Elmélkedés egy szomorú életről

Ülök itt egymagamban, valami nagyon nincs rendben, talán sosem volt az egész életemben. Valami nagyon fáj, ez a lelkem már olyan szomorú, hogy már sírni sem tud, nagyon szörnyű dolog ez. 19 éves vagyok én, még is eddigi életem, egyáltalán nem mondható jónak, több rossz történt, mint jó. Egyedül vagyok, és nincs, aki segítsen, nincs ki megértsen. Valahogy nekem semmi nem jön össze, bármennyire is szeretném. Úgy szeretnék igazán úgy mosolyogni egyszer, hogy rejtegetem azt a fájdalmat, amit bennem él. Igazán nevetni, igazán élni. Jó dolgokkal, rossz dolgokkal. Sokan mondják, hagyjuk el múltunkat, amit igen nem rossz dolog. De van olyan dolog, amin nem lehet változtatni. Félek, hogy nincs jövőm, de már talán fel is adnám, de még is valami hajt előre, talán még van, valami számomra.

Olyan rossz, sokszor úgy elmenni valahova is, hogy nekem nincs senkim, barátnőm, aki mellettem legyen, pedig szeretném, csak hát nem vagyok olyan népszerű. Körbenézek és látom, mindenki milyen jól elvan, és én meg egyedül el magamban. Szeretnék én is igazi megértő családot, egy szerelmet. Sajnos egész életemben, nem voltam egy nagyon jó pasi azt hiszem, mert hát sovány testalkatom van, próbálok minden erőmmel segíteni ezen, tömegnövelők által is, de hát nehéz, és sokszor van, hogy bántanak ezzel, úgy hogy közben nem is gondolják, hogy ez nekem is nagyon rossz.

Belülről nem vagyok azt hiszem annyira rossz ember, legalább is szeretik kihasználni. Mert én senkinek nem akarok rosszat, sosem állt szándékomban, még is sokan nem szeretnek. Miért? Próbálom mindig úgy felfogni a dolgokat, hogy jobb lesz, de nagyon nehéz. Nincs ki igazán mellettem legyen, a családom sem. Ilyen lesz vajon a következő életem? Tényleg csak rajtam múlik? Szerintem nem, mert sokszor történt már hogy, én mindent megtettem tényleg, és még is nem hogy jobb lett volna, még rosszabb lett. Majdnem lett barátnőm is, annyira szerettem, de sosem fogom igazán megérteni, miért volt ilyen, kedves aranyos lány, akiben csalódtam, döntésképtelen azt hiszem, és befolyásolható, talán ez volt a baj, de akkor is milyen ember az aki, nem mer egy szót sem szólni, és másnap meg sem ismer szinte. Szeretnék már valakit tényleg, aki mellettem van. Talán egyszer kiérdemlek, "egy szebb életet" vagy talán nem. Én élek tovább, ameddig még csak van bennem erő, csak nem tudom mennyi létezik bennem még. Szomorú ez az egész. Nekem semmi sem úgy megy, mint másnak. Ha akarja ez a világ, hogy éljek tovább, hát tegyen érte, ne csak én.

Üdv nektek, szebb életet!