Madáritató II.

...folytatás

Sokáig nem kellett gondolataim tárházában kutakodva egyéb elfoglaltságot keresni, mire megjelent első vendége a fürdőnek. Egy fiatal feketerigó kortyolt párat az élet vízéből, majd tovaszállt. Őt erdei pintyek, verebek, és egy vörösbegy követte.

Egyszer csak megjelent egy 20 cm-es feszes testtartású, melegbarna hátú, fehér mellényt viselő, rajta mustársárga nyílhegy alakú pettyekkel tarkított, éber tekintetű tollas barátunk. Ha van madár, mely arányos alkatával, szolid tollruhájával elnyerheti rokonszenvünket, akkor ő lenne. A tökéletesen visszafogott szárnyasban hihetetlen tudás lakozik. Igaz, a madárénektől zengő erdő már sokat kopott nyár közepére fényéből és ezek a mesterek sem ontják szívből, lélekből mindenkit és mindent letarolva fülbemászó egyéniségünket formáló változatos strófáikat, de ettől függetlenül nem lehet az ilyenkor már csendes szólistára másképp felnézni, mint Európa egyik legváltozatosabb hangú madárdal virtuózára.

A fülemülével karöltve ülnek trónjukon és mutatják meg tavasszal kora nyáron elképzelhetetlenül változatos, mindent kifejező akusztikus tudásukat. Ők ketten mérsékelt külsejük mögött szerénykedve hódították és hódítják meg a koncertekre vágyó vájt fülű madárdalok szerelmeseit. Ha bármelyik madárral hangversenybe kezdenek, már az elején eldől a nyertes. Természetesen minden énekest az év hangoztatott strófái miatt imádunk. Cinegéket, poszátákat mind-mind sajátos dalai miatt bálványozunk. Még a furcsa kiabálós nádirigó is adott helyen és adott időben nélkülözhetetlenül rezegteti meg a levegőt, ezzel csiklandozva meg füleink erre kiélezett pontját.

De az énekes rigó csendben volt. Óvatosan, figyelmesen kortyolt egyet a vízből. Gyengéden belehajtotta kis fejét az egy-két cm-es csordogáló nedűbe és csőrébe belefolyt lét határozott mozdulattal gurította le rövid torkán. Evés közben jön meg az étvágy, mondja az ismert szólás. Bár talán ezt rigónk nem ismerte, mégis ugrott egyet-kettőt és hopp már az aprócska folyócska kellős közepén hűtötte magát. Sétált benne, majd egyik mélyebb részén pancsolni kezdett. Szárnyait lobogtatva hordta fel magára a vizet. Az apró cseppek hamar beborították a kis madarat és a vidám lubickolás közben komfortérzete jelentősen növekedett.

De egyszer csak jobbra egy másik énekes rigó is elindult világot látni. A fűben alig látszódott ki fejecskéje. Leírhatatlan hangulatos érzés nézni, miként kandikál ki tőlünk pár méterre a pici rigó feje az üde fű közül. Hangtalanul és mozdulatlanul ültem és éreztem minden pillanatot. Kívánom, hogy Ön is Kedves Olvasó többször részesüljön hasonló élményekben.

Na, de az idő is elszállt, mint egy szappanbuborék. A továbbindulás elkerülhetetlen kesergése is utolért. Az átélt élményektől megrészegülve indultam tovább az ismeretlenbe. Nem kellett sokáig tétlenkednem, míg csak egy vörös szőrmés állatka ugrándozott előttem. A Nils Holgersson meséből ismert Szmöre, róka? Kérdezheti, Kedves Olvasó. Nem ő volt, egy picit kisebb és talán népszerűbb négylábú vidám önfeledt ugrándozásának lehettem szemtanúja. Mint egy pajkos kisgyerek a szobafogság után, szökdécselt, rohangált derűs frissességgel cikázott a fák alatt. Ha egyet gondolt, már hopp az idős ősök stabil ágait szorosan fogva mutatta be a fáramászás magas iskoláját. Mókus barátunk mindennapos látvány a Cseke-tó bejárata melletti területen. Ott kutat, keresgél élelem után, és ha akad valami, ami a fogára való, hátsó lábaira támaszkodva első két lábacskáját segítségül hívva majszolja be a finomságokat. A fürge és utánozhatatlanul ügyes emlőst látva a kétség fel sem merülve, miért szeretik olyan sokan ezt a kis állatot. A hatalmas loboncos farkát maga után rángatva igazán bohókás, szeretetre méltó képet tár az óvatos természetbúvárok elé.

Óvakodom viszont attól is, hogy türelmének és figyelmének a végére kormányozzam ezt a betűhajót. Így hát a mielőbbi találkozás reményében búcsúzom. Jöjjön el velem a következő kirándulásra is.

Madárbaráti üdvözlettel:

Nagy Kornél