Szerelmünk története I.

„Szia! Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom, ami kettőnk közt történt. Tudom, hogy megijesztettelek, amikor meg akartalak csókolni, de azt hittem, hogy van valami kettőnk között, hogy te is érzel valamit irántam, de úgy néz ki, hogy nem így van, és szerintem kár, hogy erre ráment a barátságunk, és hogy mostanság már meg sem ismersz, ha nem muszáj.”

Ezzel az üzenettel indul a történetünk...

A lányról annyit kell tudni, hogy Sütinek becézzük, középmagas, karcsú lány, barna hajjal és zöld szemekkel. Minden megvan benne, amit egy 15 éves lányban meg lehet találni, mégis legjobban a mosolya és a tekintete fogott meg. Mikor szeptemberben visszaköltöztünk a kollégiumba az elsősök között nézelődtünk a haverokkal, és rögtön megakadt rajta a szemem. Nem tudtam, hogy hogy hívják, de meg szerettem volna ismerni. Kis idő múlva megtudtam, hogy Lili a neve, de mindenki csak Sütinek szólítja, és hogy az egyik barátnőm osztálytársa. Az elkövetkezendő hetekben törekedtem arra, hogy legalább egy pár szót váltsak vele.

Az egyik este épp kint cigiztünk és már mentem volna be, amikor láttam, hogy jön ki Fannival. A szívem elkezdett hevesebben verni, és reméltem, hogy ez lesz az az alkalom, amikor végre szóba elegyedek vele.
– Sziasztok! – Köszöntem rájuk, miközben nyitottam ki előttük az ajtót – Merre mentek?
– Sziaa! Csak a boltba... – hangzott a válasz kórusban. – Máté! Megvársz itt lent? Majd beszélgethetnénk. – dobta utánam Fanni.
–Persze! – nem érdekelt, hogy miről akar beszélni, viszont az annál inkább, hogy Süti is társul-e hozzánk. Mivel még október eleje volt ezért kimentem az ajtó elé, és a lépcső korlátjának támaszkodva vártam meg őket. Tíz perc múlva jöttek is. Nem vehettek sok mindent, mert nem volt a kezükben semmi. Nem figyeltem túlzottan hogy miről beszélt nekem Fanni, mert hozzászoktam már, hogy sokat beszél fölösleges dolgokról. Mikor végre abbahagyta, és sikerült szóhoz jutnom, bemutatkoztam Sütinek és vele kezdtem el beszélgetni. Fanni gondolom megunta, hogy nem nagyon tud bekapcsolódni a társalgásba, így átölelt, nyomott egy puszit az arcomra és felment. Megszoktam már tőle, hogy ilyen közvetlen velem, mert már kiskorunk óta ismerem, és húgom legjobb barátnője.

Sütivel tovább beszélgettünk, ismerkedtünk egészen estig. Észre se vettem, hogy így elrepült az idő. Jól éreztem magam vele, és szerintem ő is velem. Amikor elbúcsúztunk, és elmentünk a saját szobánkba, átölelt, ami egy cseppet meglepett, de jól esett. Legbelül erre vágytam, és egyre jobban kezdtem megkedvelni.

Az elkövetkezendő időben egyre többet beszélgettünk, és együtt mentünk suliba és kajálni is. Együtt filmeztünk, meg minden. Az egyik csütörtökön, szokásunk szerint mentünk szórakozni, ám most jobban kiütöttem magam a kelletnél. Amikor visszaértünk, ők kint voltak az udvaron a többiekkel, mi meg egyből feléjük vettük az irányt. A járásomon nem lehetett látni, hogy be vagyok csípve, csak amikor már közelebb mentünk.
–Mennyit ittál? – kérdezte elmosolyodva.
–Nem túl sokat... – válaszoltam nevetve.
–Érezni... – és azzal be is mentünk, hogy lejelentkezzek. Szerencsémre a nevelőtanárom nem vette észre, hogy ittunk, lehet már a tapasztalat miatt, vagy az adrenalintól. Még utána beszélgettünk a társalgóban. Elmeséltem, mi történt, mire ő kinevetett. Nem esett jól, de addigra már annyira beleszerettem, hogy nem tudtam rá haragudni. Mikor mind a ketten elindultunk fel, átölelt, én visszaöleltem, és amikor a szemembe nézett megpróbáltam megcsókolni, de elfordította az arcát. Egyből kijózanodtam és rájöttem, hogy nem ez volt a legjobb ötletem, de mire ráeszméltem, hogy mit is csináltam, addigra ő már eltűnt. A következő héten már nem is láttam egyszer sem. Kértem, hogy jöjjön le, mindig arra fogta, hogy nem ér rá. A szobatársainál is érdeklődtem, hogy nagy trében vagyok-e, persze tudtam, hogy igen, de reméltem, hogy mégsem annyira nagy a baj. Nem akartam elveszíteni.

Eltelt egy kis idő mire megint láttam lent, de már nem volt a régi. Épphogy csak köszönt, és amikor kérdeztem valamit, csak egy-egy szóban válaszolt. Tudtam, hogy valamit lépnem kell, és ekkor írtam azt az üzenetet.
Néhány idegörlő óra múlva csengett a telefonom. Egy üzenet. Süti volt az. „Szia. Szerintem ezt nem facen kéne megbeszélnünk, szóval ki tudsz jönni?” Nagyon örültem neki, hogy válaszolt, és hogy ő is meg akarja ezt az egészet beszélni. Kicsit rendbe szedtem magam, és már rohantam is ki. Ő ott várt rám az ajtó előtt, kabátban, egy kissé feszültnek tűnt, a kezeit szorongatta, és a földet nézte.
–Hol a kabátod? – kérdezte egy kissé mogorván.
–Azt hittem, hogy itt fogunk beszélni. – lepődtem meg, és visszasiettem a kabátomért. Miközben sétáltunk, egyszer sem nézett rám, és egy szót sem szólt. Én sem tudtam mit mondani, pedig annyi minden játszódott le a fejemben.
–Hiányoztál... – suttogtam neki. Erre ő megállt, tekintete pedig megdermedt.
–Hogy hiányoztam? – kérdezte még mindig rezzenéstelen arccal. Erre én sem tudtam neki választ adni, mégis kegyetlenül hiányzott.
–Na…? – emelte rám tekintetét.
–Hiányzott az együtt töltött idő, a beszélgetések...
–Értem... – felelte kisvártatva – ...te is hiányoztál nekem. – ez nagyon meglepett, hiszen azt hittem, hogy nem érez irántam semmit. – é-én csak nagyon megijedtem..., amikor meg akartál csókolni... –
–Az azért volt, mert részeg voltam – vágtam rá azonnal. Síri csend, nem szólt semmit.
–Akkor nem is érzel irántam semmit? – mondta egyre nagyobb zavarban.
–De, én érzek irántad valamit, de nem akartalak egyből letámadni.
–Nem azzal van a baj, csak nem érzem magam késznek egy ilyen kapcsolatra.
–Milyenre?
–Neked már sok barátnőd volt, és rájönnél, hogy én nem vagyok elég jó számodra. – mondta, könnyeivel küszködve. Köpni, nyelni nem tudtam, mert azt hittem, hogy bele van zúgva Marcellba, sőt, az egész koli úgy tudta.
–De neked Marci tetszik... – mondtam egy kissé értetlenül.
–Tetszett... Rájöttem, hogy csak egyoldalú ez a vonzalom.
Nem tudtam megállapítani, hogy miattam sír-e, vagy a másik srác miatt, de rossz volt látni, ezért magamhoz öleltem. Fejét a vállamra hajtotta, és átölelt. Egy kis idő múltán abbahagyta a sírást, fejét felemelte, és a szemembe nézett, olyan mélyen, ahogy még soha. Szemei még mindig úsztak a könnyekben, de összeszedte magát és így szólt:
–Nem akartalak ellökni magamtól, de úgy éreztem, hogy így könnyebb lesz. De te nem tudtál elfelejteni, és nem hagytál békén,… – hangja kezdett erősebb lenni, mérgesebb és agresszívabb – …mert te szeretsz és én… – itt abbahagyta, elfogytak a szavai, csak nézett rám. Gyengének tűnt, sebezhetőnek, és tudtam, hogy ezt nem használhatom ki.
–Te is szeretsz engem..? – megdermedt kettőnk közt a levegő. Nem tudtam, hogy mire gondolhatott, de nem is akartam, csak azt tudni, hogy érez-e irántam valamit, és abban a pillanatban megcsókolt. Varázslatos érzés volt, elszállt egyszerre minden aggodalmam, és én éreztem magam a legboldogabb embernek. Mikor abbahagytunk a csókolózást, elmosolyodtam. Nem tudom, hogy miért, ő pedig lesütötte a szemeit, és elpirult, nagyon aranyos volt. Én még egyszer megöleltem, de most sokkal szorosabban. Éreztem, hogy karjait a nyakamba fonja, és a fejét a vállamra hajtja. Nem akartam elengedni, de ő elengedett, rám mosolygott, megfogta a kezem, és elindult a kollégium felé. Útközben nem szóltunk egy szót sem, csak fogtuk egymás kezét.

Folytatás hamarosan...