Az Út II. - Levelek

Gyarmati Bálint még tizenegyedik osztályban is ott tartott, ahol mondjuk öt éve: sehol. A gondolkodásmódja, amely mindenben a gyermeki őszinteséget és a logikus lépéseket kereste, sajnos nem változott. Naivságának jegét egy késő ősszel kezdődő és majdnem nyár elejéig elhúzódó ügy törte meg, amely egyik barátját személyesen is érintette.

Mi tagadás, Bálint nem törte össze magát a tanulásban; hármas-négyes szintet ütött meg, bár nyilvánvalóan sokkal többre is képes lett volna. Alulmotiváltságának az volt az egyik fő oka, hogy fogalma sem volt, merre menjen tovább az iskola után. Nem érdekelte sok minden; a műszaki dolgokhoz zokni volt, a reál-tárgyak sem vonták magukra a figyelmét, a humán dolgokat pedig – részben szülői ráhatásra – elvből elvetette, igaz azokkal még kevésbé volt barátságban. Sportolni utált. Egyszerűen unta az egészet. Sokkal inkább szeretett olvasni, gondolkodni mindenféle, mások számára érdektelen dolgokon. Sokat tévézett, főleg este, mert akkor már adtak mindenféle krimisorozatokat, ezeket különösképpen kedvelte. Gondolt már rá, hogy kriminalisztikára menjen, de attól tartott, hogy az ő gyenge tanulmányi eredményei még a legnépszerűtlenebb szakokra sem volna elég, nemhogy a komolyabbakra. Utóbbi csak őrajta múlott – ezzel azonban egyáltalán nem volt tisztában. Szülei nem nagyon faggatták. Nem akartak neki semmit erőltetni. Fiuk egyik rossz szokása – Bálint mindennemű kacatot összeszedett azon az alapon, hogy egyszer még hasznos lehet – mellett viszont nem akartak és nem is tudtak szemet hunyni. Néha egészen veszélyes dolgokat találtak Bálint táskájában meg ruhásszekrényében. Amivel végképp nem tudtak megbékélni, az egy töltényhüvely volt. Fiuk ezt egy kézműves tábor alkalmával szedte össze az út mellől, és nagyon vigyázott rá. Hiába dobták ki azt a kukába, Bálint újra és újra kiguberálta onnan. Sajnos – az anya egy pszichiáter ismerőse szerint – ez annak volt a jele, hogy Bálint – talán a filmek hatására – agresszív fiú. Sosem bántott senkit, se ismerőst, se ismeretlent, de ennek veszélye fennállt – gondolták a fiú szülei. Apja érdekes módon nem aggódott túlzottan. Majd kinövi – mondta mindig.

Bálintnak nem volt sok barátja. Nem osztálytársai voltak rossz társaság, ő nem lépett feléjük. Házi feladatnál mindig könnyen adott és kapott segítséget, de ezzel ki is merült baráti viszonya a többiekkel. Az egyetlen, akivel jóban volt, egy Csabi nevű srác volt, aki csak pár éve járt velük egy osztályba, mivel akkor költözött a családja Budapestre Szekszárdról. Csabi igen szórakoztató alak volt, azt leszámítva, hogy egy értelmes gondolatot nem volt képes hozzáfűzni semmihez. Bálintot éppen az ilyen lökött viccek szórakoztatták a leginkább: amin nem kellett gondolkodnia. Amikor megmutatta Csabinak a töltényhüvelyt, Csabi egyből úgy hívta, hogy Dr. Kovács Rambó. Csabi tökéletesen felesleges és értelmetlen dolgokat gyűjtött. Neki sem volt még fogalma arról, mi lesz, ha nagy lesz. Nagyon rossz tanuló volt, éppen hogy nem bukott meg több tárgyból.

Ott kezdődött el a dolog, amikor Csabi egyik november reggel talált a padjában egy levelet. Először azt hitte, hogy csak a szokásos, tréfás levél egyik osztálytársától. Ami furcsa volt, hogy nem neki címezték, ahogy szokás, hanem a vezetéknevén szólították: „Gyomai”. De nem a címzés volt a legszokatlanabb, hanem az, hogy a levél voltaképpen fenyegetőlevél volt – valami ingatlanos esetről szólt, amiben állítólag az ő családja is benne volt – és a fiún kívül annak egész családjának szólt. Csabi nyugodtan összetépte és kidobta, gondolván, az egyik srác szórakozik vele. Amikor viszont jött a második, majd harmadik ilyen levél is, kezdett aggódni. A harmadikban konkrét ingatlant is megemlítettek. Azt amelyikben ők laktak mielőtt feljöttek volna a fővárosba. Hosszas mérlegelés után megmutatta a levelet Bálintnak. Csak a harmadikat, mert abban voltak értékelhető adatok.

Bálint érdeklődését is felkeltette az eset, igazinak tűnő ügyről lévén szó. Azt ígérte a haverjának, hogy majd otthon átolvassa, és másnap véleményt formál róla. A zsebébe rejtette a gyűrött papírost és hazaindult vele. Otthon gyorsan megebédelt és bezárkózott a szobájába. A legkevésbé sem szerette volna, ha szülei megtudják, ilyesmibe ártja bele magát. Kibontotta az egyszerűen összehajtott lapot és olvasni kezdte. A levél így szólt:

„Minden Gyomainak!
Emlékszünk, ti happoltátok el előlünk azt a jó házat Szekszárdon. Tudjátok, a hatost. Mi nyolc millát ígértünk érte, de ti az utolsó pillanatban rátettetek még kétszázat, amit a fater valami furcsa üzletből szerzett és így elvertetek minket. Azóta sem tudunk egy rendes kecót találni. Albérletben rohadunk és úszunk az adósságban miattatok, és ezt be fogjuk hajtani valahogy! Jövő csütörtökön találkozunk a fiatok iskolájánál és beszélünk.
Ne tegyetek úgy, mintha nem tudnátok az ügyről.”

Rövid, tömör, látszólag megalapozott fenyegetőlevél volt. Komolynak viszont egyáltalán nem tűnt, már csak az aláírás hiánya miatt is. Ha valaki komolyan gondol egy ilyen fenyegetést, ki van zárva, hogy ne írja alá… Az első ötlete Bálintnak az volt, hogy csak néhány hülyegyerek akarja megverni Csabit… bár akkor minek akarják, hogy a szülők is ott legyenek? Egyáltalán, kinek lenne baja Csabival? Csabi viselkedése rendhagyó volt ugyan, de nem idegesítő. Semmi egyéb nem jutott a fiú eszébe. Ez némileg kedvét szegte, mert egy komolyabb ügyre számított és nem egy ilyen gyerekes ostobaságra.
Visszaadta a levelet Csabinak a tornaórán, amit szokás szerint kihagytak valami sport közben elszenvedett sérülés miatt – ha a tornatanár, aki igen ordibálós és erőszakos volt, jobb emberismerő lett volna, már a fiúk alkatából felfedezhette volna, hogy mindennemű sport távol állt tőlük. Egyébként sem igazi tanár volt, hanem állítólag az egyik rendes tanár valami vidéki rokona; hogy kié, azt értelemszerűen titokban tartották. Csabit nem lombozta le a negatív eredmény, mondta, hogy akkor biztosan valaki szórakozik és az egyik „a” osztályos fiú felé bökött, aki éppen hatalmas gólt dobott a kézilabda-kapuba:
- Na, az a gyerek dobta múltkor azt a gólt, amelyik átszakította a hálót és ki kellett fizetnie.
- Ez azon az esti edzésen volt? – kérdezte Bálint.
- Aha…
- Akkor honnan tudja a Gomán?
- Én is ott voltam és beálltam, hogy ne legyenek páratlanul aztán a Gomán rákérdezett…
A testnevelő-tanárt hívták Gomán Józsefnek, őróla volt szó.
- Ja – mondta Bálint, mintha számára minden világos lenne, - akkor a gyerek írta a leveleket amiért beköpted a Gománnak…
- Lehet. Akkor óra után visszaadom neki mind a hármat – bólintott Csabi.
- Ez azért nem tuti. Meg kéne nézni, milyen az írása…
- Az nem mond semmit – ellenkezett Csabi. – Tudod, amikor az Atilla hetedikben ellopta a Gergő kulcstartóját és levelekben követelt érte váltságdíjat, ő is elváltoztatta az írását…
Csabi egy megfontolandó eshetőséget vetett fel. Az említett eset hetedik osztályban történt és egy igen érdekes fordulattal ért véget, mégpedig az elkövető, Atilla hibájából. Bálint tisztán emlékezett minden mozzanatra, hiszen Attilával együtt ő is tagja volt annak az önkéntes és lelkes nyomozóbrigádnak, akik Gergő barátaiként kötelességüknek érezték, hogy segítsenek a megkárosítottnak.
- Oké, akkor ki lehetett szerinted? – tette fel a kérdést Bálint.
- Mit tudom én – legyintett Csabi, - de nem is érdekel! Egy hülye szórakozott és kész…
Bálintnak nem esett jól barátja alulmotiváltsága, de már ekkor eltökélte, hogy egyedül is, de végig fogja csinálni a dolgot, bármeddig tart. Ő nyomozó, ez a kötelessége. Kiskorában is nyomozó volt, évekre visszamenőleg kibogozott egy személyes ügyet – egy ilyen nem foghat ki őrajta!

A testnevelésóra véget ért. Csabi hamar meglépett az iskolai gyorsbüfébe, hogy pár melegszendviccsel felkészülhessen a még hátralévő dupla magyarórára. Bálint nem siette el a dolgokat, megvárta, amíg a lányok közül mindenki átöltözik, mert Gomán tanár úr mindenkit kukkolással gyanúsított meg, aki öltözködés idején a női öltöző közelében járkált. Az említett kézilabda-csillag, Árpi éppen arra kérdezett rá a tanárnál, mikor lesz a legközelebbi edzés.
- Magának soha a büdös életben – legyintett a tanár mérgesen. – Nem hagyom, hogy még egyszer szétcsessze a hálót! Harmincezer forint…
- De hát nem én szaggattam le, már alapból olyan volt…
- Akkor is! Magát többé nem akarom látni az edzésemen!
Gomán tanár úron úgy látszott, hogy nagyon is komolyan gondolja amit mond, és ingerülten hátat fordított az általa vandálnak titulált Árpinak. Árpi letörten ment öltözni. Mindenki tudta, hogy már hatéves kora óta kézilabdázik, és eddig minden fontosabb bajnokságon ott volt. Edzés nélkül viszont nem kerülhetett be az iskolai csapatba… Világos, hogy ő írta a leveleket, bosszúból, amiért Csabi elmondta Gománnak, mit csinált, és emiatt nem játszhatott többet. Hát, ez egyszerű volt. Vagy az ügy egyszerűsége, vagy Csabi szellemi fásultsága volt az oka annak, hogy a srác egyedül nem jött ár a dologra.

Bálint egy kicsit sajnálta, amiért a rivális osztály fenegyereke kiesett a csapatból, mert így a Bálintékkal egy osztályba járó Rudi veszi majd át a helyét, akit az egész osztály utált, méghozzá a törtető hajlama miatt. Nem volt elég neki, hogy kitűnő tanuló, a tanárok kedvence és az iskolaújság főszerkesztője volt, addig erőlködött, amíg felküzdötte magát a legjobb sportolók közé; az olyan Istenadta tehetségek mellett viszont, mint Árpi, nem kerülhetett be a csapatba, és ezt nagyon bánta. Most sajnos megadatott neki a lehetőség, hiszen egy hely üres lett az iskolai válogatottban. Bálint még egy gyors pillantást vetett a kapuk hálójára; amelyik kapun múlt pénteken kicserélték a hálót, azt direkt csak a fontosabb edzéseken vették elő, a régin gyakorolták órán a kapura dobálást. Így elnézve, a régi hálót tényleg csak az imádság tartotta a helyén… Nem is kell nagyot dobni ahhoz, hogy leszakadjon, elég rossz helyen eltalálni. Mire Bálint is felcammogott a termükbe, Csabi már a második szendvicsnél tartott.

Csabi tehát dobálta ki a leveleket a kukába, Rudi otthon bizonyára a tükör előtt állva dicsérgette magát, Bálint gondolkodott, Árpi pedig szokásaival szakítva egyre többet tanult a dolgozatokra – volt tehát némi előnye is annak, hogy nem sportolhatott versenyszerűen. Egy szerdai napon viszont a rejtélyes elkövető túl messzire ment. Az egyik szünetben ellopta Csabi ellenőrzőjét, a helyén meg egy levelet hagyott: az állt benne, hogyha vissza akarja kapni az ellenőrzőjét, beszélje rá Gománt, hogy visszavegye Árpit a csapatba.
- Tiszta sor. Árpi – mondta Csabi. – Órák után odamegyek hozzá és szétverem…
- Tutira nem ő az – vágta rá Bálint, zsebre téve a levelet. – Az túl egyszerű volna…
- Akkor mégis ki a faszom..?
- Még lányok is nagyobb valószínűséggel jönnek képbe, mint Árpi… Valaki ki akarja rúgatni a gyereket…
- Kicsoda? Gomán?
- Például… Hát akkor kaptad az első levelet – mondta Bálint, - amikor Gomán megtudta tőled hogy ki rontotta el a hálót és Gomán utálja a spicliket…
- Hát de ő kérdezett rá..!
- Nem azt mondtam, hogy ő volt, csak hogy lehet… Majd előkerül az ellenőrződ…
Csabit értelemszerűen nem nyugtatta meg túlzottan ez az eredmény. Elkezdődött az óra. Csabi és Bálint a baloldali padsorban, legelöl ültek – ez tanári utasítás volt, éppen Rudival voltak egy vonalban. Rudi ugyanis, ahogy az egy hozzá hasonló kvalitású embertől elvárható, pont a tanár orra előtt, középen és elöl ült. Egyedül. Egy ideje senki nem akart vele barátkozni.
Óra után Csabinak nem volt kedve tovább baszni a rezet olyan órákon, amelyek nem is segítenek a majdani érettségiben, úgyhogy hazament. Lógott. Nem volt ritka tőle, hogy kihagyott néhány órát. Rudi, aki előző szünetben minden szót hallott az eszmecseréből, Bálint legnagyobb meglepetésére „leereszkedett” az átlagemberhez, és megkérdezte tőle:
- Te, miről beszéltetek az előbb? Valami bűnügyről?
- Olyasmi – bólintott Bálint. – Valaki már egy hónapja mindenféle leveleket írogat Csabinak, most meg ellopta az ellenőrzőjét és azzal zsarolja… Szerinte Árpi az…
- Az lehet – vágta rá Rudi, - mert elég zabos Csabira, amióta miatta nem mehet edzésre…
- Igen. Árpi elég könnyen kiakad. Emlékszel, amikor hatodikban összevesztetek, melyikőtök legyen az osztály képviselője…
- Ja persze! Ő lett. Én úgysem értem volna rá… ő meg elkezdett veszekedni…
- Én úgy emlékszem, te kezdtél el balhézni az után, hogy őt szavaztuk meg – mondta Bálint.
- Nem, nem így volt! – ellenkezett kissé ingerülten Rudi. – Na jó, megyek a büfébe!
Mi tagadás, most Rudi elég gyanússá vált Bálint számára. Éppen Rudi verte ki a balhét, mert szerinte Árpi alkalmatlan volt egy olyan tisztségre, mint a képviselőség az iskolaszék ülésén. Saját magát tartotta a legalkalmasabbnak – mint mindig, és hatalmas csapás volt az egójára nézve amikor az osztály nem őt szavazta meg. Ezt soha nem tagadta, ahogy azt sem tudta volna megcáfolni, hogy nagyon utálja Árpit az óta az eset óta. De ő, az osztály legjobbja, az összes tanár bálványa, a mindig-mindenben-az-első-gyerek sosem alacsonyodott volna arra a szintre, hogy névtelenül írjon bárkinek is levelet, vagy hogy lopjon… az kizárt. Gomán sokkal inkább. Sosem titkolta ellenszenvét a túlsúlyos fiúk iránt, és Csabin volt némi fölösleg. Gomán azonban olyan lusta volt, hogy ha nem volt égetően fontos dolga, azonnal hazament és sosem ment be az iskolába hajnali tíz óra előtt. A kicsik, akiknek reggel volt a tornaórájuk, rendszerint önállóan kellett, hogy kitaláljanak valamit. Gomán sem lehetett tehát. Ráadásul, ahogy tudták, nem is Szekszárd, hanem Salgótarján közeléből jött a városba. A két település elég messze van egymástól ahhoz, hogy kizárják Gománt.

Újra csak teltek a napok, a hetek, Csabi kénytelen volt új ellenőrzőt venni, mert a régi nem került meg, pedig Gomán tanár úrnál is rákérdezett, és a mindenféle levelek is érkeztek, igaz, egyre ritkábban. Csabinak érthető módon kezdett elege lenni az egészből. Egyik nap Árpiba, a másikon Atillába kötött bele, előbbivel össze is verekedett. Döntetlen. Árpi gyenge de gyors, Csabi erősebb de lassú volt. Mindketten egy-egy intővel gazdagodtak. Árpinak ez egyet jelentett a véggel. Nem a szülői büntetés vagy a szégyen miatt, hanem mert így minden reménye elszállt, hogy még a kerületi bajnokság előtt visszavegyék a kézilabda-csapatba. Már hetek óta igyekezett a tornatanár kedvében járni, de az, hogy intőt szerzett, lerombolta a hetek alatt újból kialakított képet; Gomán megmondta neki, nehogy a háló közelébe menjen, mert ott megint bunyózni kezd és az újat is szétszedi. Árpi – talán a sorstársiasság vagy valami más miatt – gyakran dumált ezek után Csabival, egészen összehaverkodtak; Bálint ezek után megállapíthatta, hogy Árpi semmiképpen nem lehet bűnös, hiszen a dolog neki érte meg a legkevésbé. Az is világossá vált, hogy a kezdeti, inatlan-üggyel foglalkozó levelek csupán az elterelést szolgálták, semmiféle háznak nincs köze a dologhoz.

Annál inkább megérte a dolog Rudinak. Az ő helyzete a kézilabda-csapatban eléggé labilis volt, hiszen tehetségét sokszor volt kénytelen lelkesedéssel pótolni, amiben nem is volt hiány, de ez nem volt elég. Főleg nem egy olyan szigorú tanárnak, mint Gomán tanár úr. Azt leszögezte Rudinak, hogy amíg nem talál jobbat, maradhat, de ha igen – éppen azt az esetet említette meg, hogy Árpi netalán megtanul normálisan játszani – akkor azonnal leváltja. Eme jelenetnek a szemtanúja lehetett az egész évfolyam, mivel egy esős napon – már március volt – Gomán nem akarta kivinni őket az udvarra, nehogy megfázzanak, inkább a mindenféle, sportot érintő kérdéseket vitatta meg az osztállyal, amilyen a közelgő bajnokság is volt. Rudi részéről szinte elvárható volt tehát, hogy valami módon keresztbe tegyen Árpinak; ezt nem is volt nehéz megvalósítani, hiszen a levelek miatt Csabi már korábban is összeveszett Árpival, könnyű volt összeugrasztani őket egy újabb levéllel. Bálint eme gondolatait egyelőre nem osztotta meg a többiekkel. Valamilyen módon alá akarta támasztani elméletét, de mindenek előtt egyértelműen ki kellett volna derítenie, hogy Rudi megtehette-e. Úgy értve, eleget tudott-e az esti edzésen történt hálós afférról ahhoz, hogy beleszője Árpit a történetbe mint egy bűnbakot.

Bálint visszagondolt az évekkel azelőtti, játékmacis esetre. Akkor egyszerűen rákérdezhetett szüleinél, hogy igaza van-e. Az osztálytársakkal – főleg ebben a korban – az ilyesmi közel sem ilyen egyszerű. Csak Csabiban bízott meg annyira, hogy feltegyen neki egy ilyen kényes kérdést. Ismerve barátját, csak akkor hozta szóba a témát, amikor Csabi már jóllakott. Tele hassal kevésbé ingerlékeny az ember.
- Te – kezdte Bálint, - visszatérve a dologra, nem emlékszel, ott volt Rudi azon az estén, amikor Árpi véletlenül leszaggatta a hálót a kapuról?
- Persze – vágta rá Csabi teljes bizonyossággal. – Viccelsz? Egy alkalmat sem hagyna ki, ha a tanárok seggét nyalhatja! Gyorsan összeszedte a hálót és kijelentette, hogy totálkáros!
- Szerinted is az volt?
- Simán vissza lehetett volna rakni, mert a másik háló is szakadt, de a Rudi egyből kidobta…
- Akkor Rudi cseszte el, nem is Árpi… Te – mondta Bálint merészen, - akkor én már tudom, ki írogat neked: Rudi.
- Azt honnan veszed..? – nézett rá elkerekedett szemekkel Csabi.
- Így sportban is ő lesz az évfolyamelső, az egyetlen riválist, Árpit meg kidobatta a csapatból.
- Tényleg… ez lehet… de hogyan bizonyítod rá? Fú, ki nem néztem volna belőle ilyen gengszteres módszert…
- Én sem… De miért pont Árpit akarta kiíratni? Vannak nála bénábbak bőven…
Igen. Az embernek gyakran beszélgetés közben támadnak a leghasználhatóbb ötletei. Bálint agyát is megmozgatta a társalgás, egyből eszébe jutott hatodikban lezajlott, képviselőségért vívott párbaj Rudi és Árpi között.
- A bosszú… Képtelen elfogadni, hogy Árpit jobban kedveljük őnála – mondta. – Az fáj neki, hogy annak idején Árpi képviselt minket és nem ő.

Könnyű volt megállapítani, ki tette a dolgot. Könnyű lesz Árpival is megértetni az egészet. De rábizonyítani Rudira, az osztály kis üdvöskéjére és elhitetni a tanárokkal is az igazat annál nehezebb lesz. Hármuknak nem fog menni, többen is kellenek. Meg, ha sikerül is leleplezni a srácot, valószínűleg egy tanár sem hinné el főleg a tanulásban nem jeleskedő Bálintról, hogy ezt az egészet ő göngyölítette fel. Könnyen kitalációnak bélyegezhetik az egészet.
- Rajta kell kapni, amint a levelet a székem alá teszi és lefotózni – javasolta Csabi.
- Azt hamisítványnak hihetik… fotosoppal is lehet csinálni olyat – mondta Bálint.
- Akkor kérjük meg a portást…
Elsőre Bálint az utóbbi ötletet véletlen beböffenésnek bélyegezte magában, de pár pillanat múltán rájött, hogy voltaképpen ez a legjobb ötlet, amit kitalálni lehet. Senki sem megy be az ő osztályukból Rudinál korábban, a portás pedig normális ember, és egy kis süteményért sok dologra meg lehetett kérni. Ha egyikük odaadja neki a gépét és ő készít fényképet, annak a tanárok is biztosan hitelt adnak – idős ember lévén, semmit nem értett a számítógéphez, így hamisítással sem lehetett gyanúsítani.

Másnap elmondták a tervet Árpinak is, aki azonnal felajánlotta, hogy odaadja a gépét a portásnak és még sütit is hoz neki. Ennyit megért neki az ügy, amiért Rudi besározta a nevét a tanárok és Csabi szemében. Csabi este gondosan összegyűjtötte az összes levelet, amit Rudi az elmúlt hónapokban írt neki; az lesz a tárgyi bizonyíték a több hónapos zaklatásra. Bálint a legveszélyesebb részét vállalta el a dolognak; neki kellett rávennie Rudit, hogy másnapra írjon egy újabb levelet és vigye is be. Erre egy olyan módot eszelt ki, amelyik éppen Rudi Árpi-ellenességére épített: azt mondta a gyereknek, hogy Csabi azt mondta, ha még egy levelet kap azzal betelt a pohár és feljelenti Árpit vagy valami. A siker biztosra volt vehető, mert Rudi nem szalasztotta volna el az alkalmat, hogy Árpit minél hamarabb eltávolíttassa a suliból. A rákövetkező reggelen végre is hajtották a tervet – Rudi egy intővel és az évfolyam részéről általános bizalmatlansággal lett „gazdagabb”, nem is beszélve a szégyenről. (Ez utóbbinak az lett a hatása, hogy Rudi a tizenkettedik osztályt egy másik iskolában végezte el, ott, ahol még tiszta lappal indulhatott. Az események tükrében ugyanis nem írtak be neki többé ötöst magatartásból, és ezt ő nem volt képes elviselni.) Árpit már másnap visszavette Gomán úr a csapatba, amiért a fiú tíz zacskó sajtos chipset vett Bálintnak.

Bálint elégedetten ült le a számítógépe elé játszani. Ismét sikeresen felgöngyölített egy ügyet. Egy papírcetlire felírta, amit Csabi mondott neki: Kovács Rambó mindig győz! Az a papír, az mondat volt a jutalma a tíz zacskó chipsen felül. Na meg az elhatározás: eldöntötte, hogy azon túl jobban tanul majd és kriminalisztikára jelentkezik. Nyomozó lesz. Annak született, ez nem vitás.