Mézes mennyország

 
MÉZES MENNYORSZÁG
 
 
 
Bizonyára egyetértenek velem, a kedves olvasók, ha azt mondom, sőt egyenesen az a meggyőződésem, hogy nincs is jobb és boldogabb pillanat egy agyonhajszolt, és a napi tíz-tizenkét óra robotoló munkában rabszolgává vedlett ember számára, mint egy hangulatos kerthelységben, egy vén birsalmafa, vagy legalább is egy hatalmas fa árnyékában hűsölve elfogyasztania egyszer-egyszer – főleg ünnepi alkalmakkor legkedvesebb süteményét!
Mi is lehet felségesebb, és egyben képzeleteket fölborzoló, és az ínycsiklandozó érzés, mint érzékelni, hogy az enyhén kellemes nyári szellő legkedvesebb süteményeink illatát hozza egyenesen felénk, az ember ilyenkor azt érzi, mintha csak egyenesen neki kedveskednének minden önzőség nélkül ezek a királyi illatok és mennyországnak való ízek.
A legtöbb ember életéből éppen ezek a megfoghatatlan varázslatos percek hiányoznak a leginkább, amire ténylegesen érdemes lenne emlékezni, és amit mindenki szívből imád.
S ha az ember emellett, hogy már csak az illatok dúsgazdag illat felhőiben úszkálva gazdagodhat az ínyenc nyalánkságok között, nagy áldásnak számít, és az ember jobban teszi, ha lábat csókol azon áldott hölgyeknek, akik ezt a felemelő, és lehetőség szerint minden gondot elűző paradicsomi állapotokat lehetővé teszik!
A hölgyeknek hála minden sütemény fantasztikusan sikeredett kiváltképpen hasznos dolognak számít, ha már az ember – főleg már gyerekkorában -, a konyhában nagymama körül tüsténkedik, és csintalanul rakoncátlankodik, mert van arra igénye, és kellően furfangos kíváncsisága hogy ellesse azokat a különleges fortélyokat, és szigorúan titkos recept titkokat, amiket egyedül nagymama tudhat, és később, ha már felnőtt és elég érettnek érzi magát, hogy maga is megpróbálkozzék a sütéssel akkor egy szívjóságú figyelmességgel, és kedveskedéssel megnyerje azokat akiket a legjobban szeret Mert aranyszabálya van ám minden főzésnek és sütésnek ,, Az emberek szívéhez a gyomrukon át vezet mindig az út!” - kivált, ha ezek a bizonyos szerencsés kiválasztottak férfiak, mert ők talán még jobban szeretnek enni, mint való ban ínyencekre jellemző gasztro vadászok.
Az ember nem is gondolná, hogy Dr. Kraszner Márk abban a pillanatban, hogy meglátta tüsténkedni még nagyon fiatal, hamvas és bájos feleségét és legkedvesebb nagymamáját együtt a konyhában szívét földöntúli érzések járták titkokban körül Aki csak megnézte tüzetesebben ennek a még harmincas évei elején járó fiatalembert rögvest az volt az érzése, hogy a sötétbarna haj, mely már erősen őszült, és azok a diónagyságú zöldes smaragd szemek, valami örök nyugtalanságról, illetve még inkább kétségbeesésről árulkodnak.
Dr Kraszner nemrégiben szerezte meg a doktori disszertációját, és neki legyen igaza, de különösképpen soha nem is tudta igazán, hogy az iskolában ahol oktatott, vajon nem-e a papírt nézik, és nem az éppen esedékes és minden bizonnyal elengedhetetlen szaktudást Ha bement az óráira máris a tantestületben kezdek el a többi tanárkollegái a háta mögött össze súgni-búgni, hogy ilyen rövid idő alatt hogyan fordulhatott elő, máris az egyik legjobban teljesítő munkaerők népes táborába került egyszerre, illetve még pluszba és ráadásként az igazgató egy szem lányát is sikerült azon nyomban lefegyverzően meghódítania
Talán csak az a mondhatatlan rokonszenves, és gyerekes báj amit nem tudott soha kinőni, vagy csak az a barátságosan pirospozsgás puffok arc, és egyben állandóan megilletődött és a jelenkori társadalomban kissé régimódian viselkedő különös gavallérokra, netán romantikus emberekre jellemző modor, és minduntalan – főleg a hölgyek körében a lehető legnépszerűbb -, bókolási kedv, amivel egyedülállóan minden feltűnési, és minden önimádó jellemvonás nélkül éppen Kraszner rendelkezett nem lehetett biztosan megmondani.
Annyi azonban kétségtelenül biztos, hogy Kraszner olyan régimódi, és sajnos a jelenkori társadalomból erőteljesen megfogyatkozott modorban, és etikett szerint érintkezett és beszélgetett legközelebbi ismerőseivel, vagy távolinak tűnő kollegáival, hogy az már inkább volt néha felettébb idegesítő, és kellemetlen, mintsem egy ártatlan ember igaz és őszinte vallomása, ami hasztalan csak azon próbál minden egyes nap igyekezni, hogy valamilyen módon békére és egyetértésre kényszerítse diplomatikus beszédével az őt egyre körbe vevő nagyon is idegenkedő világot.
Amikor nagymamája kertjében kedvenc öreg birsalmafája árnyékában ücsörgött, mert sajnos a napfénnyel meglehetősen hadilábon állt, és hamar leégett, éppen azon elmélkedett, hogy képes lesz-e felnevelni újonnan született gyermekeit, és megfelelő életkörülményeket biztosítani a számukra, mert bár kétségtelen tény, hogy ez idáig nagyon is hangyaszorgalommal minden megspórolt pénzüket amijük csak akadt félretették a feleségével, de a folyton változó, és egyre jobban dráguló élethez, és ahhoz hogy egy szerényen vezetett háztartásban helyt tudjanak állni ez sajnos nagyon is kevésnek bizonyult különös tekintettel a mai világban. 
Kraszner felesége egy imádni való asszonyka volt, Bátor Krisztinának hívták Aki nemcsak elbűvölő, és – nyugodtan mondhatjuk, hogy lefegyverző, és megigéző mosollyal rendelkezett -, de kivál óan ismerte az emberi lélek rejtelmeit, különös tekintettel férje töprengő, és az élet nagy kérdéseit boncolgatni vágyó természetét, és mindig tudta, mint valami stratéga, vagy hódító, hogy férjét hogyan és mi módon nyugtassa meg, és hogyan hessegesse el kellő türelemmel feje felől a gondok egyre inkább gyülekező viharfelhőit!
Ilyenkor mindig egy-egy ünnepi jellegű sütéssel-főzessel kedveskedett kedvesének, - ami természetesen nem jelentett egyet azzal, hogy nem főzőt, vagy sütött a hét többi napjain -, de hát a nagyobb hétvégék hangulataiban talán éppen ez volt a csodálatos, hogy itt az ember megfeledkezhetett a hétköznapok robotoló zűrzavarától és nyűgéitől, és bátran kísérletezhetett kedvére az új ízekkel.
- Drágám, mindjárt kész az ebéd! Ne törd már annyit a fejed! Gyere ebédelni, mert kihűl a kedvenced! – szólt rá tanárnői hangnemben felesége, akit félhetően olyannyira lefoglaltan talált gondolataiba merülve az hogy hogyan is fogják megúszni a számlák, és a rezsi befizetése mellett az iskolakezdést a két gyerkőc számára, hogy a füle botját sem mozdította meg, és szobor módjára csak megkövülten egyetlen helyben erő sen koncentrált és töprengett.
Azonban Krisztina asszonyt sem ejtették a fejére, és minek utána egész nap Kraszner nagymamájával együtt sütöttek, főztek igazán elvárhatott már annyit, hogy férje is a megérdemelt ebédlő asztalhoz üljék, és megfeledkezve az agyát folyvást emésztő lelkiismeret furdalásról egy örök pillanatra talán elfelejthette volna az életük göröngyeit, kisebb-nagyobb baklövéseit.
S mindek utána Krazner látszólag még mindig nem jött az asztalhoz, holott a két gyerek, és a szűkebben vett családtagok már mind leültek, és jó ebédet kívánva nekiláttak a falatozásnak gusztusos, és kulturált erkölcsiség mellett, Krisztina asszony nem volt rest, és a szó szerint megetette a férjét kisebb adagokat egzecírozva a szájába.
- Itt repül a sült galamb! Egyet a papának, és most egyet a mama kedvéért! Úgy-úgy rágjon csak a nagyfiú! – hangzott a kert hátsó végéből a vén birsalmafa alatt a becéző, kedveskedő babusgatás.
- Szerinted marad elég pénzünk arra, hogy a gyerekeknek megverhessük a tankönyveket, és a számlákra is elég lesz a keresmény, mert sajnos az utóbbi időben keveset kerestem! – mondogatta két falat között.
Kraszner, igaz ugyan alig halhatóan, már kissé fuldokolva, mert felesége kitartóan akár egy gondoskodó anyatigris szabályosan tömte belé az ínycsiklandó falatokat!
- Na, még egyet az én kedvemért, és ezt most a gyerekeink kedvéért papa! – folytatta az etetést Kraszner már nem bírta tovább és sajnos kellemetlenkedő és néha nagyon is megkeserítő hangulatember lévén, hirtelen ostrommal felugrott a székéről, és ítélet szerűen feleségének szegezte a kérdéseit.
- Anyus, mit gondolsz lesz-e elég pénzünk, nem kellene másodál lást vállalnom, hogy minden ki legyen fizetve? – kérdezte különösen ingerülten Kraszner.
Mindig is volt benne egyfajta egészséges ingerültség, amit sokan a felelősség vállalásának tudtak be, és részben ezért is szeretett bele a felesége, mert az erkölcsi emberség bizonyos akaratos, és egyéni törvényei szerint próbált élni mindig a férje, és makacs akaratossága szerint a saját egyéni igazságából csak nehezen volt hajlandó engedni.
- Drágám, ne izgulj! Minden rendben lesz! Tudod jól, hogy hangyaszorgalommal spórolunk, és mindig igyekeztünk félretenni annyit, hogy éhen ne halljuk, de te sokszor úgy viselkedsz, mintha itt lenne a világvége? – mondta kissé huncut, és mosolygós hanggal felesége Krisztina asszony:
- Anyukám! Légy szíves ne jó pofizz, amikor nem látod, hogy mennyire nehezen megy a munka utáni felvett gyengécske fizetés! Így nem tudom, hogyan sikerül a gyerkőcöknek megvenni, amire feltétlenül szükségük lehet, a tankönyv csomagot, és a füzeteket? – vagdalkozott a szavakkal akár egy szablyával Kraszner és egyre kétségbeesettebb pesszimizmus fogta el akár hányszor csak felesége túlságosan is kiegyensúlyozott és megnyugtatni vágyakozó arcába nézett, és meglátta érte édesanyai buzgalommal aggódó dióbél szemeit!
- Drágám! Ha-hó! Nincsen vége a világnak!
Ne butáskodj, mert megharagszom! Elfelejtetted, hogy ketten vagyunk jóban, rosszban? Én téged mindenben támogatlak, és együtt működöm veled, és segítek, amiben csak tudok, de eddig is jól megvoltunk, és maradt is félretett pénzünk! Kérlek, szépen felejtsd el egyetlen pillanatra a borúlátásodat, és ne légy olyan gyerekes! – szólította fel kicsit erélyesebben férjét Krisztina asszony, és már azon volt, hogy önmaga is inkább átköltözik a gyerekeivel a vén birsalmafa alá elmélkedni és filozófiai eszmecseréket folytatni a férjével, csakhogy végre társaságban legyenek, és elmondhassák, csak úgy egymás között, hogy társasági életet élnek!
- Kedvesem, ne haragudj rám, de tudod, hogy világ életemben mindenért aggódtam hol a jól sikerült érettségim miatt, hol a nyelvvizsgád borította ki az idegrendszerem működését, és amikor szültél láttad, hogy a halálfélelem környékez, és záporoztak a könynyeim, ahogyan két törékeny életnek gondoskodón és önzetlenül odaadtad magadat!
Itt vagyunk egymásnak, és majdcsak lesz valahogyan nem igaz, elvégre nem dőlt össze még a nagyvilág, bármelyik pillanat is újabb lehetõségeket tartogathat! – mondogatta, de csak úgy önmaga elé az értékes szavait Kraszner, mintha nemcsak feleségét akarná megnyugtatni, sokkal inkább saját maga elgyötörtnek látszó lelkiismeretét!