopva ellenőrzöd kinézeted.
A szellemektől még most is félek. Nem, nem azoktól a vérszomjas szellemektől, akik hívó szóra másznak ki a tükörből pontosan éjfélkor, és nem azoktól, sem akiket meg kell idézni, hogy érezhessük őket. Láttál már szellemet? Képzelted már hogy látod? Mi történik, ha nem képzelted. A halál. Csupa rejtély. Nem tudni mi az. Sötétség és fényesség egyben. Egyesek az örök megváltást várják tőle, mások az újjászületést. Sohasem tudhatjuk biztosan. Mind találgatások csak. Én nem vagyok kíváncsi rá, hogy mi van utána. A sötétség hasonló a halálhoz. Ha sötét van és egyedül vagy csukd le egy pillanatra a szemed, kapcsold ki a gondolataidat, és várd a felgyorsult szívverést. Hidd el hallani, fogod, a hangokat, melyeket beképzelsz , de mi van ha még sem? Hallgasd. Meglátjuk, meddig bírod ki anélkül hogy kezed a villany kapcsolója után nyúljon.