Egy átlagos kedd vagy csütörtök este
Nem igazán szeretem a romantikus történeteket. Túl rámenősen próbálják meg elhitetni velünk, hogy egy színpadi csók ezerszer jobb, mint egy izzasztó nyár esti kefélés. Hidd el, tudom, miről beszélek.
Nézd meg a Casablancát, és soha nem leszel képes Ingrid Bergman szájába képzelni a farkadat.
Nézd meg a Római vakációt, és el fogod hinni, hogy Audrey Hepburn soha életében nem fingott.
A romantikus filmek csupa tökéletes, megdughatatlan nőt hagynak ránk.
Ezért aztán ne várd tőlem, hogy előálljak egy újabb csöpögős sztorival, amit női olvasó klubok könnyei áztatnak apró darabokra.
Pedig az én mesémben is lesznek nők. Rengeteg gyönyörű nő, akikbe egytől egyig beleszerettem. Sőt, lesz benne csalódás, meg viszonzatlan szerelem, veszekedés, intrika, féltékenység. Teleszórom az egészet nyálas közhelyekkel. A nők mégis utálni fogják ezt a történetet.
Utálni fognak engem.
Csak azért, mert két „Szeretlek, drágám!” között kimondom, mit gondolt Bogart, mikor megcsókolta Bergmant.
Mert elmesélem, mi járt Gregory Peck gondterhelt fejében, mikor átölelte Audrey Hepburnt.
Mert elárulom, milyen mocskos gondolatok kavarognak egy nyájas férfi mosoly mögött, aminek gazdája az első randevún éppen azt ecseteli a kontaktlencsétől kék szemeidbe, hogy te vagy a legszebb nő, akit valaha látott. A fenébe is, ilyenkor már rég könyékig jár benned, kislány.
Az egész történet egyébként nem idén ősszel a Tango India nevű bárban kezdődött. Jóval korábban. De én azokat az időket már rég elfelejtettem. Kimentek a fejemből, mint valami rossz álom.
Arra azonban még ma is tisztán emlékszem, hogy a vörös ruhás nőt Glu pillantotta meg először. Kecsesen megtáncoltatta a farkát, aztán megnézte, mi van a sörösüveg alján. Mindig ezt csinálta, ha egy feltűnően csinos nő lépett a bárba. Én meg csak ültem ott a hetedik vagy nyolcadik scotchom fölött, a hatnapos borostámban, a pinaszagú ingemben, és csak akkor vettem észre a nőt, mikor felpattintotta az öngyújtója gombját.
Pedig én mondom, haver, az a csaj olyan volt, mint azokban a régi, karcos film noirokban a végzet asszonyai.
Pont úgy nézett ki, mint Marlene Dietrick A kék angyalban.
Mint Ann Savage a Terelőútban.
Azokban az időkben egyébként úgy váltogattam a nőket, mint más a tévé csatornákat. Nem nagyképűségből mondom, csak a tények kedvéért. A csajok valami miatt baromira buktak rám. Liter számra öntöttem magamba a viszkit, a nők mégis úgy leptek el, mint a legyek a nyári kutyaszart. Van valami titokzatos a szemedben, súgták a fülembe, mialatt közelebb húzódtak. Meg hogy: egy harmadik világbeli ország fajdalma ül ki az arcodra, mégis annyira jól áll.
Esküszöm, ilyenekkel szédítettek esténként a szebbnél szebb nők, pedig én mondom neked, az arcomon csak a túl sok viszki ásott mély barázdákat, a szemeiben meg a pattanásig feszült hajszálereken kívül semmi érdekes nem volt.
De az a nő ott a bár ajtajában, a vörös, testhez simuló ruhájában, az esetlen mozdulataival, a kissé részeg nevetésével, az idegesítő fogcsikorgatásával, a tövig rágott körmeivel más volt, mint a többi.
Talán mert hasonlított RÁ.
Olyan kifinomultan rázta a padlóra az esernyőjére ragadt esőcseppeket, mintha az egész világnak meg akarna felelni.
Mintha csak egy ócska színdarab egyik jelenetében lenne.
Miután összezárta az ernyőjét, elindult felém. Felém vagy a pult felé végül is teljesen mindegy. Mikor aztán odaért, kért valami francia nevű koktélt a pincértől, közben meg mosolyogva felcsusszant a mellettem ágaskodó bárszékre. Aztán a szájába kapott egy cigit, és elkezdett a táskájában kotorászni. Esküszöm, úgy zörgött a teleszórt kacatoktól, mint valami elcseszett csörgőlabda. Mikor aztán a kezébe akadt valami a nagy kutakodás közben, mindig felpillantott a táskájából. Ilyenkor vagy zavartan elmosolyodott, vagy úgy bámult rám, mint aki felismerte bennem a férfit, aki egyszer régen megerőszakolta egy koszos sikátorban.
Aztán a szempilláját táncoltatva végül mégis csak felém fordult:
- Tudna tüzet adni egy elesett kislánynak? - kérdezte.
Már nyúltam is az öngyújtómért. Abban a pillanatban, hogy a szeme megcsillant az öngyújtóm tüzében, már tudtam, hogy alig két óra választ el attól, hogy hátulról megragadja a haját egy olcsó motelszobában, és mindenféle ocsmányságokat lihegjek a fülébe.
A fenébe is, az örök szerelmek is valahogy így kezdődhetnek.
Egyébként remekül mutatott a szájában a cigaretta. Mintha a nap huszonnégy órájából tíz percet csak arra szánna, hogy a tükör előtt cigarettázva tökéletesítse a mozdulatait. Mikor kifújta a füstöt, a fejét elegánsan egy kicsit megemelte. Mikor leverte a hamut, a kisujját finoman felrántotta, mintha éppen az angol királynővel teázna.
Úgy pár percig dumálhattunk a semmiről, mikor a nő ránézett a pulton álló sörösüvegre. Azt akarta tudni, miért úszkál benne egy aranyhal.
- Ha gondolja, kívánhat tőle valamit - mondtam. - Nagyon készséges egy aranyhal. Én például egy Ann Savage hasonmást kértem tőle ma estére, és lám - tettem hozzá, aztán a karommal a nő felé mutattam, mintha valami hülye bűvész trükköt konferálnék fel.
- Akkor lehet, hogy nekem meg egy korabeli James Stewartot kellene kívánnom.
A pultos a nő elé tolt egy színes koktélt. Napernyők és szívószálak lógtak ki belőle. Olyan volt, mint valami lezuhant műhold.
- James Stewartot? - húztam el a számat.
- Talán nincs kibékülve James Stewarttal?
- Nem, igazán remekül kijövünk egymással.
Beleszívtam a cigimbe, aztán a füsttől kissé fulladozva folytattam:
- A harmadik szüzességemet például a Hátsóablak alatt vesztettem el.
- Harmadik szüzességét? - kérdezte ámuldozva Miss Savage.
- Tudja, ez olyan, mint a macskáknál a kilenc élet, mondtam. Csak valamivel kellemesebb, mint egy Ford lökhárítóján végezni.
Miss Savage belehajolt a koktéljába, majd tovább érdeklődött:
- Szóval mi a gondja James Stewarttal?
Azonkívül, hogy egy cseppet lehervaszt a gondolat, hogy mániákusan rajongott a ropogós férfi seggekért?
- Óóóh, ne aggódjon emiatt, felelte Miss Savage. Majd igyekszem egy kemény farkú, heteró Stewartot kérni a halacskától.
A tekintetem a plafonon lógó ventillátorig repült.
- Kemény farkú, heteró Stewartot?
A nő bólintott, és közben leverte a cigijét a hamutálba.
- Ezek a mai aranyhalak már rég nem olyanok, mint a mesékben, nem igaz? - kérdezte aztán.
- Ahogy a szép királylányok sem - köhögtem fel a szavakat a füsttel együtt.
- Egyedül a daliás hercegeken nem fog az idő - gúnyolódott, aztán egy lélegzetvételnyi csend után ránézett a halra.
- Hívhatná James Stewartnak.
- A sört? - kérdeztem, mialatt megráztam a sörösüveget.
- A halat - sóhajtotta a koktélja fölül. - Kicsit mintha hasonlítana is rá.
- Félek, hogy így egy aranyhallal kellene…
Megint belekortyoltam a scotchomba. Kezdett mosogatóléhez hasonlítani az íze. Miss Savage persze azonnal lecsapta a magas labdát:
- Kefélnem?
Majdnem a pultra köptem az italomat.
- Ó, Jézusom, dehogy - kezdtem megjátszott döbbenettel az arcomon. - Én csak egy unalmas, régimódi szeretkezésre gondoltam.
- Unalmas, régimódi szeretkezésre?
- Tudja, olyan egymás szájából epret evősre… latexruhásra - feleltem.
- Egy férfi, aki a romantikát a latexruhában keresi?
- Latexruhában és eperben.
- És aztán a romantika jegyében a szeretkezés után egy órával már se híre, se hamva, igaz?
- Ha jobban belegondol - kezdtem nagy áhítattal - amit ma átlagos csütörtök esti szeretkezésnek hívunk, az harminc éve még nemi erőszak volt. És az apám szerint egy nemi erőszak után jobb minél hamarabb lelépni.
- Manapság erre buknak a nők? - kérdezte. - Csak mert a szokásos „meg akarlak kefélni,” ismerkedő szövegeket általában felismerem. Legkésőbb másnap, mikor egy idegen férfi ágyában ébredek. Talán csak így álcázom magam.
- Perverz filozofikus eszmefuttatásokkal? Ügyes egy olyan megkeseredett öregembertől, mint maga.
- Na de, hölgyem, csak mert láttam élőben Elvist, még nem jelenti azt, hogy öreg vagyok.
Mindketten mosolyra húztuk a szánkat. Néhány pillanatig csak néztük egymást, meg a bárpult mögött tornyosuló tükörben fel-feltűnő vendégeket, a poharamban táncoló jégkockákat. Végül aztán Miss Savage törte meg a csendet:
- Nem találja furcsának ez az egészet, Scottie?
- Mire gondol, Vera?
Miss Savage rám ragasztotta csodálkozó tekintetét.
- Vera?
- Tudja. Régi filmek, Terelő út, Ann Savage.
- Ha maga mondja, nyolcadik esküdt.
- Nem, nem, az nem James Stewart volt, hanem Henry Fonda.
- Biztos benne?
- Ha csak a huszonharmadik szüzességem nem téved, akkor Fonda volt az – feleltem, aztán elkezdtem vizslatni Miss Savage arcát.
- Szóval? - kérdeztem.
- Szóval mi?
- Valamit furcsának kéne találnom - feleltem.
- Ja igen - kapta fel a fejét Miss Savage. - Csak kettőnkre gondoltam.
- Kettőnkre?
- Ühüm - sziszegte a szívószállal a szájában. - Kettőnkre, meg erre az egész bárban ismerkedős dologra. Tudja, egy ilyen helyen ismertem meg a férjemet.
- Óh, és fogadjunk, hogy rá emlékeztetem - mondtam csalódottan.
- Nagyon is - felelte. - De ebben semmi rossz nincs. Jóképű, az ágyban sincs gondja… csak mindeközben egy igazi faszfej.
- Faszfej - ismételtem.
- A faszfejek királya - mondta. - De hagyjuk a francba a faszfej férjemet. Inkább meséljen az aranyhalról!
- Mármint róla? - böktem a sörösüvegre.
Miss Savage újra felém fordult. De most már nem csak a fejével, hanem a teljes homokóra testével. A hasát behúzta, a melleit kinyomta, azok meg szinte az ölembe zuhantak.
- De most komolyan - kezdte Miss Savage. - Nem hagy nyugodni a kíváncsiság, hogy a sörösüvegben raboskodó aranyhalnak milyen érdekfeszítő meséi lehetnek magáról.
- Úgy nézek ki, mint akinek kalandfilmbe illő élete van?
- Biztos, van valami izgalmas története az aranyhalról és a jóképű, whisky szagú férfiról - mondta, miközben beletúrt a hajába. Olyan szexin csinálta, mintha most jött volna egy samponreklám forgatásáról.
- Ez a hajba túrkálós dolog mit jelent? - kérdeztem, mialatt megpróbáltam leutánozni a mozdulatát.
Miss Savage a combjára ejtette a kezét.
- Hogy mi?
- Ez a hajba túrkálós dolog - ismételtem. - Biztos jelent valamit. Mint mikor én megvakarom a bal herémet. Az is mindig jelent valamit.
- Fogalmam sincs, mondta. Talán csak mindkettőnknek viszket a feje.
- Óh, ez szép ütés volt, hölgyem. Kicsit mélyre jött ugyan, de attól még nagyon szép ütés volt.
Megízesítettem a számat egy kis scotch-csal, aztán tovább faggattam:
- De mégis mire gondolt miközben csinálta?
- Miközben a hajamba túrtam? - kérdezte.
- Igen.
- Azt hiszem, éppen a latexruhámba próbáltam belepréselni magam.
- Úgy tűnik, egy rugóra jár az agyunk.
Miss Savage beleszívott a cigijébe, a füstöt meg az arcomba fújta. Gondolom, ez is jelentett valamit.
- Még nem árulta el a nevét, mondta aztán.
Ittam még egy kortyot.
- Mi a kedvenc férfi neve?
- A kedvenc férfi nevem?
- Tudja, a naptárból vagy a hülye szappanoperákból.
- Nem is tudom - felelte. - Számít ez egyáltalán valamit?
- Óh, nagyon is - kezdtem. - Ma végre ágyba bújhat a kedvenc nevével. Ez nem mindenkinek adatik meg. Talán néhány pornóst és Hugh Heffnert leszámítva.
Miss Savage széles mosollyal a száján azt mondta:
- Szóval ennyire biztos a dolgában.
- Vagy csak ennyire bízom az aranyhalamban.
Miss Savage pár pillanatig még játszadozott a szívószálával meg a színes italával, mielőtt kibökte a nevet:
- Talán az Oszkár. - Beleszívott a koktéljába. - Igen, azt hiszem, az Oszkár. Olyan arisztokratikus vagy nem is tudom. Egy Oszkárt mindig jólfésültnek, udvariasnak képzel az ember.
- De ugye az apját nem Oszkárnak hívják? - érdeklődtem tovább.
- Nem tudhatom biztosan, hogy hívják az apámat, mert az anyám ordas nagy kurva volt. De azt hiszem, Oszkárral még ő sem kefélt. De változtatna ez bármin is?
- Ezek szerint még nem gondolt bele, milyen lehet az apja nevével kefélni?
Miss Savage felnézett az italpolc fölött lógó tévére, de közben próbált a kérdésre is összpontosítani.
- Érdekesen hangzik - nyögte ki végül. - De azt hiszem, még sosem keféltem az apám… - belekortyolt a koktéljába, aztán folytatta: … nevével. Magának már összejött?
- Még nem ért ekkora szerencse - feleltem.
- De miért érdekli magát ennyire a talán már rég halott apám neve?
- Nem is tudom - mondtam. - Talán csak azért, mert gyomorforgatóbbnak találom, hogy valaki a saját nevét adja a gyerekének, mint mikor egy polip mászik ki egy punciból.
- Találó összehasonlítás.
- Kell egy cseppnyi perverzitás ahhoz, hogy valaki elringassa a kis Melindát, majd fél órával később egy másik Melindába élvezzen, nem gondolja? - kérdeztem.
- Tyű, magában egy ókori görög filozófus veszett el, Dr. McKenna.
- Na, ő már tényleg Stewart volt.
- Egyébként van benne valami, folytatta Miss Savage. Úgyhogy talán jobb is, ha kiderítjük az én nevemet. Nem venném a szívemre, ha ma este az anyja nevével kellene dugnia.
- Nem, nem, nem - tiltakozotam hevesen. - Amilyen peches napom van, biztos úgy hívják, mint az anyámat vagy az aranyhalamat.
- Maga aztán tényleg nagyon le akar fektetni, Oszkár!
- Vagy egyszerűen csak kipróbálnám, milyen lehet más nevet nyögni egy nő fülébe, anélkül, hogy aztán lecsavarnák a tökeimet.
- Gyakran előfordul magával, hogy más nőkre gondol szeretkezés közben? - kérdezte.
- Nem gyakrabban, mint Ray Charles-szal, hölgyem. Tudja ez a vakság egyetlen előnye. Kefélhetsz akár Liza Minellivel is, akkor is úgy érzed, mintha Monroe lábai között nyalakodnál.
- A filmes ízlése, mintha megragadt volna a hatvanas években, kedves Oszkár.
Újra rágyújtottam. Egyszerre két cigire.
- Óh, nem csak az - mondtam aztán, és Miss Savage szájába csúsztattam az egyik cigit. - A nőkben is a kortalan szépséget keresem – folytattam. - Minden vágyam, hogy egyszer egy fekete-fehér nővel kefélhessek.
- Mielőtt még kiderülne, hogy túl sok a közös bennünk - kezdte Miss Savage -, hagynunk kéne a francba ezt az elcseszett beszélgetést, és mehetnénk egyenesen az ágyba. Na, mit szól hozzá?
- Nem szeret magához hasonló nagy elmékkel ágyba bújni? - érdeklődtem.
- Az olyan lenne, mintha a nem létező ikertestvéremmel kefélnék.
- Azért most jó pont jár, hogy erre felállt? - kérdeztem széttárt karokkal, Miss Savage meg csak vihogott, vihogott és vihogott, végül lecsusszant a bárszékről, én fizettem, aztán meg sem álltunk Miss Savage lakásáig. Esküszöm, kezdtem magam úgy érezni, mintha egy agyonismételt film főszereplője lennék.
