Fájdalmas szerelem

Szokásosan keltem fel, egyedül a csendes lakásomban. Sokat gondolkoztam azon, hogy kéne valaki mellém, aki támogatna engem. De őszintén félek tőle, nyitni emberek felé. Akik bármikor kiszúrnak egy hibát, majd avval kezdenek piszkálni, gúnyolni téged. Mintha ő maga tökéletes lenne, mert van párja, jó kocsija, pénze amivel bármit elérhet az életben. Kiváló munkahely, ahol ő a főnök és kedvére parancsolgat embereknek. Viszont én nem ilyen vagyok, hanem egy egyszerű átlagos lány. Gondokkal, problémákkal harcolok nap, mint nap és próbálok erős maradni mellette. Közben ott a depresszió,ami miatt nehezebb számomra minden. Még mások pozitívan kezelnek mindent, én általában negatívan szoktam. Magamat okolom minden egyes hibámért, pedig tudom, hogy nem így van. Viszont belül ezt érzem, ezt súgja nekem a hang. Gondolataim a telefon hangja szakítja félbe, ami szinte már hangosan szólt. Kedvem sem volt felvenni, egyáltalán beszélgetni valakivel. Viszont utána vagy háromszor megszólalt újra, így sóhajtva nyúltam érte és tartottam fülemhez.
-Igen tessék? Itt Laura beszél.-szóltam bele kis életkedvet varázsolva.
De ismeretlen hang szólalt meg, amit eddig nem hallottam. Ezért kicsit érdekelt dolog, meg az is, hogy ki kereshet engem. Hiszen nem sokat szoktak engem, főleg idegenek.
-Szia Laura, megkaptam önéletrajzod amit nekünk küldtél. És szeretném tudni, hogy tudsz-e ma kezdeni nálunk.-beszélt egy férfi hang.
Igen azt ki felejtettem, hogy jelentkeztem egy kisebb céghez. Mivel előző munkahelyemről kirúgtak, avval a kamu szövegel, hogy sok embert alkalmaznak. Akkor kissé aggódtam, mert pénzem sem volt. Számlát alig tudtam befizetni, viszont szembe jött velem ez a munka hirdetés. Nem nehéz, igazából egyszerű irodai munka ami menne nekem is. 
-Persze tudok kezdeni, akkor készülődöm is.-válaszoltam kicsit boldogabban.
Ez után elmondta a címet, mit vigyek, mi a feladatom mára. Összeszedve dolgaim, keresve ruhát indultam el iroda felé. Ajtóhoz érve izgulni, félni kezdtem, ahogy lábaim sem bírtak mozdulni. De bátorságot véve léptem be ajtón, egyenesen főnök irodájához mentem elkérni mai munkámat. Kopogtam egyet, mikor megszólaltak, hogy mehetek benyitottam. Alig idősebb férfi várt engem, olyan 24 éves lehet ránézésre. Haja tökéletesen beállítva, ahogy ruhái is tökéletesre voltak vasalva. Feljebb vezetem tekintettem, szép kék szemei voltak, passzolt szőke hajához.  Tekintetét rám vezette, láttam ahogy alaposan végig mért engem, minden egyes dolgot megnézve amit lehet. Éreztem ahogy zavarban leszek, pedig ez nem jellemző rám. Inkább helyet foglaltam előtte lévő székbe, direkt kerülve vele szemkontaktust. 
-A nevem Dani, mától a főnököd vagyok. -mosolyog rám.
Aprót bólintottam  válaszként, nem sokat beszélek élőben. Meg amúgy sem, csoda ha mondok pár szót sokszor valakinek. 
-Látom nem vagy beszédes fajta Laura.-tolta elém mappákat Dani.
Itt azért megköszöntem neki, tiszteletlen sem vagyok annyira. És rosszat sem akarok alkotni magamról, azon kívül, hogy alapjából elkönyvelnek engem. Már első látásra, pedig nem is ismernek engem, de az emberek már csak ilyenek. Viszont most más, mintha éreztem volna valamit nála, teljesen ismeretlen érzéseket. Amit még magam sem értek egyenlőre.