Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Ezt a történetet nagyon régen hallottam attól, akit szerettem. Csak annyit fűzött hozzá, hogy...
Az öregtorony elkészül, Csege óriásit lép...
-Mi dolga volt ott?<br /> -Eltévedtem.<br /> -Ez elég gyenge magyarázat, nem gondolja? Valami...
Nem sokan hittek benne, hogy az emberhúsra ekkora a kereslet. Azt pedig végképp nem gondolták...
Első írásomat szeretném megosztani veletek. Tartalmaz valós városokat, de nem követi szorosan...
Friss hozzászólások
FandomSlasher: Szia. Engem érdekelne a sztori...
2021-03-07 13:32
Pavlov: Mit keres itt ez a történet az...
2021-03-06 18:50
candy's: Párszor én is szétszedtem már...
2021-03-06 18:24
vikvik1: A történet fikció (sajnos). Az...
2021-03-04 23:56
ZaneZ: Nos. Tudod, mikor megláttam az...
2021-03-04 22:44
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Pöffeteggomba nebuló

 
Az alig tizenhároméves, pöffeteggomba fiú, aki sajnos nem szenvedhette a számok tudományát, és alig volt képes megérten, hogy vajon kettő meg kettő az miért is négy, és nem öt? Veszélyezett tétovasággal, és halálraítéltek rettegésével lépett ki a gusztustalan okádékzöld táblához, amikor szólította az új matektanárnő. 
Már legelső pillantással szinte mindenki azonnal felmérhette, hogy – meglehet -, ez az új, folyamatosan mosolygós, közvetlen, kedvesen viselkedő új tanárnő talán mégiscsak más lesz hozzáálásában, és pedagógiai módszereiben, mint az a szőrszálhasogató, házsártos, és elviselhetetlen boszorka, aki már vagy három férjet is elfogyasztott, és az évek egy összefonnyadt öregasszonyt nem gyúrtak belőle. 
– Kérlek Feri! Akkor rajzol fel a táblára egy egyenlőszárú háromszöget! – kérte kedvesen. 
– Nézzétek! A nagy marha! Azt se tudja hol van a kréta! – szóltak közbe egyesek. 
– Ha még egy pisszenést is meghallok azok az illetők, akik hangoskodnak azonnal tehetnek egy rövid kitérőt ellenőrzővel az igazgatói irodába! Világosan beszéltem?! – fenyegette, és dorgálta le egyszerre az osztály gonoszkodó hangadóit talpraesetten, majd visszafordult a még mindig testesre sikeredett nyárfalevélként reszkető Ferihez, akinek most aztán már ténylegesen inába szállt minden maradék bátorsága, és inkább hátrált, mintsem előre lépett. 
– Nyugodj meg Ferikém! Nem lesz semmi baj! Itt van a kréta, csak kérlek gyere már, mert fogy az időnk! – kérlelte kissé sürgetőbben. 
,,Hogy mi lesz akkor, ha a fél év alatt kilenc elégtelenhez egy újabb egyeset is összeszed?” – gondolta magában. ,,Apám egész biztosan kiadósan felpofoz, és elkönyvel mindenféle jöttment idiotának, aki még egy egyszerű matekpéldát sem képes megoldani!” 
De azért hevenyészetten, és soványka önbizalmát összeszedve csak kiment a táblához, mert vonzotta a kellemes, gyöngéd, és sugárzóan dallamos hang, melyet hallott. 
– Akkor megkérlek, hogy rajzol egy egyenlőszárú háromszöget! Nem kell kapkodni! – adta pufók, mancsos kezei közé a krétát. 
Mintha enyhe váltóáram csípte volna meg bőrét, és kezét, vagy mintha egy mágnes kezdte volna egyre húzni-vonni a tanárnő írányába – hirtelen olyan belsőséges, bizalmas, melengető, romantikus érzelmek járták át, mint aki azonnal szerelembe esik, mégis ezt a fantasztikus érzést méltán illendő mindenkivel szemben eltitkolnia. 
A matektanárnő magas termetű, karcsú hölgy volt. virágmintás szoknyájához rendkívül jól passzolt a hófehér fonalakból kötött kardigánja, és lezser stílust képviselő polóinge. Az ember könnyedén nézhette volna hétköznapi embernek, mégis azonnal muszáj volt meglátnia benne a hercegnőkre emlékeztető tartást, és előkelő, finom, hanyag eleganciát. 
Mozdulataiban volt valami rejtett, mediterrán hangulat; mintha finom, hosszú, vékony kezecskéivel, és enyhén beharapott, természetesen telt ajkaival a gyermekkori játékos kíváncsiságot szerette volna megőrizni, és összekapcsolni a felnőttek felelőssségteljes éleslátásával. Göndör, világosbarna, rövid hajának illata szinte átjárta az ember érzékeit. 
Mogyoróbarna szemében – ha egy kicsit részletesebb szemügyre vette az ember -, azonnal megláthatott egy-két aranypöttyöt, mely leginkább kacagó igazgyöngyökre emlékeztetett. Ez is mindent kifejező, szemérmes arcának kölcsönzött valami egyedi, egzotikus, karibi jellegű kifejezést. 
Feri csetlő-botló tétovasággal, ügyetlenül mancsai közé vette a krétacsonkot, mely tohonya kezei között úgy csikorgott, mint egy berozsdásodott ajtópánt, és aprólékos precizitással rajzolni kezdte a kissé nagyra sikeredett, egyenlőszárú háromszöget, ahogy a tanárnő kérte. Minden egyes vonalt többször is áthúzott, mintha csak ellenőrizni akarná magát, vagy csupán szeretne arról az egyszerű tényről megbizonyosodni, hogy rendesen fog-e a kréta. 
Az osztályban voltak akik ügyet sem vetettek rá, míg mások inkább megpróbáltak hangtalan némasággal tüntetve elfoglalni magukat, hiszen ki látott még olyat, hogy mindenkit egyforma érdeklődéssel képes legyen lekötni egy szimpla, és halálosan unalmas matekóra? 
– Nagyon ügyes vagy! Remek! – bíztatta továbbra is. – Akkor most felezd meg egy vonallal a háromszöget, és a csúcsait nevezd el! 
Feri az ábécé első három betűjét vette igénybe, hogy a háromszög csúcsainak nevet adjon! Gondolta is magában: ,,Miért nem hívhatom az egyiket Gértinek, a másokat Lizinek, a harmadikat mondjuk Hortenziának?” 
Viszont a háromszög felezésére szolgáló hosszú vonal, már igenis nagy fejtörést okozott neki, mert bár vizuális látású volt, mégsem tudta elképzelni hogy is nézhet ki az, ha egyszerre csak elfeleznek egy háromszöget? Mintha teljesen kettébe vágnák! 
– Amit eddig csináltál, az jó! Húz csak bátran egy hosszú vonalat egyenes a háromszög közepébe, hogy kiszámíthassuk az adott geometrikai tételt! – ebben a pillanatban olyan álomgyönyörűséges, esengő, fohászkodó, kérlelő volt a tanárnő hangja, hogyha egy ügyeletes tanár benézett volna óralátogatás címén egészen bizonyosan randevúra kérte volna. 
Mivel Feri még most se tudhatta, hogy miként kellene az adott geometrikai tételt kiszámítania egyetlen hosszanti, egyenes vonal segítségével ezért – ahogyan az már hosszú évek óta lenni szokott -, smaragdzöld szemeiből előbb vékony, csermelypatakokban, majd egyre intenzívebb vízesésmorajokban zudultak le lábai elé dús könnycseppjei. 
Most úgy tűnt a tanárnőn van a sor, hogy kisebbfajta értetlenkedő, meglepett pánikba essen, mert egy-két pillanatig hitetlenkedve és bámulva figyelte, ahogy Feri szinte hősies küzdelmet folytat saját romokban heverő önbizalmának, és talpraesettségének megőrzéséért, majd, amikor úgy látszott, hogy ez sem fog sikerrel járni azonnal magához vette a kezdeményezést:
– De hát Ferikém! Mi történt?! 
Egy kotnyeles, tudálékos kislány valahol a hátsó sorok mélyéről rögvest rávágta:
– Ne is tessék rá figyelni! Mindig ezt csinálja! Majd elmúlik! 
– Ha jól emlékszem nem hozzád szóltam Eszterkém! – intette le a szószártyár diáklányt.
– Bocsánatot kérek Brigi néni… én csak segíteni szerettem volna! 
Az osztály szemlátomást módon éppen úgyanúgy viselkedett, mint Feri balul elsült felelése előtt. Mindenki saját pletykálkodását, és szókaratés bemondásait szerette volna minél hangosabban, és tűntetően érvényre juttatni. S bár a fiatal pedagógusnő minden rafinált, és körmönfont taktikát igyekezett bevetni, hogy az osztályban helyreállhasson hellyel-közzel a tulajdonképpeni, átmeneti béke – a legtöbb eseten azok a bizonyos ,,hangadók” éppen ott folytatták, ahol abbahagyták. 
– Ferikém! Nyugi! Nyugodj meg kérlek! Nincsen vége a világnak! – nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon ösztönös, rutin reakció lehetette-e a kedves, gyöngéd simogató mozdulat a tanárnő részéről, vagy csupán a megtanult didaktikai elmélet sémaszerű elvégzése, mindenestre kicsit használt, mert Feri először tapasztalhatta meg, hogy egy-két matektanár azért tud kedves is lenni, persze csak, ha nagyon akar! 
– Tudod mit? – pattant ki a tanárnő fejéből az új gondolat. – Oldjuk meg együtt ezt a komisz példát! – sugárzóan magabiztos, és gyöngéd mosolya egyszerre mintha megmentette volna kis védencét a további méltánytalan, nyilvános megaláztatásoktól. 
– No! Akkor az egyenes vonal mentén írjuk szépen fel a betűket egyesével, és adjunk hozzá egy-egy számot! – hosszú, egzotikus hattyúujjai szinte finoman súrolták Feri ormotlanra sikeredett mancsait. –
Amint látod Feri máris megkapjuk az eredményt egy-egy képlet segítségével! 
Hogy az osztály annyira ne duruzsoljon, és figyelni is lehessen – már akit érdekel egyáltalán a számtan tudománya -, a tanárnő tíz percenként azért kiadósan rászólt az egész csoportra: 
– Osztály! Figyelem! Tehát akkor a megadott együtthatókkal mérve így számíthatjátok ki egy-egy egyenlőszárú háromszög pontos kerületét, és térfogatát! – ahogy óvatosan egymáshoz ütögette apránként a tenyereit a szállingozó krétapor, mintha igazi, szikrázó hópehely lett volna, ahogy rázuhant a dédelgető napfény -, lerakta a krétát, és leült a nagy tekintélyt parancsoló tanári asztalhoz. 
Úgy nézett ki, hogy erősen gondolatokna mélyed, és töri a fejét, hogy vajon hányas érdemjegyet kapjon az előtte toporgó, pufók kisfiú. 
Feri is igyekezett megtörölni vaskos, tenyerestalpasra sikeredett kezeit; ügyetlen próbálkozásnak számított, hogy pont vadonatúj farmernadrágjára esett a választás, amiből szintén ügyetlenül egy zsebkendőt szeretett volna kihalászni, hogy legalább abba törölhesse a krétapor fehér foltokat hagyó, kellemetlen maradványát. 
A tanárnő – most is, mint mindig -, megelőzte. 
– Ferikém! Ha zsebkendőre van szükséged kérjél! – máris benyult a fiókba, és kivett neki egyet, miközben serénykedő szorgalommal, részletes szóbeli értékelést igyekezett firkantani az osztálynapló megegyező ,,megjegyzések” rovatába. 
Ezt követően következett Feri számára az egyik legtorokgombócokat termelő, ádáz pillanat. Vajon hányast fog adni egy rendkívül gyöngéd, és nagyon kedves tanárnő egy kissé szerencsétlenül járt diáknak, akinek – úgy tűnt -, szinte fogalma sincs a geometria alapvető szabályszerűségiről.
Kinyitotta a kékszínű ellenőrzőkönyvét, ahol máris észrevette, hogy szinte csupa elégtelennel, és elégségessel van dolga – legalább is, ami a matekot illeti –, és beírt valamilyen jegyet a matematikához, majd hosszasan lapozni kezdett, és az egyéb információk rublikába beírta, hogy rendkívül intelligens fiatalemberrel találkozhatott, akinek hiperérzékenysége van, ezért javasolni fogja, hogyha speciális nevelésű csoportba nem is tudják azonnal áthelyezni, addig is legalább magántanuló lehessen, mert az osztályában egyáltalán nem érzi jól, és elégedetten magát.

 
Hasonló történetek
4333
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
2902
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Hozzászólások
kamilla10 ·
Mindig fáj a szívem amikor látom milyen kevesen kattintanak a csodálatos történeteidre. Bezzeg a "gecis pinákat kedvelő makktársak"ra meg hasonlókra kattintanak. Nem is vagy te méltó ezekhez. A régiek már tudják, de az új olvasóid figyelmét felhívnám arra, hogy ha a böngészőben töröljük a cookie-kat (sütiket), akkor annyiszor lehet szavazni ahányszor kedvünk van. Ebből kifolyólag persze sohasem lehet tudni hogy egy történet tényleg jó vagy csak az írója pontozta fel esetleg valóban rossz vagy csak egy dilinyós húzta le.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: