Beteljesülhet-e minden szerelem? -1-

Tudom, csak 14 éves vagyok, jó esetben az életemnek még csak a negyedét éltem le... Tudom, sokan nem ismernek el. Azt is tudom, hogy sokan nem fogják elhinni azokat a szavakat, melyeket leírok, de úgy érzem, hogy megtanultam mi az a szeretet, szerelem, boldogság, melyekre más ember akár egész életében is a választ keresi! Igen, egész életében, mert hány olyan ember van a világon, aki kétségbeesetten keresi a boldogságot, mely lehet akár egy jó karrier, sok pénz, egy drága autó vagy lakás, vagy esetleg a szerelem, a család, a barátok. Beszéljenek csak a számok! Egy 2007-es felmérés szerint az Egyesült Államokban élő nők 51%-a szingli, avagy életét pár nélkül élő nő. Ez annyit jelent, hogy az USA-ban több mint 150 millió egyedülálló nő él! Na, de hagyjuk is a Nyugatot, mert ez a történet nem arról szól! Ez a történet egy hosszan húzódó kapcsolaton alapszik, melynek magam is része voltam, így ez másnak is nagyon jó tanulság lehet az igaz szerelemről, barátságról és egyéb érzelgős dolgokról!
Nem lesz nehéz elveszíteni a fonalat, ugyanis bonyolult egy szerelem ez, úgyhogy a formának megfelelően inkább az elején kezdeném, minthogy rögtön az érthetetlen közepébe csapjak.

Az egész 2007. október 23-án késő este kezdődött egy kirándulásról hazafelé a buszon. Ugye, mint tudjuk október 23. napja, a megemlékezés a nagy magyar 1956-os forradalomról Pesten még a házban is veszélyes, de átkelni az egészen egy túrabusszal a szakadó esőben, na az nem egyszerű dolog, de ez nem is lényeges. Tehát míg én Bécsben a buszra felülve és a barátommal beszélgetve élem egyedülálló életem, eszembe sem jutott volna, hogy pár óra múlva már egy gyönyörű lány kerül elém, én pedig egyszerűen elveszek tekintetében és arcának tiszta szépségében... Igen-igen... Két teljes órán keresztül beszéltek nekünk a barátnőjével, az igazság az, hogy már azt sem tudom, hogy mit, ugyanis ott megragadtam, hogy megláttam az arcát és kimondta a nevét. A neve egy szépen csengő, gyönyörű név, már az eredeti, görög jelentése is az, hogy „fényes”! Sajnos a hajnali órákban meg is érkeztünk, szülővárosomba, Miskolcra, így nem volt sok időnk egymásra...

A következő lépésre elég sokat kellett várni, lassanként már kezdtem azt hinni, hogy ebből nem lesz semmi komolyabb kapcsolat, sőt még barátság sem, mert valahogy egyikünk sem mert odamenni egymáshoz... Végül, mivel ugye digitális életet élünk, egy közösségi weboldalon írt nekem levelet az év utolsó, vagyis 12. hónapjának 4. napján. Hát igen, az az igazság, hogy a dolog komolyabb része inkább innen kezdődik, mert pár nappal később nekivágtunk, és megpróbáltuk, hogy mi történik, ha mi ketten elkezdünk járni! Hogy mi is történt?
Azt megtudjátok a következő részekből!