Csak egy látomás....

Félhomály volt a szobában, de ez a látást nem korlátozta nagyon. Csak ültem a szoba közepén, s nem tudtam, hogy mi az amire várok. Csönd volt. Csönd és magány. Egy kis halk zajt hallottam, de nem néztem oda. Tudtam mi az, de nem voltam rá kíváncsi. Nemsokára úgy is abbahagyja. Újra a magányra gondoltam. Ebben a poros pajtában itt a város szélén egyedül én, és a gondolataim. Körbenéztem és láttam a dupla ajtót. A résein keresztül némi fény tudott behatolni hozzám. Arrébb a falon kerti szerszámok tömkelege lógott, alattuk szanaszét széna hevert. Mögöttem nagy olajoshordók feküdtek a poros padlózaton. Nézelődtem csak, és az egész olyan másvilági, olyan megfoghatatlan, filmszerű volt. Gondolkodtam, mit jelenthet az ittlétem, hol vagyok igazából, hogy kerültem ide. Furcsa módon nem féltem az ismeretlentől, valamilyen módon nyugodt tudtam lenni.

A gondolataim sorát egy hangos zaj vágta félbe. Megijedtem hirtelen, kapkodva néztem körül, mert a hang olyan hangos volt, hogy nem tudtam megállapítani, hogy honnan jön. A pajta ajtaja mozdult meg nagy nehezen, beleroskadva a rá ható erőbe. Hirtelen hátszelet éreztem, de hogy honnan jöhet azt nem tudtam. Nem tudtam, de túlságosan nem kerestem az okát, mert valahol sejtettem, hogy jelentősége lesz. A hatalmas ajtók között a rés nagyobb és nagyobb lett, egyre több fényt engedve a poros levegőbe, megfestve ezzel az ezernyi táncoló szilíciumszemcsét. Az ajtó már teljesen nyitva volt, de mégse láttam semmit. Erősen hunyorognom kellett, hogy körvonalazódjon az ajtóban álló női alakot. Biztosan kivehető volt, hogy női alak, mert tűsarkú cipő, valami harisnyaféle a formásnak tűnő lábakon, és miniszoknya sejlett át nekem. Lassan elindult felém. Lassan jött, megfontoltan lépkedett, mintha csak piszkálni akart volna a lassú mozdulataival. Tőlem kb. 10 méterre állt meg. Most már a félhomály ellenére is jól láttam. Ott állt előttem, és én csak bámultam Őt. Néztem a formás lábait, a gyönyörű bokáját, a kellemesen nőies cipőjét, a formás vádliját. Lassan emeltem a tekintetem a combjának vonalán, mely olyan tökéletes ívben száguldott felfelé, hogy teljesen belevesztem. Már azt hittem semmilyen ruha nem lesz rajta, úgy éreztem, hogy kilométereket tettem meg a tekintetemmel a lábán.

De nem lett igazam, mert megláttam a szoknyát, ami kellemes meglepetésként alig takart valamit a testéből. Sőt, teljesen beleillett az összképbe. Tovább emeltem a tekintetem, és a hasát pásztáztam már a perzselő tekintetemmel. Nehéz részletezni, hogy milyen érzés volt ezt a hasat bámulni. Olyan volt, amilyet mindig is szerettem volna látni, érezni, csókolni, magaménak tudni. Csodálatos volt. A felsőtestén egy top feszült, alatta nem volt melltartó, de nem is kellett oda. A toppon egy kis mellény feszült, olyan, amilyet a matadorok hordanak a bikaviadalokon. Ugyan nem volt aranyveretes, de ennél szebbet nem láttam még. Az arca leírhatatlanul bájos, a mosolya túlvilági, a tekintete igéző. Belevesztem a pillantásába, elveszettnek éreztem magam. A barna haját szél kócolta, mint a reklámfilmekben. Igen, ekkor tudtam meg, minek is az a kis hátszél. Annyira tökéletes volt minden. Próbáltam megőrizni magamban a pillanatot. Azt hittem ennél jobb már nem jöhet, próbáltam konzerválni az érzést az agyamban.

Megmozdult, felém közeledett. Lassan lépkedett, még lassabban, mint eddig. Kínzott a vágy, hogy megérinthessem őt, érezzem, érintsem, öleljem. Ő is ezt akarja talán, ő is ezért van itt. Közeledett, egyre közelebb került már. A bal lábával ért hozzám először, és beleborzongtam. A hideg végigfutott a testemen, a lelkemet is megremegtette a vágy, a lüktető érzés. Megállt előttem, és mélyen a szemembe nézett, fokozva ezzel a helyzet fokozhatatlan izzását. Az ágyékomban megindult a változás, azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Ő lassan lehajolt, és szájon csókolt. Ekkor éreztem biztosan, hogy fiú vagyok, és talán férfi leszek. Hosszan csókolóztunk, miközben vetkőztetni kezdtem a kezeimmel. Leguggolt és már nem a számat csókolta. A nyakamon a bőrt kényeztette, a fülcimpáimat vette a szájába. Az ingemet gombolta közben, majd a nadrágomon kezdte meglazítani az övet. A szája egy pillanatra se hagyta el a bőrömet, csak lejjebb, és egyre lejjebb haladt a feje. A férfiasságom már szétfeszítette a saját bőrét, kinőtte magát, és soha nem látott méreteket ért el. A kezeiben még tovább fokozódott ez a feszülés, amit a szájának a csókjai se enyhítettek. A forróság, a szájának melege az eddig soha át nem élt érzéseket lopta az agyamba, örökké megajándékozva engem a gyönyör emlékével.

Lenéztem, és láttam, ahogy a feje ritmusosan mozog fel le a meredező, a vágytól könnyező hímtagomon, mely a saját könnyeitől, és a lány nyálától fényesen megcsillan a félhomályban. Kisimítottam a haját az arcából, mire felnézett, és lassan felemelkedett. Teljesen megijesztett, mert azt hittem, hogy én rontottam el. De nem tettem semmi rosszat. Felállt, lehúzta a szoknyáját, levette a bugyiját, és közelebb lépett. A széttett lábaimat összezárta, az ő lábaival körülölelt és a kezeinek a segítségével magába vezette a péniszemet. Forró lüktetést éreztem, meleg ölelést, őrjítő izgalmat. Lassan emelkedett fel, majd süllyedt vissza, teljesen magába fogadva engem. A homlokomon izzadtságcseppek gyöngyöztek, a szívem erősen dobogott, és a lábaim közt elindult valami édes, kényes leírhatatlan érzés, a lüktetésemmel együtt erősödve.

Ekkor újra hallottam a hangot, ami az előbb már abbahagyta a zaklatásomat. Azt hittem most is megteszi, de nem. Egyre erősebb és erősebb lett, de mintha nem is ebből a világból szólna. Hirtelen villant az agyamba a felismerés: Már reggel 7 óra van…. Fel kell kelnem…. Nem, ez nem lehet igaz! Csak egy álom volt! Ba…a meg!

Nem pályázok az általam mélyen tisztelt dreamer helyére ezzel az írással. elég régen megírtam már, csak most küldtem el, amikor olvastam a csattanóval végződő történeteket, amik tetszettek nektek. remélem az én álmom is tetszik!

üdv.: a.m.