Tiltott Szerelem - Prológus (előzmények)

Rólam annyi elég, hogy 19 éves srác vagyok. A hajam barna, 190-et súrolom magasságra, rendszeresen sportolok, kick-box-ra járok, tehát jó az alkatom és erőnlétem is van. Van egy 8 éves húgom, anyámmal és apámmal élek. Kiterjedt baráti körrel rendelkezem és viszonylag népszerűnek számítok a környékünkön. Vagyis...hát... számítottam, merthogy elköltöztünk sajnos, apa új munkát kapott, anya pedig otthonról dolgozik. Kb. 140 km-rel odébb költöztünk egy teljesen másik megyébe. Így nem is igazán tudtam találkozni a barátaimmal, és az ott lévő lányokkal. Jobb híján skype-oltunk a haverokkal, meg a lányokkal minden nap. Kevés embert ismertem a környéken, viszonylag csendesebb volt a megszokottnál, mivel ezelőtt nyüzsgő belvárosban laktunk, itt viszont még a főút is úgy 5-6 km-re lehetett, az új házunktól.Már az első nap elindultam felfedezni a környéket. Volt a közelben egy park és arra felé vettem az irányt, hátha találok némi normális embert, akivel lehet beszélgetni... és/vagy egy két lányt...
Lányt azt találtam, és embert is, csak éppen nem normálisat... pár nagyobb srác közrefogott egy lányt ott taszigálta. Kisebb lány volt még a termetéből ítélve, nem, lehetett több, mint 14. Beindult az ösztön bennem, az a bizonyos: "Ezt nem hagyom annyiban!", mert három dolog van amit nem bírok:az erőszak, az erőfitogtatás, és a kisebbek bántása. Így hát odamentem és megfogtam az egyik srác vállát, kirántottam a körből és odamentem a lányhoz:
- Van valami probléma?
- N-n-nem - szipogta a lány...
- Pedig nekem nem úgy látszik.
- Ez a mi bulink, jobb ha kimaradsz belőle. Na engedj oda - mondta flegmán az egyik fiú, gondolom ő volt a "banda feje"...
Én szó nélkül segítettem felállni a lánynak és arrébb taszigáltam a fiúkat.
- Na gyere, hazaviszlek... Hol laksz?
- Állj csak meg nagyfiú... Hova viszed a csajom? Hm?
- A barátnője vagy?
- N-nem. Szakítottunk egy hete, de nem tudja felfogni, hogy vége - törölgette meg a szemét a lány.
- Te is halottad, fog fel, hogy VÉGE. Amúgy meg ha a fiúja lennél akkor meg nem az első között kéne lenned aki megríkatja, hanem inkább meg kellene védened.
- Te akarsz nekem tanácsot adni? Felhőkarcoló!
Sarkon fordultam a lánnyal és otthagytam őket.
- Nem hallod, Zsiráf! Szóltak a repülők, hogy hajolj le, mert naki fognak menni a nyakadnak.
- Én ilyen füllel nem beszélnék, Dumbó! - vetettem vissza.
Erre felbőszült a srác utánam jött és egy öklöst kaptam egyenesen a szemem alá. Azonban nem hagytam annyiban, egy hatalmas ütéssel állba kaptam és ott helyben felborult. Fejét beverte a betonba és elájult.
- Nem lesz semmi baja, de jobb lenne ha haza vinnétek... - vetettem oda a többi srácnak. - Nos szóval... hol is laksz és mért nem hagytak békén? Mesélj csak!
- Hosszú - szólt a lány.
- Mondd csak van időm.
Hosszan elmesélte, hogy látták ahogy beszél egy másik sráccal, ők oda jöttek és a volt barátja pedig elhordta mindenféle ringyónak, meg szukának, pedig csak útba igazítást adott neki. Szóval azt fontolgatták, hogy mit csináljanak vele mikor jöttem Én. (Szabályosan kihangsúlyozta: Aztán jöttél TE!)
- Miért hangsúlyozod így ki?
- Csak mert megmentettél...
- A megmentés túlzás... Amúgy meg hová megyünk, ez egy mező? Csak nem azt akarod mondani, hogy a mező túlsó végén laksz, ugye?
- Nem... Csak szeretek itt időzni... Van egy tök jó kis titkos zúgom amiről senki nem tud, és ott mindig tudok gondolkodni, le tudok nyugodni stb.
- Értem. De ha nekem megmutatod akkor már nem lesz titkos...
- De bízok benned, na meg látom új vagy és úgy gondolom nincsenek barátaid... Jaj, de modortalan is vagyok... - megállt a futással, szembe fordult velem és kezet nyújtott. - Üdv. Rebeka vagyok.
Alkalmam nyílt szemügyre venni. Nem volt túl magas 160-nál nem lehetett magasabb.  Szép karcsú alakja átlátszott a lenge ruhán, hosszú combjait nem takarta a kis farmer short, szőke, fenékig érő haja lobogott a szélben, arcán szeplők csillogtak. Mosolyában volt valami valami vonzó. Egy bizonyos kislányos báj, ami elbűvölő személyiséggé tette.
- Üdv. Bence, vagyok! - mosolyogtam vissza rá.
- Akkor Benci... vagy Bencu...
- Ne becézzgess! Nem bírom. Bár mondjuk volt már rosszabb becenevem is...
- Jó de a Bence az olyan személyeskedő. Légyszi, hadj becézzelek. Csak én... légyszi! - ehhez hozzá társult a kiskutyaszem. Erre már nem tudtam mit mondani. Így bele egyeztem, azzal a feltétellel, hogy eberek előtt nem szólít sem Bencinek, sem Bencunak, sem semmi hasonló...
- Rendben - mondta behunyt szemmel mosolyogva.
Majd újra elkezdett lassan, nevetve futni előttem kitett kezekkel, mint egy 4-5 éves kisgyerek aki repülőt utánoz. Egy-két perc múlva megláttam egy fát, csak úgy elhagyottan a rét közepén. A látványt az animékben látható élet fájához tudnám hasonlítani... Lelassított, a domb tetejére érve, pedig megállt. Mikor utolértem, megfogta a kezem és húzott maga után:
- Gyere megmutatom, a rejtekhelyem...
- Messze van még?
- Nem! Ott van a domb alján...
- Ott csak az a nagy fa van...
- Majd mindjárt meglátod... Gyere már!
Majd én is elkezdtem vele futni. Odaértünk a fához... Megkerülte kétszer háromszor, majd egy szinte alig látható résnél kibányászott egy kéregdarabot, ami jól láthatóan már nem illeszkedett a fához.
- Itt?
- Igen, ott.
- Ott lent?
- Igen, ott lent!
- De...
- Ne értetlenkedj, csak mássz le!
Be bújtam a résen, belül egy olyan látvány tárult a szemem elé amihez foghatót még nem láttam. Ott volt lent egy komplett társalgó. Egy kis kávézóasztal, egy kanapé, és két fotel, egy minihűtő... komplett kis egyszobás "ház". Amíg én körülnéztem Rebeka gondosan vissza illesztette a kéregdarabot, majd beljebb invitált és leültetett a kanapéra. Megkínált üdítővel, majd miután ivott, leült mellém.
- Na hogy tetszik?
- Szép... De lenne egy kérdésem: Hogyan? Hogyan hoztad ezeket le? Hogyan épült stb.
- Egyszerű volt mért nem azt kérdezed, hogy hogyan van áramom?
- Hát az is...
- Ez is egyszerű végül is. Nem messze van innen egy kis tanya, egy házaspár él ott, övék a föld, valamikor itt pince volt, annak az alapjában vagyunk, a bútorokat pedig (még mielőtt megkérdeznéd) a garázsunk selejtezésekor hoztam ide, egy ismerősöm segítségével. Aha. És többnyire itt szoktál mélázni, pihengetni?
- Dióhéjban. Nekem is lehet egy kérdésem?
- Hát persze, kérdezz csak!
- Jó. Hány éves vagy? Csak mert nem igazán nézel ki 20 alattinak.
- Meglepődnél de 19.
- Majdnem. Jó akkor lenne egy második is: Hol laksz? Miért és honnan költöztetek, ide?
- Ez már nem kettő.
- Hozzátartozik az elsőhöz a 2. és 3.
- Nos, azt hiszem Bem-köz a neve az utcának, de meg nem mondom a házszámot. Azért költöztünk ide, mert apu új munkát kapott, és eddig Debrecenben laktunk.
- Aha. Na és eddig hogy tetszik a városkánk? Milyen a látvány? - dőlt a mellkasomra.
- Csodás - mondtam rá pillantva.
Ekkor tűzvörösen hebegni kezdett, azt sem tudta mit mondjon, de nyugtáztam, hogy nem kell semmit mondania. Idő közben késő lett és kezdett sötétedni, így kimásztunk és elindultunk haza, Cinti pedig megengedte, hogy hazakísérjem. Elbeszélgettünk, megtudtam, hogy 14 múlt és ugyanabba az iskolába jár mint én, csak még általánosba.
A további napok úgy teltek, h minden nap találkoztunk és elmentünk a fához, vagy lementünk és beszélgettünk, vagy egyszerűen csak összebújva néztük a naplementét. A napok hetekbe fordultak, a hetek pedig lassan hónappá és azt vettem észre, hogy egyre később járok haza, és már másfél hónapja itt lakunk és én mind azt a több mint 40 napot kizárólag Rebekával töltöttem, csak aludni mentem haza, és éjjel rá gondolok lefekvés előtt és rá gondolok reggel felkelés után. Aztán egy szombati nap ahogy ültünk és néztük a naplementét a fa tövében, most az egyszer szorosabban összebújtunk, nem csak mint barátok és ölembe hajtotta a fejét és megkérdezte:
- Mi a véleményed Rólam? Mármint férfiként.
- Hát...ŐŐŐŐ... nem is tudom...
- Akkor megkérdezem másképp. Tetszem neked? Szép vagyok szerinted?
- Szép nem... Nem szép vagy hanem gyönyörű. Na és hogy tetszel-e... nos erre nem válaszolnék inkább
- Miért?
- Mert nem... - kezdtem elpirulni egyre jobban.
- Tehát igen...
- Akkor sem veszel rá, hogy véleményt mondjak...
- Jó akkor csak csukd be a szemed, egy pillanatra és érezd...
- Mit é...
- Csak csináld! - mondta miközben felkelt az ölemből.
Én csak vártam és mélyen lélegeztem. Hirtelen azt éreztem, hogy egy lány szája tapad az enyémre. Bár vonakodva és meglepetten de visszacsókoltam. A csók után csak némán bámultunk egymásra percekig, lángvörös fejjel. Majd mikor észrevettük, hogy egymás kezét fogjuk, gyorsan elkaptuk a másikéról és elfordultunk, de a mosolyunkat nem tudtuk elrejteni a másik elől. Tudtuk, hogy mosolyog a másik, de mégsem szóltunk egy szót sem. Csak ültünk elfordulva a másiktól gondolatainkba merülve. Egy óra után még pár szót váltottunk, majd hazakísértem, néma csendben egy biccentéssel elbúcsúztunk, bár legszívesebben megcsókoltam volna, mégsem tettem. Hazaérve én is rögtön a szobámba rohantam, meg sem várva, anyám üdvözlését, magam akartam lenni. Nem tudtam kiverni Rebekát és a csókját a fejemből. Csak rá tudtam gondolni. Olyasmit kezdtem érezni, amit már nagyon rég óta nem, és éreztem a szívem minden egyes dobbanását. Már-már el is felejtettem milyen ha az ember szerelmes. Utoljára 16 voltam mikor szerelmes lettem. 3 éve. 3 hosszú éve. Nem is mondom a kapcsolat csak nekem volt fontos, a lány csak játszott velem és összetörte a szívem, és ott akkor megfogadtam,hogy soha többé nem leszek szerelmes, és most... itt... egy 14 éves kis csitri dobbantotta meg újra, összetört szívem. Ha eddig nem voltam szerelmes Rebekába, most már biztosan. Ezektől a gondolatoktól terhelve aludtam el. Aznap éjjel Rebekáról, a csókunkról és a közös jövőnkről álmodtam. Nem is sejthettem azt, ami ezek után következik. Azt ami a Rebekával való kapcsolatomat örökre megváltoztatja, és fejre állítja az összes eddig történt dolgot, hogy ami jó, most tiltott lesz, és ami rossz az lesz most a legjobb. Legalábbis számunkra... nekünk... kettőnknek.
Másnap reggel már kicsit rendezettebb volt a fejem. Sok mindent el tudtam rendezni. Ugyanolyan reggelnek indult mint a többi. Reggel 7-kor kelés, reggeli majd 8-kor már indultam volna, hogy találkozzak Rebekával a parkban, azonban...
- Bence! Hova mész mindig ilyen korán? Alig vagy itthon! Csak enni jössz haza, jóformán nem is látunk apáddal! - szólt anya.
- Hagyd csak Drágám! Biztos szerzett egy barátnőt... - nyugtázta apám. - Erről van szó ugye?
- Ami azt illeti...
- Pont itt volt az ideje. Én is annyi idő voltam mint te mikor megismertem anyádat - nevetett apám, válaszomat meg sem várva. - Na jól van menj csak!
- Nem tartunk fel, csak vigyázz azért! Magadra és Rá is! - szólt utánam anya.
Én gyorsan kiviharoztam a nyári meleg napsütésbe, és a park felé vettem az irányt. Odaérve szokatlanul ott találtam Rebekát, ami azért volt fura mert mindig legalább 5 percet szoktam rá várni. Köszöntem neki, bár ő mintha tudomást sem venne rólam, nem szólt. Megint köszöntettem, mire már felfigyelt, de arcán szomorúság és döbbentség látszott, mintha nem akart volna találkozni velem. Megkérdeztem mi a baj, de ő csak kiskutya szemekkel nézett fel rám és ingatta a fejét. Halkan odasúgta, hogy majd a fánál megbeszéljük. Így hát elindultunk a szokásos sétánkra, de most nem beszélgettünk mint máskor. Még ő is csendben jött mellettem, nem futott előre és nem nevetgélt. Mikor odaértünk a fához letelepedtünk a fa tövébe, ahonnan a naplementét szoktuk bámulni. Sóhajtott egy nagyot és elkezdte:
- Anyuék megtudták, hogy találkozgatunk. Ez önmagában nem is lenne gond. Csak az a gond... hogy úgy gondolják le akarsz engem fektetni és otthagyni. Én tudom, hogy nem így van, de pedofilnak néznek akinek bejönnek a fiatalabb lányok és akinek csak arra kellenek a lányok... ezért... megtiltották... hogy... találkozzunk - fakadt sírva a végére.
Egy pillanatig én csak néztem a döbbentségtől. Köpni-nyelni nem tudtam. Azt sem tudtam mi lenne erre a normális reakció, nemhogy még miféle reakciót vár tőlem. Így hát adtam magamat, felálltam elkaptam őt, magamhoz húztam és átöleltem, majd megcsókoltam, úgy ahogyan tegnap ő engem. A csók után csak bámult rám, a karjaimban én pedig annyit súgtam a fülébe:
- Nem engedem, hogy elválasszanak minket! Szeretlek, és tudom hogy Te is Szeretsz és ez a lényeg!
Letörölgettem a könnyeit és megvigasztaltam. Gyökeresen megváltozott az addigi nézetem. De elszántam magam, és komolyan gondoltam amikor azt mondtam, hogy nem engedem, hogy elválasszanak, bár én sem tudtam ,hogyan fogom csinálni, de  tudtam ,hogy előbb vagy utóbb kitalálok valamit. Tudtam, hogy apám az övével dolgozik, és  ha ezt megtudja, ő is tiltani fog engem ő tőle, "Túl fiatal hozzád!" címszó alatt. Úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit. De semmire sem jutottam. Délig ott ücsörögtünk ötleteket találgatva, de nem jutottunk még ketten sem 1-ről a 2-re. Dél volt, ebédidő. Mivel előre féltem hazamenni attól, ami otthon vár, Rebeka pedig szintén nem mert hazamenni, úgy döntöttem, hogy elmegyünk étterembe, és hátha kaja közben kitudunk fundálni valamit, így gyorsan hazamentem és belopóztam az ablakon egyenest a szobámba, kicsentem a tárcámból néhány ezret és elindultunk a kisváros egyetlen folyton nyüzsgő részébe, az étterembe. Az ebéd végeztével, annyit mondtam Rebekának:
- Na, jó! Elmondom mire jutottam - ő pedig árgus szemekkel figyelt. - Most ugye a szüleid tiltanak tőlem, különféle okok miatt... és mivel apáink együtt dolgoznak, lehetetlen, hogy az én apám meg ne tudja, hogy mi járunk. Két megoldás van erre: az egyik, hogy megfogadod szüleid szavát és maximum az utcán futunk össze és köszönő viszonyban leszünk, nem találkozgatunk és kínozzuk magunkat, mert nem láthatjuk a másikat. A másik pedig az, hogy továbbra is titokban találkozgatunk és/vagy elszökünk a tulajdon szüleink elől, valahová máshová ahol senki nem ismer minket, legfeljebb a barátaim akik megértenék a helyzetet és együtt lakunk. A végén pedig lesz valahogy. Igen, nos ez a két esetőség van, az első biztos, de kínzó fájdalmakkal jár. A második pedig bizonytalan, viszont együtt lehetünk és azt csinálunk kettesben amit csak akarunk. Neked kell választanod, én nem választhatok helyetted, de én azt fogom tenni, te amit akarsz.
- Rendben, szóval nincs olyan megoldás ahol együtt lehetünk és a szüleink is megvannak, ugye?
- Nincs. Végig gondoltam és ez a két lehetséges opció van.
- Akkor én a másodikat választom. De lenne egy kérdésem: Hogyan szökünk el?
- Nos erre is kitaláltam valamit. Összepakolunk néhány fontosabb dolgot, miközben azt mondjuk, hogy elfelejtettük a másikat. Közben pedig még az éjjel elszökünk az egyik barátomhoz, aki ki tud minket segíteni egy lakással, amíg talpra állunk valahogy. Nos, vállalod?
- Igen.
- Rendben. Akkor most menjünk haza és mondjuk el azt amit mondtam, hogy "Elfelejtettük a másikat!", közben pedig összepakolunk és éjjel érted megyek. A parkban találkozunk 10-11 óra tájban. Oké?
- Oké! Na akkor menjünk.
- Viszlát szerelmem! - azzal otthagytam egy ötezret a kajáért, arcon pusziltam és elindultunk haza...

Folytatása következik...