Múlt

- Mi baj? - kérdezte, miközben a nagy tölgyfát bámultuk az ablakból.
- Fogalmam nincs. Nem tudom - mondtam. Csönd honolt, miközben egymást bámultuk.
- És mi fáj a legjobban?- tette fel a kérdést a nagy csöndben.
- Hogy itt kellett hagynom ezt az iskolát egy szarabbért. Elvesztettem egy hadsereg tanárt, akik sokat jelentettek az életemben. Elvesztettem az iskolával együtt a barátaimat is. Mindenkit. És nem tudom őket visszahozni, SOHA.
- Félsz?- hangzott egyenesen a kérdés.
- Mitől?
- Hogy a megmaradtakat is elveszted.
- Igen - válaszoltam.
- Értem - mondta. A kezére pillantott, mintha most látná először, s a másik kezével azt piszkálni kezdte.
- Figyelj, mi most csak beszélgetünk, miközben a régi sulidban vagyunk. Tudom, ennek semmi értelme, de beszélgetünk, és beszélgetünk. Nem ismerlek igazán, de őszintén nem is érdekel, mert amit elmondtál, az életed szenvedéseit...tudom, min mész keresztül. És...
- Hm?
- Tetszel nekem...
- Igazán?- nézek rá azokkal a libafoszöld szemeimmel.
- Ühüm - mondta, és rám nézett. Bejött az ablakból és én is. Odalépett hozzám, és közel hajolt. Finom illata volt a ruhájának.
Pontosan nem emlékszem mi történt, de arra eszméltem fel, hogy az ajkunk találkozik a másikéval - megcsókol.

Később, mikor vége szakadt a csókunknak, lesütöttem a tekintetemet zavaromban s a cipőm orrát bámultam, amire egy mosoly volt rajzolva.
- Mi a baj? - kérdezte.
- E - Ezt most miért kaptam?
- Mert szeretlek. Esetleg... nem jól csókoltalak meg? - hangzott a kérdés félénk- vagyok- a- lányokkal hangon.
- Nem, dehogyis. Szó sincs róla... - és ránéztem. Az én libafoszöld szemeim találkoztak az ő barna bociszemeivel. Az arcomra a pír szokás szerint kiült, és most kivételesen ő is elpirult.
- Én csak zavarba jöttem - szólaltam meg.
- Ó. Bocsánat - szabadkozott.
- Ugyan... Nincs miért bocsánatot kérni.
- Biztos? - kérdezte, némi aggódással a hangjában.
- Biztos - feleltem, mire ő közel húzott magához, és félénken bár - de megcsókolt.
És akkor - a csók közben - teljesen elfelejtkeztem, arról , hogy nekem valaha voltak- e gondjaim.

Többé már nem számított.