Eleinte csak elfordult a közelében lévő tárgyaktól, amikről azt gondolta, hogy minden mozgását figyelik. Kissé paranoiás volt, később ez már betegséggé vált. Már a fényképeket kezdte letakarni, a telefonját. Félt, hogy valaki folyamatosan figyeli őt. Már nem érezte magát biztonságban sehol. Egyszerűen úgy érezte, hogy ebbe már bele fog őrülni. Az utcán is csak ez járt az eszében, és közben észre sem vette a körülötte lévő világot. Mindez azért következett be, mert lehetetlen dolgokról képzelgett folyamatosan. Az utcán járkálva néha hangokat adott ki, és ezért az emberek megbámulták őt. És ő nem akart magának nagy feltűnést. És azóta már a szemét képes lehunyni. Aztán találkozott valakivel, akibe beleszeretett. Vele jól érezte magát, és elfelejtette rémületes félelmeit néhány napra. De a másik fél nem tekintette őt annyira szimpatikusnak. Amikor ő ezt belátta, már kezdett beleőrülni.
Ezek után hazament, hogy véget vessen életének, ám ekkor egy érdekes dolgot vélt felfedezni a szobájában. Oda ment, hogy közelebbről megnézze, és ott állt egy ünnepi ruhában ő, a tükör előtt. És végül a kritikus állapotában ezt a következtetést vonta le:
- Én vagyok az, aki saját magam figyelem. Nem vagyok biztonságban, amíg élek.
Ekkor felcsengettek hozzá. A barátai jöttek át hozzá, hogy felköszöntsék őt szülinapján. Ez persze teljesen természetes volt, mégis úgy érezte, hogy vannak, akik törődnek vele. Többet járt el szórakozni, és élte az életét. Valamint kigyógyult a paranoiájából is. Már nem félt... önmagától.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Nem is tudom, ti szeretitek a romantikát?
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások