Nekrológ

Többé már nem kell nézned, nem kell félned, nem kell ez az egész... már csak a csöndet akarom. Hagyjál szépen, úgysem adom meg neked azt, amire annyira vágysz. Elmentem, elmentél, így volt jó. Most is így jó. Néha már szánalmas, ahogy próbálod tettetni a nemakarást. Nemakarásnak nyögés a vége, apád is megmondta. Apád bölcs ember volt. Nem értem, egy ilyen bölcs embernek hogy lehet ilyen ostoba fia. Nézek magam elé, előttem még mindig az vagy, aki már nem. Nem tudlak nem a másik felemként nézni téged.

Fogy az időm, vészesen fogy...

Ezt vágytad ezt akartad.. .megadtam neked, hogy elmenj. Tulajdonképp nagyon sok mindent megadtam neked, amit más nem. Hát, most menj békével. Ne kérj tőlem többé semmit. Mindennek ára van... vagy Te tényleg azt hitted, hogy az a rengeteg jó, amit kapsz, az ingyen van? Hogy annak soha, semmi ára nem lesz?! Óóóó, ennyire azért nem vagy te naív. Szabad ember vagy, szárnyalj! Én igazán nem értelek.. .azt mondtad nekem, mellettem szárnyaszegettnek érzed magad. Most már hamarosan nem leszek. Nem lesz, aki metssze a szárnyaid. Mégis, itt fetrengsz kínok közé roskadva a földön. Már nem foglak megérteni.

Már nincs rá időm, hogy megpróbáljam. Semmire nincs időm...

Nem bírom, mikor így nézel... már percek óta nem engem sajnálsz, hanem magadat. Nagyon is igazad van. Rajtam már nincs mit sajnálni. Eldobtál, kihasználtál... és lásd, mégis enyém lesz minden álmod, ha csak így is. Nem akarom, hogy elfelejts. Ez fájt, valóban. Nem az, hogy már nem leszel mellettem, hanem az, hogy eltörölhetsz, elfelejthetsz. Ezt velem nem teheti senki! Te sem. Senkisem. Soha. Én mindig megkapom, amit akarok. Álmaid asszonya akartam lenni, amióta az eszem tudom. És most az leszek. Örökre. És ez ellen nem tehetsz semmit. Még mindig van hatalmam feletted. Ez megelégedettséggel tölt el.

Azt hiszem, lassan véget ér az egész. Unom már ezt a végtelen pillanatot...

A túl késő fogalma valami érthetetlen távolba vész előttem. Néhány perc leforgása alatt megszűnt ez a fogalom létezni nekem. Túl későn találkoztunk... Nem értettem, most sem értem, mit akartál ezzel. Azt hiszem, csak saját vétked súlyát csökkenteni. Mert ez jóval egyszerűbb volt neked, mint bevallani, hogy gyáva vagy. Így, egyszerűen. Most kezdek rájönni, milyen képmutató voltál. Most már valóban túl késő. Már nem bánhatod meg. Életedben először felelősséget fogsz vállalni azért, amit tettél.

Már véget kellett volna érnie...

Különben sem értelek. Nem értem, miért kell ennyire megdöbbenni azon, hogy egyszer én is a könnyebbik utat választottam. Már nem akartam újra kezdeni. Amikor az ember lezárja az élete egy szakaszát, akkor meghal benne valami. Túl sokszor zártam már le...túl sok halt meg a lelkemből. Fájt az űr, amit hagytál. Túlélhettem volna. De az igazság az, hogy el akartam vinni egy darabot belőled is. NEKED lett volna túl könnyű, ha harcolok.

Igen, felvágtam az ereim, és most folyik a vérem a mocskos fürdőszobát ocsmány csempéjére. Nem is olyan nagy dolog ez, mint amilyennek te látod most. Ha egy kicsit férfi lennél, most te is megtennéd. De tudom, hogy nem fogod. Itt fogok kivérezni egyedül, miközben döbbent arccal meredsz rám. El kéne mosolyodni. Csak hogy lásd, hogy én ezt most élvezem. Sajnos már nem vagyok biztos benne, hogy sikerült, vagy csak akartam. De már nem is számít.

Már bánom, hogy túl sokáig élveztem a pillanatot. Szerettem volna, ha még úgy érsz ide, hogy tudok beszélni. És akkor... Nos akkor elmondtam volna neked, mit éreztem. Milyen érzés volt, amikor meghalt bennem a gyermekem. Mikor nem vert többé a szíve. Mikor az orvos durván belémnyúlt, és kikaparta darabokban a holttestét. Mikor a betegápolók érezhető megvetéssel néztek rám...Mikor a szomszédos csecsemős kórterembe mentek az apukák látogatni, boldogan. Mikor hozzám nem jött senki, és egész éjjel összeszorult gyomorral meredtem magam elé, és vártalak. Vártalak, hogy megoszd velem a fájdalmat. Tudtad, hogy a magzat ilyenkor már érez?Hogy fájt neki?Hogy sikoltozott és vergődött a méhemben, és tudta, hogy meg akarod ölni??? Sajnálom, hogy ezt nem mondhatom el már neked.Mert te nem jöttél. Máshol voltál...más ölelt. Szükségem lett volna rád. Akkor igen. És te cserbenhagytál. Most én hagylak cserben. Még mindig szeretlek. Undorodom magamtól érte. És most...most végre véget ér az egész. Szem becsuk, ajtó bezár...Értem ne sírjon senki!