Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
-Kifelé mind a hárman! Gina, rajtad nem igazán lepődök meg. Rajtad sem Larissa. De benned...
*ring* *ring* *ring* majd csönd, mint minden egyes nap. Reggel van, tudod te is mint mindenki,...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
Porcelánfehér bőr, sziporkázóan kék szemek. Ez volt az a két fő tulajdonságom, amivel mindig...
Nobvel rövid története.
Friss hozzászólások
Gábor Szilágyi: Folytasd!
2018-09-20 10:14
Mordred12: Nagyon tetszik. Bár Julie lehe...
2018-09-19 15:15
annam26: Ez nagyon sötét, bárki is vagy...
2018-09-15 16:51
Revenda: Örülök, hogy tetszik. :)
2018-09-12 21:16
Lilith999: nekem ez egyik kedvencem
2018-09-11 15:20
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Kérdések magamnak

                                                                                       Kérdések magamnak
 
Néha belenézek a tükörbe és tanulmányozni kezdem az arcom. Próbálok rájönni arra, hogy mindaz, ami megtörtént velem, az vajon ott van-e rajta. Kutatom az árulkodó jeleket, hátha rájuk bukkanok. Mert akkor elrejthetem őket. Nem akarom, hogy mások lássák, hogy miből váltam, mivé. 
„Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni... Mire felnő az álmokat, lassan elfelejti…”
 
Miért van ez így? Miért felejtünk el önmagunk lenni, miközben felnőtté válunk? Ha szembe kéne néznem a 10 évvel ezelőtti önmagammal, akkor nem tudnám mindezt szégyenkezés nélkül megtenni. 
 
Korai én: - Mesélj nekem magunkról! Mivé fogok válni?
 
Mostani én: - Gyerekekkel fogsz foglalkozni. Azt fogod nekik tanítani, amit te is nagyon szerettél régen. Próbálsz a legjobb lenni. Néha elbuksz. Sokszor elbizonytalanodsz. De azt azért érzed, hogy nem vagy vakvágányon.
 
Korai én: - A vakvágány nem éppen a legbiztatóbb kifejezés. Úgy fogok felkelni reggelente, hogy igen ez egy új nap? Alig várom, hogy elkezdhessem?
 
Mostani én: - Leginkább kiszeded magad az ágyból és próbálsz motiválóan fogat mosni. Ezalatt fejben lepörgeted, hogy mennyire lesz húzós a mai napod. Majd megpróbálsz mindent elpakolni, de végül valamit úgyis otthon hagysz. 
 
Korai én: - De azért munka közben megjön a lelkesedésem?
 
Mostani én: - Vannak jó napok, amikor úgy érzed majd, hogy igen összeállt a kép, minden tiszta és haladunk a kitűzött cél felé. Néha meg, mintha Szibériában tévelyegnénk. Ilyenkor nehéz lelkesedni.
 
Korai én: - Azt hiszem Szibéria elég messze van a mostani elképzeléseimtől. De ugye mindezek mellett ott lesz nekünk „R”?
 
Mostani én: - Ami azt illeti, ebben is fog egy kis változás történni. – itt egy pillanatra feszengeni kezdek, azt hiszem ez az eddigi legrosszabb, amit közölnöm kell törékeny énemmel. Látom, ahogyan a kétségbeesés elkezd eluralkodni rajta. A kérdőjelek a szemében szemrehányóan csillognak.
 
Korai én: - Én mindig is azt hittem, hogy együtt fogunk élni. Azt gondoltam, hogy ott leszünk egymásnak, ha törik, ha szakad. Hogy nincs olyan dolog, ami szétválaszthatna minket.
 
Mostani én: - Ebben igazad van. Valóban nem létezik semmi, ami minket szétválaszthatna. Hidd el sem az idő, sem a távolság, sem pedig mások nem fognak az utatokba állni. Csupán egy időre meg kell tanulnotok majd, hogy egyedül is ugyanolyan erősek tudtok lenni, mint ketten. 
 
Korai én: - Sosem leszek elég erős. Mondd, meg nekem, hogy sikerült? Lett valami az álmunkból? Vagy azt is elfelejtetted? Egyáltalán érdekel még? – ordított rám elkeseredetten. Nem tudtam, hogy mit feleljek. Törjem össze még jobban? Vagy hazudjak? A felnőttek úgyis mindig ezt teszik, és azt mondják, hogy azért teszik, hogy ne bántsanak meg. Nem. Elmondom az igazat. Tudnia kell.
 
Mostani én: -  Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. De sok ideje nem tudom, hogy hova lettél. Olyan váratlanul tűntél el az életemből. S ami a legrosszabb, hogy elvitted magaddal ezt az álmot. 
 
Korai én: - Soha nem szűntem meg létezni benned. Egy pillanatra sem ingott meg a hitem abban, hogy egy nap eléred majd nekünk, amiről az eldugott kis utcánk kövein álmodoztunk. Erre te elmondod nekem ezt… Egyszerűen utállak. Nem akarok olyanná válni, mint te. Nem akarok te lenni. 
 
Mostani én: - Hidd el, hogy én sem… Én sem…
 
Hasonló történetek
2462
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
1901
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: