Egy elsietett temetés

Két, azaz kettő méterre feküdt a frissen kiásott sírtól a vizes füvön a  hulla. Ha azt hinnénk, hogy a halott nem volt frissebb, mint a kiásott föld, tévednénk. Ezt a testet nem most kaparták ki  koporsójából, nem.  Mozdulatlanul hevert a földön,  mikor rátalált López (43), a temető spanyol éjjeliőre. Egyszerű ember volt ő, egyszerű, mint egy földre ejtett faék, de megdöbbenésében, amikor rátalált az egyik őrjárata közben az említett testre, még az ő agyában is megfordult ennek a helyzetnek a maga módján-a maga fekete és bizarr módján- ironikus kisugárzása: Meghalni egy temetőben. Ez a tény a rendőrök és helyszínelők gondolataiba is beférkőzött. Maga, ez a már említett ironikus "szag", és amint hajtottak az éjszakai csendben szintén "halottá" változott londoni utcákon a temetőig, részlethiányban csak is erre tudtak gondolni. Talán úgy hajnali három óra volt, amikor Dahl felügyelő és emberei a saját szemükkel is meg tudták nézni az esetnek a részletes képét. Az említett éjjeli őr és a temető igazgatója  vezették őket oda.
-Tehát maga temető jelenlegi tulajdonosa, Mr. Bothroyd?-szögezte a kérdést a felügyelő William Bothroydnak (64).
-Igen, uram, én vagyok. Amint Mr. López felhívott, járművembe szállva idesiettem. Gondoltam, hogy rám is szükség lesz itt, elvégre én vagyok az igazgató.
-És mikor ért ide?
-Olyan 03:25 lehetett felügyelő, amikor ideértem felügyelő. Önök pont 10 percre rám érkeztek.
-Értem,  és valóbban csak ön volt e tájt a temetőben -kérdezte a felügyelő ezúttal Lópezhez fordulva.
-Igen. Mint ahogy az az én munkakörömbe is beletartozik, legalább egy óránként végig kell mennem egy zseblámpával a temetőn, de amikor két óra körül végig mentem, még nem volt kiásva sem a sír, és a halott sem volt ott.
-Nem tett semmi mást?
-Hát...Mielőtt elindultam volna következő körutamra, elbóbiskoltam az őrbódéban véletlen egy tíz-tizenöt percre.
-Elbóbiskolt?
-Igen, de mint mondtam, ránéztem a laptopom órájára, és csak alig tizenöt percet aludtam. Bár érdekes, hogy valahova elkevertem a zseblámpám, mert miután felkeltem, sehol sem találtam.
-Ennyi idő nem lehet elég mindez elkészítésére, ha ez igaz, az azt jelenti....
-Igen, felügyelő úr - szólt egy hang a közelből, ismét elharapva az "urat".-Azt jelenti, hogy nem jelenleg itt fekvő ember, vagyis az áldozat ásta a sírt.
-Ki az? -Kérdezett vissza Dahl meglepődötten , bár kétségtelennek látszott  a válasz, hiszen már az elharapott "úr" is több, mint árulkodó volt.
Az összes közrendőr zseblámpájával a hang felé világított, ismét B  állt ott, ifjonti, és persze pimaszul magabiztos testtartásával.
-Ahogy mondtam,  a sír mellet fekvő hulla  nem áshatta ki a gödröt. Az ásót a hulla mellé csak valaki megtévesztésből rakta oda . Ha igaz, amit maga az őr mond, ez a test két órakor még nem volt, de mint ahogy ön is látja, jól észrevehetőek a hullamerevség jelei a testen. Nyilván maguk is tudják, hogy a merevség a halál után négy-öt óra, amíg kifejtődik, így biztosan kizárhatjuk, hogy azért ölték volna meg, mert kiásta a sírt. Mellesleg tisztán látszik, hogy az áldozatot megfojtották, két ember dulakodását könnyű meghallani egy zárt temetőben.
-Ki ez a fiatalember felügyelő?-kérdezte furcsállva Bothroyd.
-Maga meg hol volt eddig, fiam? És mégis mit keres itt?!-Üvöltött mérgesen Dahl az igazgató kérdését meg sem hallva.
-Eddig is itt voltam, felügyelő úr, és távolról figyeltem önöket. Számítottam rá, hogy ebben a sötétben nem fognak meglátni engem, és bár tudtam, hogy van zseblámpájuk, próbáltam nesztelen maradni arra az esetre, hátha netán valakibe belebotlom.-mondta halk, nyugodt szavakkal B, miközben a gumi-kesztyűjét húzta fel.
-De...mégis hogy kerül ide?
-Ó, hát nem tudja? Keegan másodfelügyelő hívott fel késő éjjel, és mivel jómagam éppen egyedül olvasott magányos házában, jobb dolgom nem akadván célba vettem ezt a temetőt. Őszintén nem volt nehéz dolgom, hiszen alig bár buszmegállónyira lakom eme helytől. Megkért, hogy jöjjek el én, mivel ő jelenleg az egy hónapja történt gyémántlopásban segédkezik.
-Keegan?! - A felügyelő vérében majdnem felforrt a vér, és bár a másodfelügyelő abba az időben nem tartózkodott a tett helyszínén, az eseten való elmélkedést számára felváltotta az a gondolat, hogy mit vág majd Keegan fejéhez, amiért ismét a háta mögött rendezkedett. - Már két hete azon az egy állítólagos telefonon bejelentett  tanúvallomáson függ, hihetetlen.
-Ahogy az is, hogy egy kétszázezer fontos gyémántot csak úgy el tudnak lopni. Jut eszembe - folytatta B - A koporsóban lévő halott a helyén van?
-Még is honnan tudnánk - vetette közbe Dahl - hiszen odáig még nem jutottunk el!
-Akkor hát mire várunk?
A rendőrök kiemelték a koporsót az igazgató segítségével, egy szimpla angol cascetet, egy fenyőt, és bár egy kis időbe telt, de megbizonyosodtak arról, hogy a hulla valóbban a helyén van. Amint felhelyezték a sír fedelét, és készültek az újonnan való leeresztésére, B tekintete egyetlen pontra irányult hirtelenjében. A fenyő koporsó egyik bal
fogantyújának  szélén észrevett egy  ezüstös árnyalatú zúzódást, mintha nekicsapódott volna kemény tárgynak, és ott maradt a nyoma.
Álljanak meg!-kiáltott oda a koporsót éppen visszahelyezni akaró rendőröknek.
Közelebb ment hozzá, majd jobban megnézte. Egy kemény, ezüstöt dologhoz ütődhetett melynek következtében egy kisebb, úgy másfél-két centis, leginkább  háromszögre emlékeztető darabka kitört a koporsó azon részéből,
Eme tény mély gondolkodásba ejtette B-t.Számára ez egy igazi adrenalinbombával ért fel. A síron egy bizonyos Roger Hooden név volt, 1964-1990. Eme adatok  sok segítséggel szolgáltak számára.
"Maga a kő egy egyszerű anyagból lett csinálva egyszerű formával, mondhatni elég olcsó is, de a koporsóhoz képest elég réginek is piszkosnak tűnik, nem is kicsit . Nem lehetett valami közkedvelt a családjában. Bár szinte merő őrültség ezt gondolni. Ha annyira utált lett volna, tudtak volna ennél sokkal olcsóbb fejfát is keríteni neki. Talán a családja szegény volt, és bár meg akarták neki adni a végső tiszteletet, ez volt e legjobb, amibe belefért az anyagi keretük. A koporsó sem túl díszes, ahogy a fogantyúja sem. Azonban lényegesebb dolog az, hogy hogy került az az  ütődés rá?"  Aztán gondolt egyet, és zseblámpával a kezében elkezdett a parcella eleje felé venni az irányt, minden sírt végignézett, minden egy részét azoknak. Semmi. B sem hitte el, hogy ez a kísérlet kudarcba fulladt. A sírok mind érintetlenek, erőszak nem érte őket. A földön, valami ott hevert a földön két sír között. Először még B figyelmét is elkerülte a sötétben. Egy zseblámpa volt az. Nem működött, valószínűleg az őré lehet, és az elem merülhetett ki. Talán pár órája heverhetett ott, mintha valaki elhajította volna, meglátszottak a földet érés nyomai.
-Felügyelő, jöjjön ide gyorsan!
Mindenki, köztük a fiatal nyomozó is a hang felé vette az irányt.
-Felügyelő, nézze kit találtunk!-kiabált egy rendőr ismét, miközben egy idegen férfire szegezte fegyverét
-Még is ki maga?-szögezte fel a kérdést Dahl.
-Nyu...nyugalom. É...én csak egy hajléktalan vagyok. Kk..kérem, tegye le a fegyvert.
-Itt aludt az egyik bokorban felügyelő, sietve távozni akart. Amikor rákiabáltam, hogy álljon meg, elkezdett futni, majd pisztolyt szegezve rá, újra szóltam.
-Mégis mit csinált maga itt eddig, és hogy hívják?-szögezte fel a kérdést Dahl.
-Ééé...én Hank vagyok, Hank Patt éé.. és eddig a pillanatig aludtam, majd az ön embere rám talált, és én ijedve menekülni akartam.
-Mégis hogy tudott aludni ilyen zajba? Hiszen a megérkezésünk és maga a helyszínelés sem volt halk.
-Ké..kérem felügyelő, egészen eddig nem tudtam elaludni, mióta azt zajt meghallottam.
-Milyen zaj?!-vágta közbe ezúttal B.
-Mint amikor valaki behúz egy falnak. Féltem, hogy itt ólálkodik valaki, aki az életemre akar törni.
-És még is mióta alszik itt?-tette fel a kérdést a felügyelő.
-Esküszöm, csak ma. Én már régóta hajléktalan vagyok, ma csak az édesapám sírját jöttem meglátogatni, hiszen ma van születés napja. Lehet lakásom nincs, de tisztelet még van bennem szüleim iránt. Nem volt erőm továbbállni kimerültségembe, ezért itt aludtam el, majd a zaj miatt féltem megmozdulni. Azt hittem, hogy az ön embere az, aki meg akar ember ölni.
-Mikor hallotta az a zajt?-váltotta fel B ismét Dahl kérdezős szerepét.
-Úgy..úgy éjfél lehetett talán.
"Este éjfél? Az lehetetlen."
-Ezt még is honnan tudja ilyen pontosan?
-Van nekem egy régi karórám, mely az apámé volt. Mint látják, a mutatói be vannak kenve foszforral, így a sötétben is látható a pontos idő, már ha valaki felismeri a mutatók állását, és higgyék el nekem, én bizony fel tudom, hiszen drága apám óraszerelő volt, gyakran segítettem neki annak idején. A foszforral is ő vonta be az órám mutatóit.
-Az nem lehet uram - vetette közbe López - hiszen akkor én is hallottam volna.
-Kérem, higgye el nekem, akkor volt.
-Felügyelő, azonosítottuk a hullát. - szólt közbe az egyik rendőr.
-Ó, igen? - válaszolt Dahl
-Az áldozat neve Dr. James Deegen, 59 éves,  foglalkozása kémikus. Ahogy azt már előre tudtuk, megfojtották.
"Egy kémikus? Talán mindvégig rossz úton haladtam? Ideje lenne megnézni az őrbódét is, lehetséges, hogy ama hely átvizsgálásával újra tudnám gondolni eddig minden jel szerint hibás elképzelésen."
Ezzel a gondolattal B igyekezett minél halkabban elosonni a hajléktalannal foglalkozó felügyelőék a többi dolgát végző rendőr között. Maga az őr szobája a ravatalozótól olyan harminc méterre volt. Nem volt tág a szoba, bár az ajtóval szembeni asztal sok helyet elvett a térből. Az asztal egyik részén egy lámpa volt, alatta egy üres pohár, mellette egy bögre, melyben kevés megmaradt kávé volt. A másik részén egy laptop volt, lecsukott állapotban, az asztal mellett pedig egy kisebb fiókos fémszekrény, mely nem lehetett nagyobb, mint másfél méter, fölötte talán két méterre egy kis bukó ablak nyitott állapotban, valamint az asztal előtt egy irodai szék volt. A szekrény nyitva volt, talán López a nagy izgalomban elfelejtette becsukni. De talán mindegy is hiszen semmi lényeges nem volt benne, ami jobban alátámasztotta volna B következtetését. Az első fiókrészben egy narancs volt, mellette egy kés, valamint egy rovarirtó spay. A többi fiók üres volt . Az ifjú figyelme ezután a poháron akadt meg. Érdekesnek tartotta ezt a helyzetet, majd jobban megnézte a poharat. Mint egy kés, úgy hasított B fejébe a gondolat, mikor beleszagolt a  az üvegpohárba."De ez csak akkor működhet, ha a...". Ezen ötlettől vezérelve felnyitotta a laptopot. "Minden világos, hát így csinálta". Ehhez a felvetéshez azonban szükséges volt a parkoló és a ravatalozó átvizsgálása.
-Értem, amit mond. De ugye nem lenne ellenére befáradni az őrsre?-folytatta Dahl felügyelő az eszmecserét Hank-kel.
-Egyáltalán nem felügyelő, úgy sem terveztem mást mára.
-A jelenlegi fejleményeket nézve úgy hiszem nem sokára.
B sietett vissza magabiztos mosollyal az arcán.
-Elnézést-szólt a kiásott gödör mellett dolgozó rendőröknek-kiemelnék újra a koporsót?
-Tessék?-szólt vissza az egyik.
-Jól hallották, kérem megtennék?
-Ugyan miért van erre szükség?
B szótlanul állt. Nem válaszolt. A rendőr látva, hogy nem tehet mást, társának segítségével ismét elkezdte kiemelni a sírt.
-Uraim, itt meg mi folyik?!-tette fel a kérdést Dahl, amikor meglátta eme eseménysorozatot.
-Szükség van erre felügyelő úr, kérem értse meg.
A koporsó ismét felkerült, majd felnyitották. B alaposan szemügyre vette a benne fekvő halottat. Talán tűzben éghetett meg első látásra. Dahl felügyelő B tekintetét figyelte miközben  fürkészte a halott testét, majd elégedetten pillantott fel.Éppen pirkadt, amikor B perceken át tartó fürkészés után megszólalt.
-Kérem figyeljenek ide. Ugyan a tettes egy elég ügyes trükköt használt, de ez sem rejtheti el az igazságot.
-Úgy értsem, B, hogy... - szólt a pocakos felügyelő.
-Igen, úgy. Megoldottam az esetet.
-De hát ez fantasztikus, de megosztaná velünk is?
-Talán a gyilkos legügyesebb trükkje az idő átállítása volt, mely sokat segített a tervében. Hank este tízkor hallotta azt a bizonyos zajt, ezért először is számomra kérdéses volt, hogy ha valóbban akkor történt, akkor Mr. López miért nem hallotta? A válasz egyszerű: mivel aludt.
-De én hajnali két óra körül aludtam el, de csak tizenöt percre, ahogy már mondtam.
-Nem, önnel csak ezt akarták elhitetni. Ön nem hajnali kettő körül aludt el, hanem este tíz óra körül. Ha nem hisz nekem, megkérdezheti Bothroyd igazgató urat.
-Tessék?! Maga miről beszél? - vágta közbe az igazgató.
-Ne tegyen úgy, mint ha ártatlan lenne kérem. Ön volt az, aki Dr. Deegen segítségével visszahozta a koporsót, elaltatta Lópezt, ásta ki a sírt, majd ölte meg társát.
-Nevetséges rágalom az egész!
-Akkor hát menjünk szépen sorjában. Higgye el nekem, mondandóm végére ön is el fogja hinni, hogy maga a tettes. Ugye ön is tudja, hogy a teljes temető körbejárása nagyjából harminc percet vesz igénybe gyalogolva. Abban az időben, amikor este tíz órakor az éjjeli őr elindult körülnézni, a maga barátja, nevezetesen a kémikus Dr. Deegen egy poharat vitt be az őr szobájába, majd az asztali lámpa fém talpazatára tette, és annak foglalatát annyira lenyomta, hogy az elkezdje melegíteni a a fém talpazatot és az üveg poharat egyszerre. A pohárban nem más volt, mint klórbenzol, melynek a gőze altató hatású, és mivel a poharat felülről az izzó, alulról a forró fém kezdte el melegíteni, elkerülhetetlen volt a gőzölgése, mivel az üveg vezeti a hőt. Erre bizonyíték maga a pohár, melyet az őrbódéban találtam, ugyanis érezhető benne a klórbenzol jellegzetes szaga. Mivel egy kémikusról beszélünk, nem volt nehéz hozzájutnia. Azonban mielőtt még kiment volna, a laptop óráját hajnali 03:05 állította aztán kicsit odébb tette tette azt, majd visszatért társához az őrbódé mellé, és vártak ameddig López vissza nem ér. Természetesen becsukták az ablakot, és az ajtót is, így a megmaradt 25 perc alatt felhalmozódott annyi gőz, amennyi képes elaltatni egy felnőttet, főleg, ha egy zárt kisebb bódéról van. Számítottak rá, hogy miután az őr beleszippantott a levegőbe, elveszti egyensúlyát, ezért minél előbb próbál ülőhelyet keríteni magának. Amint López leült, maguk úgy állították be a laptopot, hogy pont ránézzen a mutatott időre amint leül, ám a gyanútlan személy annyira kábult volt, hogy  fel sem tűnt neki az elállított idő, így elalvásakor úgy könyvelte el, hogy akkor már hajnali egy óra van, holott olyan fél tizenegy lehetett a pontos idő.  Ez azt jelenti, hogy közel 5 órát aludt az őr, mivel mire felébredt, valóbban hajnali három körül járt az idő, ugyanis ön vissza állította az időt. Nyilván a fáradtsága miatti ásítások jóvoltából több gőz került a szervezetébe, ezért tartott ilyen sokáig a hatás. Ezután Mr. Bothroyd és társa kimentek a sírhoz az őrtől elcsent zseblámpával, hogy kiássák, ám amikor kihúzták a koporsót kimerült az elem. Gondolom talán maga volt az, aki elhajította mérgében, ezt nem tudom biztosan, de magán a  lámpán látszik, hogy erőszakosan bántak vele . Mivel kerestek valamit a koporsóban, fényre volt szükségük, és éppen ezért nem tehettek mást, mint hogy bevigyék a ravatalozóba, hiszen csak ott találhattak elegendő fényt.
-Maga megőrült!
-Mondja Mr. Bothroyd, magáé az az 1967-es fekete Lincoln Continental ott a parkolóban?
-Igen, az enyém! Miért?
-Jól sejtettem. Azt is jól sejtem, hogy amikor megérkeztek, a ravatalozó elé parkoltak le igaz?
-Mi?!
-Ez megmagyarázza azt a nagy ütődést. A maga kocsijának mindkét oldalán az ablak alatt nagyjából húsz centire van egy körülbelül egy méteres krómcsík. Ez még rendben is lenne, de a bal csíkon egy nem kicsi ütőséd nyom található.  Felteszem, hogy amikor a nehéz koporsót vitték, egyikőjük nem bírta tovább tartani, ezért a koporsó kibillent balra, és abban a pozícióban a fogantyú vége (és nem az eleje) beleütődött a krómcsíkba, és annak területébe. Ettől volt a koporsón az az oda nem illő ezüstös szín, mivel a króm felszíne rákerült az ütődés végett. De ha még ez sem elég önnek, a ravatalozó előtt megtaláltam a koporsó kitört darabját, valamit a krómcsík kissebb darabjait. Eme tárgyak alátámasztják feltételezésem. Aztán a ravatalozóban 23:30 körül maga és Dr. Deegen összkapott, majd megfolytotta  a kémikust. Mivel az őr ekkor aludt, a hajléktalan pedig távol volt a helszíntől, a zárt ravatalozóból nem hallotta senki a dulakodás hangjait. Ezután ön visszaemelte a koporsót, és  úgy állította be, mintha a barátját sírásás közben ölték volna meg. Majd kocsiba ült, és leparkolt a környéken, majd várt Mr. López hívására.
-De miért tenne ilyet? - kérdezte értetlenkedve Dahl, miközben Bothroyd csak lehajtott fejjel állt egy helybe.
-Feltételezem, hogy elrejtettek a koporsóba valamit, ami kicsi és a maga nemében értékes dolgot, ezért történhettek meg eme szörnyűséges dolgok.
-De mégis mik?
-Nos felügyelő, erős a gyanúm, miszerint Mr. Bothroyd, Dr. Deggen, és a koporsóban lévő hulla mind tevékeny részesei voltak a múlt hónapban történt gyémántlopásnak.
-Tessék?! Miből gondolja ezt?
-Maga a gyémántlopás egy ékszerüzletben történt Norwichban, mint tudjuk. Az eladót szintén elaltatták ugyanilyen módon, majd egyikük arcát takarva bement, és elvette a gyémántot, de kis idő múltán az eladó belehalt. Egy tévedés miatt halt meg, mégpedig azért, mert nem klórbenzolt, hanem sima benzolt használtak figyelmetlenségből, és mind tudjuk, hogy a benzol könnyen párolgó és nagy mennyiségben halált okozhat. Talán ez a tény, és az, hogy a koporsóban lévő égett halotton még felfedezhető volt egy bizonyos anyag, még pedig polietilén-glikol. Közismert nevén, szilikon! Ez az anyag felhevítés után fokozatosan keményedik, ezért orron végzett plasztikai műtéteknél is használják. Ebből arra következtetek, hogy ez az ember még életlében nem is olyan rég feketén átplasztikáztatta az arcát. Mondja, Mr. Bothroyd, igaz, hogy ez az ember fel akarta adni magát? Maga pedig megölte? Roger Hooden nem bírta tovább, hogy titkolnia kell azt, hogy részese volt egy ember véletlen megölésének, ezért megbeszélte önnel, hogy feladja magát, de ön félvén, hogy beárulja önt is, egy este, amikor aludt, maga megölte, mégpedig úgy, hogy felgyújtotta a házát, de ha magát a házát nem is, minimum az ágyát, ahol aludt. Azért folyamodott a tűz erejéhez, hogy később, ha esetleg ilyen helyzet áll fent, ne lehessen megmondani a halál pontos idejét-  Gondolom Roger távol élhetett a fővárostól, talán volt egy telke, ezt biztosan nem tudom. Bár kétséges, hogy az illetőt valóban így hívják.
-Hogyan? - kérdezett vissza a felügyelő.
-Gondoljanak csak bele. Mivel a rendőrség ezt a gyémántot kereste, el kellett rejteni, ehhez pedig egy már kiásott sír kellett, ahol nem volt hulla, de minden elő volt készítve hozzá. Talán letelt a bérlet, vagy talán egy másik temetőbe akarták áthelyezni a halottat, ezt nem tudom. Erre a régi sírkő lehet a bizonyíték, mivel a koporsó még elég újnak néz ki, nem hinné el az ember róla, hogy húsz éve föld alatt volt. De ha ez még nem is elég, kérem felügyelő, nézze meg, mi van a koporsó végének a jobb oldalán alul.
A felügyelő kérdő tekintettel nézett B-re, még végül elindult. Ránézett a koporsó végének jobb alsó részét.
-E..Ez?
-Úgy van felügyelő. 2006. Az a koporsó hivatalos gyártási éve rajta a gyártó adataival, de számunkra csak ez lényeges, mégpedig az év. Ugyanis ha emberünk 1990-ben halt meg, esélytelen, hogy  egy most hat éves koporsóban feküdjön. De ha még mindig nem vallja magát bűnösnek, Mr. Bothroyd, gondoljon magára a zseblámpára.
-Tessék?!
-Ugyanis ha azt valóbban ön dobta el, rajta kell, hogy legyenek az ujjlenyomatai, ami persze a maga állítása szerint lehetetlen, hiszen mióta Mr. López hívására visszatért, végig az őr illetve a rendőrök szeme előtt volt. A koporsón is ott lehet az ön ujjlenyomata, de az nem lenne mérvadó, hiszen segített a rendőröknek kiemelni. Szóval felügyelő, kérhetném, hogy vizsgáltassák át azt a bizonyos lámpát?
-...Felesleges - sóhajtott fel az igazgató fáradt hangom - Úgy is megtalálnák rajta az ujjlenyomataimat. Olyan zseniális terv volt, kihitte volt, hogy pont emiatt az idióta és a lámpa miatt bukok le. Tudják... Deegen  kijelentette pont a tervem közepén, amikor felemeltük a koporsó fedelét, és ő az égett hullára nézett, hogy neki ez sok, és inkább ő is fel akarja magát adni, mint hogy ezt folytassa. Dühös lettem, hiszen  tudtam, engem is feladott volna. Én voltam a terv értelmi szerzője, és lehetetlenség lett volna úgy elmondania mindent, hogy engem kihagy belőle. Az én tervem volt, hogy csak egyetlen gyémántot lopjunk el, szabadon választva. Miután megtudtam, hogy ekkora az értéke, fölém nőtt a kapzsiság, és egyszerűen bármire képes voltam, csak hogy ne veszítsem el.
-Pontosan ez volt az, ami végül a vesztét okozta. A kapzsisága miatt mindent azért, hogy minél hamarabb a kezében tudhassa a gyémántot, nem tudott egyszerűen várni többet, pedig ha vár egy-két évet, talán ezek a dolgok nem történtek volna meg, de ezt már nem fogjuk megtudni. Egy elsietett temetés volt ez, mely fölösleges áldozatokkal járt. Egy elsietett temetés, hol minden csak az időn múlott.
Ezt a monológot befejezve B a temető kijárata felé vette az irányt. Miután leült benne az izgalom, ismét előtört belőle az idegesség és a komorság. A vagányság és mély gondolatok kiszálltak belőle, mint egy testből a lélek. Miután hazatért a maga előkelő ám kísértetiesen üres házába, elővett egy könyvet, majd gyertyafény mellett olvasni kezdte azt. Olvasni, szinte csak olvasott egész álló nap vagy zongorázott, ha tehette. Talán az olvasás és zene kicsit letudták nyugtatni megfeszült idegeit. Reggel nyolc óra körül járt az idő, amikor kiolvasta azt a könyvet, betette a többi száz és száz könyve közé vissza, majd elaludt. Elaludt, hogy kipihenhesse azt, aminek részese volt, és részese lesz a jövőben.

A következő rész : Gyilkosság a második vagonban

Írta: Csorba Botond