Elekromos pillangók

Gyermekkoromban tanúja voltam egy jó barátom halálának. Úgy 12 éves lehettem, Bandival a közeli bányatóhoz mentünk játszani, amikor ő az egyik stégen megbotlott és beleesett a vízbe. A játéknak rossz vége lett, pont úgy ahogy az anyukám akkor megjósolta. Addig a percig sosem hittem neki, sem a többi felnőttnek, de ekkor a gyermeki énem valahogy megszűnt létezni és örökre a homályba veszett.
Innentől kezdve folyamatosan úgy éreztem magam, mintha az élet egy sötét útvesztőjében örökre eltévedtem volna és a gonosz lény, mely a legsötétebb sarkok mélyén él, csak arra várna, hogy egyszer túlságosan is közel sodródjak hozzá és örökre a fogságába keríthessen.
Életem kettősségét a labirintus egy egy útvesztőiben eltöltött évek jellemezték, melyek végén néha láttam a fényt, de végül mindig kiderült, hogy végülis csak egy zsákutca volt, a legvégén a sötétség délibábja játszotta velem morbid játékát.
A Gimnáziumot kiváló eredményekkel végeztem el, a gyógyszerek úgy ahogy elhitették velem, hogy az életemnek értelme van, és, hogy van kiút elmém rabságából.
A gimi után az egyetem következett, orvosira jártam, továbbra is kíváló eredményeket értem el, és abban is biztos voltam, hogy a gyógyszerek és a pia románca kellő eredményességgel görbíti ajkaim mosolyra.
A munka is remek volt, mentőzni kényszerültem és mellette a sűrgősségin dolgoztam, p*nát maximum a boncoláson láttam, barátnőm, vagy kapcsolatom pedig egyáltalán nem is volt sosem.
Egyszer egy drogos nőhöz kellett kimennem, a társam a kocsiban a maradt, rettentő mód óckodott az ilyesféle emberektől, nem is maradt sokáig a szakmában. Egy sötét sikátor közepébe hatoltam be, a falakhoz hontalanok feszültek, két kezükkel szorongatva a piájukat. A nő is ott volt, maga tehetetlenül egy szál tangában és valamilyen köntösben feküdt az úton. Félig már kihülve. Szép nő volt, arca szűzies szépséget árasztott magából, és ahogy fel alá pásztáztam testét szemeimmel... menten felállt a farkam. Próbáltam észrevétlen maradni, úgy karoltam fel, hogy közben ujjbegyemmel a tangája mögött érinthessem a szeméremajkait. Pusztán ettől magömlésem volt. Egyre mélyebbre nyúltam fel neki, szinte már majd az egész ujjam benne volt, ekkor szépen finoman kijjebb húztam, majd ki-be húzogattam a hideg, megfeszült húsfalak között.
Ekkor hallottam, valami förmedvény ordított a hátam mögött. "Láttalak", "Láttalak a krva anyád!", ekkor szúrást éreztem az oldalamon, valamilyen bicska lehetett, belémszúrta, majd párszor ide-oda forgatta bennem a kést , " Ki-Be KI-be, mi?" . Elszállt belőlem a lélek, a testem elerdnyet, aligha tudtam volna menekülni, csak engedtem az erősebbnek, hasonló volt, mint amikor a ragadozó elkapja az áldozatát, az meg tehetetlenül várja, míg felfalják. Egy akna nyilásához cipelt, majd a sötétségbe taszított.
Zuhanok.
A homlokom szétvertem valami kövön, nem láttam semmit, csak éreztem, hogy szétnyílt a húsom, talán a koponyám is megrepedt, nem tudtam mennyit zuhanhattam, tapogattam a falat, létrát kerestem, nem volt semmit.
A zsebemben egy öngyújtó volt, szerencsére nem ázott át, néhányat kattintottam vele, maximumra vettem a lángját és így sikerült bevilágítanom a helyiséget.
Valamiféle csatorna szerű volt, folyosók keszekusza útvesztője, ahogy jártam ropogott és cuppogott a vöröses gány melyben apróbb hernyók és férgek legeltek. Nem tudom milyen anyag vett körül, de a fal is tele volt vele.
Elösször kiutat próbáltam keresni, valamilyen létrát, valamilyen fényforrást, bármit ami a kijáratot jelentheti számomra, de semmit sem találtam.
Több órát keresgéltem, de nem találtam semmit, az öngyújtómból pedig már lassan kezdett kifogyni a gáz. Ekkor láttam meg a fényt.
Egy ajtó alól jött, kandaló ropogását hallottam a túloldalról. Benyitottam.
Egy rothadó női testet láttam meg, a fotelben ült, meztelen volt és csak engem nézett. Ugyan az a szűz arc, akit odafenn láttam. Felállt, lába között a félig rothadó szeméremajkak úgy nyiltak szét, mint a virágszirmok a tavaszi hajnalnál. Közelebb lépett és átkarolt, végigsimította a megmerevedett hímvesszőmet.
Én is átöleltem, megfogtam a melleit, végigsimítottam a hasát és feldugtam neki a kisujjam, majd sorban cuppogva ki-be az összes ujjammal végigpróbáltam, mint valamiféle hangszert, majd simogatni kezdtem, sűrű, sárgás genny folyt a lyukából, mely szépen, lassan, de az én bőrömet is feloldotta és kibuggyantak húsómat átszelő sűrű kék ereim. A szájához hajoltam, ő vonaglott a kezem alatt, a makkom szorongatta és csak pumpált, ahogyan a bőre alól kibukkanó férgek és hernyók átették magukat a testembe... Beléhatoltam, a vaginája valósággal belemarrt a testembe, éreztem, ahogy a heréim szétrepednek és saját magukat oldják fel, de már nem volt visszaút.
Összeláncolt minket a sors. Élveztünk, éreztük, ahogy testünk maradéka végleg elgennyesedik, és mindenünk összekeveredve lassan elenyészik. Örökre eggyéváltunk.
S ott szerelmes ágyunkból kikelő lárva rágja ki vöröslő masszánk, s pillangóvá változva hagyja el a sötétlő mélyeket, hogy elkezdjen egy ember életet.