Egy nap, talán a második hét elején, beléptem az osztályba, azonban a helyemen egy lány ült. Hosszú fenékig érő mézszőke haja volt, a szeme kék. Egy fehér féloldalas toppban és egy koptatott farmer volt rajta. Meglepődtem, de mikor észrevettem, hogy új még itt, kedvesen odaszóltam:
- Cica! Arrébb csusszannál?
- Cica? Ez most komoly, vagy csak flörtölni akarsz velem?
- Flörtölni? Veled? Már megbocsáss! Szép vagy, okosnak is nézel ki, de nem vagy az esetem - mondtam, pedig nagyon is az volt. - Szóval, légyszíves, csusszanj el a helyemről.
- Jó, de minden lányt cicának szólítasz? Vagy csak engem tisztelsz meg ezzel?
- Nem. De nem tudom a neved. Elárulod?
- Igen. A nevem Cintia. De tetszik ez a "cica". Maradjunk ennél.
- Ha neked ez megfelel... És hogyhogy itt vagy?
- Tessék? Hogy érted?
- Hogy kerültél ide? Hol laksz? Ilyesmi.
- Hát anyu új állást kapott itt ezért ide költöztünk és azért vagyok itt a suliban, mert ide felvételiztem, csak éppenséggel beteg voltam az elmúlt napokban.
- Értem. És? Mi a véleményed?
- Miről?
- A városról, a suliról, osztálytársakról...
- Eddig csak téged ismerlek... szóval nem is lehetne jobb. És szóval szerinted szép vagyok?
- Hát, én... - el is pirultam. Hebegtem habogtam össze-vissza. Aztán csak sikerült kinyögnöm egy igent.
- Nos és te? Veled mi a helyzet?
- Hogy érted?
- Érdekelsz. Hol laksz? Mért ide jöttél? Hány éves vagy? stb.
- Ja, hát Kertvárosban lakok, és érdekelt az elektronika.
- És hány éves?
- 15. És te?
- Most leszek 16.
- És pasid van? Ha megkérdezhetem...
- Nincs? Neked barátnőd?
- Nincs. Mert én hosszabb kapcsolatot akarok, de a lányok zöme, csak egy farkat lát bennem, aki meghúzza őket.
Jól elbeszélgettünk. Aztán szólt a csengő, leültünk, bejött a tanár, de óra alatt is folyamatosan egymást néztük. Egyre jobban megtetszett. Ezt valószínűleg észrevette, mert óra után, mikor kiment a tanár odafordult és megkérdezte:
- Mért nézel rám, így?
- Hogyan?
- Így! Ezekkel a tágra nyílt, fürkésző tekintettel.
- Miért?
- Csak kicsit zavarba hoz...
- Kicsit? Pirosabb vagy mint az eper éretten. Elpirultál.
- Tudom. Már rájöttem... Ismerős volt a tekintet. Azok a fiúk szoktak így rám nézni akiknek bejövök. Tehát én bejövök neked.
- Mi? Nem. Dehogyis. Talán egy kicsit.
- Hazudsz. Tetszek, valld be.
- Mondom, hogy nem!
- Várj egy kicsit. Csukd be a szemed, és utána mondd meg!
- Miért?
- Csak csukd be.
- Rendben.
És becsuktam a szemem. Ekkor egy elképzelhetetlen dolog történt meg velem. Cintia szájon csókolt.
