Szép kis nap

Kilépek a kapun. Egész szépen süt a Nap. Az idő kellemes, nincs túl meleg... Elindulok az autó felé. Egy picit késésben vagyok, ahogy szoktam, de még tudom, hogy ha a rövidebbik úton megyek, beérek a munkahelyre. Rutinosan illesztem a kulcsot a zárba, de az ajtó nem a megszokott módon nyílik. Túl könnyen megadja magát, nincs is bezárva. Így felejtettem volna? A francba! Ezt feltörték! A rádió sehol. Pedig kivehetős, és én annak rendje és módja szerint az ülés alatt is tartom. Shit. Pedig a feleségemtől kaptam, hogyha épp nincs velem, akkor se unatkozzak a kocsiban. Sajnálni fogom, mert elég egyszerű és nem is valami csoda darab volt, mégis mivel tőle kaptam, nagyon szerettem. Nem nagyon van kedvem körülnézni. Semmi fontosat nem tartok a kocsiban, egy öreg Golf, az ilyet sokszor szeretik feltörni. De pont ma reggel! Miért kell így elrontani ezt a napot... Na jó, majd délután terepszemlét tartok, nem kell sietni, hiába teszek feljelentést, ha nem viszik el az egész kocsit, rá se bagóznak a zsaruk, csak elmegy az idom az adminisztrációval.

De legalább nem törték be az üveget. Na induljunk... Kulcs a helyére. Semmi. A FRANCBA! Elvágták. De miért? Persze, el akarták lopni. Pont a két megfelelő vezeték van összekötve alul, még véletlenül sem nyúltak a többihez. Ezek profik. De persze nem indult el nekik, mert arról nem tudnak, hogy a kesztyűtartó alatt van egy pofonegyszerű kis fekete kapcsoló, ami megszakítja a gyújtóáramkört. Az indítómotor meg csak pörög, de villanyautóként nem jutnak vele messzire. Viszont így én sem! Tuti csutkán van az akku. Megnézzük. Van egy kis ledes feszültségmérő, még én barkácsoltam. Na, sejtettem. Maradt benne vagy 7 Volt terheletlenül. Ilyen nincs, most már tuti elkések, tömegközlekedéssel nem jutok be nyolcig, de talán még kilencig sem... Azért írok egy cetlit, "ne fáradj, már üres" felirattal, és otthagyom az ülésen, majd becsapom az ajtót. Bezárni nem lehet, a cilinderek nem bírták az erőszakos behatolás. Elindulok a megálló felé. Ismerem azt a buszt, amíg nem volt kocsi bosszankodhattam miatta eleget.

Ha jó napja van, majdnem annyi idő alatt bevisz a belvárosba, mintha autóval mennék, de ha nem, akkor akár fél órával is hosszabb. Bezzeg ma az Istennek sincs "jó napja". Ráadásul ilyenkor alig lehet rá felférni. Nyugi, a főnök ilyenkor még nagyban melózik. Az első két órában még csinál is valamit, aztán már csak a beosztottakat kínozza... Nem fogja észrevenni, hogy elkések. Mint valami riadt nyúl, behúzott fülekkel osonok befelé az épületbe. Illetve csak osonnék... De a főnök épp a portást hergeli... "Á, nOr, maga már megint késik!" Hiába is magyaráznám neki, hogy mi történt az autómmal. A múltkor az egyik munkatársam felesége pont akkor szült, amikor az év végi zárást csináltuk, és a főnök ezt sem volt képes elfogadni. Általában mindenki el tudja viselni ennek ellenére, mert ugyan játssza a kemény embert, de nem olyan rossz. Igazából nem haragszik, és nem is rúg ki ezért senkit, sőt valójában lelkiismeretes, jól vérzi a munkáját, csak szereti a beosztottakat hergelni. Aki frissen kerül a céghez, először alig bírja elviselni, de szerintem ez a szelekció. Aki be tud illeszkedni, előbb utóbb rájön hogy csak ugat de nem harap. Most viszont nincs hangulatom hallgatni.

Még mindig érzem magamon a 200 ember izzadtságszagát a buszról, elmémben ott lebeg a húsz perc ácsorgás a megállóban, és a feltört kocsi az ellopott rádióval. Mit mond? Azt mondja, ha már elkéstem, írjam meg én a Good Manufacturing Practice jelentést, meg a módszervalidálás dokumentumot. Annyi érdekeset csináltunk az elmúlt 2 hétben, és ez öli meg az egészet. Papírmunkával ütik agyon a munka érdekességét. Nem hülyeség ez a GMP, de rengeteget kell a számítógépet bűvölni miatta, és még arról is jegyzőkönyvet kell csinálni, ha két mérés közt megiszok egy kávét. Ezt kellene most összefoglalva, a szabályoknak megfelelően, a jegyzőkönyvek alapján összerakni. Igazából minden meg van hozzá, csak babra munka, a titkárnőmnek meg nem adhatom ki, mert az ilyen töménységű szakszövegtől gutaütést kap, pedig ő se ma kezdett itt. Nekiülök, időnként, ha már nagyon unom, fórumozgatok egy kicsit. Ez is tetű lassú, de ezt már megszoktam. A firewallok meg a proxyk miatt legalább harminc gépen megy át az adat, mire idecsorog.

Persze kell a védelem, bár meggyőződésem hogy ennyi pénzből jobban is össze lehetet volna rakni. Kezdenék egy kicsit megnyugodni, monoton a munka, pakolom össze a jegyzőkönyveket, időnként egy ALT - TAB a Netscape - re. Aztán ha a főnök épp arra jár, akkor vissza a GMP - hez. Hopsz, jön. Adjá' Alt - Tabot! Huh. Megúsztam... Megúsztam? A fenét úsztam meg! Megállt! Lefagyott ez a f@kin' windows! Csendben káromkodok egy finomat. A főnök még alig lépdelt el mellettem, meghallja. "Mi van nOr, nem megy a jelentés?" "De nem ám főnök, lefagyott!" Újraindítom. Sírva tallóz aki él... Valami maradt belőle, de alig különbözik a legutóbbi szándékos mentéstől, ráadásul nem tudom épp melyik jegyzőkönyvnél jártam, amikor utoljára mentette magától. Inkább visszaállítom a korábbi saját verziót. De akkor viszont egy óra meló veszett a semmibe. A főnök a szokásos modorát hozza, nem mutat nagyobb megértést. "Persze, maga is biztos megint túl gyorsan akart megszabadulni a Netscape - tol"

A francba, ezt is tudja, de ezek szerint nem csak én szoktam szórakozni, ezért sem haragszik ezek szerint annyira, de azért tart egy fél órás hegyi beszédet. Ezzel is csak a munkaképességemet csökkenti, de legalább megmutathatja hogy milyen nagyhatalom itt. Általában eleresztem a fülem mellett, mint annyi éve már, de most ideges vagyok, alig tudom türtőztetni magam, és adni a riadt munkatársat, amiért az egész színjáték van. Nekiülök a jelentésnek, hagyom a francba a Netscape - et, csak legyek túl rajta végre... Ennyi. El is megy vele a napom, és még útálom is. Úgy érzem, haszontalanul dolgoztam, mert az egésznek csak akkor van jelentősége, ha később kiderül, hogy valamelyik mérést rosszul csináltuk meg, de mivel lelkiismeretesen dolgozik mindenki a team - ből, még sosem volt gond. Kinyomtatom a paksamétát. Már meg sem lepődök, hogy a nyomtató a közepe táján begyűr egy lapot, és 10 percig tart mire kiszenvedem belőle, aztán további 5 tesztoldalba, mire az összes szétkent festéket lepucolja magáról. Végre megvan.

A főnök már hazafelé indul, negyed öt van. Meglobogtatom neki a rengeteg lapot. Nem mosolyog, de legalább nem is szól semmit. Leteszem az asztalára, hogy majd aláírhassa, aztán én is elindulok. Persze aki arrafelé menne kocsival amerre én, már mind hazament. Marad a busz a csúcsforgalomban. A taxi túl drága, ráadásul most már úgysem kell rohanni. De a tömeget a szokásosnál is nagyobbnak érzem. És még itt a feltört kocsi. Nézzük mi van vele. Még a tanksapka is nyitva. A francba, azt a cetlit nem kellett volna, valami vicces kedvű huligán olajos kézzel ráírta, hogy "most már tényleg üres"... A szemét leszívta a benzint is. A kesztyűtartóból meg még a térkép is el van lopva. Még jó hogy a motort nem piszkálták széjjel, és a kerék is rajta van, de akkor is iszonyú lehangoló. Sok apróság, amit be kell szerezni. Az elsősegélydoboztól az elakadásjelzőig mindent kipakoltak. Dühösen belerúgok az egészbe, erőből bevágom az ajtót. Az akkut sem tudom felvinni tölteni, mert a csavarkulcs sincs sehol, amivel kiszedhetném.

Most már végleg feldühít ez az egész. Felmegyek a lakásba. Sarokba dobom a táskámat, és elindulok a fürdőszoba felé. Kezet akarok mosni, de rosszul állítom be a vizet, megéget. Na még ez is! Már meg sem lepődök, hogy a szappan is kiugrik a kezemből. Kilépek a fürdőből. A feleségem libben elém. A nyakamba ugrik, és megcsókol. "Későn jöttél..." - súgja a fülembe, miközben megfogja a kezemet, és a hálószoba felé húz. Csak egy hosszú fehér trikó meg egy bugyi van rajta, a trikó itt - ott nedves. Már 6 éve vagyunk házasok, de pontosan tudja, hogy ezzel mindig fel tud izgatni. Hazajön a melóból, lezuhanyozik, és ha nincs hideg, törölközés nélkül veszi fel a pólót... Most már kicsi meg van száradva, tényleg később jöttem a busz, a kocsi meg a GMP miatt... Rohadt autó! Ilyen idegesen semmi kedvem a sexhez. Eltolom magamtól. "Iszonyú szar napom volt, feltörték a kocsit meg minden, most nem megy..." Mondom neki, de meg se hallgat. Hozzám dörgölőzik, és húzogatja a pólót, hogy a már megkeményedett mellbimbója szinte átdöfje.

Ha így fogad, pontosan tudom, hogy már előtte is magával foglalkozott, felizgatja magát mire megérkezek, és utána engem indít be az előadással. Egyszerűen nem tudok olyan fáradt lenni munka után, hogy ne tudna rávenni egy kis hancúrra. De most be vagyok indulva, csak épp nem tőle. Idegesít az egész nap, és most még az a gondolat is zavar, hogy miért izgatja magát, én is nemegyszer kielégítem egy ilyen játék alatt, nem vagyok neki elég? De ő csak simul és sugdolózik: "Naaa... Gyere, elfelejtjük ezt a rossz napot..." A francba is, ideges vagyok. Nem akarom, most nem tudnék vele gyengéd lenni. Szinte erővel taszítom el magamtól, de nem nagyon kapcsol. Ilyen ellenállással még nem találkozott, nem is adja fel. Simul, csókolgat, de a makacsságával csak még jobban felidegesít. Mint valami kiscica suhan végig az egész teste rajtam. Mindenhol érzem, azt se tudom hol a keze, de most pont az ellentétes hatást éri el.

Hagyjon békén, nem érti, hogy most nem megy? Nem érti... Végleg elborul az agyam, megmarkolom a kezét, berántom a hálószobába, és hanyatt vágom ágyon. Elragad valami állati ösztön. Megint nem kapcsol, azt hiszi végre belelendültem, szétteszi a lábát és mosolyog, miközben belekezd a kis előadásába... Illetve csak belekezdene, mert nem hagyok időt neki. Lerántom magamról a nadrágot, letérdelek elé, lecibálom róla a bugyit, keményen megmarkolom a csípőét, és belevágom amim van.Pontosan tudom, hogy fájdalmat tudok okozni neki, ha túl mélyre hatolok, időnként finoman szoktunk is ezzel játszani, ha máskor egy kis plusz izgalomra vágyunk, de most csak kefélem behunyt szemmel, nem érdekel mit érez. Eleinte lassan, minden alkalommal mélyebbre nyomva, majd ugyanezzel az erővel, gyorsuló ütemben. Már szinte nekem is fáj. Még hallom, hogy megkérdezi mi a fenét csinálok, majd hogy kérlel hogy lassítsak, de az érzékeim majdnem leállnak, csak a düh marad, és minden erőm a csípőmbe meg a farkamba összpontosul.

Egyre keményebben markolom a fenekét, és húzom magamra a testét... Alig tart 1 - 2 percig, bár nem nagyon tudom megítélni. Aztán hirtelen elsötétül a világ, egy hangos sóhajjal elélvezek. Mintha az egész nap semmivé vált volna. Valami földöntúli nyugalom tölt el. Nem vagyok már mérges, viszont most ráeszmélni, milyen durva voltam az imént. Lassan kinyitom a szemem. Pár percig nem merek a tekintetével találkozni, aztán mégis ránézek. Sötétbarna szemeiben könnyek csillognak, gyorsan lélegzik, arcán félelem, megrökönyödés, fájdalom és kérdés tükröződik egyszerre. Hogy tehettem ezt vele? Hiszen szeretem, és csak jót akart... Bűnbánó tekintettel melléfekszem, és lassan átkarolom, majd megcsókolom. Szorosan visszaölel és érzem, hogy közben sírással küszködik. Mint egy kisgyerek, akit az édesanyja vágott pofon, mert rossz volt és a következő pillanatban sírva mégis nála keres megnyugvást.

Egyszerűen lehetetlenség bocsánatot kérni, nem merek megszólalni, csak kérlelően nézek a szemébe, amíg egy hosszú lehunyással nem nyugtázza. Lassan simogatni kezdem, egészen finoman, nyugtatóan. Az arcát puszilgatom, és most már szóban is bocsánatot kérek. Miközben kezem a finom borének beszél lágyan, a fülébe súgom, hogy mi történt velem ma. Lassan megérti, és még ő kér bocsánatot, hogy nem figyelt rám, csak a saját vágyaira, és nem hagyott békét nekem amikor megjöttem, hogy kiduzzogjam magam. Elmosolyodok, és megcsókolom. Ajkaim forró viszonzásra találnak. Kényelmesebben végignyúlok az ágyon, és megkérem feküdjön rám. Nagyon szeretem élvezni karcsú testének egész súlyát, és mivel ő is kényelmes "ágynak" tart engem, sokszor szoktunk így pihenni, akár ruhában is. Most viszont nem pihenünk érzéki csókok követik egymást, miközben kezeink felfedező utakra indulnak.

Amikor újra érzem a vágyát, lassan megfordulunk. Végigfektetem az ágyon, és ajkaimmal elindulok lefelé. Körbepuszilgatom a nyakát, a vállát, majd hosszan elidőzök a két melle közt. Mindig bajban szoktam lenni, nem tudom eldönteni melyik csodás halmot válasszam, sajnos az embernek nincs két szája. A kedves megunja a tétovázásomat, megmarkolja a fejemet, és ráhúzza a bal mellére. Azonnal ajkaim közé szorítom kőkemény bimbóját, és a pont megfelelő erővel nyalogatom, szopogatom, csókolgatom. Légzése felgyorsul, és ennek függvényében melle egyre többször, egyre hevesebben nyomódik az arcomba. Kezeivel még fel is tolja őket, majdnem megfulladok, de még akkor sem engedném el. Közben a kezeim már a combjait simogatják, egyre közeledve az öle felé, amíg egy kicsit szét nem nyitja nekem. Nem akarok hozzáérni, hátha fáj még neki. Inkább a Vénusz dombját simogatom, beletúrok a bozontjába, vagy visszatérek a lábainak belső ívéhez. Kezével bíztat, hogy lehetek egy kicsit bátrabb... Megkeresem a csiklóját, és egészen finoman masszírozni kezdem.

Közben számmal véletlenül sem hagynám abba a mellének csókolgatását. Átpártolok a jobb oldalra, így a vállammal éppen elérem a balt is, a testemmel simogatva. Még rá is segít, kicsit megemeli az oldalát... Érzem hogy egyre követelőzőbb, egyre gyorsabban lélegzik, egyre hangosabban nyögdécsel. Szétdobja a kezeit, teljesen szétnyitja a lábait, és hagyja hogy kényeztessem. Elcsukló hangon megkér, hogy fokozzam még a gyönyörét. Gyorsítok egy kicsit... Újra megmarkolja a fejemet, szinte belefolyt a mellibe, ösztökél, hogy erősebben és gyorsabban szívogassam. A mutatóujjammal célba veszem a csikóját, és egy vad sámáni szertartás lendületével körözgetek, csak én épp a "tüzet" akarom kifárasztani. Ez hamarosan be is következik, igaz ez a "varázstűz nem alszik ki". Az egész test megfeszül a karjaim között, majd ritmikusan, lihegve elönti az élvezet. Gyorsan eltávolodok tőle, csak két kezemet hagyom rajta. Imádom nézni, ahogy kielégül. Ezért a pár másodperces látványért megéri annyit dolgozni...

De még "dolgom" van, rendbe kell hoznom, amit elrontottam. Amint egy kicsit magához tér, közlöm vele, hogy "meggyógyítom". Végigcsókolom a hasát, és még egy pillantást téve nyugtázó mosolyára eltűnök a két lába közt. Egészen finoman megcsókolom a nagyajkait. Tetszik neki, még széjjelebb nyitja a lábait, ezzel teljesen kitárulkozva előttem. Megbízik bennem, nem ronthatom el. Nagyon finoman kezdem nyalogatni. Forró és finom, nedves és puha. Megpuszilgatom az összes ajkát, számba veszem a kisebbeket, és körözgetek a csiklója körül. Nem telik bele 1 - 2 percbe, mire újra felizgul. Óvatosan betolom neki a nyelvem. Hallom hogy felszisszen, és a lábai is vészesen közelednek a fejemhez, fojtogatással fenyegetve. Ajjaj, ennyire megkínoztam? Finoman visszavonulok, majd lassan, milliméterenként előre haladva próbálkozom újra, amíg enged a szorítás, és ismét átadja magát a játéknak. Megpróbálok felnézni rá. Az arcán a gyönyör, és egy kis bujkáló fájdalom tükröződik. A nyelvét nyújtogatja, és a saját ajkait nyalogatja. Amikor észreveszi, hogy valami megváltozott, lenéz, tekintetünk találkozik. Megkér, hogy ő is kényeztethessen engem. Vele fordított irányban elnyúlok az ágyon.

Azonnal fölém kerekedik, és lassan a szájába veszi ismét kőkemény férfiasságom, miközben kelyhének tartalmát finoman ringatva az orrom előtt "fogyasztásra" kínálja. Tudja, hogy ilyenkor egy kis ideig semmivel nem vagyok képes foglalkozni, mindig lenyűgöz, ahogy a finom ajkai siklanak rajtam. Nagyon élvezem, eszméletlenül jól csinálja. A felkínált kelyhének sem tudok ellenállni, belekortyolok. Ahogy én is megérintem, kialakul az a csodálatos körforgás, amit "élvezet gyűrű" - nek szoktunk nevezni. Elindul azzal, hogy csókolgat, amit nagyon szeretek, és megpróbálom a számon keresztül átadni neki amit érzek, ez viszont őt ösztönzi. Most viszont egy kicsit vigyáznom kell, mert ha a gyönyörtől megrészegülve nagyon mélyen kortyolok az élvezetek forró italába, akkor fájdalmat okozok neki. Időnként mégsem tudom türtőztetni magam, ilyenkor finoman megharap. Jaj... Ez így nem lesz jóóó... De most már megint csodálatos... Ah... Sikerül felpörgetnem, egyre vadabbul fuvolázik, és én is felbátorodhatok. Már nem fáj neki, vagy inkább azt is csak élvezi. Az alulról egyre nagyobb hullámokban rám törő élvezet összes cseppjét felerősítve szeretném visszaadni neki. Megpróbálok rá figyelni, különben végez velem...

Sikerül visszafognom magam, és őt eljuttatni a csúcsra. Egy adag kéjnedvet kapok az arcomba, egy elfojtott nyögést, mely inkább egy hosszú fuvolaszólóba csak át. Nem hagyom az élvezetét nyugodni, tovább csókolgatom, miközben egyre erősebb hullámokban jön a gyönyör, melyet ajkai okoznak nekem. Megszűnik a külvilág, már csak őt érzem, ahogy kényeztet, és tudatom éber része az ő élvezetével törődik. Még kétszer érzem, hogy elönti a kéj, de elég nehéz megkülönböztetni... Folyamatosan élvez, egyre vadabbul fogad a szájába, míg végül nem bírom tovább, mivel már nem is akarom visszafogni. Kész, megadom magam... Elönt a forróság, az érzékek kavalkádja. A kedves pedig az utolsó cseppig kiszívja minden életerőmet. Lassan mellém fekszik, de képtelen megfordulni. Amikor én is visszatérek a repülésből, hosszú percekbe telik mire feleszmélek, és látom hogy behunyt szemmel piheg mellettem. Átfordulok, hogy vele párhuzamosan feküdjek, magunkra húzom a takarót, és egymást finoman átölelve pihenünk meg. Eszembe sem jut már a kocsi, a jelentés. Mintha valamikor a múltban történt volna, legalább hetekkel ezelőtt...