Fényévekkel az orgazmus után

... az ember szétesik. Tudati szinten is és fizikális szinten is (aztán ott van még a harmadik és a kilencedik szint is ebben a vonatkozásban, de azt úgysem értené senki).
Mint a szétfröccsenõ higany.
Aztán egy végtelennek tűnő perc, óra, fényév, parszek után lassan újra megtalálják magukat a részek:
egy pici összeáll a tudatból,
egy pici a testbõl.
És újra megáll az idő egy percre, egy órára, egy fényévre, egy parszekre, majd megint összeáll valami kint, valami bent és így folytatódik
lassan,
lépésenként,
megjelennek a fények,
lassan,
lépésenként,
megjelennek a hangok,
lassan,
lépésenként
megjelennek az illatok,
lassan,
lépésenként
megjelennek az érzések,
de még képtelen vagyok a mozdulatra, csak a könyökömön álló karom mered az ég felé és bágyadt kezem egyik ujja mutat épp úgy mint azon a rééééégesrégi festményen...
a valami felé...