CSOKI ÉS CSÖRGŐÓRA

            A CSOKI  ÉS A CSÖRGŐÓRA
             (Buják a 2. világháborúban)
 
A "Magasságos" mindent látott... Nengyvennégyben már megszállták hazánkat, így palócföldet is  a német csapatok.  Koraősszel már félve engedték ki az anyák gyerekeiket a legelőre, vigyázni a kevéske tehénre. A gondosabb parasztok, pincetulajdonosok aggódva alakitották át nagyobb pincéiket, ha kell majd  legyen hová menekülni, elbújni a bombázás elől.  János gazda is több szalmabéléses  vackot, dikót ütött össze hogy legyen alvóhely majd lenn a hüvös  hordók mellett. Mint  Jóska  a falu  amúgy vicces embere is most szomorúan mondta neki, csinálj kis lyukat a pincédből a kürtőnek, mer' lehet hogy fűtenyi is  ké'.
A faluban sok helyen gondoskodtak igy, előre az emberek.   44-ben, november negyedikén "gyütt" be először Bujákra   egy német pácélos szerviz csapat.   Wermachtosok voltak,  ezek még emberinek mutatkoztak, nem lövöldöztek, inkább szállást készültek csinálni a majd eljövendő többi társuknak.  Ez időben már nem működött az iskola, azt március végén bezárták. Nem volt áram a faluban, a malom, meg egykét ház kapott áramot egy kicsi áramfejlesztőről. Az  ország eseményeiről  háborús történésekről, csak Tóth nevü főintézőtől tudtak  kevés, de annál szomorúbb hireket hallani. Tóthnak volt egy kis telepes rádiója, abból tudta a krónikákat.  Egyik rossz hírnél meg is fenyegette őt egy nagyparaszt hogy ne hazudozzon,   ráfogta a vasvilláját.   Aztán lenyugodott a hallgatóság,   mert többen mondták hogy igazat mond az intéző.  Na a megérkezett páncélosjavitók lefoglalták az iskolát, nagyobb helyeket, meg nagyobb házakba is bekéredzkedtek,  hogy ki tud  pár katonának szállást adni.  Apám 7 éves volt, a tótszögi házba is bementek a németek,  az elsők udvariasak, kedélyesek voltak, a gyerekeknek  finom csokit osztottak. Apuék nem adtak szállást, mert sokan voltak a házban. Érdekes volt hogy a belépéskor a csizmájukat is lehúzták a német kiskatonák.
Azután pár nap múlva, egy dúvad morcos rideg parancsnokkal az élen újabb német egység ért a faluba.  Na ők már nem voltak kedélyesek. Majd ismét pár nap eltelt amikor   SS katonák jöttek be dübörögve, gőgösen, a falu közepébe. Na őket a wermachtosok is utálták. Kemények,  durvák, zsarnokiak voltak, fenyegették őket és a lakosságot,  őmiattuk volt közutált, és  gyalázott a jószándékú német baka  is.   A normálisabb   wermachtosokat, körbeugrálták a bátor falusi gyerekek.   Meg is rémültek emiatt az Örzsék Marik, Ilák.  Féltették kisgyerekeiket, de hála a mindent látó mindenhatónak, az első  német kiskatonák  csak játszottak  nevetgéltek   amikor tehették,  a kisgyerekekkel. Mondta is János apó: - Ha ilyen a háború, akkor, csak- csak túléljük.  Pár nap igy eltelt kicsit nyugodtabban, amikor jött a döbbenet kicsi falunkra. Ekkor elmúlt a csokis korszak. Durvultak a németek is.   November 20-án, - mindenki rémületére, kihirdették az általános mozgósítási parancsot.  Vagyis minden 18-48  éves férfinak be kellett vonulni háborús katonának.  Szécsénybe kellett menni határidőre.
Sírás, rívás rémület, tört az érintett familiákra.  Volt aki úgy döntött, inkább elbujdosik,  pedig félő volt hogy elkapják.  Sokan, köztük nagyapám az akkori huszonéves, két kisgyerekes  Mihá Gali  is megtörve, de vállalta sorsát. Bevonult sok hős falubéli társával.  Akkor még azt hitték hogy németországi frontokra viszik őket.  De aztán  mint jóval később megtudta a falu,  a halálos Don
 
felé vitték őket.  (De ez egy másik törtenet).  Visszatérek most, 44  fájó decembere környékére Buják falujába.  Ugyanis ekkor ide is megérkeztek a szigorú POLIZEI karszalagos németek akik számonkérték a bevonulásokat,  és félelmetes feszes rendet parancsoltak. Csúfolta őket a nép, hogy ők az "Alibaba meg a negyven rabló".  Aztán voltak fiatalok, akik a behívóparancsot nem akarták elfogadni, nem akartak meghalni idegen érdekekért. Pajtásaikkal egynémely  szülövel, mélyen az erdőbe mentek, és ott kunyhóban várják, mig javul a helyzet.   Heréd felől már hangos ágyúzas hallatszott, december 5. én pedig már  repülőraj kezdte bombázni a kálvária és a pap rétje környékét.  Ekkor rohantak az előkészitett pincékbe Mári néniék, Kurisék is, meg a faluban sokmindenki.  Apu nem volt soha félős, nagyobb pajtásaival mindig császkáltak a faluban mindenről tudni akartak a gyerekek, és szállitották a hireket az öregebbeknek. Őket nem bántották a katonák sem, ha netán meglátták vagy találkoztak velük. Hiszen gyerekek.    A templom mellett is bomba robbant, egyre több lett a légitámadás,  a német SS különítmény  meglepetésre dec. 6.-án teherautókra pakolt és eltávozott  !! .  Az erdőbe menekült legenyek igy  fellélegeztek,  visszaszivárogtak a faluba.
Talán csak az Isten láthatta, meg  a vénséges de örökmozgó Julis néne  a föszögből, hogy a  " Pap rétjénél" megjelent egy kozák-orosz járőrcsapat.
--Bábuska ggye Buják? - - faggatták a hátán rőzsét vivő öreg mamát.   Aki nem ijedt meg, nehezen megértette a kérdést, és mutatta nekik az utat. 
Kisbágyon felől is elkezdenek jönni az orosz  csapatok. Ezt mondták a kozák járőrök is, akik 8 fő lovas járőrként,  barátságosnak tűntek a falusi lakosoknak is.    Közlik a plébánossal meg a faluvezetővel is hogy legyen tolmács, és tüzzenek a falusi házakra békejelet, a fehér zászlót.   A  mindenhol kukucskáló  tótszögi meg csapói gyerekek  szinte sápadozva mesélik esténként szüleiknek,  hogy hű de   habajdos ez a falu, mer hol németek hol oroszok tünnek fel hirtelen, félelmetes géppisztolyaikkal,  a kis zsúptetős bujáki házak között.   Mondták eme gyerekek, hogy egy-két nagyobb szép jányocska először megijedt az orosz bakáktól, de látva azok huncut mosolyát ringón, kacéran billegtek be a  szegény kis  karókeritéses udvarukba.... 
A faluban a bujáki csata pedig csak  ekkor kezdődött  igazán. ..    
1944 decembere volt.  Bujákon a Tótszögi és csapói, de más szögi gyerekek is  sajnos élőben szenvedték a förtelmes világháborút.   Ők, a gyerekek voltak azok akik nem féltek, nem volt félelemérzetük, minden mozgásra történésre ott teremtek, elbújva kukucskáltak.   A szüleik persze szívbajt kaptak,  több gyerek nagyon kikapott emiatt este. De nem lehetett velük birni. Még csak  7 - 11 évesek ,  de nagyon bátor kisemberek voltak.  A német és az orosz  fiatal katonák sem bántották őket.  Látták hogy gyerekek.  Pedig ha tudták volna hogy  esténként minden históriát leadtak otthon.  Ferko még rendreutasitó kis pofont is kapott az egyik kozák katonalegénytől, mert átszaladt az úton, amikor éppen ropogott a fegyver. Amúgy, mint az akkor 7 éves apu is mesélte,  nagyon jól elbújva, fedezékekben leselkedtek,  tudtak magukra vigyázni.   Ozsvárt Lajos bácsi, a plébános úr is szinte mindent tudott a zajló esemenyekről. Őt is tájékoztatták a gyerekek, a falu előljárói, de ő is szinte mindent tudott.  Viszonylag  tisztelettel viseltettek iránta a magyar, a német, és az orosz katonák is.  De történt ám mégis egy felkavaró esemény Lajos atyával.  De menjünk sorjában...
                                        *
December első napjaiban  három magyar katona kért  szállást a plébánostól, mert ők  harminc szekér katonával, ágyúkkal, nem tudtak átvergőd- ni  Szirák felől a nagy sár miatt.  Erre a nagy izgalomra rátett, hogy dec 7. én délben  feltünt a mesélt  kozák járőrcsapat, akiket mint leirtam a rőzsehordó  Julis mama igazitott útba. De még ez sem volt elég, 8.-án újra németek rohangásznak az utcákon, és nagy lövöldozés csata alakul ki a falu Szirák felé eső határában a szőllőknél, meg a plébánia" fődön".   A falu egy részében az elszánt oroszok, másikban az elfásult németek vannak.  ... Ekkor talált egy árokban egy üres, elromlott kicsi német pisztolyt apám, amit disznek szánt,  jól eldugta ! December 9.-én már nemcsak  a világháborúban volt benne Buják, hanem az egyik halottakkal járó élő igazi ütközetében is.  Kora hajnalban és reggel 5 kor is aknatűz támadta a falut,  ekkor ezután, utcai harcok is kezdődtek.    Két felelőtlen falubéli gyerek egy magas fenyőfáról kuksolta amint lelőnek 3 német, és két orosz fiatal siheder katonát.  
"Később évek múlva Bobi bácsi mesélte,  ezek a gyerekek évekig megrázkódtak a látvány miatt.."
   Az emlitett napon, 10 óra körül repülőgépeket láttak a Kálvária felett a Tótszögi dombról mamámék,... bombázták a Kálváriát,  a Szamko- pusztát, meg az erdőszéleket.   Vélhetően itt voltak a németek, ezeket akarták az oroszok lebombázni.     Ármin bácsi a kurisdombról, félelem nélkül nézte hogy a falu is kap párat a bombákból és az aknatűzből.  Az oroszok az első feltünésük után 2 napig a gyalogságukban hittek, gondolták hogy simán elfoglalják Bujákot.  Ezután viszont rútul felhördült a bősz oroszlán, és kimutatta az orosz hadsereg az erejét, iszonyatos tüzet okádott a hegyről a németek vélt állásaira.  A németek elmenekültek vagy itt haltak meg.  Szomorú ez. Szomorú a háború.  Búcsúzóul még a németek visszalőnek  Bujákot elfoglaló oroszokra, de nem kicsit.  Kap a falu ekkor  is  rendesen.
                                         *
Lajos plébános úr mesélte emlékeit, hogy  10.-én  kétszer is meglepték őt a megszálló orosz katonák.  Az első orosz látogatók még talán udvariasnak mutatkoztak,  de a második morc katonapáros már minden teketória nélkül elvette a karóráját.  Ezek a kiskatonak úgy érezték, hogy nekik ezek a tárgyak járnak,  mert hát szenvedtek sokat a harcokban.  Másrészt sok olyan müszaki eszköz volt itt már akkoriban, ami az oroszoknál elérhetetlen luxusnak volt tekinthető. 
Az oroszok elfoglalták a falut.  A katonák sokszor maguknak kerestek szállást házaknál is.   Az élelemről is maguknak kellett gondoskodni, vagy csak nagyon kevés volt a  sereg kosztja. 
Ezen szomorú tények okozták a sok félelmet, megaláztatást, gonoszkodást, erőszakot ebben az időben. Mári néni erről mesélte hogy  cselesen "málenki robotra"    hívták a nekik tetsző lányokat asszonyokat.  Patakra, a hideg vizben mosni a retkes ruháikat, hajukat vágni, ami a tisztálkodás elmaradása miatt sokszor tetűt kapott.  Volt itt Bujákon , de más falvakban városokban is olyan eset bőven, hogy a fiatal kiéhezett  néha berúgott orosz bakák többen lefogták a lányt, és... magukévá tették.   Persze sok lány ezt egész eletében titkolta, mert szégyenlte.  Régiek mesélték hogy emiatti félelmükben a lányok arcukat bekormozták, öregasszonyos ruhákba bújtak, meg elbújdostak az oroszok mejelenése  előtt...       .
Azon az estén szintén sokan voltak dédszüleim házában. Tüzeltek rendesen jó meleg lett. Tán 
10- en is összejöttek ekkor.  Volt régi ágy, vacok, rendesen jó friss szalmával töltve.  A  mázolt föld padló szépen rendben,  a lóca megjavitva, már nem nyikorgott,  megható szentképek a falon. Kint már nagyon sötét, hideg van, mikor a gangról beszéd hallatszott és erősen megverték a  pitar nagy faajtaját.  Bent mindenki megrettent, némán néztek egymásra. Mi lesz most ? 
A  7 éves  apu a búboson ült,  Örzsi mamám az ágy szélén,  apó a tüzet rakta   Amál mama teát főzött.  A többi rokon itt-ott, tett-vett valamit.   Ferenc apó ment kinyitni az ajtót.  Négy vigyorgó orosz katona ömlött be az ajtón.  A csizmát magukon hagyva  úgy,   nyakig sárosan koszos katonakabátban,  nem éppen jó illattal becsörtettek.  Köszöntek oroszul  meg valami "harasó bozsemojt" mondtak.  Kettő a lócára vetődött,   kettő meg levágta magát az egyik nyoszolyára és hanyatt dőlt...
  "Utólag tudom mamámtól hogy nagyon kimerültek lehettek, éhesek, és itt akartak aludni mert nem volt helyük az iskolában." 
A géppisztoly a mellükön oldalt pisztolyok kések, ugyhogy ezért  tartottak  tőlük  nagyszüleim. 
" Datty Kusatty"    mondogatták,.. már értette mamám  adott nekik kenyeret meg szalonnát és hagymát. Mint mennyei falatokat habzsolták fel s ketten már el is terültek  a szalmazsákos ágyban. 
Az ébren maradt két fiatal katona, jókat büfögve körülnézett a háziakon.   A fiatal, egyébként jóvágású orosz gyerek észrevette  Örzsi mamámat.  Nagyon mosolygott a fiú, és pödörte kis bajuszkáját.  Örzsi 25 éves csinos nő, de szive már rég  Mihá Gálé volt, aki valahol messze háborúzik most.     - - Huuu.. gyevocska!  - - mondta  Vologya és közelebb lepett Örzsihez. Kacéran végigmustrálta. Ekkor ugrott elé Amál mama...
Soha nem felejtette el ezt a pillanatot Amál mama, apu, de Örzsi mamám sem.  Az oroszok akár le is lőhették volna, szóval életveszélyes 
mozdulatot tett drága Amál mama. Akit sajnos személyesen nem ismertem.
Amál mama szinte sikitva mondta az orosz gyereknek. 
-- "Jappojmatty,  ő már zsenya,  kis babája van  !!" Őrült hangosan sirva, szinte sikoltva förmedte ezt rá a meglepődött orosz gyerekre.   Az megállt elgondolkodott összerakta a dolgokat magában. Közben szeme a sarokba vetődött. Ott látta meg a kis faragott palóc bölcsőt benne  pár hónapos kislánnyal,  Közben apum is odaugrott, és átölelte édesanyját, az én Örzsi mamámat.  A fiatal orosz már megértett ekkor mindent. Meg is érintette  a lelkét, szívét.   Ez, látszott rajta  ! 
Váratlanul olyat tett amire senki sem számitott. 
Térdre rogyott Amál mama előtt... ,  kezét összetette,   és sirva fakadt... 
                                    *
Az éj nyugodtan telt,  az oroszok hangosan horkoltak.  Apó is csak akkor ment ki pisilni amikor ébren volt valamelyik orosz.   Nehogy megijedjenek és lőjjenek!  ))  
                                     *
De azért mégse minden olyan romantikus. 
Reggel korán keltek az oroszok. Már a mieink is felébredtek. A Középkorú orosz az Iván, odament a kasznyihoz és leemelte róla a csörgőórát.  Odamutatta a családnak, és valami ilyesmit mondott  szomorkásan, őszintén. 
 
--"Bozsemoj szpasziva! Daszvidanyja." 
És teljes természetességgel a zsákba  tette.  Így köszönt el  családomtól, az orosz sereg, és a csörgőóra…
 
                *( "mihálylaci2021" )*