Gondolatok magamban

Ahogy folytatódik az életem, és amik történtek velem egyre jobban érzem, hogy változik a világ, talán kezd egy kicsit rosszul működni minden, a jó elkapja a rossz büntetését. Valahogy úgy érzem, néha nem elég normálisan gondolkozni, és érzelmeket kimutatni, valahogy már ez sem lényeges már sok embernek. Valahogy az életben, sokszor nem elég az, hogy pozitívan állunk hozzá, mindig jóban hinni, aztán még is rossz dolgok történnek meg. Nekem egész eddigi életemben kevés jó dolog történt, bármennyire is szeretném, de persze tudom, hogy élni kell, mert ez az életrendje viszont mindig lesznek rossz napok jó napok rossz idők jó idők, csak az a nem mind1 kiben mennyi erő adatott. A sok rossz után már, a bízás egy kicsit jobban is egyre nehéz, de folytatom tovább az élet labirintusát, és majd vezet valamerre. Most már egyre jobban félek a jövőtől, hiszen mindig lehet rosszabb, de miért kell mindig rossz dolognak lenni?

Egész eddigi életemben csak, olyan dolgok történtek, amik lelkemet bántották. Néha sírni tudnék, de nem megy, mert már annyira fáj, nem akarok én a múlton rágódni, annak sincs értelme, tudom, csak akárhányszor valami jó, valahogy rosszra fordul. Már nagyon fáj ez. Vagy ilyennek kellene lenni-e egy életnek? Én nem tudom nem akartam sosem senkinek semmi rosszat. Persze most is úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy mindent megteszek amit, csak lehet és lesz ahogy lesz. Átgondolom, mit csinálok, és úgy cselekszem. Nem mintha eddig nem tettem volna. Nem rég 4 hónapos kapcsolatomnak lett vége, ami lehet nem tűnik hosszú időnek, de ha valaki szeret igazán valakit és csak úgy eldobja, az nagyon tud fájni. A 2009-es év jelenleg csak rosszat hozott életemben. Mi jöhet még, vajon meddig kell még szenvednem?

Sokan kérnek tőlem tanácsot, és fordulnak hozzám, még is most már érzem nagyon is, hogy egyedül vagyok. Valahogy a család szeretet sincs meg, ahogy kellene, hiányzik az hogy, nincsenek mellettem sosem voltak igazán. Tudnám igazolni de ebbe ne menjünk bele! Már nem maradt nekem semmi, nincs senkim. Olyan szomorú így mászkálni. Valahogy félek, hogy mi lesz ezután. Mikor megtaláltam 4 hónappal ezelőtt, ezt a lányt akkor voltam boldog és éreztem hogy minden rendben, aztán őt is elveszítettem, pedig nagyon nem akartam, még is megtörtént. Egyedül járom útjaimat, és gondolatok mindig járnak az eszemben. Valahogy nem értem, mit csinálhatok rosszul. Ahogy körül nézek, azt sem értem, hogy a rendes lányoknak miért kerül mindig olyan csávó, aki még normálisan beszélni sem tud, olyan bunkó? Vagy már nem mind egy ez, hogy ki milyen. Kiben milyen lélek van?

Persze, biztos talán én is megtalálom, egyszer majd az igazit talán, de lehet sosem. Most jelenleg ez csapódott, hozzá a többi rossz emlékhez egy szakítás. Miért nem lehet igazán szeretni valakit? Miért kell hazudozni, mikor az igazsághoz mindenkinek joga van, és úgy is kiderül egyszer. Talán én gondolkozok rosszul, vagy nem jól látom a dolgokat, vagy egyszerűen csak ezt kapom az élettől. Olyan jó lenne már igazán mosolyogni, és nevetni azért, mert boldog vagyok. Persze van olyan, hogy jól érzem magam, de az valahogy érezhető nem az igazi, talán csak egy álarc. Szeretnék én is végre igazán élni! Szeretnék, én is szeretett kapni,egy valakit, aki mindig mellettem van, sikert és olyan dolgokat amik, másnak talán könnyebben elérhetőek.

Hogyan lehet úgy élni, hogy ezeket nem kapja meg, illetve csak ízelítőt kap belőle, ilyen lehetne az életed, de nem kaphatod meg. Már az ember sokszor nem tudja miben hídjen, végül is csak ez az én életem. Ismét talpra állok, és várom mi lesz velem, megyek úton tovább, mint egy kereszteződésben, ahova eltévedve jutunk, és nem tudjuk merre menjünk, még is választanunk kell a 4 közül nem tudjuk, hova melyik megy, de el kell indulni valamelyiken, hát én is elindulok ismét, csak nem tudom hova vezet, és mit tartogat nekem, de jó volna már egy szebb jobb élet, mert csak ennyi hiányzik az egész életemből... minden, ami egy embernek kellhet egy igazi élet. Élni akarok végre már, nem csak végig szenvedni.