Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A triót elbűvölte a sok utolsó pillanat emlékműve, és kedvet kaptak ahhoz, hogy saját fotójukat...
Sziasztok. Kovács Gergőnek hívnak 25 éves vagyok és 15 éve lettem meleg.
Amikor egy kis város vezetői utat engednek a parttalan betelepülésnek, tönkre téve ezzel az...
Egy távoli világban, ahol az idő olyan, mint egy hatalmas, bonyolult kert, létezik egy titokzatos...
Károly, a barna rövid hajú férfi belenézett a visszapillantó tükörbe.<br /> Majd kikapcsolta...
Friss hozzászólások
Biodrón: Meg kéne, hogy történjen... Bo...
2024-07-19 01:00
dreamland912: Köszönöm, igyekszek mindig bel...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:35
dreamland912: Ha tetszett az írás, HÖLGYEKNE...
2024-07-15 20:34
dreamland912: Ha tetszett az írásom, nőknek...
2024-07-15 20:22
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Baleseti osztály

Már huszonnégy órája talpon vagyok, és még nincs vége. Dolgozom, ügyeletes vagyok egy baleseti sebészeti osztályon, aztán itt a reggel és hivatalosan vége a munkának, mert a törvény kötelező szabadnapot ír elő, de mivel nincs aki leváltson, foytatom, és még 8 órát lehúzok. Persze ilyenkor a jelenléti ívben szabadnap szerepel, de itt vagyok, és a betegek jönnek folyamatosan. Éppen van fél órám, amikor leülhetek, és becsukom a szemem, közben azt próbálom átgondolni, hogy hátha elfelejtettem valamit, aztán eszembe jutnak a laborok, amiket el kell rendelnem, és már ülök is át a számítógéphez. Az első beteg, akit megnyitok csodálatos módon már kész laborral vár. Pedig még csak most gondoltam rá, hogy kiírom neki, és már az eredmény is megvan. Biztos vagyok benne, hogy Lola van szolgálatban, ő szokott ilyen meglepetéseket szerezni. Én még ki sem gondoltam, de ő már el is készítette a vizsgálatot. Kopognak. Reménykedem, hogy nem új beteg jött. Kinyitom az ajtót és ott áll mosolygósan, a kezében a kinyomtatott leletek, amiben az eltérések már be vannak szövegkiemelővel jelölve, és egy forró kávé. 
Ha ő itt van, akkor fogom bírni a következő 8 órát is. 
Átveszem a papírokat, nézegetem, és közben mondom, hogy mit kell adni a betegnek, kacagva mutatja a jegyzeteit. Fölhajtom a kávét, ami leégeti a nyelvemet. Ő már tudta és föl is írta, sőt nézem a papíron, hogy én mit felejtettem volna el, de ő azt is fölírta. Nem is értem, hogyan tudja kitalálni a gondolataimat is. Szeretném megérinteni, de ő az, aki érinthetetlen. Mindenki vágyakozva nézi, de senki sem meri őt megkörnyékezni. Megy előttem a folyosón, és a reggeli napfény átsüt a lenge kis fehér köpenyen, látom formás, filigrán testét, a pici bugyi vonalát, hátranéz és a nap már nem is ragyog, az ő mosolya világítja meg a folyosót. A kezelőben leül a számítógéphez, hogy a kiadott utasításaimat rögzítse, én odahajolok fölé és érzem az illatát. Elvarázsol, elszédít. Jaj, nagyon fáradt vagyok. Szeretném a fejemet a mellei közé fúrni és úgy aludni. Annyira fáradt vagyok, hogy most csak alvásra tudok gondolni, de arra is csak vele. Beleszagolok a ruhámba, sajnos ő nem érezhet rajtam kellemes illatot, mert egész ügyelet alatt talpon voltam és még nem volt időm zuhanyozni, átöltözni. Még egyet szippantok az illatából, az talán erőt ad, mint máskor is. Ő az én adrenalinom. 
Visszamegyek a szobámba, és gyorsan zuhanyozom, de közben is az a kép van előttem, ahogyan a nap átsütött a köpenyén. Érzem, hogy áll a farkam, és most az lenne a legcsodásabb, ha ki tudnék elégülni, de nem lehet. Megengedem a hideg vizet és lehűtöm magam. Tiszta ruhát veszek, és vizes hajjal megyek ki az osztályra ahol már vár a slepp, mert reggeli vizit lesz. Kezdődik egy újabb nap.
Lola ott áll legelől, a kezében a jegyzetfüzete, és lesi minden szavamat. Lemaradok a csapattól, mert az egyik beteg megszólított, és látom, hogy a fiatal kollega Lola mellé lép és megsimogatja a karját. Gyorsan lerázom a beteget, és már rohanok is a többiek után, akik a folyosón várnak. Meghallom Lola csengő kacagását, látom ragyogni újra a mosolyát. Az élet szép, de ezt a fiatal kant le kell állítanom. Látom, ahogy a lányra néz, és az nagyon nem tetszik. Tudom, hogy sokan odavannak érte, de nem engedhetem, hogy ő bárkire is fölfigyeljen, ő az én titkos vágyam, más nem mehet a közelébe. Gyorsan végzünk a kórtermekkel, aztán irány a megbeszélés, ahol átnézzük a röntgeneket. Közben jön a telefon, hogy a sürgősségin egy koponya sérült vár. Síró hozzátartozók mellett haladok el. A kezelőben a beteget látva egyértelmű a diagnózis, koponyaűri vérzése van. CT-t kérek, és már megyek is bemosakodni, itt nincs mit tenni, ezt a férfit meg kell operálni. 
Otthagyom a kezdő fiatal orvost, hogy tájékoztassa a hozzátartozókat, és én lelépek. Mindig megviselnek ezek az emberi sorsok, de szerencsére már kiadhatom a feladatot a fiataloknak, nekem sikerül elmenekülni a síró feleség elől. 
A délelőtti műtéti kiírás teljesen fölborult, mert a koponyást kellett megmenteni, négy óra múlva elgyötörten dőlök el a műtők előterében a kanapén. Hívom az osztályt és reménykedem, hogy Lola veszi föl a telefont. Mikor meghallom a hangját, új erőre kapok. Elmondom neki a fejleményeket és kérem az első aznapra kiírt műtétes beteget. Az ajtó fölötti órára nézek, és látom, hogy huszonkilenc órája vagyok talpon. Szerencsére azt a bokatörést akár csukott szemmel is meg tudnám operálni, ami következik. Amikor nekifogunk, akkor derül ki, hogy a csontok apró darabokra törtek, és ekkor kezdődik a puzzle kirakása. Minden kis szilánkot a helyére igazítok, és aztán rögzítem. Van olyan idős orvos, aki mellett tanultam, aki nem szórakozott az ilyen apró darabokkal kiszórta és a beteg szervezetére bízta a gyógyulást. Mivel idős emberről volt szó, úgy gondoltam, itt minden kis csontocska jól fog jönni, azért szórakoztam vele inkább és raktam össze. 
A műtősnők emiatt utálnak. Azzal az idős doktorral fél óra alatt végeztek volna, de velem ez a műtét újabb másfél óra volt. Igaz azt is tudom, hogy ha bármelyik műtősnő vagy a hozzátartozója lenne beteg, akkor csakis hozzám jönnének, és jönnek is, mert tudják, hogy én minden kis csontocskájukat visszaillesztem.
Túl vagyok a harmincadik órán, talpon. A tagjaimat ólmosaknak érzem, bár mikor lekerül rólam az ólommellény, amit a röntgensugárzás miatt kellett viselnem, a műtét alatt, akkor kissé megkönnyebbülök. 
Az osztályon az első utam a nővérszobába vezet, ahol már nyomom is a gombot és készítek egy kávét. Tisztán, feketén, bár a gyomrom üres és enyhe hányingerem is van, ami a fáradtság és éhség keverékének eredménye. Már fölhajtottam a kávét, mikor megjelenik a napfény a nővérszobában. Lola jön be mosolyogva, és a kezembe nyom egy fél szendvicset. Szigorúan szól rám.
- Ezt is meg kell enni, de most rögtön – két harapással el is tüntetem, az ízét sem érzem, de tudom, hogy ez életmentő volt. 
Nagyon fáradtnak érzem magam, és ez valószínűleg látszik is rajtam, mert aggódva néz rám, aztán lenyom a kanapéra, és egy nagy pohár ásványvizet ad a kezembe. Ő mindig tudja, mire van szükségem. 
A bokaműtétes beteget kihozták a kórtermébe, megnézem, aztán rohanok az intenzív osztályra a koponyás beteget ellenőrizni. 
Az intenzíven az a pittyegés ami a gépekből jön teljesen kikészít. Eszembe juttatja azt, mikor nemrég itt feküdt az édesanyám, és haldoklott, aztán el is ment, de órákat töltöttem mellette tehetetlenül hallgatva a gépek pittyegését. 
A betegem él. Ez már csoda számba megy, mert nagy kiterjedésű volt a vérzés az agyában. Amikor kilépek az intenzívről, a síró feleség jön oda hozzám. 
- Főorvos úr mire számíthatok? – kérdezi szipogva. Néhány lépéssel mögötte ott áll két fiatal fiú, akik a beteg fiai lehetnek, ők is rémültek, idegen terep nekik a kórház. Itt mindenki ilyen ijedt, ritkán oldódnak föl. Ha itt lenne Lola, ő tudna segíteni, ő annyira jól kezeli ezeket a helyzeteket. 
- Mindent megtettünk, de a többi az elkövetkező huszonnégy óra függvénye – kezdtem el magyarázni, és abban a pillanatban ott áll mellettünk, és már át is vette az irányítást.
Lola a váróba tereli a családot, vizet tölt az asszonynak, kérdezgeti a fiúkat, nekem int, hogy mehetek. Ez a lány életmentő tud lenni. 
A szobámba lépve tudom, hogy már képtelen lennék hazavezetni, annyira kikészültem, ezért ledobom a ruháimat és lefekszem a kényelmetlen heverőre, már arra sincs erőm, hogy az ágyneműtartóból kiszedjem a takarót és a párnát. Elnyúlok a csupasz ágyon és már csukódik is le a szemem, érzem, hogy szédülök, de már nem is vagyok, már elájultam a fáradtságtól.
 
Reggel van, ébredezem, be vagyok takarva és a fejem alatt párna van. Lola járt itt. Ő az egyedüli, aki bejöhet a szobámba, amikor alszom, és jött is, betakart.
Próbálom összeszedni magam és ülök az ágy szélén alsónadrágban, hallom a folyosóról a hangokat, az asztalra pillantok, ahol egy tálcán reggelit találok. 
Belegondolok abba, hogy már két napja itt vagyok a kórházban, egyáltalán van nekem életem ezen kívül?
Jelentkezik a sürgősségi, hogy egy hasba szúrtat hoznak. Reggeli sztornó. Megyek a műtőbe bemosakodni. Mire a beteg az asztalon fekszik, már ott állok mellette és tettre készen vágok bele az általa ejtett metszésbe. Elmondták, hogy a nő saját magát szúrta hasba. Benyúlok a belek közé és ellenőrzöm, hogy elvágott, vagy megsértett-e valamit, és ekkor a szemem elkerekedett, mert egy kemény valamit tapintok. Óvatosan vizsgálom körbe és egy kést ismerek föl, egy hatalmas kenyérvágó kést. Kihúzom, amitől mindenki, aki ott van elcsodálkozik. A műtősnők nem akarják elhinni. Leteszem a műszerelő asztalra és ekkor megindul a szelfi áradat, mindenki le akarja fényképezni. A nő jól van, semmilyen szervét nem vágta át, pedig miután hasba szúrta magát a vágásba belepréselte a kést, úgy, hogy az eltűnjön. 
Mikor végeztem a műtéttel, rögtön kértem pszichiátert a beteghez, hogy amikor fölébred, kicsit beszélgessen vele.
Telnek a napok, a hetek és a legtöbb időt a kórházban töltöm. Amikor hazamegyek, eldőlök és alszom, aztán úgy érzem, hogy éppen most hunytam le a szemem és már újra reggel van. 
Megint ügyeletes vagyok, de ez most nem teher, mert tudom, hogy Lola az éjszakás az osztályon, és így nem lesz semmi gond, vele mindig biztonságban vagyok. Figyel rám, ért engem, tudja mikor mit szeretnék. 
Az esti viziten úgy néz ki nyugis éjszakánk lesz, mindenki rendben van. A betegek gyógyulnak, egyedül egy idős demens nő eléggé nyugtalan, de elrendelek neki egy kis nyugtatót, hogy tudjon pihenni. Már lassan éjfél és még nem volt rendkívüli esemény. Ez nagyon vésztjósló, olyan vihar előtti csendnek tűnik.
Megcsörren a telefon, a nővérszobából hívnak, hogy menjek gyorsan, mert itt a rendőrség.
A folyosón négy rendőr várakozik, egyenruhában, a rádiójuk folyamatosan jelez. Lola rémülten néz rám és magyaráz.
- A demens néni a combnyaktöréses hívta ki a rendőrséget, azzal, hogy őt itt fogságban tartjuk – csodálkozva nézek körül. Milyen nap is van? Valami bolondok napja, csak én nem tudok róla? 
A rendőr elnézést kér, de mivel bejelentés érkezett, hogy akaratán kívül fogságban tartunk egy embert, ezt nekik ki kell vizsgálni. 
A nénit egy idősek otthonából hozták be, combnyaktöréssel, másnapra írtuk ki műtétre, de a hozzátartozók egy mobiltelefonnal látták el, amire kitették gyorshívóra a 112 számot. A néni bármennyire is nehezen érti a világot, ami körülötte van, a mobilt tudta kezelni. 
Jegyzőkönyv, kihallgatások, a nénit is kihallgatják, aki a kérdésre felelve elmondja, hogy ő tizenhat éves, és ezek itt elfogták és nem engedik. A rendőr elnézést kér. Jó hír, hogy nem tartóztatnak le emberrablás miatt. Mikor elmennek, kitör belőlünk a nevetés. Már aktánk is van a rendőrségen. 
Újabb telefon, megyek a sürgősségire, ahol közúti baleseteseket hoznak a mentők egymás után. Az egyik beteget már akkor elkezdték újraéleszteni, mikor vették ki a mentőből. Nagy küzdelem, többször is sikerül visszahozni, aztán újra elmegy. Átadom a teamnek, és rohanok a műtőbe, mert a többi sérült is ellátásra vár, akik közül kettőt rögtön operálni kell. Mire kikerülök, már reggel van. 
Új nap, új betegek, és ez így megy minden nap. Nincs megállás.
Ez az ügyeletem sem telhet el megvert feleség nélkül. A nőt olyan állapotban hozták be, hogy az arca felismerhetetlen volt. A szemei annyira be voltak dagadva, hogy nem látott. Tele volt a teste zúzódásokkal, és amiatt, mert a kedves férje a fejét rúgta, ütötte agyrázkódása is lett. Bent kellett tartani megfigyelésre, mert ilyen fejsérülésnél nincs kizárva, hogy még később koponyaűri vérzése is lesz. A szemész is megvizsgálta, aki nem nagyon örült, hogy éjjel behívtuk, de mikor meglátta a nőt, akkor elszörnyedt. Szerencsére úgy tűnt a szeme nem sérült, csak a szem környéke dagadt annyira be, hogy nem látott. 
A nő jajgatott, de elmondta, hogy az a szemét, részeg férje verte meg. Leírtam a kórlapban, mert tudtam, hogy ebből ügy lesz, ezt a rendőrség felé is jelentenem kell.
„ Elmondása szerint, általa ismert személy ( férje), otthonában ismeretlen tárggyal ütötte, majd miután a földre került lábbal rugdosta, ököllel ütötte az arcát.”
Emiatt még valószínűleg bíróságra is kell járnom. 
Elrendeltem, hogy a nőt szoros megfigyelés alatt tartsák, félóránként vérnyomás és pulzus ellenőrzés, laborban 2 óránként vérkép. Ezekkel a vérzést tudjuk rögtön észlelni.
Aztán eljött a reggel és az osztály előtti előtérben kit látnak szemeim, a megvert nő, akinek olyan a feje, mint egy pandamacinak, mert a szem alatti bevérzések már lila színt vettek föl, ott ül és egy férfival beszél, aki térdel előtte és könyörög. 
Tudtam, hogy ez a férj, tudtam, hogy ez nem az első eset volt, és sejtettem, hogy a nő meg fog neki bocsátani, mert megígéri, hogy soha többet nem tesz ilyet, aztán néhány hét és vagy újra itt lesz a nő, vagy a hullaházban. 
Elszomorodva megyek tovább.
Az intenzív osztályon kezdek reggel, mert meg kell néznem  a koponya műtött betegem. Lassan ébredezik a kómából. Rémülten néz. Nem tudja hol van, kik vannak körülötte, semmire sem emlékszik. Pszichiátert kérek és neurológust. A családot is értesítjük, hogy magához tért. Kora délután, egy húzós műtőben töltött nap után, a folyosón a sírós feleség állít meg. Beszélt a pszichiáterrel, aki azt mondta neki, hogy a férje jelentős személyiség változáson eshet át. 
- Főorvos úr, ez az ember egy vadállat volt, vert engem is és a fiaimat is naponta, most mire számítsunk? Lehet, hogy meg is fog ölni minket? – megnyugtatóan a karjára teszem a kezem és megszorítom.
- Ne féljen, egyelőre még azt sem tudja, hogy ő kicsoda, és magukra sem emlékszik. Ha agresszív lesz, majd kap gyógyszereket. – a nő elment a nővérszoba felé. Az intenzívről át fogják adni hozzánk a balesetire a beteget, és a nővérekkel egyeztet az asszony. 
Később Lola jön be hozzám a hírekkel. A férfi éppen verte az asszonyt és a fiúkat, mikor az idősebb fiú bedühödött és meglökte, elesett és beverte a fejét.Most már tudjuk, hogyan történt a baleset. 
Nem akarok tudni erről. Ez túl nagy teher nekem, de a napsugaram nem hagyja abba az információk átadását.
- Az asszony közben elhagyta, és a férfi legjobb barátjával jött össze, aki szereti a fiúkat és nem olyan vadbarom, mint az apa. Ez a család nemrég még a férfi életéért sírt, azt hittem, most meg azért szurkolnak, hogy maradjon még bent a kórházban. 
Másnap reggel a viziten én is kérdezgetem, hogy mire emlékszik, és megnyugtató, hogy semmire, bár már tudja, hogy van felesége és két fia, mert elmondták neki, de még a nevére sem emlékszik, azt is a nővérek írták föl neki egy papírra, hogy el ne felejtse. Különben békés, csendes és tisztelettudó. 
Később éppen a kórterem előtt megyek el, mikor látom, hogy a férfi áll az egyik betegtársa ágya mellett és az oldalt kilógó csőbe beszél.
- Kati, hozzál nekem levest, sok csíkkal. – állok és kérdően nézek a röhögő betegtársakra. 
- Főorvos úr! Béla most telefonál az asszonynak – újságolják. 
Haragudnom kellene, de képtelen vagyok, csak elraktározom, hogy ezt meg kell említenem Lolának, ő majd rendet tesz a beteg emberből hülyét csináló betegtársak között. Aztán a délutáni vizit előtt, megérkezik az asszony és ott van a kezében a kis ételhordó, benne a levessel, amiben sok csík van. Ekkor már nem bírom és elnevetem magam. 
Az esti vizit után, Lola leül velem a nővérszobában és elmondja a fejleményeket. A férfi, úgy néz ki, ilyen marad, és mivel haza lehet bocsátani, a család gondban van, hiszen a férfira folyamatosan figyelni kell, mint egy kisgyerekre. Igaz még fejleszthető, ergoterápiás kezelésekre kell járnia. Most már ott az asszony új kapcsolata, de nem hagyhatja a férjét magára. Micsoda sorsok. 
Csörög a telefonom, hívnak a sürgősségire, de még odahajolok Lolához és nagyot szippantok az illatos hajából, ez erőt ad. Olyan illata van a hajának, mint a friss őszibaracknak. Szeretném megcsókolni, de nem tehetem, mennem kell az újabb eseteket ellátni.
A sürgősségiről rögtön a műtőbe mentem, ahonnan kiszóltam, hogy készítsék elő az ágyakat az új betegeknek.
- Bírja még főorvos úr? – kérdezi Lola aggódva.
Figyel rám, aggódik értem. Lehunyom a szemem és beleolvadok a hangjába, magam elé képzelem őt. Tudom, hogy reggel még éreznem kell az illatát, mielőtt hazamegy. Ő az én drogom, az életet adó energiám. 
A műtét után újra a sürgősségin vagyok, és amíg a labor eredményekre várok szirénázó mentő érkezik. Megfeszülnek az izmaim és rögtön készenléti állapotba kerülök, de mikor nyílik a mentő ajtaja az ápoló egy csecsemőt tartva száll ki, aztán mikor az anyát is kigördítik a kezébe adja a kis csomagot. Ez nem az én betegem. Mosolyogva nézem a csöppséget, aki álmosan nyitogatja a szemét. Már az előtérben vagyunk, hallom, hogy a regisztrációs pultos megkérdezi az anyát.
- Hogy fogják hívni a kicsit? Mit rögzíthetek? 
- Oláh Inkontinencia – egy papírról olvassa a nevet. 
A pultos lány rémülten néz körül, aztán elveszi a papírt, hogy arra is biztos, hogy az van-e írva. A mentősök szokatlanul gyorsan köszönnek el, és már mennek is tovább.
Sejtem, hogy egy egészségügyi végzettségű valaki szerette volna megtréfálni a sürgősségieket, és ez sikerült is, mert mindenki próbálja visszatartani a nevetést, egyedül az ártatlan és tudatlan anyuka néz körül csodálkozva. 
A pultos lány aztán föltalálja magát és magyarázza az anyának, hogy ez annyira különleges név, hogy külön engedélyeztetni kellene, ezért válasszon inkább mást. 
- Oláh Dzsesszika – engedett az anya, majd hozzátette. – Ez lett volna, de a mentős akinél szültem ő mondta, hogy inkább Inkontinencia legyen, aztán az nekem is nagyon megtetszett. 
Így már minden érthető volt. A vicces mentős üzent az éjszakai ügyeleteseknek, hogy kitartás, megjött a kis Inkontinencia. 
Mikor az anyát elviszik, a személyzetből kitört a nevetés, többen a könnyeiket törölgetik, annyira nevetnek. Felszabadító és felrázó volt a jókedv, de még messze van a reggel. 
A következő mentő egy olyan esetet hoz, amit több szakmának együttesen kell megoldani. Amikor behívtak a kezelőbe, egy rémült férfi feküdt a kezelőasztalon, az ápoló leemelte róla a takarót, és akkor tárult elém a helyzet. A férfi péniszére egy aranykarikagyűrű volt húzva és a vérkeringést teljesen megakadályozta. A pénisz nagyon csúnya színt vett föl, az első pillanatban arra gondoltam, hogy menthetetlen. Az urológus állt mellettem, aki szintén szörnyülködött a helyzeten, és ő is az amputációt helyezte előtérbe. 
- Ezt gyorsan kell megoldani, tőből le kell vágni – mondta határozottan. 
- Kérem! Ne vágják le! – könyörgött a férfi.
- Mi történt? – tettem föl a kérdést, mert nem tudtam elképzelni, hogy hogyan került rá a karikagyűrű, erre a méretesre duzzadt szerszámra.
- A feleségem, amikor aludtam, és össze volt töpörödve, ráhúzta – mondta a férfi panaszosan.
- De miért tett ilyet? – kérdeztem.
- Megtudta, hogy megcsaltam, és bosszút akart állni – mondta a férfi.
Össze néztünk az urológussal. Szerintem mindketten arra gondoltunk, hogy ez aztán tényleg bosszú volt. 
Kértem egy gumikesztyűt és megvizsgáltam az amputálni tervezett testrészt, aztán támadt egy ötletem, mikor megtapintottam a talán még menthető lilára duzzadt húsdarabot. 
- A fogászoknak van olyan apró célszerszámuk, amivel le tudnánk vágni a gyűrűt.
A kezelőben állók mind a telefonjukban kutattak, és az egyik föl is kiáltott.
- Megtaláltam. Kocsis doktor itt lakik két percnyire, és ha kinyitná a rendelőjét, akkor megkaphatnánk a fúrót, vagy vésőt, vagy hogy is hívják mit.
Már hívtuk is a fogorvost, aki szerencsére rögtön indult is, bár sehogyan sem értette, hogy mihez kell neki a szerszámaival a műtőbe jönni. 
A beteget felvitettük a műtőbe, ahol az aneszteziológus elkezdte az előkészítését, és aláírattuk vele a beleegyezőt, hogy ha nem sikerül a gyűrű levágása, akkor amputáljuk. Mi az urológussal nekiálltunk bemosakodni, és mikor megérkezett a fogorvos a műszereivel, majdnem elájult, hogy az ő drága eszközeit mire is szeretnénk használni.
- Hogy gondoltátok, hogy ma egy pöcsöt fúrunk faragunk, holnap meg valakinek a szájában lesz a szerszám?
Vigyorogva néztünk össze.
- Itt egy szerv megmentéséről van szó – mondtam halkan. – Férfiak vagyunk, gondoljunk bele, hogy milyen érzés lehet ennek a szerencsétlennek, azzal a tudattal elaludni, hogy lehet, soha többé nem lesz teljes férfi. 
Az urológus rám nézett és csak ennyit mondott.
- Még szerencse, hogy az enyém löttyedt állapotban sem olyan kicsi, hogy rá lehessen húzni a gyűrűt.
A fogász válaszolt.
- Én soha nem csalnám meg a feleségem.
- Akkor urak, hajrá, mentsük meg azt a nemes szervet – adtam ki a parancsot és nekiálltunk a folyamatnak. 
Ott a műtőben köszöntött ránk a reggel, mert a fogászati eszközök nem erre lettek kitalálva, és az egyik fúrófej el is tört, ami után a fogorvos majdnem elsírta magát. 
Hosszú küzdelem után sikerült a művelet. A végén elégedetten néztük a vérrel telített péniszt. 
Az osztályra visszaérve Lola mosolyogva állt már utcai ruhában.
- Nem mentél haza? Lejárt a műszakod – kérdeztem.
- Kíváncsi voltam, hogy mi lesz – mondta.
A kórházban gyorsan körbefutott a hír a különleges műtétről, ő is hallotta.
- Megmentettük – mondtam vigyorogva. 
Lola indult haza, én meg indultam az osztályra, reggeli vizit, műtétek vártak rám, és ez így megy minden nap. Ügyelet után nem tudok hazamenni, tovább kell dolgoznom, mert nincs, aki leváltson. 
 
Hasonló történetek
4508
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
6695
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások
kaliban ·
Nagyon életszagú, nekem tetszett!

otto64 ·
Hát igen, nem kis nyomás alatt dolgoznak a balesetin az orvosok, minden tisztelet és hála érte. :pray:

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: