halálos szeretet 2/2

Nem volt könnyű elaludni ezen az estén senkinek. A szülők fájó lélekkel feküdtek le, és előtört bennük az összes emlék, amit a lányukkal éltek át, amit a lányuknak köszönhetnek. Végeredményben az életüket gondolták végig, hisz eszükbe jutott az is, amikor ők voltak gyerekek, és amikor az ő szüleik büntették meg őket valamiért, amit most valahogyan nagyon megbántak. Teljesen más szemmel tekintettek vissza a múltra, így, hogy tudták, a lányuk haldoklik. Nem beszéltek, csak merengtek, és sírtak. Eszükbe jutott az érettségi bankett, ahová nem is akarták elengedni, mert annyira féltették, és arra is emlékeztek, hogy mennyire dühös volt a lányuk a gondoskodásuk miatt. De hiszen csak az aggódás miatt volt ez, nem akartak semmi rosszat. És most, hogy itt fekszenek, teljesen máshogy látták a dolgot, úgy, mintha büntették volna. És sajnálták, őszintén sajnálták. Ezt is, és minden mást, amit pusztán gondoskodásból tettek, de aminek most mégis más színezete volt.

Nem látták értelmét az életnek. Maguk is meg akartak halni, hisz minden róla, az ő sikereiről, az ő boldogságáról szólt eddig. És ezután mi lesz? Előtte próbáltak erősnek látszani, de a reggeli sminkelés már nehezére esett a ház asszonyának. Nem akart szépnek mutatkozni, nem látta értelmét az álarcnak, a színészkedésnek, hiszen az élet, amit játszottak kegyetlen revansot vett. Kifestette ugyan magát, mint minden nap, de már csak kényszerből. A ruhaválasztást se övezte akkora gond, mint eddig, benyúlt a szekrénybe, és ami a kezébe akadt. Hirtelen semminek nem lett értelme. Az elmúlt pár hétben csak azért nem fogytak le csont soványra, mert a lányuk miatt a közös ebédeken, vacsorákon erősnek mutatták magukat, de az eddig oly finom étel, most keserűnek, és ehetetlennek tűnt. Tudták, hogy mikor vége lesz ennek, folytatniuk kell az életüket, de értelmet nem láttak benne, és kedvük se volt semmi ehhez. A munka marad, a barátok, mármint az a kevés, aki tudott a dologról önzetlenül segítettek eddig is az anyagi javak előteremtésében, és tudták, ezen túl is számíthatnak rájuk. De mind ez mit ér, ha nincs célja az életnek?

Szenvedtek, de úgy, ahogy ember nem nagyon tudja elképzelni. Nem fizikai fájdalom volt ez, hanem sokkal rosszabb: az ember lelkét gyötörte a megemészthetetlen kín, a maró fájdalom, amire semmilyen pirula nem használ. Talán majd egy pszichológus, aki meghallgatja őket. De vajon ő mennyit tud ezekről a fájdalmakról, a célját vesztette küzdelemről, a halálvágyról? És megértettek sok mindent. Megértették a tévében mutatott szülőket, akik kiborulva vörös szemmel esküdtek bosszút a gyermekük elvesztése miatt annak az embernek, aki a kocsit vezette, vagy aki máshogyan a halálukat okozta. A gyermek és a szülei halálát. Mert ez is egyfajta halál volt. Zsolt hasonló gondolatokkal forgolódott otthon, de neki csak az elmúlt 3 évet kellett végiggondolnia, hisz azóta ismerte Zsuzsát. Minden pillanatot felidézett, minden vitát újragondolt, és utólag mindenben igazat adott a lánynak. Utálta magát a sok vitáért, utálta magát a zsarnokságáért, ami persze nem volt zsarnokság, csak ilyen aspektusból tűnt úgy. Utálta magát, és imádta Zsuzsát. Imádta, és utálta, hogy ezt teszi vele. Rá haragudott, mert valakire haragudnia kellett. Istenben nem hitt, bár mostanában egyre inkább elgondolkozott a létezésén, és bár magának se merte bevallani, amikor a szerelme a korházba ment a kivizsgálásra, elmondott magában egy imát. Istenhez fohászkodott Ő, aki mindig is tagadta a létezését.

Ezt teszi a szerelem, gondolta, ezt teszi a szerelem, ha így kell, hogy véget érjen. Magába zárkózott, és csöndben csöpögtek a könnyei. El se tudta képzelni, mi lesz, ha vége lesz. Ha megteszi. Eljön az a perc is tudta, de félt tőle. Eddig minden olyan simán ment, eddig mindennek volt értelme. De ezután? Semmi. A nagy semmi. Legalábbis ezt gondolta - és igaza volt. Valahogy álomba merült, és aludt is valamennyit, bár korántsem volt olyan pihentető, mint szerette volna. De hát mit is vártam? Tette fel magának a kérdést. Lezuhanyzott, evett, felöltözött és elindult teljesíteni a kívánságot. Fájt a szíve, de tudta, hogy a legrosszabb utána lesz. A nyomasztó teher, az üresség, az új kapcsolatoktól való félelem, és a megtörtség. Ez még csak az előszele annak, ami rá vár.
Talán Zsuzsa viselte a legjobban. Ő már beletörődött, és ha minden jól megy, ma hajnalban részese lehet a gyönyörnek, ami után egy másik gyönyör várja, mármint ha igaz a film. Talán ő is bejut az angyalok városába. Talán szerencséje lesz. Kíváncsi volt, izgatottan várta mi lesz. Csak a zavarta, hogy ha valóban lesz valami, azt nem tudja elmesélni a szeretteinek, akiket talán, ha minden igaz láthat még! És ez vigasztalta, és mivel elég intelligens volt, beletörődött a dologba, és sikerült a jó oldalát néznie. Mármint ha ez jónak nevezhető.

Eljött az este. Minden készen volt. Csak a lelkek háborogtak. De azok nagyon. Szinte már hallhatóan. A szülők elmentek otthonról, de tudták mi fog történni, így talán még rosszabb volt. De azt is tudták, nem lenne semmi értelme megakadályozni, vagy tenni bármit is. Amit tehettek, azt meg is tették: beletörődtek a sorsukba, és teljesítették az utolsó kívánságát a szeretett lányuknak. A lakás el volt sötétítve, mindenhol gyertyák égtek, és halk zene szólt. Az asztal meg volt terítve, ízlésesen, de nem túl hivalkodóan. A vacsora, az utolsó vacsora kész volt, csak arra várt, hogy elfogyasszák. Az ananászos csirkemell illata és látványa illett a hangulathoz, magasztossá tette a pillanatot. Lassan és csendben ettek. Zsolt szeretett volna megszólalni, de nem nagyon tudta mit mondjon. Zsuzsa könnyedén nézett a szemébe, mintha nem is ez lenne az a nap. Végeredményben teljesen jól ment minden, a lelkek mélyén lévő fájdalmat leszámítva. A vacsora végeztével, felálltak, mindent úgy hagytak, és mélyen egymás szemébe néztek. Átélték a pillanatot, és talán élvezték is, mert az eddig érzett szerelem még erősebb lett, még szenvedélyesebb, még őszintébb.

Mindketten gyönyörűen voltak felöltözve. Ing, nyakkendő, estélyi ruha, szolid smink, csinos hajzuhatag. Eszményi képet festettek együtt, ahogy egymáshoz simulva táncoltak, és simogatták egymást finoman.
A zene lassú ütemére mozogtak mind a ketten, a csípőjüket egymásnak feszítve, a karjaikat szorosra fonva.
A zene üteme, a lágy, hullámzó dallama magával ragadta a szerelmes párt, és megszűnt körülöttük a világ. Csak ketten voltak már, simogatták, csókolták egymást, a könnyektől nedves szemeken keresztül a másik lelkéig láttak. Nem gondolkodtak, nem szomorkodtak, hanem szerettek. Annyira szerettek most, hogy megkönnyezték ezt. Az agyuk nem bírt mit kezdeni a hirtelen felszabaduló endorfinnal, és így próbálta levezetni a feszültséget. A boldogság, a szerelem könnyei voltak ezek, melyek megkönnyebbülést és elégedettséget hoztak. Csak táncoltak, szinte már a zenét se hallották, csak egymásra figyeltek. Alig észrevehetően közeledtek az ágy felé, lassan, hiszen tudták, idejük van bőven. Sőt, minél tovább húzzák annál jobb. Finoman kezdték vetkőztetni egymást, érzékien, nem kapkodva. Az ügyesen összeválogatott zenék egymást követték a cd lejátszóban, mindegyik önmagában is nagyszerű volt, de ebben a helyzetben sokkal jobbak, sokkal magasztosabbak lettek.

A ruhadarabok egymást követve hullottak le a földre a szerelmesekről, míg végül csak a fehérneműk maradtak. A lány sportos testén, és csodálatos barna bőrén eddig soha nem látott kontrasztot mutatott a fehér selyemből készült bugyi, és melltartó. Nem hitte volna maga sem, de ezekben a pillanatokban, minden érzékszerve fogékonyabb volt mindenre, így, hogy tudta, utoljára lát, hall, érez itt mindent. Egy hosszú pillanatig csak csodálta a lány testét, akit ugyan zavarba hozott mindez, mégis hagyta, hogy az történjen, amit Zsolt akar. És Zsolt mindent akart egyszerre, azonnal, aminek tétova bizonytalanság lett az eredménye, hisz nem tudta, hol kezdje. A melltartó mellett döntött, és szép lassú, de már nagyon is begyakorolt mozdulatokkal vette le eme nemes ruhadarabot. A pislákoló gyertyák fényében a csodálatos mellek még csodálatosabbak lettek, a mellbimbók hívogatóan ágaskodtak már. Odahajolt, és a szájába vette az egyiket, míg a másikat a kezével simogatta. Gyengéden és ráérősen csinálta. Átkarolta szerelmét, hogy az ágyra ültesse, majd le is fektette, hogy ebben a kényelmesebb pózban tehessen meg mindent.

Ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta: a mellek, a mellbimbó kényeztetése foglalta le teljesen. Olyannyira, hogy észre se vette, ahogy kedvese hátrahajtja a fejét, és egy könnycsepp gördül ki belőle. Ez már nem a boldogság könnycseppje volt, hanem a búcsúzásé. Az elsőt követte a második, majd a harmadik, és pillanatokon belül teljesen benedvesedett a szeme. A kezeit a fiú fejére tette, és lefelé nyomta, hogy még véletlenül se vegyen észre semmit. Zsolt engedelmesen a lány ágyéka felé vette az irányt, és apró csókokkal közelítette meg a kevés szőrrel borított vaginát. Zsuzsa könnyei nem hagytak alább, bár az egyre izgatóbb ingerek némiképp elfeledtették vele a fájdalmat. Amikor azonban a fiú nyelve rátalált az apró csiklóra, akkor tényleg vége lett a szomorúságnak. Kinyitotta szemét, visszatért a jelenbe, és átadta magát a gyönyörnek, melyet egy nagyon ügyes nyelvjáték, és két fürge ujj okozott neki. Hüvelye kitágult, a kéj csillogó nedve hívogatóan fénylett meg a halvány fényben. Zsolt felnézett, de a könnyeknek már nem látta nyomát. Zsuzsa némán bólintott, és a fiú feljebb húzva magát, a péniszének végét a megfelelő helyre illesztette, majd egy finom, de határozott mozdulattal a lányba hatolt. Egy ujjbab hosszú pillanat következett, hogy ezt az érzést is örökre az emlékezetébe vésse, ahogyan hímtagja a lányban lüktet, és ő szerelmét nézi. Látja a csillogó szemeit, a gyönyörű felsőtestét, a hajzuhatagot. Látja azt, amit mindig is szeretett volna látni, és amiről azt hitte….
Nem gondolta végig. Erőt vett magán, és a pillanatra, nem a jövőre gondolt. Mélyen az agyába véste a látottakat, mint egy fénykép, bármikor előveheti majd….

Lassan kezdte a mozgást, de a lány vonaglása hamar a hatalmába kerítette őt is, így percek alatt vad, szenvedélyes szeretkezés lett, a meghitt, hangulatos estéből. De így volt ez rendjén! Előtörtek az érzelmek, a szenvedélyes, vad szerelem, és nem volt semmi gát. Erős mozgás, karmolások, vad szorítások jellemezték ezt a pár percet. A tekintetekben, amik örökre összeforrtak, mély tűz és őszinte szerelem tükröződött. Próbálta visszatartani a magömlést, próbált másra figyelni, de nem ment neki. Már késő volt. A vad lüktetés elindult a heréiből, fölkúszott az alhasába, megkerülte a hólyagot, és feltartóztathatatlanul tört előre, a meleg női testbe. Minden inger, mi ekkor érte nemi szervét ezerszerese volt az előbbieknek. Még két mozdulatra futotta, utána az összes izma leblokkolt, nem volt tovább. De a lány, ki már pontosan ismerte kedvese testét, és reakcióit, s tudta azt is, hogy ugyan ő ilyenkor már nem tud mozogni, de ha más teszi meg helyette, az mekkora élvezettel jár.
Ennek megfelelően a fiú orgazmusát megelőző ütemben mozgatni kezdte a csípőjét. A fiú arca eltorzult a gyönyörtől, száját artikulálatlan nyögések hagyták el, és a nemi szervéből az új, idegen irányítású ingerek hatására lávaként tört elő a forró mag. Lüktetett mindenhol, aminek egy részét a lány magában is érezhette, nem kapott rendesen levegőt, és leizzadt. Gyönyört kapott, gyönyört, szinte már túlvilági gyönyört.

Mikor a zihálás elmúlt, a pulzus is normalizálódott, szétváltak. A lány még mindig remegő, gyenge lábakkal ment ki a mosdóba, hogy az idegen anyag eltávozhasson belőle. Megmosakodott, és visszatért a szobába. Most az ő játéka jön. Sajnálta, hogy neki nem adatott meg a hüvelyi orgazmus képessége, de hamar találtak rá más megoldást, amely mindenért kárpótolta. Mikor a fiú rendbejött, és újra harcképes állapotba került, leültek egymás elé, széttett lábbal, hogy a gyér fények ellenére is jól láthassanak mindent. Maszturbálni fognak. Maszturbálni, hogy a lány is átélhesse az orgazmust. Illetve az orgazmusok orgazmusát, mert így tudta a legmagasabb csúcsra röpíteni önmagát. Lassú mozdulatokkal kezdtek bele, ill. csak a fiú, hogy a lány a látványtól benedvesedjen, és neki se legyen akadálya. Hamar belemelegedtek, és elkezdték izgatni magukat, és ezáltal egymást. Fürgén mozogtak az ujjak a csikló körül, föl le, majd körbe. Zsolt éhes tekintettel leste kedvesét, és teljes átéléssel végezte a maga dolgát. Mikor egyre közelebb került a csúcshoz, lassított, hogy ezt a csodálatos teremtést be tudja várni.

Így hát lassan de biztosan törtek a közös gyönyör felé, mely megállíthatatlanul közeledett. És a gyönyörrel a vég is itt volt. Félelem nélkül készült átélni az utolsó orgazmusát ez a gyönyörű hölgy. Egyre nagyobbakat vonaglott, egyre hangosabban nyögött, és ezt látva a fiú is teljesen extázisba esett. Feltérdelt, és a lány fölé helyezkedett, hogy mikor újra előtör belőle a megkönnyebbülés, akkor a lány mellkasára, és arcára élvezhessen, ami még izgatóbbá tette Zsuzsa számára a saját élvezetét! Ütemes erős mozdulatokkal operált, míg szerelme inkább finom mozdulatokkal dolgozott. A száját káromkodások sora hagyta el, ahogy egyre közelebb került a csúcshoz. És igen! Most először, és utoljára sikerült teljesen egyszerre elélvezniük. Zsuzsa teste görcsösen rángatózott, a fiú fallosza ontotta magából a fehér nedűt, melyből jutott elég a lány testére, hogy érezze annak forróságát. Felpörögtek, csúcsrajártak, és most visszatértek lassan a valóságba. Az izgatottság, lassan alábbhagyott, a törülköző a nyomokat eltüntette, és a zuhanyzás meghozta a várt tiszta fejeket.

A zenét leállították, a szeretkezésük nyomait eltüntették, és Zsuzsa az ágyra feküdt. Csak fehérneműt vett fel, de már nem a selyemből készült darabot, mert azt Zsolt magának akarta. Az éjjeliszekrény fiókjából előkerültek a gyógyszeres dobozok, és a fiú engedelmesen behozott egy nagy pohár vizet. A szemei már könnyben úsztak, a hangja el-elcsuklott mikor a lány szemébe nézve megkérdezte: biztosan akarod? Nem kapott választ, a tekintetek beszéltek. A távirányítóval elindították a zenét: angyalok városa. A kezébe vette a levél gyógyszert, mely egy igen erős altató volt. Bevett belőle egyenként 10 darabot, a doboz teljes tartalmát, mindet lenyelte. A szíve erősebben vert, a kezei is remegtek, de erősnek mutatkozott. Zsolt szeméből folyamatosan folytak a könnyek, nem tudta, és nem is akarta visszatartani. A lány behunyta a szemét, és várt. 10-15 perc mire hatni kezd, így még van majdnem 8 perce a következő körig. Nem csinált semmit, csak behunyta a szemét, és hagyta hogy magával ragadják az emlékek. Mindent végiggondolt újra, és elégedett volt az életével. Sajnálta, hogy vége, de nem volt ellenkezés. Kicsit szédülni kezdett, ahogy Zsolt megrázta. Itt az idő mondta, és egy ujjbab doboz gyógyszer került elé.

Béta receptor blokkoló, mely lassan de biztosan hat, mégpedig a szívre. Leállítja a szívveréseket. Összesen a halálos adag 3szorosát vette be, de biztosra akart menni. A cd-ben már a titanic zenéje szólt, de ezt nagyon már nem hallotta. Az altató elnyomta az érzékeit. Mielőtt teljesen magával ragadta az álom, a halál, nehezen kinyitotta a szemét, megfogta Zsolt kezét, és megszólalt: Köszönöm! Mondta szinte már magán kívüli állapotban, majd mintha egy új szót is formálni kezdett volna, de ezt már nem tudta kimondani: szere…. És csönd lett. Csak a zene szólt, de Zsuzsa már nem hallotta. Mély álomba zuhant, és a légzése egyenletessé és lassúvá vált. Zsolt még mindig a kezét fogta, és kisírt szemekkel nézte a háborítatlan, gyönyörű testet, amint békében fekszik az ágyon. Potyogtak a könnyei, fájt a lelke, és meg akart halni. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy… de nem maradt mit bevennie már… Hallotta a zenét, látta a kedvesét, és halkan imádkozni kezdett.
A test mozdulatlan volt, a légzése egyre lassabb lett, és a szíve is küszködött már.

A sors keze nem nyugodott, még egy döfést mért az áldozatokra: a zene a végéhez közeledett, és a lány élete is. Az élet útja, ami eddig kifürkészhetetlen volt, most egyenesbe ért, és egy másik, talán sokkal szebb utazás vár rá… Celine Dion hangja egyre halkabb lett, és a lány, az utolsó taktussal együtt megszorította a kezet, mely az övét simogatta. Zsolt hirtelen megijedt, és a csodában reménykedett, de mikor a szerelmét nézte látta: nincs tovább… A légzése megszűnt, a szíve se ver már…. Még az ágyon ült egy darabig, észre se vette, hogy múlik az idő. Csak ült és bámult ki a fejéből. Vége lett hát… Odahajolt a szerelméhez, megérintette az arcát, mely már sápadni kezdett, simogatta, becézgette, majd magában válaszolt a lánynak: én is szeretlek drágaságom!


Ui.: bocsánat mindenkitől, akinek nem tetszett, és aki kérte ne küldjem el. sokan kérték hogy mégis elküldjem, így kérek mindenkit: ne haragudjatok, hogy elrontottam a napotokat, de ez is a mi életünk!

Ui2: remélem, ha még egyszer írni támad kedvem, nem fogjátok nagy előítélettel fogadni!