Van egy nővérem, Dettinek hívják. Elképesztő jól nézz ki, jó a feneke és elég nagyok a mellei és kb. 180 centi magas, hosszú fekete haja van. 24 éves én meg 17, de sose voltunk valami jó testvérek. Rengetegszer lestem meg masztizás közben, és közben jól kivertem rá. Sokszor a tangáira vertem ki, amit néhány perccel azelőtt vett le. Remek illata és íze volt mindig. Igazából bátorságom nem nagyon volt hozzá hogy ezt el is mondjam neki, mennyire tetszik nekem. A nyáron viszont a szüleink elmentek nyaralni egy hétre, mi pedig kettesben itthon maradtunk egy hétig. Az egyik nap épp a farkamat készültem verni, mikor szólt hogy ő kimegy most napozni egy kicsit, és felveszi az új bikinijét. Gondoltam magamba remek, mindjárt szagolgathatom a finom friss tangáját. Átöltözött és kiment az udvarra. Kezembe vettem bugyiját, nyaltam, szagolgattam és közbe persze vertem. Már épphogy elmentem ekkor rám nyitotta az ajtót.
Elképesztően megijedtem, azt hittem agyon fog verni. Ehelyett csak annyit kérdezett mit csinálok én itt. Nem tudtam semmit mondani persze. Ő néhány másodpercig csak állt aztán annyit mondott: ”Na akkor csináljuk együtt, úgyis masztizni készültem” .Hát mondanom sem kell majd leesett az állam. Tudtam hogy a nővérkém elég perverz, na de ennyire! Persze örültem neki. Lefeküdt az ágyra, először csak bugyin keresztül izgatta magát, majd mikor az már teljesen átnedvesedett levette és odaadta nekem mondta, hogy nyalogassam kedvemre. Annyira felizgultam, hogy mondtam neki, hogy én inkább őt nyalnám ki közvetlenül. Mivel nem ellenkezett, így neki is láttam. Odaálltam elé, szétnyitottam a lábait és elém tárult a puncija. Csodálatos, teljesen borotvált puncija volt, s teljesen nedves. Elvettem onnan a matató kezét, és belevetettem magam a pinájába.
Elképesztő finom volt, soha nem gondoltam volna hogy egyszer csak így „nyalom a nővérem punciját”. Persze rengetegszer álmodoztam róla. Nyaltam már néhány perce, amikor éreztem, hogy mindjárt elmegy, ekkor bedugtam neki az ujjaimat is. Összerándult a teste és nagy nyögések között elélvezett, de én csak nyaltam tovább. Néhány orgazmussal később feltérdelt az ágyra és mondta, hogy tegyem a farkam a melle közé a többit majd ő elintézi. Az agyam majd el dobtam, olyan volt mintha megbasztam volna a melleit. Éreztem, hogy nem tudom már sokáig tartani magam és hatalmasat élveztem az arcába. Gondosan lenyalogatta magáról és a még mindig szépen álló farkamról a forró nedvet, majd hátradőlt, széttette és felhúzta a nyakába a lábait, és szinte könyörögve kért hogy dugjam meg lucskos punciját. Persze örömmel bele is vágtam, jól megkeféltem, majd pihentünk egy kicsit, mivel eléggé kimerültünk az utóbbi másfél óra történései miatt.
Fél óra elteltével viszont ismét nem tudtunk uralkodni magunkon, megfogta a faszomat és elkezdte verni, majd becsúsztatta magába. Óriási érzés volt a farkam a saját nővérem puncijában tudni! Tulajdonképpen a továbbiakban fogalmunk sincs mi történt, szinte elájultunk a kéjtől. Miután befejeztük a dolgokat, lefürödtünk felöltöztünk és dumáltunk egy kicsit. Elmondta hogy a barátnőjével sokszor fantáziáltak rólam, és sokszor erre annyira felizgultak hogy jó alaposan kinyalták egymást és megígérte hogy megismételjük a mai napot, de csatlakozik hozzánk a barátnője is. Természetesen belegyeztem, de sajnos ez csak egyszer történt meg, hogy ketten voltak, de azóta is rendszeresen nyalom ki a nővérem puncikáját, amikor csak kedvem van. Anyuék meg persze semmiről sem tudnak; azért mégiscsak jó testvértek vagyunk mi.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-17 00:00:00
|
Történetek
A barátom aludt, mi csendben bevonultunk a kisszobába. Ott végre levetkőztük a maradék gátlásunkat és a ruháinkat is. Elővettem a vibrátoromat. A formás kerek mellek látványára a puncim egyre jobban nedvesedett. Meztelenül lefeküdtünk az ágyra és ő csókolgatni kezdte a testem. Mindenhol. Kezdte a nyakamnál és egyre lejjebb haladt...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-12 00:00:00
|
Történetek
Először csak verni kezdte, aztán a szájába vette és őrült mód szopni kezdett. Persze én sem voltam rest, aláfordultam, és kedvenc pózomba helyezkedtem, ama "franciába". Én nyaltam a már így is tocsogó punciját, ő pedig ügyesen szopta az én szerszámomat. Megkérdeztem, melyik az ő kedvenc póza, mire a "lovagló" választ kaptam...
Hozzászólások
Új vagyok köztetek, remélem befogadtok.
Szóval a történettel csak az a bibi, hogy valamikor, valahol már mintha olvastam volna.