Gót sztori I.

- Oh, minő boh’ zalom, mon ami! – lépett be Monsieur Noir az koncertterem ajtaján.
- Miféle díszlet ez, kéh’ em? Szüh’ ke háttéh’ függöny? Ki hallot még ilyet… Fekete kell, dh’ ága bah’ átom… Fekete! Így lesz szép a dekoh’ áció! Több feketét! – mondta az elegáns, középkorú francia, miután alaposan körbejárta tekintetével a színpadot. A helyiségben már folytak a holnap esti koncert előkészületei.
- Ó ugyan, Monsieur Noir… - állt fel a színpadon egy sápadt, széparcú ifjú a hatalmas erősítők mögül. Tépettre vágott fekete haja finoman omlott a vállára.
– A fekete szereléseinkben teljesen belevesznénk a háttérbe… - mondta, majd lepakolta az eddig kezében tartott vöröses fényben játszó szólógitárt, s hozzálátott az erősítő és a hangszer közt elterülő zsinórdzsungel elrendezéséhez.
- Dh’ ága Shadow, hisz pont ez a lényeg! Minél jobban beleolvadni a sötétségbe. – válaszolt M. Noir egy negédes mosoly kíséretében, minek következtében a gitáros szemeiben kigyulladtak a gúny halvány fényei…
- Igaza van Monsieur Noirnak, Shadow… - lépett be az ajtón egy nyúlánk, bőrkabátos férfiú, fekete basszusgitárral a kezében. Sötétzöld szemeit kiemelte égnek álló, fekete haja, ajkai színe pedig alig ütött el hófehér arcától. – Minél több a fekete, annál megnyerőbb a díszlet! – majd fellépdelt a lépcsőn és besétált a színpad mögé a szürke háttérfüggönyök között.
- Jól beszélsz, Blood fiam… - szólt utána az idősödő francia.
- Siessetek, mes amis, siessetek! Alig egy nap, és színpadh’ a kell lépnetek. Sőt, nem áh’ tana azokat az új szeh’ zeményeket még egy páh’ szor elph’ óbálni az előadásig. Nos, pakoljatok nyugodtan! Csak benéztem, hogy minden h’ endben megy-e… Keh’ ítsétek elő a többieket, a vonósok is nemsokáh’ a megéh’ keznek! Noir még egy utolsó pillantást vetett a háttérfüggönyökre, majd fintorogva hozzátette:
- Ezt a szöh’ nyedelmet pedig szedjétek le innen és feltétlenül cseh’ éljétek ki feketéh’ e, de minimum sötétszüh’ kéhe… Au revoir! – s ezzel elegánsan kilibbent az ajtón.

- Napsugáh’ kíséh’ jen utadon… - morogta Shadow, dühösen rávillantva acélkék szemeit a széles ajtószárnyakra, amiken át az előbb a menedzser távozott.
- Ne kívánj olyat másnak, amit magadnak sohasem kívánnál… - bújt ki a háttérfüggönyök mögül egy jól megtermett, borzas fejű fiatalember, s a gitárosra vigyorgott, minek következtében barna, mandulavágású szemei még keskenyebbre szűkültek. Sötétkék zakója csak úgy feszült széles vállain. Kezében egy dobverőt pörgetett.
- Ha végeztél, segítenél felállítani a dobokat és a szintetizátort? Blady kisasszony már megint eltűnt valahová…
- Persze, hogy segítek, Dagger, de hát… Mindig ez van… Menedzser úr távozik… És a nyakunkba szakad az összes munka! S mire végeztünk, a menedzser úr visszatér. Először persze sosem hagyja ki a szokásos szapulást, a munkánkat illetően, aztán pedig azon csodálkozik, hogy az egész banda meg sem bír mozdulni… Legalább lenne valami segítség! - sopánkodott Shadow, majd elindult felfelé a színpadi lépcsőn.

- Ne méltatlankodj… Noir „csak” egy menedzser… Nem az ő dolga a kétkezi munka… - szakította félbe a panaszáradatot Dagger, miközben felállította a szintetizátorállványt.
- Ezzel az örökös hajtással csak a csapat zátonyra futását fogja okozni… A város minden egyes zenekarának van technikusa, de minimum egy segéd, aki kipakolja a cuccokat egy-egy fellépés előtt… - mormogta a sápatag fiú, s felhelyezte a szintetizátort az állványra.
- Mi ebben is különbözünk a többi bandától. – mosolygott a másik.
- De Gothic City leghíresebb klubjában is egyedül kell szenvednünk a saját koncertünk előtt alig egy nappal! Pakolás, szerelés, hangolás és még a próbák is…
- Noir csak megpróbálja jó irányba terelni a csapatot… Talán azért nincs segédünk, mert szerinte csakis mi tudjuk a legjobban felkészíteni magunkat a koncertekre. Csakis bennünk bízik... Igaz, egy segédre én se mondanék nemet, mert az való igaz, hogy fárasztó a felkészülés, de ettől függetlenül egészen nagy sikerünk volt az utóbbi időben nemde? Elég, hogyha körülnézel… Itt vagyunk a Dark Angelben. Na mi ez? Hadd halljam!
- A város leghíresebb szórakozóhelye… - darálta a gitáros nem enyhén ironikus hangvétellel.

- Na látod, ez az! Gondolj csak bele, mekkora megtiszteltetés az, hogy itt lehetünk! – lelkendezett Dagger, figyelmen kívül hagyva barátja hangjából áradó gúnyt – Igazi elismerés ez a zenekar számára, hogy holnap este felléphetünk a város legszínvonalasabb, legismertebb gótklubjában! És mit jelent ez? Az elit zenekarok közé tartozunk! És ez nagyrészt Noir érdeme, ezt neked is el kell ismerned! Szóval, nem hinném, hogy napfényt érdemelne…
Shadow a koncertterem üvegablakaira pillantott. Az eget sötét felhők borították.
- Napok óta gyönyörű idő van, kár lenne, ha elrontaná néhány napsugár… - mondta Dagger.
- Első dolgom lenen kirakni Noirt, és becsapni az orra előtt az ajtót… - morogta Shadow.
- Ugyan, barátom, inkább koncentráljunk a holnap esti koncertre. Teljes erőbedobással kell majd tépned a húrokat. És én úgy fogok dobolni, mint még soha életemben…

A gitáros kétkedve bámult az ábrándozó Dagger kerek arcába.
- Mindig kell, hogy legyen valami, aminek örülsz, Shadow… Máskülönben elviselhetetlen lenne az élet, nem? – a dobos egy biztató vigyort küldött az előtte álló felé. Shadow pedig az „egyet nem értők” szerény mosolyával viszonozta a gesztust, majd mindketten hozzáfogtak a dobok összeszereléséhez.

Kis idő múlva az előadó ajtaja hirtelen kivágódott, s egy hétköznapi szemnek meglehetősen vad külsejű egyén csörtetett be rajta, pedig Gothic Cityben ez mindennaposnak számít. Hosszú, fekete bőrkabátot viselt, azonos színű farmernadrággal és bakanccsal. Vörös pólóján hatalmas fordított kereszt díszelgett. Összekócolt, félhosszú ébenszínű hajában tűzpiros csíkok világítottak, s pár tincs belelógott a férfi fekete festékkel vastagon kihúzott kékeszöld szemébe. Arca felindultságot tükrözött.
- Hihetetlen! – fakadt ki az imént érkezett – Monsieur Noir kirúgta Neglectát!
- Mi??? – fakadt ki egyszerre a dobos és a gitáros.
- Noir… kirúgta… NEGLECTÁT! – mondta a férfi valamivel hangosabban.
Shadow elkerekedett szemekkel meredt a vad külsejű férfiú felé, s a kezében tartott cintányér hangos csörömpöléssel ért földet a színpad fényesre csiszolt parkettján.