Szerelem=Szenvedés? 2.

A nyár elmúlt s sok értékes és érdekes emlék maradt bennem, amiről majd máskor mesélek, előbb folytatom a már elkezdett történetet. Végre egyetem, már alig vártam. Az első pár hét a szokásokhoz híves erős alkoholizációs folyamatként zajlott le. Majdnem mindennap mata részegen fetrengtünk, ahogy ez jó gólyához illik. Élveztem ezt a fajta életet, haverok, buli, kannás. Azaz minden adott volt.

Pár hét múlva visszamentem a régi sulimba tanárokkal beszélgetni meg miegymás. S véletlen találkoztam Lillával. A nyár megtette hatását. Lebarnult s a haja is kiszőkült, gyönyörűen nézett ki, mint mindig. Szinte le sem tudtam róla venni a szemem, de ő nem is törődött velem. Ez annyira megrázó volt számomra, hogy már mentem is a „dohányzóba” egy cigire. Aznap nem is láttam többet. Megvártam egy pár havert és már mentünk is a törzshelyre iszogatni meg csocsózni. Egyetemen minden ment a maga útján, heti három buli, sok alkohol… stb.

Végül körül belül október elején váratlan meglepetés ért. Az egyik volt iskolatársam meghívott az ottani gólyabálra, gondoltam el is megyek mi bajom, lehet belőle? Legfeljebb leiszom magam. Vártam a napot s normális öltözékben el is mentem „bemelegíteni” a banzáj előtt. Pár sör utána már kezdett jó hangulat lenni, ezért fel is mentünk megnézni a gólyákat. Nem volt valami nagy durranás idióta feladatok, 14 évesek előadásában, nem nagyon érdekelt. Viszont valami úton módon beszélgetésbe elegyedtem egyikőjükkel, már ismertem korábbról jó fej kis csajszi, sokat dumáltam még vele sítáborokban. Lillának a húgáról van szó. Nem is rossz egyébként, csak egy „kicsit” gyerekes. Nem is volt baj, hogy jóval fiatalabb, mert így legalább jókat tudtam nevetni a szörnyű történetein. Lilla is ott volt a bulin, már ha ezt lehetett annak nevezni. Nem is tudom, hogy miért de elkezdtünk beszélgetni, először a nagy semmiről, majd később (kb. másfél óra) kijött velem. Mivel sajnos erős dohányos vagyok ez az idő nehézkesen telt a kisrákoknak. Továbbfolytattuk a beszélgetést, én még az iszogatást is. Kint már szabadabban beszéltem, lehet, hogy csak az alkohol egyre növekvő mennyisége miatt, nem tudom. S egy váratlan pillanatban kiszaladt a számon, hogy miért is szakítottunk? Szerencsére ő sem tudott értelmes választ adni, azon kívül, hogy iszonyatosan féltékeny voltam.

Így utólag visszagondolva nem sok értelme volt, de ott abban a pillanatban tudni akartam táplál-e irántam még gyengéd érzelmeket? S mielőtt bármit is válaszolhatott volna megcsókoltam édes ajkait. Ismerős érzés futott át rajtam, tudtam, hogy még mindig nem felejtettem el őt. Bármennyire is állítottam az ellenkezőjét. Nem vitás, hogy segédanyag nélkül nem sikerült volna, de valószínű, hogy ennek így kellett történnie. Nagyon jólesett a közelsége, újra boldognak éreztem magam, már megint. Csókolni, ölelni milyen csodálatos dolog, szinte el is felejtettem. Nem kizárt az sem, hogy a csillagos ég s a lágy szellő is besegített, de a parkbeli séta sem volt rossz ötlet. Sajnálatos módon itt végeszakadt az esténknek. Barátom megunta a bulit s haza szeretett volna menni, én meg nem szívesen gyalogolok haza. Ezt követően gyengéd búcsút vettem szívem választottjától, ami egy forró csókban teljesedett ki. Mindenki ment tovább a maga útján hazafelé.

Szerettem ezt az érzést, tartozni valakihez tudni, hogy van egy menedék a világ elől, aki mindennél fontosabb. Lehet, hogy Ő az, akire vártam? Folyton hasonló kérdésekkel bombáztam mindkét agyféltekémet unalmas perceimben. Habár értelmesnek tűnő válasz nem tudtam adni egyikre sem. Immár újra együtt voltam azzal a „nővel”, akit szeretek, és csak ez számított semmi más. Nem érdekelt a távolság sem, habár a majd kétszáz kilométernyi magyar föld, mi közöttünk terül el nem kevés, mégsem a világ két pólusa.

Az idő múlásával egyre hosszabbnak éreztem a távollétemet, s hiába próbálkoztam minél kevesebbet távol lenni, hosszabb távon ezt nem lehetett csinálni az előadások miatt sem. Viszont a másik fő probléma, ami hihetetlen módon aggaszott, az egy franciaországi tanulmányút, amihez kapva kapott az imádott hölgy. Ez az előzetes információk szerint két- három hét, a valóságban viszont ugyanennyi, csak hónapban kifejezve. Nem sok idő telt el anélkül, hogy ne gondoltam, volna arra, hogy az én „Édesem” eltűnik egy időre, de hiába nincs mit tenni. Az élet újra közbeszólt és sajnos nem is gyengéden.

Lillának eszébe jutott az, hogy ha eltávozik majd három hónapra, mi lesz az itthoni dolgaival suli meg egyebek? Erről nekem rendszerint nem szólt, csak miután tudatosult benne, hogy minden idejét a tanulás véres oltárán kell feláldoznia a francia ajándékút javára. Nem sokkal később észrevehetően kevesebbet tudtunk találkozni, hiába is szerettem volna minden percben magamhoz ölelni, bársonyos bőrét simogatni, tüzes ajkait csókolgatni. Majd végül kiütközött a probléma, nem bírja ezt a fajta életet. Az éjfélig tanulás a korán keléssel fűszerezve lehet, hogy egy kicsit sok volt még neki. S komoran közölte velem: nincs rád időm, ezért szakítunk! Mondanom sem kell, hogy mint derült égből a villámcsapás, úgy értek e szavai. Pár percig nem is tudtam, hogy csupán rémálom, vagy tényleg igaz. Képtelen voltam elfogadni ezt a tényt, hogy minden külső ok miatt abbamarad ez a bimbózó kapcsolat, habár már a második virágzását éli. De nincs mit tenni, ez van, törődtem bele. Hiába a tökéletes összhang, ha valami közbeszól és összekuszálja a szálakat. Ebből is látszik, hogy aki megtalálta azt a nőt vagy férfit, akivel imád együtt lenni, ne feledje el, hogy ez csak egy ideiglenes állapot. Tisztelet a kivételnek persze.