Haragszol?

Emlékszem, sokáig vártalak aznap, és amikor megérkeztél, szemrehányóan néztem rád, mert elfelejtettél valamit, ami nekem fontos volt. Játszottam a sértődöttet, minden cél nélkül. Nem vártam bocsánatkérést, és nem akartam haragudni rád azért, mert te szeretkeztél aznap. Talán el is hitted, hogy haragszom, talán csak színészkedni akartál, amikor bocsánatot kértél. Hallgattam, banálisnak tartottam a helyzetet. "Nem én vagyok a legfontosabb neked, és te sem vagy az nekem." - gondoltam, mikor mellém léptél és átölelted a vállam. "Haragszol?" - kérdezted nevetve, és én is mosolyogtam. Hazudni akartam neked a testemmel, hogy ne hidd azt, hogy vágyom rád, de hazudni akartam magamnak is, hogy én is elhiggyem, hogy nem érdekelsz. Óráknak tűnt, ahogy így álltunk. Csönd volt, vagy beszéltél, vagy én beszéltem, arra nem emlékszem. De aztán végigsimítottad az arcom...

Amikor megérintettél, és én összerezzentem, és végigfutott a bizsergés a gerincemen, és összeszorult a gyomrom, akkor már hiába próbáltam rejtegetni a zavaromat, tudtam, hogy elvesztem, és velem együtt összedőlt az a kártyavár, amit olyan óvatosan építgetek évek óta. És te is tudtad, de neked ez nem számított. Nem tudom, mit akartál: játszani velem vagy megalázni... mindegy is. Összeért a vállunk és én lesütöttem a szemem. Szégyelltem magam, mert csaló vagyok, és szégyelltem magam miattad is, mert te igazságtalan vagy. Küzdöttem ellened, nem akartam érezni a hiányodat, nem akartam semmi mást, csak kitörölni téged minden sejtemből, nem érezni az illatodat, ha elmész mellettem, elfelejteni, hogy férfi vagy. Azt akartam, hogy nemnélküli, arctalan, hangtalan lény legyél, úgy akartalak szeretni, hogy ne fájjon, ha mással látlak. Tudod, hogy már majdnem sikerült. Már majdnem nem érdekeltél. De aztán egy telefon, egy mosoly és egy csomó buta bók... ezek voltak a fegyvereid. Még ez is kevés lett volna, mert elhittem, hogy erős vagyok, hogy nem számít a biológia és a hormonok, le tudom győzni a testemet és uralkodom az életemen. És akkor megcsókoltál. "Ezt nem szabad." - gondoltam, de a testem nem engedelmeskedett az eszemnek, erőtlen és béna voltam. "Úr Isten, "- futott át rajtam - " a saját testem erőszakol meg engem!"

Aztán nem létezett már más, csak a te tested és az én testem. Eltűnt a szoba, az ismerősök, akik bármikor benyithatnak, a TV, ami ordított, és nem létezett a barátnőd és az én párom sem. Rémlett ugyan, hogy van valahol valaki, akit épp most teszek tönkre, de már nem tudtam felidézni az arcát sem. Megfogtad a kezem, és az arcodat a tenyerembe tetted. Éreztem a borostádat, bökte a bőrömet. "Utálsz borotválkozni." - villant át rajtam, de az ajkaid, amelyekkel az ujjaimat csókolgattad, puhák és finomak voltak. Nem beszéltünk, nem kellettek szavak, féltünk talán, hogy ha megszólalunk, akkor visszaesünk a földre, és akkor végleg elmúlik valami, amit barátságnak hittünk. Felemelted a fejed, a tekinteted szomorú, de tüzes volt, tudtam, hogy kívánsz. Lassan és csöndben vetkőztettél le. Teljesen meztelen voltam, fizikailag és lelkileg is. Arra gondoltam, hogy ebben a pillanatban nincs ember a világon, aki többet tudna rólam, mint te. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, nem voltam boldog, hogy feltárulkozhatom előtted, de már nem volt visszaút. Éreztem, ahogy lüktet az ereimben a vágy, és nem volt erőm tiltakozni ellene.

Amikor már te is meztelenül álltál előttem, nem mertem végignézni a testeden, csak a pillantásodat kerestem. Akkor is az arcod néztem, mikor gyönyörű, hosszú ujjaiddal megérintetted csupasz melleimet, és én összerezzentem. Tenyeredbe fogtad, morzsolgattad a bimbókat, és közben le sem vetted a szemed róla. Olyan voltál, mint egy tinédzser, aki először tapintja ki a nőiességet, én pedig olyan voltam, mint egy báb, csak sóhajtozni tudtam, mozdulni nem. Végül közelebb léptél, felemeltél, és én átkulcsoltam a lábaimmal a csípődet. Olyan könnyen tartottál így, hogy tollpihének éreztem magam, az ágyhoz vittél, és finoman hanyatt fektettél rajta. Magamhoz húztalak és megcsókoltalak. Minden további előjáték nélkül hatoltál belém, de nem fájt, csak azt éreztem, ahogy eltelek veled, egyre mélyebben és mélyebben. Már a méhemben éreztelek, az egész altestem bizsergett. Kicsit felemelkedtél, a lábaimat kitámasztottad a karoddal, így fosztva meg engem minden lehetőségtől, hogy bármilyen mozgásba kezdjek. Lassú ringatózásba kezdtél, és minden lökésénél még mélyebbre hatoltál bennem. Emlékszem, eszembe jutott, hogy mennyivel passzívabb vagyok, mint szoktam lenni, de ebben a szeretkezésben az én szerepem most csak a befogadásra korlátozódott, míg a te voltál a behatoló és ez által az engem birtokba vevő.

Egyre hevesebben mozogtál bennem: minden döfésednél egy hangtalan sikoly hagyta el a testemet. Megszorítottam az ágytámlát, hogy ellentartsak a lökéseidnek, de ez is kevésnek bizonyult, nem harcolhattam az erőddel. Már csak egy vagina voltam, semmi más… csak a súrlódást éreztem a bőrök között. A körmeimet a puha fenyőfába vájtam, összeszorítottam a szám, a fejemet hátradobva ívbe feszítettem a testem, és hagytam, hogy teljesen uralkodj rajtam, hagytam, hogy kielégíts. Az orgazmus kitörő erővel borított el, a méhemből kiindulva elárasztotta az egész testem és én végre ki tudtam ereszteni a tüdőmben felgyülemlett levegőt. Valami hihetetlen fáradság lett úrrá rajtam, nem bírtam megmozdulni, de még a szememet sem bírtam kinyitni. Te rám hajoltál, és én már megint csak egy tátongó vagina voltam, és nem éreztem semmi mást, csak a lüktetésedet bennem. Sokáig feküdtél így rajtam, hiába próbáltalak volna meg lelökni magamról és elküldeni a fenébe, tehetetlen voltam ellened. Megint megcsókoltál, és nagyon lassan és finoman kezdtél el mozogni újra. Halkan nyikorgott az ágy alattunk, és én úgy éreztem magam, mint egy tánc közben: az ágy adja az ütemet, nem is mi, ágyékaink ölelkezése a koreográfia, mi pedig csak szemlélhetjük az eseményeket. Felemelted a fejed, hogy elkaphasd a tekintetem, és én esdve néztem rád: felejtsük el, menj haza, nem szabad, földrengés, özönvíz, de, de, igen, akarom, ne engedj el, most ne...

Most hagytál nekem egy kis szabadságot, így igyekeztem én is felvenni a tánc ritmusát, és minden behatolásnál elernyesztettem izmaimat, hogy jobban be tudjalak fogadni, és amikor távolodott a csípőd, összeszorítottam a hüvely falát, hogy így simítsam végig a bőröd. Te hangosan sóhajtoztál, egyre gyorsabban, de még mindig finoman mozogtál, láttam rajtad, hogy közel vagy a beteljesüléshez. Átkaroltam a lábammal a hátadat, te alámnyúltál és felemeltél. Most nekem kellett volna irányítani, de te most sem hagytad, megfogtad a fenekem, és ritmikusan emelgetni kezdtél. Most a saját súlyomat kihasználva hatoltál mélyebbre és mélyebbre... Végig nézted az arcom, én pedig a hátam mögött kitámasztottam magam, hogy távolodjak tőled, hogy ne kapj meg teljesen, de amikor egyre hevesebb hullámokban tört rám ismét a bizsergés, nem bírtam tovább, elkaptam a nyakad, erősen belédkapaszkodtam és felhúztam magam az öledbe. Túrtam a hajad, karmoltam a hátad, miközben te végig arra kényszeríttettél, hogy a szemedbe nézzek, beszívjam feltörő nyögéseidet és hagyjam, hogy a kezeid egyre jobban széthúzzák a fenekemet, hogy azt érezzem, mindjárt szétszakadok, hogy teljesen átengedjem magam neked.

Amikor már annyira közel voltam a második orgazmushoz, hogy nem tudtam, hogy hol végződök én, és hol kezdődsz te, még egyszer magadra húztál, majd a derekamat szorítva lejjebb nyomtál, hangosat sóhajtottál és leemeltél az öledből. Az ágyon ültem, széttárt lábakkal, lüktető fájdalmat éreztem a méhemben és a hüvelyemben. Te elémtérdeltél és a számba tetted a péniszedet. Először saját magamat nyaltam le rólad, aztán szürcsölgettem a te nedveidet is, kezemmel húzkodva a bőrt, nyelvemmel izgatva a makkot. Te a hajamba túrtál, az arcomat és a nyakamat simogattad. Tenyeremben éreztem az erek lüktetését, heréidet morzsolgattam, éreztem, hogy egyre hevesebben szűkülnek össze és tágulnak ki ismét, így én is vadabbul kezdtelek szopni. De ekkor letoltál magadról, hasra fektettél, széttártad a lábam. Először az ujjaiddal végigsimítottad a vájatott a fenekemnél, majd izgatni kezdted a gátat, végül becsúsztattad a vaginámba. A másik kezeddel a hasam alá nyúltál, kicsit megemeltél, és a csiklómat kezdted izgatni. Sóhajtoztam, de úgy éreztem, nem ez az, amit érdemlek, ez szeretkezés, és én nem szeretkezhetek veled. "Hagyd abba!" – nyögtem - "Azt akarom, hogy kefélj meg!" Kihúztad belőlem az ujjadat, felemelted a csípőmet, kényszerítve arra, hogy térdeljek, és keményen belém döftél. A derekamat fogva szinte rángattál magadra, miközben a másik kezeddel széthúztad a fenekemet és a hüvelykujjaddal a nyílást tágítottad. Én a párnába túrtam a fejem, sikongattam, már nem próbáltam ellentartani neked, hagytam, hogy rendelkezz fölöttem, azt csinálj velem, amit akarsz.

Fájt, amikor elélveztem. Olyan erősen húzódott össze a méhem, hogy azt hittem, kiszakad a helyéről, a szívem kalapált, és én csak egy nagy, tátongó lyuk voltam. Te szinte pont ebben a pillanatban álltál meg, szorítottad a csípőmet, egyre jobban húztál magadra, de nem mozdultál. Próbáltam összeszorítani az izmaimat, hogy minél több nedvet tudjak kipréselni belőled, de el volt zsibbadva az egész testem, így csak tehetetlenül figyeltem, ahogy hangos nyögésekkel lövelled belém a spermát. Az egész tested ontotta magából az orgazmust, nem csak a péniszed, olyan volt, mintha a lényed egy darabját oltanád belém, hogy aztán onnan ki ne törölhesse senki. Mikor kihúztad magad belőlem, az ujjaiddal benyúltál a hüvelyembe, kikotortál egy kis váladékot, és a fenekemen szétkented. Nézted, ahogy csurog ki belőlem a nedvesség, és én képtelen voltam bármit tenni ez ellen a megalázó helyzet ellen. Rároskadtam az ágyra és elaludtam.

Amikor felébredtem, már egyedül feküdtem az ágyban, az ágynemű csupa víz volt, de én dideregtem a hidegtől. Körülnéztem, sehol egy üzenet, semmi nyom, hogy itt jártál. Tökéletesen magamra hagytál a magányommal és a lekiismeret furdalásommal együtt. Belenéztem a tükörbe, az arcom gyűrött és megviselt volt. Egy áruló nézett vissza rám. Összeroskadtam és sírtam. Gyűlöltem magamat a gyengeségemért, de sokkal jobban gyűlöltelek téged, karmolni, csípni, rúgni, harapni szerettelek volna, ha meglátlak. Csak sokára hallottam meg a csengőt. Letöröltem a könnyeket, ujjaimmal próbáltam eligazgatni a hajam, és ajtót nyitottam. Szinte berontottál a lakásba, ledobtad a kabátod, és én most sokkal valóságosabban éreztelek, mint tegnap éjjel. "Nagyon nyúzott vagy. Sírtál?" - kérdezted, talán őszintén aggódva. "Nem." - hazudtam, már úgysem számíthatok rád, nem kellesz, árulóvá tettél. "Csak azért jöttem," - mondtad, miközben otthonosan töltötted ki magadnak és nekem a kávét - "hogy bocsánatot kérjek a tegnap este..." "Figyelj," - vágtam közbe - "azt hiszem, ezt meg kéne beszélnünk." "Mit?" - néztél rám csodálkozva - "Közbejött valami, nem értem volna már ide, csak későn, telefonálni meg nem akartam, gondoltam, már biztos valami szépről álmodsz! Mit kell ezen megbeszélni? Talán haragszol?" - kérdezted, megbánó tekintettel mellém léptél, és átölelted a vállam...