Tavasz

Egymás mellett ültünk, és szótlanul néztük a tavaszt az ablakon át. A rügyeken hirtelen úrrá lett valami nagy-nagy nyughatatlanság, és úgy tűnt, hogy egy nap alatt kizöldült minden. A madarak is megbolondultak, a fázós, ágon üldögélést feledték, és most ide - oda röpködnek nagy csivi zajjal. A kert végében, ahol legkésőbb olvadt el a hó, most sár van. Csak én emlékeszem a hajdan volt fehérségre, mert láttam az árnyékban végsőkig kitartó hókupacot. Két hete elolvadt ez is. Minden nap itt üldögélek legalább 4-5 órát és megfigyelek mindent. A sövény felett átlátok, a járdán elhaladó embereket nézem. Persze, csak fejüket látom innen. Mára már a fogason maradtak a sapkák és a kendők, a morcos arcok is egyre mosolygósabbak.

Az én teám már reggel elfogyott, a férjemé, pedig kihűlt, hozzá sem nyúlt. Lassan sötétedik, talán a madarak nem is veszik észre, mert úgy csivitelnek, mint délben. Valahogy vissza kellene ülnöm a kerekes székembe, de segítség nélkül nem megy. Reggel még az uram emelt át ide a fotelba, de visszafele már nem segíthet. Már soha.