Kékmadár - 10

5.

Másnap felgyorsultak az események. A dolgozókat fagyszabadságra küldték, és megkezdték a bútorgyár evakuálását. Megrendelték a Gundelt kaviárostól, kagylóstól, libamájastól és négercsókostól, amikor távirat jött Rákositól.
„Mindent leállítani, inkognitóban megyünk! Stop. Ugyanúgy, mint a keresztelőre stop. Csak népi élelmeket lehet felszolgálni, mert bejelentkezett a Reformélelmezési Miniszter Ludmilla Csicsikova! Egyedül szárnyasdisznó pecsenyét lehet a népi étkekeken felül felszolgálni! Stop. Rákosi elvtárs ragaszkodik a golyhóhoz és a lófingatóhoz! Prezentálják! Stop!”

Amint megkapta Dikó a táviratot, rögtön hívatta Börcsököt. Börcsök hívatta Leidekkert. Karonfogva egymást beóvakodtak Dikóhoz. Dikó a távirat fontossága és a feladat, halasztást nem tűrő volta miatti aggodalmában feszengve fogadta familiánsait.
– Figyeljenek rám az elvtársak! A Viktusnénit újra meg kell fogadniuk. Most ne, azt kérdezzék miért. Nincs idő ennek a boncolgatására! A múltkori menüt kell prezentálniuk, mert Rákosi elvtárs is bejelentkezett a fogadásra. És jelen lesz egy ruszki reformétkezési nő is, valamilyen Ludmilla, Csicsikova… őt pedig Viktusnénénknek kell betanítani a reformkonyha fortélyaira! Így cselekedjenek!
– És, ha nem áll kötélnek?

– A pártfegyelem őrá is kötelező érvénnyel vonatkozik! Mit gondolnak bölcs vezérünk mért, léptette őt be a pártba, pusziért! Nincsen kec-mec! Lacafacázás! A parancsot nem lehet megbaszni, mert szaporodik! Menjenek és intézkedjenek!– bocsátotta őket útjukra Dikó. Mamám éppen a csalánfőzelék habarásával volt elfoglalva, amikor a városka egyetlen kövesútján felberregett a jól ismert, motorbicikli hangja. A csutkaszárkaput az első kerékkel belökve Pirinéném, Leidekerrel a háta mögött begurult vele a portára. Nagyapám sietett üdvözlésükre.

– Kerüljetek beljebb Piros!– invitálta őket nagyapám. Belépve mamám azonnal rákérdezett:– ettetek már?
– Nem, ebédre jöttünk, hanem küldöttségbe– hárították el a meghívást.
– Ha, nem, akkor nem! Azért leülhettek, ne vigyétek el az álmunkat! – mondta nekik nagyanyám és folytatta a csalánfőzelék behabarását. Nagyapám így fordult hozzátok.
– Bökjétek már, ki, mi járatban vagytok!– Leidekker azonmód kutyafuttából hozzákezdett.
– Viktusnéném, lenne egy soha visszanemtérő alkalom, hogy újfent megcsillogtassa a szakács tudományát.– kezdte, de mamám azonnal leállította.

– A kommenistáknak nem főzök!
– De, mért nem, mi baja a kommunistákkal, hiszen maga is párttag?– értetlenkedett Pirinéni. Mamám azonban kötötte az ebet a karóhoz. – nem, és nem, hiába is erőlködtök!
– Pedig a Rákosi elvtársnak nagyon is ízlett a múltkor a maga főztje. Úgy dicsérte, hogy a Gurman elszégyellte magát.– hízelkedett neki Pirinéném, de ő csak mondta a magáét.
– a rosseb, aki zabáltassa a ti vezéreteket! Minek, hogy újra megemeltesse a beadásunkat, mint a múltkor is?
– Most egészen más a felállás. Szovjet tudósoknak kéne főzni. Reformkaját. Eljutott a maga híre, még egyenesen Sztálin elvtárshoz is. Ideküldte a reformétkezési szakemberüket, Ludmilla
Csicsikovát! Hogy tanulná el maga mellett a himi-humi kaják főzésének csínját-bínját. Tudja maga mekkora megtiszteltetés ez magának? Meg nekünk is. Ezt nem lehet kihagyni. Aztán meg a Fajtakísérleti Állomás produktumából, a szárnyas disznóból is kéne valamit készíteni. Valami nevezeteset.

– Hogy miből, jól hallottam– szárnyas disznóból? – jól hallotta! Ezen kísérletezünk most erősen. – na, menjetek a fenébe, öreg vagyok már bolondnak! Ne ugrassatok engemet!– De,ez véresen komoly, kemencében sült szárnyasdisznópecsennyét kell Viktusnéni módra készítenie. – mamám kezéből kiesett a fakanál, és ő maga is majdnem belezuhant a mosóteknőbe! Megszédült. Aztán visszabillenve egyensúlyában elkezdett kacagni. Úgy nevetett, hogy kicsordultak a könnyei. Miután jól kikacagta magát, jól hátba vágta Leidekkert.– na, vége a bolondórának Jóska! Hozzatok ide nekem egy szárnyasdisznót, aztán ha magam is látom, akkor majd meggondolom, hogy vállalom-e a feladatot. De, ha nem tudjátok prezentálni azt a szárnyasdisznót, akkor úgy seggbe rugdallak mindkettőtöket, hogy megemlegetitek! Ó, hogy az ördög tépkedje ki a szempilláitokat!

– Már megbocsájtson Viktusnéném, csodálkozom, hogy nem hallott róla, milyen bázis épült ki itt a szomszédjukban heteken belül. Beszélik szerte e hazában, hogy itten most egy nagy ugrásra készülünk. Belevágjuk a világ pofájába a darwinizmus cáfolatát! Megdöntjük az evolúció elméletét!
– Aztán miből jön ki ez a csodalény, he?– kérdezett közbe nagyapám két sercintés között.
– Hogy miből-e, István bátyám: a szirti sas és a román birka keresztezéséből!– vágta ki az adut. Nagyapámban megállt az ütő. Félig kiemelkedett a fotelból, a csibuk oda ragadt lila ajkaihoz és nyállal együtt, beleköpte a köpőbe. Hörögve bámult a semmibe, majd megszólalt– te, Jóska, ha ez lehetséges?
– A szovjet tudósoknak semmi sem lehetetlen! A Liszenkó kiagyalta, mi meg produkáltuk az állatot. – Papám még egyszer rákérdezett. – Szóval, a Liszenkó.
– Igen, István bátyám, ő maga!
– Egyedül?

– Egyedül…
– a marhája!
Nagyanyám rátett egy lapáttal és közbevette még.– ó, hogy el nem sül a feje az okosságtól! Hogy a moly szaggassa meg a harisnyáját! Mért pont szárnyasdisznót?
– Nézzék, jobb, ha nem firtatjuk ezt a dolgot. Vegyük tudomásul, hogy a szovjet tudomány nem ismer lehetetlent. Ha ők elhatározzák, hogy a román birkába ótott saskeselyűből szárnyasdisznót kreálnak akkor arra mérget, vehetünk, hogy meg is teszik!
– Csak azt nem értem, hogyha ekkora nagy a tudományuk, akkor mért nem szaporítják úgy meg a kenyerüket, hogy ne a mi szánkból vegyék el? – köpött a köpő mellé papám. Ezzel le is zárták a vitát. Nagyanyám megkérdezte még, hogy mikor vehetné szemügyre a szárnyasdisznót, de kitérő választ kapott.
– Majd, akkor, ha elvállalta a kifőzést, majd eljön mindennek a maga ideje! Na, áll az alku?– kérdezett rá Pirinéni. Mamám nagyot sóhajtva ráállt az alkura. Egy kikötése volt csak.
– Elvállalom, de akkor rögvest szerezzetek nekem egy disznót, azt sem bánom, ha nincsenek szárnyai. Jó lesz szárny nélkül is.
– Rendben van, holnapra itt lesz a disznó!– ígérte meg Leidekker és felpattanva a motorra, ahogy jöttek, úgy vitte el őket a szél.



6.

Most, hogy így kezdtek elhárulni az akadályok az útból, már csak a szárnyasdisznó hiányzott a képből. Börcsökék akárhogy is törték a fejüket, nem jött ki abból semmi. Végső tanácstalanságukban Jakabért szalasztottak. Jakab sietve jő. Azonnal kérdésekkel árasztották el.
– Jakab tudod-e, hogy milyen nagy kitüntetésben lesz részünk?
– Majd elmondjátok…
– Jövő héten jön a Nagy Liszenkó!
– Hát az meg ki?
– Tudós, ő tanáta’ ki a repülő disznót!
– És. Repül az állat?– kérdezte sandán Jakab, valami ízetlen tréfára gondolva.
– Repülsz te mindjárt, ha felbosszantasz a hitetlenkedéseddel! Halljad a feladatot. Prezentáljál nekünk szombatra ötvenkét szárnyasdisznót! Kerítsed elő őket a föld alól is! Azt sem bánom, ha cigánygyerekek hullanak az égből, de a disznók meglegyenek, mert csúnya világ lesz! Mit gondoltál, csak úgy grátisz kaptad a farkasokat? Most törlesztened kell!

– De Lacibácsi, ez aránytalan barterügylet! Szárnyaslóról, griffmadarakról, sárkányokról hallottam a mesékben, de disznóról.
– Most hallasz! Vagy kételkedel a lángeszű szovjet tudódok elméleteiben?
– Hátha, annyira értik, akkor hozzanak magukkal párat, ha enni akarnak belőle?
– Jakab, félreértetted, amit mondtam, ők a tervezőasztalon megtervezték, lombikban kikísérletezték, nekünk kellett volna a gyakorlatban megvalósítani a projektet, de elúszott a pénz,a farkasokat leölted,a gereznákból bundákat készítettünk, most itt állunk megfürödve.
Száz szónak is egy a vége: bármi áron is, de prezentáljad a szárnyasdisznókat! Megértettük egymást?– nézett rá átható tekintettel Börcsök. Jakab remegő lábakkal hátraarcot csinált és kivonszolta magát a párttitkári szobából.

Jakab elkeseredetten rántotta egybe a családot. Előadta a lehetetlen feladatot és kérte, hogy tegyék össze az eszüket, hátha kijön belőle valami okosság. És lám, Árpi, a veje megtalálta a megoldást.
– Idefigyeljen apuka, én megoldom ezt a problémát, de cserébe ki kellene csalni egy tollbegyűjtői kisiparosi engedélyt ezektől, a kommunistáktól!
– Fiam, biztosan megadják, mert most be vannak tojva a repülő disznók miatt.
– Akkor mehetünk is,– mondta és elindultak a pártház felé. Börcsök szónélkül átnyújtotta neki az igazolványt, csak annyit kért tőle, hogy röviden vázolja fel a tervét.
– Nézzék, nekem több száz libaszárnyam maradt, a tollfosztás után. A szárnyakat az asszonyok veszik tőlem tollseprőnek. Ezzel kotorják ki a hamut a kemencéből, hogy tiszta legyen, ha bevetik a kenyeret sülni. Maguk szerezzék be a malacokat, mi meg a Köcsöggel annyi lépet főzünk ki, hogy elég legyen. Aztán, amikor elérkezik a nagy nap, hajnalban felragasszuk rájuk a szárnyakat és jöhet a küldöttség! Szárnyasdisznó kell nekik, megkapják!

7.

Amint közeledett a látogatás ideje, a város egyre nagyobb lázban égett. Gondosan felsöpörték, kidekorálták a műhelyeket. Eltakarították az utakat, a dekoratőrök szakmányban festették a méretes Lenin, Sztálin, Rákosi Képeket, melyekkel a középületek, gyárak oromzatát díszítették. Mindenfelé hatalmas transzparensek hirdették a kommunizmusba vetett rendíthetetlen hitünket.” Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” Rákosival előre!A Tiszán átívelő a háború után hevenyészve összetákolt pontonhidat fellobogózták. Itt haladt át a reptér felől jövő kocsisor. A volt vármegyeházát kiglancolták. Szemben vele a Kossuth téren ácsolták a dísztribünt. A kandeláberekre hatalmas szárnyasdisznó képeket akasztottak, melyek zászlóként lengetett a szél. Valóban repülni látszottak a disznók.

A nemesítés fellegváraként átalakított volt bútorgyárban is lázasan folytak az előkészületek. Köcsög egy egész vödör mézet főzött fagyöngybogyókból. Jó sűrűre főzte, hogy masszívan ragadjon. Már az ötvenedik disznó szárnyainak felragasztásánál tartottak, amikor hirnök, jő, hogy megjöttek a vendégek, és a Tanácsházán vannak. Leidekker vezetésével a kórházból elrekvirált fehérköpenyekbe öltöztették a kiszolgáló személyzetet. A ketrecekben szárnyasdisznók röfögtek kukoricát ropogtatva. A nagy szerelőcsarnok közepén piros drapériával letakart asztalsort helyeztek el.

Nagyanyám vezényletével rotyogott a kondérokban a sok gerze-mörze. Az asztalfővel szemben a tetőről belógatva egy hatalmas Rákosi portrét helyeztek el, úgy hogy éppen az alá helyezett szárnyasdisznó képe fölé lógjon. Messziről úgy látta a szemlélő, mintha a szárnyasdisznó maga Rákosi elvtárs lenne. Az asztalfőn, Rákositól jobbra helyezkedett el a protokoll szerint Matyika, Rákosi keresztfia, Bumbusmaris és Ficzere.

Tizenegy órakor gördült a kocsisor a bejárat elé. Zúgott a zene a hangszórókból! Zengett a Sződd a selymet elvtárs, sej a mi lobogónkat, fényes szellők fújják és természetesen a Katyusa! Elől jött Rákosi, azaz hogy inkább gurult. Tisztes távolságban követte a vezérkar. Jobbján Liszenkó, balján Micsurin teli kitüntetésekkel fityegő mellüket kidüllesztve, mint két pulykakakas. Fenyácska Ludmilla Csicsikovába karolva követte őket.

– Amint a csarnok tárt kapubejárója elé értek kisúttörők rohamozták meg őket és virágcsokrokat nyújtottak át nekik. Körbejárva az udvaron Liszenkó lépett az emelvényre. Beszéd helyett csak ennyit mondott: lássuk a disznót! – igencsak elcsodálkoztak a kurtára sikeredett beszéden, de nem volt mese, meg kellett menteni a helyzetet. És Dikó a helyzet magaslatára emelkedett. Így szónokolt.
– Elvtársak: a munka az élet sója! Ne vesztegessük az időt, tekintsük meg a produktumot: a szárnyasdisznókat! Felkérem Börcsök elvtársat, vezesse végig a küldöttséget a kísérleti telepen és mutassa be a szárnyasdisznókat! A csoport a ketrecek megtekintésére indult. Liszenkó a szárnyasdisznók láttán, nem akarván hinni a szemeinek, levegő után kapkodott.

– Mik ezek a jószágok Gödény elvtárs?– fordult a Mezőgazdasági Miniszterhez.
– Háát, ezek a Ficzere elvtárs produktumai. Mindent az előírások szerint csinált.
– hüm, érdekes hümmögött Liszenkó. Mi is a neve ezeknek, az izéknek?– ejnye, Liszenkó elvtárs, úgy tesz, mint aki nem érti a dolgokat? Minden az Ön tervezete szerint készült. Viccelt az imént az elvtárs ugye?– próbálta kényszeredetten menteni a helyzetet Rákosi. Liszenkó azonban egyre jobban értetlenkedett.
– Csak azt nem értem, hogyan lesz a szibériai szürkefarkas és a mezei pocok keresztezéséből ilyen szárnyas izé? Mitől nőttek ki a szárnyai, és miért röfög, mint egy disznó? – Rákosi rögtön átlátta, hogy nagy baj van, itten valami végzetes hiba történt és mentő ötlete támadt. Szónokolni kezdett.

– Láthatják az elvtársak a virtigli fajtanemesítőknek semmi, sem számít. Minden akadályon átrágják magukat, mint a szú! Ha kell, akkor csörgőkígyóból elefántot csinálnak, ha kell, akkor vízisiklóból tollaskigyót nemzenek. Én, büszke vagyok rátok fiaim. Véreim, magyarok! Megmutattátok a világnak, hogyan lehet a románbirkából és a szirti sasból szárnydisznót kreálni! Világszám, igazi Hungarikum, a javából! – Micsurin érdeklődését is felkeltették a röfögő szárnyasok. Így morfondírozott.– hm, röfög, és szárnya van, ez nekem új! Megnézhetnénk őket közelebbről is?– léptek közelebb Liszenkóval a ketrecekhez. És fejcsóválva nézegették, a tűző napon olvadozó lép által egyre nyúló,lógó szárnyaikat maguk után húzó disznókat. Volt olyan, amelyik már fél méterrel maga mögött húzta a szárnyait. A botrány szelét kifogandó, Rákosi a helyzet magaslatára emelkedve beljebb invitálta a lakomára a vendégeket. Beérve, elfoglalván helyeiket Rákosi felállt a kis sámlira és aranyfogait kivillantva így szónokolt.

– Most pedig elvtársak megismertetem Önöket az igazi magyaros vendégszeretettel. Az étkek a magyar puszták, rétek, mezők, gyümölcseiből, vadjaiból készültek. Egyrészt Ludmilla Csicsikova elvtársnő figyelmébe ajánlom a növényi étkeket. Reformkonyhájának színesítésére Viktusnéni receptjeivel fogjuk megismertetni az étkezés befejeztével. Most pedig fogyasszák egészséggel a szárnyas disznóból készült étkeket.– mondta és poharát fenékig ürítette. Már jócskán benne voltak az eszem, iszom, dinom-dánomban amikor Liszenkó a szakmai titkokról kezdte el faggatni Ficzerét és Leidekkert. Rókamosolyával kezdett hozzá becserkészésükhöz.

– nahát, elvtársak, valóban pompás, ízletes ezeknek a hús hibrideknek a húsa. Nem is tudom, hogy lehetett ezt a vérvonalat kikeresztezni. Ez a genetika fejráállítása. Érdekes, hogy a haszontalan farkasból mit lehet kihozni. Ez a fajtanemesítés csúcsa! Az evolúció bukéja! Erre igyunk! Tósz követett tószt, és amikor már vörösen izzottak a fejek Gödény elszólta magát.
– Finom ez a birkába ojtott szirti sas!– Liszenkó egyből felkapta a fejét.– hogy mi, nem értettem tisztán? – mondta és kérdően a tolmácsra nézett. Az újfent megerősítette, hogy nincs tévedés, a román birka és a szirti sas keresztezéséről van itten szó éppen. Liszenkó kétségbeesetten hápogott.
– Mit tettek maguk az én hörcsögsejtjeimbe ótott farkas spermiummal? Hogyan ferdülhetett el ennyire a vérvonal? Hogy alakulhatott át ennyire az én génbankom? – a miniszter oldalba bökte Dikót és megkérdezte tőle.– Dikó elvtárs mit tettek a farkasokkal, meg a kétszáz pipetta farkas spermával megtermékenyített hörcsögsejtekkel. Hova lett a sejttenyészet?

– Mi lett vóna? A farkasokat levágtuk, megnyúztuk, a prémjüket kikészítettük bundáknak. Csak nem gondolják, hogy ennyi vadállatot etetünk itten. Nem elég a megszálló ruszki katonákat etetni, még ezeket, a dögöket is! A lombikok megpenészedtek, megbuggyantak hűtés hiányában és a csatornába öntögettük őket.
– Akkor hát mi ez a Patyomkin bemutató?– kérdezte suttogva. – mi lenne, szárnyasdisznó kellett, meg lett! – válaszolta Dikó a jól végzett munka tudatában. Liszenkó azonban bevette a horgot és így számolgatott.

– Vegyük a következő képletet! Szürkefarkas + mezei pocok = román birka + szirti sas… az egyenlő szárnyasdisznó. Megvan! – csapott a homlokára. Elvtársak, ha ez a modell működik, márpedig működnie kell, akkor, ha a vízisiklót pároztatjuk a hattyúval, akkor kihasználva a sikló csupasz bőrfelületét egy nagyobb tollal borított felületet nyernénk… eladnánk a licenszet a Délamerikaiaknak, és ők pedig több tíz méteres anakondákat kereszteznék a hattyúval. Ez lenne az igazi üzlet! Tollaskigyót exportálnánk, a Tollaskigyó népének! Zseniális, zseniális tapsoltak a körülötte levők! – Ilyen isteni szikra csak egy lángelme agyából pattanhat ki!– hízelkedtek neki. Rákosi továbbment a gondolaton.

– Mi lenne, akkor elvtársak, ha a az oroszlánfókát kereszteznénk az angóranyúllal? Na, mi lenne, szabad a gazda!– fordult az asztaltársasághoz. A tolmács ájultan fordította az aranyköpéseket Liszenkónak, az meg vette a lapot. Gödény kivágva a rezet felkiáltott.– nyufóka, Rákosi elvtárs! Eltaláltam?
– El, szarva közt a tőgyit. Bizony, nyufókát is lehetne ebből kihozni. Megoldanánk a nyúlszőrkalap ellátás gondjait.
– Igyunk a nyufókára! – emelkedett tósztra Ficzere és borgőzös csókot lehelt keresztkomájának piros orcájára. Aztán egymás nyakába borulva elkezdték a Bazsamárit, majd a Sneider Faniba csaptak át… közben Matyika Rákosi kopasz feje búbján csapkodta a legyeket. Ilyen forró hangulatban telt a díszebéd, amikor, hogy ő sem maradjon ki a sorból Ludmilla Csicsikova emelkedett szólásra.

– Tisztelt egybegyűltek. Nagyon hasznosnak találtam ezt az ételbemutatót. Viktusnénit kivitetjük magunkkal pár évre, hogy betaníthassa a szakembergárdánkat, a módszerére. Visszük Lojzi sógort is meg István bátyánkat, hogy a feltört ugarokon megtanítsák a vadmuhar, csollán, vörösparéj, nagyüzemi termelésének fortélyait. Hiába sok tanulnivaló akadt itt önöknél. Igen hasznos volt ez a kis tapasztalatcsere.– fejezte be. Mamámék holtra válva kapaszkodtak az asztal sarkába. Azt hitték megindult velük a világ. Nem, ez nem lehet igaz, hogy ők újra oda, Szibériába! Rossz vicc! Micsurin még rátett egy lapáttal a helyzet fokozódására. Így fordult Güzühöz.

– Güzü elvtárs szeretném megtekinteni a végtelen pitypang és gyapot mezőket!– hogy miket, nem jól értettem, gyapotmezőket? Erről nem volt szó! Elvtársak segitsenek a tolmácsoknak, mert összekeverik a dolgokat!
– Jól hallotta Güzü elvtárs– fordult hozzá Rákosi, aki orosz nyelvből perfekt volt– szeretné látni az általa küldött hat mázsa gyapotmagból kikelt ültetvényt.– Güzü ríva fordult Gödényhez– Gödény elvtárs, te mit tudsz ezekről, a dolgokról?– Én, semmit, az égvilágon semmit, kérdezzétek a Dikót, mi lett a magvakkal!– mi lett volna, feletettük a disznókkal, hagy nőjön a szárnyuk!
– Marhák, most mit mutassunk nekik?– Dikó Börcsökhöz fordult.

– Börcsök elvtárs, mutassanak a Micsurinnak gyapotmezőket! Vigye ki oda, valahova minél messzebbre annál jobb, csak vigye a szabadba!– Börcsök visszakérdezett– de, mit mutassunk neki? – Mit, hát gyapotot, amit nekem papíron lejentettetek! Én meg tovább jelentettem a Minisztériumnak, azt mutassátok!– mit mutassak papirosokat! Te is tudod, hogy kamu az egész! – Bánom is én, most már úgyis mindegy, mutass nekik valamit! Börcsök kétségbeesetten tekintett Jakabra, Jakab meg vejére, Árpira.
– Gyapotot mutass a Micsurinnak, fiam!
– Mennyit?
– Sokat, egy egész gyapottengert!– válaszolta halálra váltan Börcsök.

– Meglesz– Mondta Árpi és elindult, nyomában Micsurinnal. Nagy kő esett le a vezérek szívéről. Ha nincs gyapot, akkor Beríja már készíttette is volna nekik a helyet Vorkután. Hogy éppen kibomlott és fehér gyapotszerű szálai úgy virítottak a napsütésben, mint a gyapot. Micsurin igen meg volt elégedve az eredménnyel és felterjesztette a társaságot a Sztálin rendre. Meghatottan morzsolgatta markában az acatvirágot és így morfondírozott magában.
– Hiába, na’, áldott jó ez a magyar föld, ahol a bogáncs is gyapotot terem!
El kell mondanom, hogy Rákosi igen meg volt elégedve az egész fogadással. A végén magához intette Güzü elvtársat, a Begyűjtési Minisztert és így szólt hozzá.
– Emeljük meg a beadást Güzü elvtárs negyven százalékkal! Mert, ahol olyan leleményes a nép, hogy az ocsúból is búzát készít annak végtelen tartalékok, vannak még a tarsolyában!



-VÉGE-