Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról...
A történet harmadik fejezete.
A ciklus befejező része, jó néhány érdekes fordulattal.
A történet második fejezete.
Mi mindent mesél egy kicsiny tér élete...
Friss hozzászólások
vinzso: Köszönöm, igyekszem, beküldtem...
2021-09-19 21:20
vinzso: Köszönöm szépen, beküldtem a f...
2021-09-19 21:18
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Szedett-vedett sajnálatok - sajn állatok

Partnerem a tagadásban, elégedett. Velem. Ezt naponta elkönyvelem. Mégis, olykor eszembe jut, ebbe a nagy-nagy undorba, azok a Mások legalább jól érzik magukat, ők, akiket lesajnálunk.
Buli van, bulizunk hát mi is. Van pár szerelmes pár, egyik pár előttünk szédeleg. Nyalják-falják egymást.
- Három hónap múlváról idézet mondat: igenis ez a te gyereked!
Már nem is röhögünk rajta.
A szőkeség szédeleg kicsit az italtól, azt hiszi táncol. Izzadtságtól nedves pólóján mellbimbó mosolyog át. Jobbom ordít a partnernek: - Most valljál szerelmet bazmeg!
A leszólított kacsint, ölbe kapja a lányt és úgy ordítja: - Szeretlek!
Erre az lehányja a pólóját.
- Gyomororgazmusa volt, bravó tesó!
- Csinálj már vele valamit! – akarja a lovag lepasszolni nekem az immár súlyos csomagot.
- Miért én? Te szereted. – és otthagyom őket.

A teraszon két tizenéves, a fiút hallom.
- Tudod te… tudod milyen gyönyörű vagy?
- Nemááá – kuncog a lány.
Csörtetek a kerten túlra, riadt macska szempár foszforeszkál ugrást, már hallom a tücsköket, távol a zenezajtól, és a fánál álló alak figyelmeztet, éppen pisál.
A telek végében folyik el a Duna, a ma este szervezői a stégen ücsörögnek, ketten.
- No mi van? – kérdem a srácokat. – Meguntátok élvezni mások nyomorúságos szórakozását?
Mert ezt csinálják. Csináljuk. Végignézzük a kor nyomorát, ma éppen saját ketrecünkbe hívtuk meg a boldogságtól tomboló ifjúság állatot.
- Variáltam. Volt ott egy szőke picsa – nagy böfögést visz tova a folyó – húzz már ki egy sört – és mert tesó hozzáteszi: légy szíves – megteszem. Halhálóban úsztatják a dobozokat rokon és lakótársaim. – de nem érdekelte a csillagtan. – fejezi be, mellőzve egy köszönömöt cumizza tovább a sört.
- Az a barbi ruhás?
- Ja.
- Na hát az már tálalva, éppen lemondtak róla, csak vedd rá mosson fogat.
- Gusztustalanul undorító vagy, nem gondolod?
- Gusztán undorítónak lenni, az a feladat. – szólal meg a sötét. Testem birtoklója, Tomi is megérkezett közénk, akik között én lennék az ok.
- Jaj, megjött a filozófus – nyafogja tesó – Gitárt hoztál szivi? Húzd mán el a letargia nótát. Asszongya hooogy: fingok lágy ölén ringott el a nóta, megszeretlek téged, te vagy az a zigóta, akire vágyok régóta, hej!
- Jó! – hagyja helyben Tomi, - Több okból nem rúglak fejbe, az egyik az, hogy sajnállak. Sajnállak, mert te ma este is a pöcsöd fogod, a másik az az inspiratív légkör, amit akaratlanul sugárzol.
- De nekem tökszép pöcsöm van, nem igaz? – kérdi az öccsét a bátyám.
- Persze. Hasonlít az enyémra…re. Inspiratív pláne.
- Erről beszéltem. – bólint Tomi, testközelből látom. Óvakodik hozzám érni, mégis befed a légköre – Húzzunk el innen!
- Hova?
- Bárhova.
Felesleges tájékoztatnom róla, hogy itt lakunk. Tehát tűnődöm mire, és merre gondol.

Elhagytuk a fényeket, előzékenyen enyém a vezető oldal, fogalmam sincs merre lehet a Bárhova. Langymeleg az éj, előttem csordogál a cigifüst, tudja, hogy utálom és tán a helyzet komolyságát emeli a bűzzel, ezért egyelőre tűröm. Fáradt vagyok kilómétert falni, némán. Ha időt hagy nekem, leiszom magam én is, ahogy ő időben megtette, és akkor ez az utazás szóba se jön. Várom, szólaljon meg, a kérdezésről leszoktam. Piszkálja a rádiót, ki és benyomja, emlékeztet a délelőtti négyéves utasomra. További tizenöt perc, mire ráébredek provokál ezúttal a csendje, nem kivárásra épít.
A csárda villog reklámot, rámutatok:
- Menjünk be oda?
- Mért ne, ott is lesz vagy ötven, hatvan idióta.
Oké, lekanyarodok a főútról, a csárda mellett előbb beton, aztán gödrös földút vezet, a kukoricák közt a Duna felé, sehova. Sehol nincs senki, akkor oda kell nekünk menni. Előbb vége a járhatónak, mint gondoltam, megfordulni is úgy lesz csak hely, ha betolatok a növényesbe és szerencsés esetbe nem kaparom el az opelt valami kátyúba.
Leállítja a motort, kiveszi a kulcsot, míg én még az előbbieken toporgok helyben.
- Itt jó.

Párától felhős, vagy csak felhős, csillagtalan az éj. Nehéz levegőt fujtat a kukoricás, vegetál, vagyis üríti a napot éjjel. Képzeletemben megjelenik egy óriás vécécsésze, ami a fűké, fáké, a kukoricáé és mi abba másztunk bele. Bogarak koppannak a szélvédőn, keresik az elveszett fény rabságát.
Kinyitom az ajtót.
- Hova mész? – kérdi flegmán.
- Pisilni.
És lőn. Úgy hevenyében, az úton, mert ugyan ki elől másszak a sustorgós bujaságba, ott pedig esetleg a seggembe harap no mi is… vakond, pocok, vagy egy lótetű. Utánam dobja az intim törlőkendős dobozt, ó milyen figyelmes.
- Már akartam kérdezni, mi a ráknak van ez a kocsiban. – teszi a helyére a dobozkát, mikor visszacsusszanok mellé és ez a hosszú mondat szinte zavarba hoz.
- Pont az ilyen szituációkra. Legalább kiderült.
- Miszerint csináljunk gyereket?
- Azt fogunk? – sóhajtok fel, hangsúlyozva, ez a felszabadulás légcseréje – Gondoltam persze erre is, de a hangulat rejtett magában némi horroros eshetőséget. Bár nézőpont kérdése, kinek mi a horror… Láttam például szülést élőben, te, ezt már meséltem? – elragad a hév, mely szerint végre megérteni véltem menekülésünk oka egy hangulatos kis etyempetyem a kocsiban, a szántóföld közepén… mint egyszer… mint rég. – Dee láttam a kukorica gyermekeit is…te…nem…te ilyet biztos nem nézel meg. Elmeséljem?
- Az eszedbe jutott már, hogy minden értelmes, kicsit is komoly irányú párbeszédet bármikor képes vagy tönkretenni?

Hm. Felhúzom a térdeimet, kuporgósra veszem a figurát, szendvicsem a karok a térden, fej a karokon, öntudatlan, mint mindig, ha unok valamit, vagy éppen tartok tőle. Utólag belemagyarázom, ez a védekező testbeszédem, a kicsi vagyok. Szoknyámból csípőre kendő lesz és ez a testhelyzet még öleltetésre sem kedvező invitáció. Perverzeknek esetleg gyerekmegrontató pozíció.
- Igazi, élő gyereket akarok. Ami a mienk. Igazi életet, veled. Olyat, amibe nem okádja bele magát számtalan rokon és barát, különösen két rokon. Gondolkodj el azon, ezt miért itt kell elmondjam? Amit te az otthonodnak hívsz miért alkalmatlan arra, hogy veled legyek, hogy hozzád szóljak.
- Oké, te pedig gondolkozz azon, hogy ami, aki vagyok, az pontosan amit kritizálsz. És nélküle már nem én lennék, hanem valaki más. És akkor lehet, hogy mindez kettőnk közt felesleges. Add vissza a kulcsot! – milliót szikrázik a hirtelen harag, ha nem adja, futok amerre a fák vannak indulat.
- Ne idétlenkedj jó?
- Tessék? – megállít a számomra teljesen logikus reakciómra adott reakció.
- Felnőttként éled a napjaidat, néha túlságosan öreg vagy bennük. Ideális otthonnak látszik benne a nem költöző cirkusz, ahol naponta visszakapni akarod a gyerekkort. De ez csak illúzió és szép lassan belesüllyedsz, felemészt. Nekik roppant kényelmes, hogy szinte az anyjuk helyett anyjuk vagy, de mégis szabadok, akár a madár és kihasználnak. Amit te viccesnek vélsz, abba valódi partner, aki pedig őszintén képes szeretni téged, nem a színjátékot ott, beleőrül. Te és ők és mondjuk azt, hogy én, de lehetne itt hidd el, bármilyen báránya a világnak, eleinte lehet, hogy jópofának vélné, ami kicsit később undorító, és mint ilyen taszítóvá válna annak a báránynak is.
- El akarsz költözni. – szitálom ki a lisztből a zsizsiket, hányaveti indulatból, flegmán. - Jó.
- Nem. Gyereket akarok, elég öreg vagyok már hozzá. Veled élek, tőled szeretném. Legyen a pozitív oldala ennek a másfél év elmetanulmánynak a házadban, abban az átjáróban, hogy tapasztaltam, remek anya leszel.
- Inkubátort kerestél? – döbbenek meg, a többit is értem, csak nem akarom közel engedni egyelőre. Döbbenetemben elfelejtem drámánknak azon részét, mely szerint mi ketten, közösen nem hiszünk a szerelemben. Mert ez már részemről rég nem igaz és tán most értem meg.
- Téged kerestelek. Mindent megtaláltam, amit akartam valaha nőtől. Te vagy az elképzelt és elkészült mozaikom.

Úgy innék valamit, úgy nem lennék itt. Ez a hetedik álmom, nem tudom hány éjjel és nappal telt el közben. Az idő szertefoszlott, a sötétet megtanultam látni. Mióta lehetek itt? Miért? Már nem kérdés. Már nincs éhség, a szomjúságot is csak egy álom idézte fel, egy torz emlék eleven képe. Hangjai voltak, hangok, amik már nincsenek. Sötét, csönd. Míg nem történt EZ velem, nem álmodtam ennyire reálisat. Felidéződik a rémület, az izmokat összerántó, majd a düh. Próbáltam kiszabadítani a kezem. Süppedős valamin ébredtem, csendre, sötétre. Erre. Kiabáltam, káromkodtam, könyörögtem. Mikor elfáradtam, sírtam. Erőre kapva követelődztem, aztán vinnyogva nyöszörögtem, míg kitisztult a fejem, hogy racionálist keressek. Ki tette ezt velem és miért? Jobbra nyolc lépés, balra tizenkettő. Pince ez? Nem dohos, nincs szaga, semmilyen. Valami szexőrültnek kellek, vagy vesedonornak mondjuk? Meg fognak ölni? Hagynak meghalni? Valamire kellettem volna, de közben történt valami a valakivel, aki ezt akarta?
Elmúltak a kérdések, ahogy az éhség és a szomjúság. Álmodni szeretnék. Mielőtt elragadna a sötét, látom magam, mint őszibarackot egy dunsztos üvegben, jobbra csemege uborka, balra sűrített paradicsomlé. Csak egy konzervre vágyott, ahogy a lepkét a kisfiú egy albumba ragasztotta, úgy gyűjtött be engem ez a másik. Felidéződik a barack édes méze, a paradicsom fűszeres illata, az uborka harsogó ropogása, íz, hang, illat… fogy a levegő, vérem zúgása elnyomja a kínját, az oxigénhiány eufóriáját engedi közel és szikránként ég el minden, amire emlékszem.

- Megfulladok. – hallom a hangom, én sírok, ő sír… nem tudom. Csak egy szót rajzolok a légüres térbe. Sajnálom.

Pár hónappal később táncol a világ, és én. Felborul a pálma, arra esünk mi, fuldokolva a röhögést, a nap süt éjjel is és olykor szánakozva látom, mindig van egy, aki azt hiszi engem kell sajnáljon.
Hasonló történetek
4493
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
5490
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Manila ·
Szia EgyikKedvenc!

Mint tékozló rosszlány visszajöttem olvasni csak Téged, főként mert kivételezős vagyok és lusta:).
A szereplők állandók, a stílus azonos, a történet is visszatérő. Olyan vagy mint a szappanoperák, bárhol be tudok kapcsolódni. És tudod mi van? Mégis végigolvasom, és tetszik:). Általában mindig tetszel:)! Na csak ennyi, tékozlok tovább.

Marokfegyver ·
Kíváncsiság hajtott, van még egy kis időm, mialatt elfogyasztottam. Műfaji besorolását illetően kétségeim vannak, de majd az irodalomtörténet emel számára egy új kategóriát.
Lehet egy szavazatom?

szerenella ·
Még-még-még meg tudsz lepni. Gratula!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: