B53 bolygó

Kinn nagyon hideg volt. Anna nagyon utálta a hideget. Ráadásul még erős szél is fújt, ami kellemetlenebbé tette a levegőt. Hallotta a szél süvítését és arra gondolt, hogy ma biztos nem megy sehová. Tudta, hogy a házimunkát kellene befejeznie, mert az anyja veszekedni fog ha meglátja a sok mosatlan edényt. De nem volt kedve és inkább egy könyvet vett elő és olvasni kezdett. Pár oldal után viszont a lelkiismeretfurdalás nem hagyta békén, és nagy sóhajjal tette félre a könyvet. Az Érzés hirtelen jött úgy, mint máskor. Odaállt a mosogató elé és mikor körülnézett úgy látta, mintha ragyogás töltené be a konyhát. A nap eddig is sütött kinn a hideg ellenére, de ez a fény valahogy más volt és az Érzés csodálatos. Pár perce még bosszankodott, hogy ott kellett hagynia kedvenc olvasmányát, de most mintha lebegett volna. A teste könnyű volt és a gyomrában bizsergést érzett. Hátra hajtotta a fejét és csukott szemmel nevetgélni kezdett. Egy kellemes kis dallamot dúdolva mosogatott tovább. Nem tudta mitől változik meg ilyenkor a hangulata, de olyan jó volt érezni, mintha nem lenne egyedül, mintha figyelné ilyenkor valaki, de mégis mindig olyankor jött mikor egyedül volt és magányosnak érezte magát. Hirtelen kikapta a kezét a vízből és az ujját a szájába dugta. Az egyik pohár törötten csörrent a mosogató alján. Mikor végre megnézte a sebet az még mindig erősen vérzett. A seb elég mélynek tűnt. Egy konyharuhát tett a csöpögő vér alá és leült egy székre úgy nézte a kezét. 
 
Az Érzés még itt volt és fájdalmat sem érzett. Aztán felszisszenve elrántotta az ujját a konyharuháról, mert valami furcsát érzett, mintha valami hozzáért volna a sebhez. Megnézte és csodálkozva látta, hogy a vérzés megállt, és a seb összezáródott. Már csak egy vékony fehér csík látszott ott ahol az előbb még vér bugyogott. Az Érzés hirtelen elmúlt és ő szomorúan ment oda a mosogatóhoz kihalászni a törött poharat. Papírba csomagolta és kidobta a szemetesedénybe és közben reménykedett, hogy az anyja nem veszi észre a hiányt. Félt a veréstől, bár tudta, hogy okkal, ok nélkül úgyis megkapja. Az anyja mindig fáradt volt és ideges mikor hazajött munkából és akkor elverte őt. Egyesek szerint, ezt meg lehet szokni, de Anna nem tudta. Ő arra vágyott, hogy az anyja megsimogassa és megdicsérje, de sajnos hiába, mert mindig közbejött valami. 
Este Anya ordítozva kérdezte, hogy mitől véres a konyharuha, de Anna csak összefüggéstelenül magyarázkodott. Aztán mikor az ütések záporozni kezdtek összegubózva szótlanul ült és várta, hogy Anya lehiggadjon. 
- Legalább sírnál mikor ütlek, vagy megbánnád, amit tettél. - ordított Anya, de ő nem tudta neki megmagyarázni, hogy bánja és sírna is, de nem tud. Mikor Anya már lehiggadni látszott Anna berohant a szobába és bebújt az ágyába. Ekkor már sírt. Amikor senki nem látta. Nagyon egyedül érezte magát, de akkor jött újra az Érzés. A bizsergés és a nyomás a gyomrában egyre erősebb lett. Már nem sírt. Mosolyogva fúrta a fejét a párnába. Még hallotta, amikor a bátyja, és néhány óra múlva az apja is hazaért. Az utóbbi természetesen részeg volt. Hallotta a szülei veszekedését is, de már úgy érezte nincs egyedül, a lebegés csodálatos volt. 
 
A híradó fél nyolckor kezdődött. Furcsa módon mindenki otthon volt és a televízió előtt ült. Anna valami megmagyarázhatatlan szorongást érzett. Nézte a képernyőt és mégis valahol máshol járt. Aztán a gondolataiba betört valami, amitől megrémült. Egyre csak dobolt a fülében 
- Háború- félve nézett körül. Az apja horkolt a fotelben, a bátyja fülén fülhallgatóval zenét hallgatott, az anyja meg a varrással volt elfoglalva. Látszólag senki sem érzi ezt a veszélyt, ami közeledik. Fölállt és csendesen átment a szobájába ahol rögtön jött az Érzés. Simogatást érzett az arcán, boldognak és szerelmesnek érezte magát. A szorongása elmúlt. 
 
Egyedül volt otthon és az Érzés már nagyon régóta nem jelentkezett. Az utóbbi hetekben otthon egyre rosszabb volt a hangulat. A verések mindennapossá váltak. Az apja minden nap részegen jött haza. A háborúról szóló híradások egyre riasztóbbak voltak és ő úgy érezte nincs értelme az életének. Az iskolába már nem is járt be, mert olyan rossz jegyei voltak, hogy tudta, azokat már úgysem tudja kijavítani. Félt, hogy a szülei megtudják, hogy lóg az iskolából már hetek óta, és ettől a lelkiismerete még rosszabb lett. A bátyja tudta, hogy már nem jár be az iskolába, de a fiú számára ő olyan közömbös volt. Nem is vett Annáról tudomást. Bekapcsolta a lemezjátszót és a számára oly kedves Beethoven muzsikát teljes erőre állította, és lefeküdt az ágyára. Próbálta ellazítani magát és várta, hátha jön az Érzés, de hiába várt. Mikor a lemezjátszó kattanva kikapcsolt elővette a gyógyszeres dobozt, amit már napok óta rejtegetett és egy nagy pohár vizet készített az ágy mellé. Aztán újra elindította a zenét és a tablettákat a kezébe öntötte. Ekkor úgy érezte, mintha valaki nézné őt. Körülnézett, bár tudta, hogy egyedül van és az ajtó is be van zárva. Először a suttogást hallotta meg a hangos zene ellenére, mert a hang nem kívülről jött, hanem belülről a fejéből. Kellemes férfihang volt. 
- Várj, még kérlek, csak egy kicsit várj- Anna újra körülnézett és ekkor megérezte a simogatást. A tabletták kihullottak a kezéből és újra hallotta a hangot. 
- Ne félj, én veled vagyok. Csukd be a szemed és feküdj le. - Anna engedelmeskedett. Érezte, hogy valaki odafekszik mellé, átöleli és akkor újra jött az Érzés. De most olyan intenzív volt, hogy erős szédülést érzett. Fölemelte a kezét és ő is átölelte a férfit, akit nem látott, de tudta, hogy ő az igazi, akire mindig is várt. 
- Ne nyisd ki a szemed- hallotta. 
Aztán lassan eltűnt az Érzés, és a férfi is gyengéden kibontakozott a karjaiból és ő olyan álmosságot érzett, hogy a tagjai elnehezültek és elaludt. 
 
2 
Tam soha nem tett jelentést a lányról és a barátainak sem árulta el, hogy milyen kapcsolatban van egy Földi emberrel. Amikor csak tehette, elment a lányhoz, de most majdnem későn érkezett és már nem figyelhette kívülről, mint eddig. Szólt a lányhoz és meg is érintette. Még mindig érezte a lány testét odasimulni az övéhez, de azt is tudta, hogy Anna közben egy barna hajú kék szemű férfira gondolt. Visszanézett az alvó lányra és próbálta kitörölni az emlékeit róla, de az Érzést azt meghagyta, hiszen azt a lány érezte az belőle jött. Tudta, hogy a Földi emberek ezt szerelemnek hívják és mióta ő is érezte már kicsit irigyelte a földieket ezért. Csodálatos volt szeretni. 
 
Anna másnap csak arra emlékezett, hogy ott volt az Érzés. A tablettákat visszarakta az üvegbe és már nem értette, hogy miért is akarta bevenni, mikor olyan boldognak érzi magát. Az Érzés elmúltával a gyomrából a nyomás nem múlt el. Örült, hogy él és már nagyon várta azt a férfit, akit tudta, hogy szeret, és bármikor eljöhet, bármikor megjelenhet, bármikor. . .  de mikor jön már? 
 
Délután a Főtéren ült egy padon és az arcát a nap felé fordította úgy élvezte a kora tavaszi meleg sugarakat. Időnként körülnézett, hogy hátha meglátja a nagy Őt, de szinte senki sem vette észre az alacsony, barna hajú kék szemű lányt. Igaz, Anna fölfigyelt egy hosszú szőke hajú férfira, aki mereven figyelte. A szíve is nagyot dobbant mikor meglátta, de rögtön arra gondolt, hogy ez nem lehet az, hiszen szőke a haja nem barna, vagy fekete, mint az ő álmai lovagjának. 
 
Tam látta a lány gondolatait és elkeseredve ment vissza a világába. Eddig nem is sejtette, hogy a lebegő szerelem ilyen gyötrelmeket tud okozni, ha nem viszonozzák. Arra gondolt, hogy többet nem jön a lányhoz, hiszen az mást szeret, mást vár. Tudta, hogy nem lett volna szabad megmutatkoznia, de ő mégis megpróbálta. Szomorúan búcsúzott a lánytól, aki újra csukott szemmel ült és mikor már az emberek nem láthatták odahajolt és belecsókolt a lány nyakába. Aztán több ezer kilométerrel távolabb egy pici szigeten ült a homokban és próbálta magát összeszedni. 
 
Anna érezte a csókot a nyakában és az Érzést is, de mikor kinyitotta a szemét már nem volt ott senki és még az a szőke alak is eltűnt, aki az előbb annyira figyelte. Csalódottan ment haza és egy kicsit meglepődött, hogy az anyját otthon találta. 
- Nincs valami mondanivalód?- kérdezte tőle szigorúan és ő már tudta, hogy újra meg fogja verni, mert érezte az italszagot, amitől undorodott, mikor az orrát megcsapta. 
- Nincs- vonta meg a vállát és már kapta is az első ütést a fejére. 
 
Este a bátyja nagyokat nevetett a szeme körüli foltokon, de ő otthagyta és bebújt a takarója alá sírni. Az Érzés most nem jött segíteni, így hát a sírástól aludt el. 
 
Tam azt a megbízást kapta, hogy figyelje a háborúban résztvevő egyik agresszív vezetőt. A gondolatai sokszor elkalandoztak a lány felé erről a pocakos kis emberről. De soha nem tért vissza megnézni Annát. Pedig nagyon nehéz volt nélküle. A kis pocakos gondolatait elkapva rémülten indult vissza beszámolni a B 53- as bolygóra, ahogy az emberek jelölték az ő hazáját. A Vezető bekérte a többi megfigyelőt is. Mikor megtudta, hogy a kis pocakos atomfegyvert akar bevetni és a lehetséges válaszok után, amik persze szintén atombombák lennének rögtön a végső megoldást választotta. A Földet meg kell menteni és annak az a módja, hogy az embereket szelektálni kell és a memóriájukat törölni kell. Ezzel egyidőben a fejlődésük primitív fokára visszatenni őket, hogy ismét nyugalom legyen ezen a szép bolygón. 
A B 53- as lakói pillanatok alatt újra a Földön voltak és munkához láttak. Tom első útja Annához vezetett. A lányt az erdőben találta ott ahol legelőször is meglátta. Most is sírt a fűben ülve. 
 
Anna nagyon el volt keseredve, mert az Érzés nem jött többet segíteni, pedig a helyzete nagyon rossz lett otthon. Most nála volt egy hálózsák, mert úgy tervezte, hogy az erdőben tölti az éjszakát inkább, mint hogy este megint kapjon. Nekidőlt a fának és próbálta abbahagyni a sírást, mikor ismerős férfihang szólalt meg valahol mellette. 
- Ne ijedj meg, segíteni akarok- aztán jött az Érzés, és ő boldogan csukta be a szemét. Már emlékezett a férfira, aki átölelte. 
- Vártál?- kérdezte meglepetten a férfi. 
- Örülsz, hogy újra itt vagyok?- 
- Igen. Igen. Igen. - mondta ő lelkesen. 
- Nem kell beszélned, elég, ha gondolkodsz. Én látom a válaszaidat. - 
- Hiányoztál- Anna boldog volt- 
- Kinyithatom a szemem?- 
- Nem!- a férfi átölelte. - 
Elviszlek magammal. Szívesen jössz? 
Igen! Csak veled akarok lenni!- átölelte a férfit. Érezte furcsa tapintású ruháját. Aztán a talaj eltűnt a lába alól és lebegő érzése volt. Pár pillanat múlva úgy érezte nagyon meleg lett körülötte és víz morajlását hallotta. 
- Kinyithatom a szemem?- kérdezte csodálkozva. 
- Igen, de engem nem fogsz látni. - suttogta a férfi. 
Anna rögtön kinyitotta a szemét és körülnézett. Egyedül volt, de már nem volt az erdőben. Alig hitte, amit látott. A tenger ott hullámzott előtte ő a forró homokban állt. 
- Hol vagy? Miért nem láthatlak?- kiáltott föl rémülten. Aztán mikor nem kapott választ könyörögni kezdett. 
- Akkor legalább érints meg! Kérlek! Kérlek! Maradj velem, egy kicsit még. . . . legalább. - a férfi hátulról ölelte át, de ő megint csak nem látta. 
- Ne félj, itt vagyok. . - 
Tam újra látta a sötét hajú kék szemű képet a lány vágyai között és szomorúan gondolt arra, hogy ő soha nem fog megmutatkozni a lánynak. 
- Ki vagy Te? Hol vagyunk? Már olyan régóta érzem, hogy figyel valaki. Ugye te voltál az? 
Igen. Sokszor voltam veled, de most még nem magyarázhatok meg semmit. Bízol bennem?- 
- Igen- mondta a lány határozottan. 
- Nekem el kell mennem, de téged biztonságba helyezlek. - Anna érezte, hogy a férfi vezeti őt és boldogan ment vele a fák közé ahol valami furcsa gömb alakú nagy tárgy volt. 
- Itt kell maradnod, amíg én, vissza jövök érted. Nem csinálhatsz semmit. Mozdulatlanul kell várnod. Érted? Le foglak bénítani, de mindent látsz, majd ami körülötted történik. Ne félj, sietek vissza. - 
- Szeretlek - suttogta a lány bár semmit nem értett az egészből. Aztán érezte, hogy leülteti őt valaki egy székre és már nem is tudott mozdulni. Nem is akart. Látta a tengert, a fákat, de már a meleget nem érezte. Az Érzés is elmúlt 
Tam tudta, hogy az űrhajóban senki nem fogja megtalálni a lányt, így hát megnyugodva indult el, hogy elvégezze a feladatát. 
Pár óra múlva, mikor már a nap lefelé csúszott a horizonton, Anna újra érezte az Érzést. Érezte, hogy nincs egyedül. A gondolatai boldogan szóltak a férfihoz. 
- Olyan jó, hogy itt vagy. Nagyon vártalak. - 
- Észrevetted, hogy megjöttem?- kérdezte tőle Tam meglepetten. 
- Igen. Ilyenkor olyan csodásan érzem magam. - 
Érezte, hogy a tagjaiból kimegy a bénultság, de nem állt föl. Becsukta a szemét és halkan mondta. 
- Érints meg. - az arcát egy férfikéz simította végig, amit ő megfogott és a szájához húzott. Belecsókolt a férfi tenyerébe és közben folyamatosan azt gondolta. 
- Szeretlek. Szeretlek. . . . - Tam ott térdelt előtte és végre föltette neki a kérdést. 
- Eljönnél velem egy másik világba? Én egy távoli bolygóról jöttem ahol nincs fű, fa, virág, napsütés. A föld alatt élünk mesterséges világításnál állandóan bezárva. De az a hazám. Eljössz velem oda?- 
- Igen- lelkendezett a lány- 
- De nem búcsúzhatsz el senkitől és nem jöhetsz vissza a Földre soha többé. - 
- Szeretlek és veled akarok menni. - mondta Anna határozottan. Aztán kinyitotta a szemét és bizonytalanul nézett arra amerre a férfit sejtette. 
- Téged sem láthatlak soha?- - 
- Nem- jött a gyenge válasz. Anna fölemelte a kezét és kitapogatta a férfi arcát. Végig simította, aztán beletúrt a hajába. 
- Nem érdekel milyen vagy. Szeretlek. Boldog vagyok, mikor a közelemben vagy. Veled akarok lenni, akárhogy is nézel ki. - 
- Nem láthatod, milyen vagyok- mondta Tam határozottan és farkasszemet nézett azzal az ábrándképpel akit a lány gondolataiban látott. 
- Nem baj- bújt oda hozzá a lány. 
Tam újra megenyhült és átölelte Annát egy pillanatra. 
- Indulhatunk?- kérdezte. 
- Igen- mondta a lány. - 
Tam leültette a lányt. - Nem mozdulhatsz innen, amíg meg nem érkeztünk. Lehet, hogy furcsán érzed majd magad, de én, majd figyellek, hogy ne történjen bajod. Vigyázok rád. - Pár pillanat múlva sötét lett és a lány enyhe szédülést hallott. aztán minden eltűnt a szeme elől. Mikor újra kinyitotta a szemét egy ágyon feküdt és szürke falak vették körül. Lassan felült, bár a szédülést még mindig érezte. 
- Megérkeztünk?- suttogta. Válasz nem jött, amitől egy kicsit meglepődött, mert tudta, hogy a férfi ott van a közelében. Körülnézett, de az ágyon kívül semmit sem látott a szobában. 
- Érzem, hogy itt vagy a közelemben. - szólalt meg újra. 
- Anna ez az én otthonom. - mondta a férfi bizonytalanul. A lány a hang irányába mozdult. A férfi ott állt előtte. Megérintette, fölállt és hozzábújt. Most érezte csak, hogy mennyivel magasabb Tam. 
- Nagyon magas vagy. - Igen mi hozzátok képest magasak vagyunk, de azt hiszem mást is el kell mondanom magunkról, arról, hogy hogyan élünk. Leült és Annát az ölébe húzta. A lány átölelte a nyakát és a vállára hajtotta a fejét. 
- Hallgatlak Kedves- Tamnak nagyot dobbant a szíve és megszorította a lányt. Boldog volt, mert elhozta.
 
 
3 
Tamnak neveznek. A B. 53- as bolygón vagyunk. Aztán elkezdett részletesen elmagyarázni mindent a lánynak, arról, hogy hogyan pusztult el a bolygójuk, hogy kezdtek elöregedni, mert a gyerekek életképtelenek voltak és hogy hogyan kezdték el a lombikban való megtermékenyítést, majd a klónozást. Mi most nagyon hasonlítunk egymásra, tökéletes lények vagyunk, legalábbis úgy gondoltam, de én most már tudom, hogy valami hiányzott az életünkből, amit a Földön találtam meg. A szerelem, amit az emberek éreznek az csodálatos és az is csodálatos, hogy azt én is érzem. 
- Szeretlek Anna- az utolsó szavakat már szinte suttogta és boldogan csókolta meg a lányt. 
Amíg a Földön volt megfigyelt mindent, amit az emberek csinálnak mikor szerelmesek és most végre érezte is milyen csodálatos dolog is csókolózni. Lefeküdt és magára húzta a lányt, aki halkan kérte. 
- Annyira szeretnélek látni, miért nem lehet?- Tam magához szorította. 
- Nem szeretném, ha csalódnál. Nem olyan vagyok, mint amilyennek elképzelsz. - Tam nem mutatta meg magát a lány hiába erősködött. 
- Elmegyek a vacsoráért és megpróbálok kihallgatást kérni a Vezetőtől. - bontakozott ki végül a férfi az ölelésből. Anna lelkesen állt föl. 
- Veled mehetek?- 
- Nem. Attól tartok, ha meglátnának a többiek mielőtt a Vezetővel beszélek, az rontana a helyzetünkön. Ugyanis eddig tilos volt a Földről embereket hozni a mi világunkba. Itt várj. Majd megpróbálom megmagyarázni nekik, milyen szép az, ha valaki szerelmes. 
Tam mikor kilépett a folyosóra már nem hitte olyan biztosan, hogy a társai megértik, mit érez. Azért határozott léptekkel indult el az ebédlő irányába. Leült egy üres asztalhoz és körülnézett. A szomszédból átszólt neki egy társa. 
- A Földről jöttél?- 
- Igen. - 
- Hallottam mi történt. Nehéz volt?- 
- Nem. Nem tartott sokáig, de nekik mindent előlről kell kezdeni. - 
- Igen, de megmarad a bolygólyuk. - Tam a lányra gondolt, akinek nem merte megmondani, hogy az ő civilizált világa megszűnt a Földön. Nem akarta, hogy a lány úgy érezze, hogy megmentette az életét. Vacsora közben megérkezett, amit ő elvitelre kért és egy tálcán magával vitte a szobájába. A lány aludt. Nem ébresztette föl. Rögtön elindult a Vezetőhöz kihallgatást kérni. Szerencsére a férfit egyedül találta. 
- Beszélni szeretnék veled. - 
- Tessék. - 
- Nem is tudom, hogyan magyarázzam el. . . . . - kezdett hozzá bizonytalanul. 
- Ülj le, majd megpróbálok beleolvasni kavargó gondolataidba- mosolygott a férfi. Tam elengedte magát és Annára gondolt, a szerelemre, a csókjára, a boldogságra. A Vezető morcosan ráncolta a homlokát. 
- Szóval idehoztál egy Földi embert, pedig tudod, hogy azt nem szabad. Vidd vissza és töröld az emlékezetét. Nem kell megsemmisítened, mert látom, hogy valami furcsa módon kötődsz hozzá. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha többet nem mész a Földre. Ha visszavitted utána jelentkezz kivizsgálásra, mert valami hiba van az érzelmi skáládon. - Tam szomorúan nézett rá. 
Hát nem érted? Szeretem őt! Vele akarok élni. - 
- Butaság. - intette le a férfi. - Tudod, hogy a Földi emberek csak rövid ideig élnek és a világaink is különböznek. Ők képtelenek a térutazásra, a dimenziók átlépésére. Na és a Földieknek az jelent boldogságot, ha szaporodhatnak. Azt meg te nem tudod megadni neki, mert genetikailag különbözünk. Mi már egy fejlettebb lényei vagyunk az univerzumnak. 
- De én szeretem őt. - mondta újra és újra kétségbeesetten Tam. - Vele akarok maradni, addig, amíg élhet. Csak vele örökre. - 
- Itt az az ember nem maradhat, aki a Földről jött. - szögezte le a Vezető. 
- Akkor én is elmegyek. - mondta Tam határozottan. 
- Na és mit akarsz csinálni a Földön? Tudod, hogy ott mindent előlről fognak kezdeni. Különben belegondoltál már te abba, hogy te nem fogsz változni és ő meg fog öregedni?- Tam szomorúan ült le. 
- Hát nem érted? Szeretem. Nem érdekel, hogy milyen lesz, ha öreg lesz, én boldog leszek ha vele lehetek, akármilyen rövid ideig, de vele. . . . - A Vezető elgondolkodva állt föl. 
- Látni akarom, aztán majd döntök. - 
A lány érezte, hogy nincs egyedül, de az Érzés elmaradt. Várt egy kis ideig, aztán halkan mondta. 
- Tudom, hogy van itt valaki. Tam hol van?- Ekkor a háta mögül egy erős férfihangot hallott. 
- Én vagyok a Vezető itt. - Anna ijedten fordult meg és egy hatalmas termetű ősz hajú férfit látott fényes fehér overallban. 
- Nem maradhatsz a bolygónkon. Ez nálunk törvény, hogy ide Földi ember nem jöhet. - 
- Értem- suttogta a lány rémülten. - Vigyenek vissza a Földre, de előbb még látni akarom Tamot. Legalább egyszer szeretném látni ki az, akit szeretek akármilyen is. - A Vezető láthatóan meglepődött. 
- Te még nem is láttad őt?- 
- Nem- 
- Akkor honnan tudod, hogy szereted?- 
Érzem, nagyon szeretem. - A férfi egy pillanat alatt eltűnt a lány szeme elől, aki könnyezve állt a szoba közepén és attól félt, hogy soha többé nem láthatja Tamot. 
A Vezető morcosan állt meg Tam előtt. 
- Hogy mondhatod, hogy szeret, mikor még nem is látott?- Tam nem válaszolt, mert még ő maga is bizonytalan volt ezen a téren. 
- Menj oda hozzá és mutasd meg magad. Figyelni foglak és aztán megmondom mi a döntésem. - 
Mikor Tam belépett a szobába a lány rögtön megérezte. 
- De jó, hogy itt vagy! Már úgy féltem, hogy többé nem találkozunk. – Előre nyújtotta a kezét és megérintette a férfit. - Ugye bajba kerültél miattam? Tudod mit? Vigyél vissza a Földre és akkor nem szólhatnak semmit. Szeretlek Tam és nem akarom, hogy bajod legyen miattam. - odabújt hozzá. A férfi szorosan fogta és közben hallotta a Vezető hangját. 
- Na, mutasd meg magad. Látni akarom, hogyan reagál. - A lány kicsit eltolta magától Tamot és alig hitt a szemének, mert már nem csak érezte, de látta is hatalmas méretű gyönyörű kedvesét. A férfinak hosszú szőke haja és csillogó kék szeme van. Nagyon magas, de mégis karcsú, szélesvállú, izmos. Anna az arcát figyelte és könnyes szemmel mondta. 
- Szomorúnak látszol. Attól félek, ez azt jelenti, hogy csak most az egyszer láthatlak. De boldog vagyok, hogy legalább most láthattalak. - újra odabújt hozzá. 
- Szeretlek Tam. Nagyon szeretlek. - Tam erősen szorította és látta, hogy a gondolataiban már csak ő szerepel, egyedül őt szereti. Boldognak érezte magát, de csak egy pillanatra. A Vezetőhöz fordult. 
- Vele megyek. Nem érdekel, hogy mi lesz. Nem tudok nélküle élni. - Az idős férfi elgondolkodva állt az ajtóban. 
- Gyere, beszélnem kell veled. - 
Tam már jó ideje hallgatta a Vezetőt, de csak az dobolt az agyában, hogy - Vele maradhatok. - A Vezető közölte vele, hogy a lánynak vissza kell mennie a Földre, de ha ő is vele megy, ide a bolygójukra már soha többé nem jöhet vissza. Az ürhajóját elveszik, és teljesen magukra lesznek hagyva. A Földön kijelölnek nekik egy olyan szigetet, ami most lakatlan, de ott kell maradnia és a fejlődésbe nem avatkozhat be. Tam mindenbe boldogan beleegyezett és már alig várta, hogy átölelhesse síró kedvesét. 
 
Amikor újra a Földön voltak és az űrhajó is eltűnt a szemük elől Tam zavartan állt meg a lány előtt. 
- Biztos vagy benne, hogy ki fogod bírni velem?- Anna boldogan nevetett. 
- Eddig gondolni sem mertem, hogy létezik ilyen boldogság! Örülök, hogy nem kellett visszamennem a családomhoz. - Tam elindult a fák közé, mert nem akarta még megmondani a lánynak, hogy a családja már nem létezik, sőt az őt körülvevő civilizáció sem, amiben eddig élt. Pár óra alatt sikerült berendezkedniük egy kis tisztáson közel a vízparthoz. A Vezető adott nekikegy sátrat, amiben kényelmesen lakhattak, addig, míg föl nem építik a házukat. Tam szerint az éghajlat nem fog gondot okozni, mert itt egyenletes meleg van egész évben. 
Anna este fáradtan ült le a homokba, de a férfi rögtön odament és átölelte. 
- Nem kellett volna annyit dolgoznod, elfáradtál Kedvesem. - Annában fölerősödött az Érzés. Odaadóan simult a férfihoz. 
- Tam hány éves vagy te?- kérdezte tőle váratlanul. 
- Erre nagyon nehéz válaszolni, mert a ti időtök szerint sok vagyok. Tudod, nálunk nincs öregedés egy ideje, mert a tudósaink megtalálták azt az enzimet, ami az öregedésért felelős és kiiktattuk a génjeinkből. Én harminc éves voltam, amikor megállították a koromat és ez már százötven éve volt. Anna a homokot rugdalta, és nem mert a férfira nézni. 
- Olyan sok minden van, amit még nem tudok rólad. - 
- Igen, de rengeteg időnk van, hogy mindent megbeszéljünk. Tudod mit? Most menjünk le a tengerhez fürödni elalvás előtt. - A lány örömmel ment, de még mindig félt valamitől, nem tudta megmagyarázni, hogy mi az a szorongás, amit belül érez. 
 
4 
Anna szégyenlősen vetkőzött mikor látta, hogy a férfi ledobálja magáról a ruháit, el is fordult. Tam már ruhátlanul állt a lány mellett és egy kicsit zavarban volt, mikor meglátta a lány tétovázását. Mikor belenézett a gondolataiba már tudta, hogy mit kell tennie. Odaállt a lány mögé és gyengéden megsimogatta, bátorította és közben segített neki lehúzni a nadrágját, majd csókokkal borította a testét. A lány nagyokat nyögött, sóhajtott és lefeküdt a homokba. Tam próbált visszaemlékezni, hogy miket látott a Földön töltött ideje alatt, és a szerint cselekedett. Egy idő után annyira elragadta a szenvedély, hogy már nem törődött a megfigyeléseivel. Azt tette, amit úgy érezte tennie kell. A pici lány boldogan adta oda magát neki és ő olyan gyönyört érzett, amit eddig el sem tudott képzelni. Most értette csak meg, hogy miért jelent boldogságot a Földieknek a szaporodás. Kimerülten feküdt a homokban és tudta, hogy ezért érdemes volt odaadni a kényelmes eddigi világát. Aggódva nézett a lány gondolataiba, de ott is csak boldogságot és szerelmet talált. 
A házuk lassan készült, mert nem tudtak betelni egymással. Naphosszat csókolóztak és szeretkeztek. Már második hónapja voltak a szigeten, mikor végre elhatározták, hogy napirendet fognak kialakítani és beosztják, hogy kinek mi lesz a feladata. Az elhatározásuk nem tartott sokáig, mert újra csak összebújtak és ölelték egymást. 
Mikor Anna rosszullétei elkezdődtek mind a ketten nagyon megrémültek. Először csak megszédült, amiről nem is akart tudomást venni, de egy idő után hányingere is volt, amit már nem tudott eltitkolni Tam elől. A férfi kétségbeesetten figyelte a lányt, mert tudta, hogy senkitől sem tud segítséget kérni. Anna próbálta megnyugtatni. 
- Biztos csak sokat ettem. - igaz, hogy azt tényleg észrevették, hogy a lány sokat eszik. Pár hét alatt ki is gömbölyödött. Egyik este mikor a tengerpartról jöttek vissza Tam hirtelen megállt a ház előtt. 
- Várj itt. - ültette le a lányt a homokba és ő határozott léptekkel ment a ház felé, majd az ajtó előtt eltűnt a lány szeme elől. Anna gyomra idegesen ugrálni kezdett. Nagyon féltette Tamot, és ő is érezte, hogy valaki van a házban. Nem sokáig habozott. A szerelem és a féltés erősebb volt. Odaszaladt a házhoz és kinyitotta az ajtót. Tam és a Vezető a szobában álltak egymással szemben és fogták egymás kezét. 
- Ne haragudj, de úgy megijedtem. - suttogta a lány és ki akart menni, de Tam átölelte és nem engedte. 
- Kérlek, segíts. - mondta a Vezetőnek, aki figyelmesen nézte a lányt aztán Tam felé fordult és a gondolataiba sugárzott. 
- Nem beteg. Azt hiszem, tudom mi a problémátok, bár nem tudom, hogy hogyan csináltátok. A lány gyereket vár. - Anna nem tudta, hogy mi történt, csak azt látta, hogy Tam letérdelt elé és könnyezve szorítja fejét a hasára. 
- Kedvesem, drága kicsi Kedvesem- suttogta, de a Vezető tovább beszélt. 
- Elviszem a lányt, megvizsgáljuk és a gyereket is tanulmányozni fogjuk. - Tam határozottan válaszolt. 
- Nem! Ti száműztetek minket és mi most már maradni akarunk. A lány hozzám tartozik és a gyerek a kettőnké. Nem hagyom, hogy tanulmányozzátok. Maradunk. Azért köszönöm, hogy megmondtad. - Anna még mindig nem értett semmit. Hallotta, hogy a Vezető még megígéri, hogy visszajön és, hogy figyeltetni fogja őket. Aztán elment. 
Tam még mindig ott térdelt előtte és a hasát simogatta. 
- Anna! Kedvesem! Itt benn egy picike kis emberke lakik. - A lány hitetlenkedve nézett rá. 
- Mit mondasz?- 
- Azt, hogy gyerekünk lesz Kedvesem. Örülsz neki?- 
 
Az elkövetkező hónapokban Tam boldogan dédelgette a lányt és egy percre sem hagyta magára. Anna érezte, hogy állandóan figyelik őket, de nem zavarta, mert Tam megnyugtatta, hogy az ő bolygójukon már nem létezik erőszak. A tudósok viszont nagyon kíváncsiak arra, hogy hogyan lehetséges az, ami szerintük eddig lehetetlen volt. 
A lánynak többször is eszébe jutott az anyja. Szerette volna tudni, hogy mit mondana, ha megtudná, hogy unokája lesz. Tanácsot is szívesen kért volna tőle, de nem akarta Tamot aggasztani azzal, hogy honvágya van. 
Már hatalmasra nőtt a hasa, amikor egy délután a tengerparton feküdt az árnyékban és Tamot figyelte, aki úszni ment. Mikor már csak pici pontnak látta a férfi fejét hirtelen simogatást érzett a hasán, majd azt, hogy a baba hatalmasat rúg. Kicsit megijedt és fölült, de akkor újra érezte a simogatást és egy ismeretlen férfihang szólt hozzá. 
- Ne félj tőlem. Ellenőriztem a kislányt, de minden rendben van. Nagyon szép és okos gyerek. Nemsokára te is látni fogod. Ezen az éjszakán meg fogod szülni. Én melletted leszek, ha segítségre van szükséged. Most pihenj. - súgta még és Anna tényleg álmosnak érezte magát. 
Arra ébredt, hogy Tam az arcát simogatja. 
- Nagyot aludtál Kedvesem. - mosolygott rá a férfi. 
- Pihennem kellett, mert az éjjel szülni fogok. - mondta ő határozottan. Aztán elmondta, hogy mi történt, amíg ő úszni volt. 
Éjjel aztán meg is született a kis Anna. Tam büszkén, elérzékenyülve tartotta a kezében a kis csomagot. Anna még hallotta a délutáni férfihangot. 
- Gratulálok Anna. Nagyon szép munka volt. Vigyázzatok nagyon rá. - Anna fáradtnak és büszkének érezte magát. 
 
A kis Anna már tíz éves volt és nagyon boldog gyerek. Szeretett egyedül járkálni az erdőben, mikor az anyja el volt foglalva a két kicsivel, az öccsével és a húgával. A kedvenc tisztására érve leült a fűbe a virágok közé és koszorút font. Úgy nézett ki, hogy nagyon elmerült a munkában, de apró kuncogást hallatott és cinkosan mondta. 
- Tudom, hogy itt vagy- fölemelte a vadvirágból készült koszorút- Neked csináltam. Ha nem jössz elő, én megyek hozzád. - A nagydarab férfi ott ült a lányka mellett. Szinte óriásnak tűnt a pici lány mellett. Anna a fejére tette a koszorút és a nyakába csimpaszkodott. 
- Mindig tudom, ha mellettem vagy, mert olyankor jön valami Érzés itt belül és az olyan jó. - Pet elérzékenyülve ölelte át a kis testet. 
- Örülök, hogy örülsz nekem. - 
Titokban szoktak találkozni. Megígértette a kislánnyal, hogy nem mondja el a szüleinek, hogy ők barátok. Megtanította Annát a dimenziók átlépésére és a térutazásra is. Mesélt neki a bolygójukról és még sok érdekes dologról, amit a kicsi mindig nagy érdeklődéssel hallgatott. 
 
Mikor Anna tizenhét éves volt és ábrándozva ült a forrásnál érezte, hogy jön Pet. 
- De jó, hogy itt vagy. - ujjongott. - Utazzunk egyet jó?- A férfi megjelent és bánatos képpel mondta. 
- A szüleid rá fognak jönni, hogy mindig együtt vagyunk- 
- Szerintem nem haragudnának. Nem gondolod, hogy meg kellene mondanunk nekik, hogy te létezel?- 
- Nem, nem- ellenkezett Pet. Inkább most csak ússzunk egyet. - 
- Olyan komoly vagy mostanában. Valami gondod van?- odasimult a férfihoz. Nem volt igazában tudatában, hogy ez már nem az a kislányos odabújás, mint régen. 
- Pet! Még egy puszit sem adtál- nyújtotta oda az arcát pajkosan. A férfi puszit nyomott a homlokára és eltolta magától. 
- Nagylány vagy már mit butáskodsz. - mormogta és a víz felé indult. - 
- Inkább a tengerhez menjünk. Tudod, abban a kis öbölben a szigeten Apáék nem láthatnak meg. - 
- Na, jó- adta meg magát Pet, és átölelte a lány derekát és egy pillanat múlva már a kedvenc szigetükön ültek a homokban. 
A lány pillanatok alatt ledobálta a ruháit aztán odament a férfihoz. 
- Segítsek vetkőzni? Mit szöszmötölsz itt ilyen sokáig?- és nevetgélve húzta le a férfiről az overállját. 
Pet szorosan átölelte és szájon csókolta. 
- Ez nagyon jól esett. - suttogta a lány mikor szétváltak. - tudsz még ilyen finom dolgokat?- 
- Ne csinálj mindenből viccet- fordult el a férfi és levetkőzött. Anna látta rajta, hogy valami bántja, de nem akart most gondokkal foglalkozni. Szerette Petet, és csodás volt a karjába simulni, csókolózni vele. 
Mikor már fáradtan az úszástól a napon hevertek Anna azt hitte, hogy Pet elaludt mellette. Fölé hajolt, és csókolgatni kezdte. Előbb az arcát, a nyakát, majd a mellkasát. Pet elégedetten nyögdécselt, aztán hirtelen a hátára fektette a lányt és fölé magasodott. 
- Szeretlek, attól a perctől fogva, hogy megszülettél. Nem tudom, hogy apádék mit fognak szólni hozzá, de én nem bírom tovább. - harsogta és apró csókokkal hintette tele a lány testét. Anna elégedetten sóhajtott. 
- Végre nem kell bujkálnom. Szeretlek Pet. - 
Sokszor látta már a szüleit szeretkezni így hát nem volt újdonság neki a dolog, de azért egy kis izgalommal várta, hogy milyen lesz csinálni. 
Pet nagyon gyengéd és figyelmes volt, bár a szenvedély időnként elragadta. De Anna még annak is örült, hiszen szerelmes volt, ha a férfi fájdalmat okozott neki. 
Mikor már boldog mosollyal az arcán szorosan a férfihoz simulva feküdt a homokban tudta, hogy a szülei nem fognak haragudni, ha megtudják, hogy ő is átélte azt a boldogságot, amit ők. Tudta azt is, hogy az apja mindent odaadott azért, hogy az anyjával élhessen, akár száműzetésben is. 
Pet meghatottan simogatta a lány barna haját. 
- Kicsi Annám! Drága kicsi barátnőm!- suttogta és eldöntötte, hogy ő is otthagyja végleg a B 53- as bolygót és az sem érdekelte, hogy ki lesz a Vezető, ha ő eljön. Már pár éve ugyanis ő volt a Vezető a bolygójukon, miután az előző fáradtnak érezte magát. 
Most boldog volt és szerelmes és most már tudta, hogy ennél jobb érzés nincs is az egész univerzumban. Ez az élet értelme, ezért érdemes élni. és fönnmaradni.