Felébredés I.

A telefon csörgésére ébredek. A padlón fekszem, pont úgy, ahogy előtte való nap lerogytam. Valami nyomja a bal combomat.
- Kuss már, kuss már... - motyogom. Hagyom, hogy a rögzítő bekapcsoljon.

Nem nyitom ki szemem, így nem tudom megállapítani, még éjjel van, vagy már rég felkelt a nap. A combom alá nyúlok - vodkás üveg. Üres.
- Szervusz Roux - beletellik pár másodpercbe, míg leesik, hogy Pamela az. - Gondoltam közlöm, hogy már nincs állásod - rövid kis kacaj. Megpróbálok felülni, sikertelen. - Két hétig szartál ideszólni, hogy mi van veled, szóval ezek után már ne is jelentkezz. Csaó! - kattan a készülék. Vakon a zsebembe nyúlok, cigaretta után kutatok. Találok egy bontatlan dobozt, nocsak. Ehhez már ki kell nyitnom a szemem.
Bántó a vakító, hófehér fény. Hunyorogva vizsgálom a bagót, letépem a papírt, és rágyújtok. Elégedetten pöfékelek, és a mennyezetet bámulom.

Két hete megszakítottam minden emberi kapcsolatot. A jelek szerint előzző este lenézhettem az éjjel nappaliba.
Végtelennek tűnő percek múltán ráveszem magam arra, hogy felkeljek.
Hugyoznom kell. Kitámolygok a klotyóra, forog a szoba, csillagok hada ostromol. Hányingerem van.
Nem érdekel, hogy beletalálok-e a WC-be, vagy sem, a konyha felé tartok. Meglepetten hőkölök hátra, mikor az előszobai félhomályból egy ember körvonala rajzolódik ki. Bátortalanul megbökdösöm a lábammal, semmi reakció. Átlépek felette, és tovább haladok.
Kávét készítek. A fejem hasogatása kezd elviselhetetlenné válni. Leülök egy konyhai székre, és magam elé meredek, míg a kávéfőző vígan bugyborékol. Kezemmel megdörzsölöm arcom, és végigsimítok a fejemen. Pár centi hajon húzom végig ujjaim. Nő már. Vajon hogy nézhetek ki hajjal? Ekkora még sosem volt. Kivéve 4-5 éve, mielőtt borotválni kezdtem.
Az asztalon hever néhány evőeszköz, nem tűnnek tisztának, de egy kanálban végülis meg tudom tekinteni magam. Beesett arc, karikás szemek, és körülbelül 5 centis haj. Ismét végigdörzsölöm. Kellemesen karistolja a tenyerem.
- Szia - szólal meg mögöttem egy gyámoltalan hang. Ijedtemben elejtem a kanalat. Megfordulok.
Egy lány áll az ajtóban, hosszú, göndör hajú. Arca ugyanolyan szarul fest, mint az enyém.
- Kérsz kávét?- próbálok úgy tenni, mintha tudnám ki, miközben leplezem, mennyire idegen.
- Igen az jó lenne - motyogja, és ledobja magát egy székre. Körbenézek a konyhámban - nagy jóindulattal se lehet egy darab edényt se tisztának nevezni. Gyorsan elöblítek két bögrét, melybe már beleszáradt valami lötty. Lerakom elé a kávét. Elmélyülten iszogatja, néha felpillant, és megbámul.
- Egyébként Gloria vagyok - jelenti ki. Szemei szürkén villannak egyet. Várja, hogy én is bemutatkozzam. Hogy időt nyerjek, és elgondolkozhassam, előrántok még egy cigarettát.
- Roux - morgom. - Azt hittem, ezen már átestünk.
- Min? - megforgatom szemeimet, és mélyet szippantok a cigiből.
- Mit min? A bemutatkozáson.
- Óóó... - sóhajt. - Attól tartok, nekem időszakos amnéziám van az alkoholtól. Valójában fogalmam sincs, mit keresek itt. Gondolom valahol összefutottunk. Nem?
- Franc tudja - vonok vállak. - Most látlak először. Úgy rémlik - fáradtan mosolyog. Tényleg ekkora állat voltam? Bepiáltam, és felhoztam egy idegen csajt? Ráadásul még csúnya is. Mikor a kávéját kortyolja, alaposan végigmérem. Eléggé csontos. Melle körülbelül annyi van, mint nekem, haja fénytelenül, kócosan omlik hegyes vállaira. Ujjai görbék, és meglehetősen sárgák is. Egyébként arcra nem lenne olyan vészes. De látszik, hogy alultáplált, és gondozatlan.

- Hajléktalan vagy? - kérdezem. A földre hamuzok. Szemével kíséri mozdulatom. Azt hiszem, ez ösztönös a nőknél, a kínos rendmánia. Egy pillanatig felfedezem tekintetében a szemrehányást. Ugyanolyan, mint Alettáé volt. Elakad a lélegzetem is, és félrenyelem a füstöt. Köhögni kezdek. Megvetően néz rám.
- Nem - feleli. Figyeli, ahogy fuldoklom. Mikor csillapodik a roham, újra megszólal. - Miért? Örökbefogadnál?
- Isten őrizz - horkantok. - Laktam már nővel.
- Valóban? - vonja fel a szemöldökét, és körbenéz. - Úgy nyolc éve?
- Két hete - elkerekedik a szeme.
- Két hete? Elképesztő. Hogy vagy képes ekkora rumlit csinálni? - nem válaszolok, a padlón elterülő hamuszőnyeget bámulom. Ha most Aletta ülne velem szemben, félig sértődötten, félig viccesen szólna rám, hogy söpörjek fel. Nem. Javítok: ha Aletta ülne velem szemben, nem is hamuztam volna a földre. Rá se gyújtottam volna. Ha Aletta ülne velem szemben, egészséges, és boldog volnék. És ha most itt ülne, én felkapnám őt a székből, és elindulnék vele be... Befelé a hálószobába.

Ő kapálózna, ellenállna, és csiklandozna, de én csak vinném. Rádobnám az ágyra, és rávetném magam. Ajkát számhoz tapasztanám, nyelvét nyelvemmel keringőztetném, ölét ölemmel kapcsolnám össze. Vadul szeretkeznénk...
- Hallod? - ránt vissza a valóságba Gloria éles, fülsértő hangja.
- Mi van? - vetem oda. Próbálom palástolni, mennyire felizgultam, ahogy elképzeltem magam Alettával. Farkam mocorogni kezd.
- Kurvára ide se figyelsz.
- Mert kurvára nem érdekelsz - ahogy rápillantok, a nemi vágyam megcsappan.
- Akkor megyek is - feláll.
- Menjél - vonom meg a vállam, de egy kicsit belém mar a félsz. Két hete nem érintkeztem a külvilággal, ez a lány az egyetlen, akivel beszélgetni tudok. - Mehetsz ha akarsz - javítom ki magam. Megáll.
- Te akarod? - ismét megrántom a vállam. - Ez nem volt válasz.
- Nem zavarsz - felelem, és újabb cigaretta után kaparászok a zsebemben.
Visszaül. - Kérsz? - nyújtom felé a dobozt. Azonnal érte nyúl sárga ujjaival, én pedig kárörvendően vigyorgok. Néma csend ül közénk, és nézi, ahogy eregetjük a füstöt. Gloria az üres bögréjébe hamuzik, én pedig szerte a konyhában.
Még mindig jobb így, mint egyedül.
- Egyébként... - szólal meg hirtelen. - Hmm... Dugtunk? - felnevetek, ő pedig sértett-csodálkozva néz rám.
- Nem - jelentem ki, és a fejemet ingatom.
- Részeg voltál, nem is emlékszel rá.
- Ebben az egyben biztos vagyok.
- Miért? - ismét nevetnem kell, pedig a helyzetem cseppet sem mulatságos.

Nyilván félreért, és azt gondolja, olyan ocsmányak tartom, hogy bottal se piszkálnám meg. Ebben némileg egyetértek, de ez egy alkoholmámoros éjjelen cseppet se akadályozott volna.
- Ez hosszú történet. De a lényeg legyen annyi, hogy valami végleg megszakadt köztem és a nők között. Soha többé nem fogok tudni egyhez se hozzányúlni - hátrarázza gubancos haját, és keményen a szemembe néz. A szája szélében elfolyt egy gúnyos mosolyt. Ökölbe szorítom kezemet, úgy várom, mit fog mondani.
- Mind ezt mondjuk, ha valami nagy csalódás ér. Elhagyott a barátnőd két héttel ezelőtt, most pedig nincs ki takarítson rád? - egy súlyos pillanatig az jár az eszemben, hogy lendületből állon vágom. Öklöm megremeg, visszafogom magam. Nem ütök meg nőt.
- Kurvára fingod sincs az egészről - préselem ki magamból. - Mit okoskodsz?
- Bocs. Igazad van, nem tudom. De ez akkor is érthetetlen számomra. Hogy elment a kedved a puncitól.
- Impotencia. Biztos hallottál már róla... - morgom.
- Ja - vigyorog. - De most komolyan. Nem az a fajta fickó vagy. Elmondjam, mit látok benned? Minden nap más bukszát töltesz - már nem izgatnak a szavai. Tudom, hogy mindenki ilyennek néz.
- Most a régi énemet jellemezted - fordulok felé. - Már rég felhagytam a múltammal.
- Kutyából nem lesz szalonna - kacarászik vígan. – No, de mi történt?
- Asszed elmondom?
- Miért ne?
- Kibaszottul legyen elég az, hogy szerelmes lettem. És mostmár fogd be. Idegesítessz - vadul elnyomom a csikket az asztallapon. Gloria végignézi az egészet, de nem szól semmit. Látom, azt fontolgatja, hogy maradjon-e. Bármennyire is idegesítő, vitatkozni is jobb, mint egyedül ülnöm a fojtogató bűntudatban. Tekintetét keresem. Rámnéz végre. Nem tudok olvasni szürke szemeiben, kifejezéstelen. Nyilván már felfogta, hogy bunkózom, de nem akarom elzavarni. Meglepetten veszem észre, hogy méregetni kezd. Mivel póló nincs rajtam, alaposan megszemléli felsőtestem. Talán csak képzelem, de megnyalja ajkát. Elönt a pánik.

Szeme megakad a tetoválásaimon. Percek telnek el, ahogy olvasgatja, nézegeti őket. Én a szemét vizsgálom, hátha kiolvasok belőle valamit, akármit, de ügyesen leplezi előttem minden gondolatát.
Kicsit közelebb hajol, és a bal mellemre varrt feliratot olvassa. Ajka némán formálja az "Aletta" nevet.
- No lám - vonja fel a szemöldökét. - A szíved fölé a kedves neve? Mostanra biztosan megbántad.
- Nem bántam meg – felelem. Még jobban meglepődik.
- Szereted még?
- Örökké - figyelem reakcióját. Direkt azért mondom el neki, nehogy ráminduljon. Különben mostanra már biztos kapott volna egyet, hogy nem fejezi be az Alettáról való faggatást.
- Lelépett?
- Nem mondtam elégszer, hogy kuss legyen?
- Látom felettébb kényes a téma. Tele vagy feszültséggel. Jót tenne, ha elmondanád. Itt belül - kopogtatja meg a mellkasom, közben észrevétlenül végigsimít rajta. Elkapom a kezét, és eltartom magamtól. Bőre recés, és kemény, gyorsan el is engedem hát.
Rámtör már megint az észveszejtő vágy Aletta felé. Az ő bőre puha, és lágy volt. Belül felüvölt egy hang, Alettáért kiált, de néma csend fogadja. Lehajtom a fejem.
- Hogy ismerted meg? - kérdezi Gloria. Már ahhoz sincs erőm, hogy ráordítsak. Kiszabadította belőlem az érzést, melyet két hete tuszkoltam vissza, hogy nehogy előtörjön, hogy nehogy kiboruljak.
- Négy éve történt - kezdek bele. Mit érdekel már, hogy vadidegen nőnek mesélem életem szerelmével való találkozásomat. Hiszen egy senki. Nem érdekel a véleménye. Fájdalmasan emlékszem vissza arra, mikor először megláttam Alettát. Mintha belül ezer apró kis karom marcangolni kezdene. - Hazafelé mentem a villamossal. Az ajtó mellett állt, nekitámaszkodott egy korlátnak. Falfehér volt az arca, szemei lehunyva. Először csak azért néztem meg, mert messziről kiszúrtam, milyen jó bőr... Közelebb mentem hozzá, hogy megszólítsam, közben arra gondoltam, mit mondjak neki. Végülis könnyebb volt, mint hittem. Csak annyit kérdeztem tőle, "Ne haragudj, rosszul vagy?". Ez magától értetődő volt. Rámnézett, és elbűvölt a zöld szempár. Gloria figyelmesen hallgatott, én pedig felidéztem első szemkontaktusunkat. Megkérdeztem, hová megy, és elkísértem. Kedves volt, elfogadta a segítségemet, de különben le akart rázni, mert, mint te is megmondtad, lerí rólam, hogy egyéjszakás vagyok. Hozzá is csak emiatt mentem oda. Alaposan szemügyre vettem, csodálatos teste volt. Az arca is gyönyörű volt, hatalmas, telt ajkai, és óriási igéző szemei voltak - ahogy beszélek, úgy tör fel belőlem a hiány.

Előcsúsztatok egy cigit, rágyújtok, Gloriának is nyújtok egyet, készséggel elfogadja. Aztán minden nap összefutottunk a villamoson. Mindig tudtam, mikor melyikkel, hova megy. Kellett nekem az a lány, persze ekkor még csak fizikailag. Rettentően kívántam, és mialatt őt hódítottam, nem is néztem rá másra. Nem adta magát könnyen, tudta, mire megy ki a játék. Legalábbis az elején. Állandóan le akart rázni. Később, ahogy telt az idő, egyre inkább a bizalmába fogadott. Annyira őrá koncentráltam, hogy tényleg nem feküdtem le mással. Majdnem tíz kemény hónapba telt, míg végre sikerült magamba bolondítanom. Ennyi időt szántam egyetlen éjszakára.
- Húha - csúszik ki Gloria száján ámultan. Csüng az ajkamon, úgy issza a szavaimat, mintha az élete függne tőle.
- Viszont ekkor már éreztem, hogy ő más, mint akárki. Éreztem, mekkora kiváltság, hogy egy ilyen nehezen elérhető nő beadta a derekát. Gondolkoztam is rajta, hogy feladjam e az addigi csapongó életemet. Hihetetlen volt az az első éjszaka. Fantasztikus szerető volt. Több volt, mint addig bárkivel, mert érzelmeket táplált irántam, és akkor már én is iránta. Ettől megijedtem - kétségbeesetten markolok piciny hajamba. - Elhagytam, szó nélkül eltűntem, mint ahogy szoktam. Belül viszont megváltoztam. Mardosott a bűntudat. Ő pár hétig keresett, majd feladta. El se tudtam képzelni, mit érezhet, mert én is majdnem belepusztultam, hogy ezt tettem. Már szerettem őt. De tudtam, hogy ez a nő maximum 1-2 hétig lenne velem, utána elvinné egy másik bika. Mert én tapasztalatlan voltam a szerelem téren. Tudtam, hogy úgy nem adhatok neki semmit. Nem akartam, hogy ő bántson meg engem, én tettem meg ezt - elpöckölöm a csikket, az visszapattan a falról, és begurul az asztal alá. Gloria a mellkasomat nézi. A nevet.

- Azt mondtad, ez négy éve történt.
- Így van - bólintok. - Az eset után fél évvel, "véletlenül" elsétáltam a lakása felé. Éppen akkor indult valahová, zárta be az ajtaját. Megálltam pár méterrel mögötte. Mikor megfordult, és észrevett, arcán a gyűlölet, és a meglepettség tükröződött. Hónapokig jártam utána, hogy beszéljük meg, de hallani se akart rólam. Nem hibáztattam. Ekkor jött az ötlet, hogy magamra tetováltatom a nevét. Ez perdöntő bizonyíték: egy életen keresztül viselni a nevét. Borzasztó volt az a fél év nélküle. Egyetlen nővel se bújtam ágyba. Ismét felkerestem a lakásán, ő ismét tartózkodó volt. Rám akarta csukni az ajtót, de megállítottam a kezemmel, és felrántottam a pólómat. Döbbenten meredt a saját nevére a szívem fölött, majd rámnézett, én pedig sírtam. Akkor elhitte, mennyire megbántam, hogy elhagytam őt. Nem érdekelt más lány, kihunyt az a szüntelenül gyötrő vágy, hogy végigkanoljak minden nőt.
Megváltoztatott. Megszelidített - felnézek, Gloria érdeklődve figyel.

Szórakozottan kapargatja az asztallapról lepattogó festéket. Kedvem lenne sírni, de akkor este elfogytak a könnyeim. Csak feküdtem, és zokogtam. Teljesen kisírtam a szemeimet.
Most csak ülök, a térdemre támaszkodva, félmeztelenül, másnaposan, egy idegen lánnyal. Felállok, és az ablakhoz sétálok. Borongós őszi időjárás uralja az utcát. Hátrapillantok a faliórára, már elmúlt dél is.
- Szóval mostanáig együtt éltetek? - szólal meg Gloria. Nem értem mit kérdezősködik még. Nem fogom úgyse elmondani neki.
- Igen - felelem kurtán, és ismét az ablak felé fordulok. Összerándulok, mikor megérzem a hátamon bőrkeményedéses tenyerét. Karcol. Nem hallottam, mikor mögém lépett. Simogatni kezd, azt gondolja ez jó nekem, de téved. Libabőrös leszek, ahogy végigsmirglizi a bőrömet. Megfordulok, de nem teszi le kezeit, most a mellkasomhoz ér. Cserepes ajkával a szám felé közelít, én pedig elszörnyedek, hogy meg akar csókolni. Odébb lépek, megkerülöm, és leülök. Ő ott marad. Rágyújtok, úgy teszek, mintha nem történt volna semmi, és próbálom nem tudomásul venni a kínos csöndet. Percek múltán megmozdul - hátrafordítja fejét, és rámnéz. Tudom, hogy kegyetlen voltam az imént, de akkor is hű maradok Aletta emlékéhez.
- Így sose leszel túl rajta - jelenti ki halkan. Sértődöttség cseng hangjában.
- Nem akarok rajta túllenni - válaszolok. Kezd felbosszantani. Ha tovább folytatja, valóban kidobom. Fogalma sincs Alettáról. Ha tudná, milyen nő volt, sose próbálna a helyébe lépni. Úgy néz rám, mintha még várna valamire, amit mondok, de elfordítom fejem.
- Nocsak - szólal meg kis idő múlva. - Szóval a mennyasszonyod volt? - odakapom tekintetem, kezében tartja a gyűrűt. Fogalmam sincs, hol találta, ijedt izgalommal meredek az ékszerre. Felpattanok, és kicsavarom kezéből, majd erőteljesen a hűtőnek lököm őt.

- Azt képzeled, idejössz, és körbeszimatolsz a kibaszott lakásomban, és vájkálsz a kibaszott magánéletemben? - üvöltöm magamból kikelve. Tágra nyílt, ijedt szemekkel néz rám.
- Dehogy, én csak...
- Takarodj a kurva házamból, mert kibaszottul szétverem a fejedet! - mire észbe kapok, csapódik a bejárati ajtó. Úgy rohant ki rajta, mintha késsel hadonásztam volna a torka előtt. Nem érdekel. Fortyogó dühvel, káromkodva járkálok fel-alá a konyhában. Mezítlábammal rugdalom a hamu, és csikkszőnyeget.
A gyűrűt dühösen forgatom ujjaim közt. "Szóval a mennyasszonyod volt?" fejemben ádázul visszhangoznak Gloria szavai. Aletta sose kapta meg a gyűrűt, amit neki vettem.

Zsebrevágom az ékszert, és ököllel a falba vágok.
Dühösen csörtetek a szobámba, és mindent, ami az utamba kerül, felborítok. Így is hatalmas a rendetlenség, mit számít már, mi kerül még a földre. Én is ott kötök ki, megsemmisülten fekszem a sok lom közt. Valami ismét nyomja a combomat, de nem érdekel most ez sem.
Rettentű bűntudat tépáz belülről, nem tudok tenni ellenne, ki akar törni, de semmiképp se tudok sírni. Szemem szárazan ellenkezik akaratom ellen. Hiába gondolok az elmúlt évek boldog perceire, csak a fájdalom kérgesedik bennem egyre jobban, de könny nem jön.
Elkeseredetten nyúlok a combom alá, hogy kitöltsem mérgem az alattam fekvő tárgyon. Remélem, hogy újra az üveg az, mert akkor falhoz vághatom, és gyönyörködhetek a szétpattanó szilánkok tengerén.

Csak egy pillantást vetek rá, de azonnal meghűl ereimben a vér. Egy Desert Eagle Colt M1911-es fegyó. Nem az enyém. Már rég túladtam rajtuk, mikor elhatároztam, hogy kiszállok. Csak a Waltert hagytam meg a biztonság kedvéért.
Forgatom a desert-et. Lassan felülök. Mintha savat nyelnék, úgy árad szét bennem a felismerés. Aletta holttestét ebben a szobában leltem meg. A kezdeti pánik és a sírógörcs után arra következtettem, hogy már holtan a lakásomra cipelték, hogy hazaérvén rátaláljak.
Akkor nem is láttam sehol fegyvert. Igaz, körbe se néztem igazán.
Mégcsak a vérét se súroltam fel. Ott szárad valahol a sok kacat alatt.
Megvizsgálom a stukkert, a marha egy majdnem teli tárat hagyott itt ajándékba cserébe a barátnőmért.
Feltápászkodom, elrakom a desertet a dzsekim zsebébe, és az ajtóhoz lépek.

Még utoljára körbenézek közös lakásunkban, mielőtt végleg kilépnék - soha többé nem térek vissza.