Essz levele (10. fajazat)

10. Fejezet:
Búcsúlevél
 
Örökre elmentek és már soha nem jönnek vissza, sosem fogom őket vissza kapni és most már nem leszünk se többen se kevesebben ezen az istenverte helyen. Fogságban tart az ismeretlen, és ha csak úgy feladnám, akkor senki nem emlékezne rám, senki nem tudná meg, hogy ki is az az Essz. Szörnyű még bele gondolni is, a névtelenség homályába, úgy vívni egy háborút, hogy nem is tudják utána, hogy ki is volt az igazi hős. Ki is volt az, aki testtel, szívvel védte a többieket és miért nem? Mert az ellenfél ízzé porrá zúzta a testét és beletaposta a porba a hamvakat. Kegyetlen az út, amit kitaposnak előttünk, de jegyezd, meg mindig van egy mellékvágány… Mindig van. Olyan elsorvadt a mai reggel, még az ágyból sem voltam hajlandó felkeni, Az értelmét nem nagyon láttam, ami akar tőlem valamit az úgy is ide fog jönni, és ha így van, akkor minek koptassam feleslegesen a lábam. Aminek nincs értelme abba felesleges is belevágni. Szörnyen unalmas volt csak a plafonnal barátkoznom, de akkor sem fog semmi sem kikelteni ebből az ágyból. Amennyi időm még hátra van, azt itt fogom letölteni és úgy, hogy még a kisujjamat sem fogom mozdítani. Eldöntésem közepette a ház akkor sem hagyott nyugovóra térni. Valami rettentő csapta meg az orrom és akárhogyan is forgattam a fejem nem nagyon akart megszűnni. Nem volt túl büdös, de nem volt túl kellemes sem, már mondhatni kábító volt. A fal fele fordultam, de így sem jutottam előrébb. Végül feladtam és duzzogva feltápászkodtam. Amikor felültem és a padlóra simult a talpam akkor éreztem, hogy a padló nedves. Lenéztem, de nem vizes volt, valamilyen furcsa anyaggal volt bevonva, amiből áradt ez a furcsa szag. Sötét volt és egyenesen az ajtóm alatt kúszott be egészen a lábamig. Egy hosszú csíkban folyt és csak ömlött és ömlött. Kinyitottam az ajtót és annak érdekében, hogy megállítsam ezt az anyagot követtem az útját. Hosszan csíkot húzott a szűk folyosókon és én csak loholtam utána. Mentem még egy ajtó nem állta utamat, féltem, hogy mi vár rám, de gondoltam, hogy ezek után már bármi elém állhat én büszkén vállalom. Benyitottam a helyiségbe és első pillantásra egy fürdőszobába törtem be. Az eredeti színe tiszta fehér volt, és most is az lehetne, ha egyszer is ide tévedt volna a takarító nő. A falakon levert csempedarabok mind megviseltek és koszosan bástyázták körbe egy mocskos kádat, ami pontosan középen volt felállítva. A kád csapjából ömlött ez a furcsa anyag, ami annyira ismerős volt, hogy azért sem akart beugrani, hogy honnan. A vaskos fémszéleken túlcsordult a folyékony bűzös víz, ami kiszökött a szobából és úgy árasztott el mindent. Közelebb léptem a kádhoz, és ahogyan jobban körbe néztem láttam, hogy a kád oldalára nagybetűkkel rá van vésve, hogy: „Csak is neked”. A kád mellet még hevert egy üres benzines kanna, amit, színt úgy csak a vastag koszrétegek ülepedet meg rajta. Felvettem és belemerítettem a kád tartalmába, majd letettem magam mellé a kannát és elzártam a csapot. Újra ölbe vettem a nehéz kannát és végignéztem rajta. Tudtam, hogy mit kell tennem, de csak is egy, egy dolog, ami fájt é nem törődtem bele. Én nem fogok névtelen maradni, élni fogok, és sosem fogok meghalni. Felmentem a padlásra, ahány lapot csak láttam azt felszedtem és elkezdtem tintával beléjük itatni életem történetét. Fejezetekre bontottam, és terjeszteni fogom betettem egy üvegbe, és kifogom dobni az ablakon olyan messze amennyire csak, tudom. Valaki most biztos mondaná, hogy így soha az életbe nem fog senkihez sem eljutni az igém, de aki szerint bármi is normális volt, ami ebben a házban történt az nevezzen engem először őrültnek. Megfogom tenni a végső lépést, de nem fogok egyedül elmenni. Magammal viszem őt is. Magamra gyújtom ezt a poklot és mindketten égni fogunk, lehet, hogy meghalok, de ő sem fog életben maradni. megfogok halni és mikor a szörny utolér akkor még is én leszek az, aki itt utoljára nevet! Mindenki belefogja vésni a szívébe, hogy ki is az az Essz, és, hogy miért? Hogy miért akarom ezt? Mert tudom, hogy mindenkiben ott lapul egy kicsi Essz! Egy Essz aki ott kuporog egy árvaházban akit nem lehet megmenteni, nem lehet segíteni rajta, de tudnod kell, hogy még is él. Él és szenved, napról napra csak romlik, és végül megfog halni, de akkor is élni fog a fejedben, mert te igen is tudtad, hogy ki is az az Essz…