Az eminens

Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy anyám egy őrült nő! December közepén elutaztam apához San Franciscóba és most négy héttel később, kijelenti szerelmes. Ez még nem is lenne baj, de a pasi odaköltözött hozzá! Mármint a mi házunkba! Négy hét járás után! Még életemben nem láttam, csak telefonon hallottam róla eleget.
Igazából december elején találkoztak, amikor anya kocsija lerobbant és felhívott egy autószerelő pasit, na ő Karl, aki most hozzánk költözik!
Először még fel sem tűnt, hogy ez komoly lesz kettőjük között, gondoltam csak futó kaland, de aztán minden nap egyre többet hallottam erről a fickóról. Például:
- Mit csináltál ma, Helen? – kérdeztem anyám, aki egyébként nyolcéves éves koromban megtiltotta, hogy anyának nevezzem, mert attól öregnek érzi magát.
- Ma Karl elvitt ebédelni, jaj, ha tudnád milyen kellemes volt, olyan jóképű férfi…
A következő héten már durvábbak jöttek:
- Képzeld együtt töltöttük az egész hétvégét és isteni volt, ő igazi férfi és amit az ágyban produkál…

Oké, még ezen is túltettem magam és próbáltam nem elképzelni a dolgot. Hogy az anyám és egy idegen férfi, a mi házunkban, hányás az egész. Egy hete meg:
- El kell mondanom, hogy nagy változások lesznek, mert ez a dolog köztem és Karl között elég komoly, remélem megérted és ha hazajössz, mindent átbeszélünk.
Erre megkérdeztem, milyen változásokra gondol.
- Karl beköltözik hozzánk! – ekkor állt meg az eszem.
- Helen, nem is ismered! – csattantam fel.
- Már hogyne ismerném, ne aggódj, minden rendben lesz vele, majd beszélünk, ha hazajössz.
Három napja újabb megdöbbentő hír.
- Karl-ék beköltöztek.
- Karl-ék? – kérdeztem magamból kikelve. – Mi ez a többes szám?
- Hát Karl és a fiúk.
- Fiúk? – visítottam a telefonba.
- Nem mondtam még – nevetgélt az anyám –, Karl-nak van két fia, ne aggódj rendes gyerekek. Mint két angyal!

Mielőtt kiabálni kezdtem volna, anyám letette! Letette a telefont! Persze eszeveszettül próbáltam újra hívni, de kikapcsolta. Hát milyen anya az ilyen? Kész botrány!
Hihetetlen, mire hazaérek három idegen lesz a házunkban, három tök idegen, akikből kettő még kiskorú. Két angyal? Reméltem, hogy nem öt-hat éves kis szörnyetegek. Nem nagyon bírom a gyerekeket. Igazából azért nem, mert anyám is az, egy nagy gyerek.

Anya, Helen Wells (igazából Helen Morgan, de miután elvált apától megtartotta a nevét) harmincöt éves és gyönyörű, úgy értem tényleg, régebben modell volt, tizennyolc éves korában ismerkedett meg apámmal Steven Wells-szel. Összejöttek pár kósza éjszakára, és persze a védekezésre nem gondoltak, így lettem én. Anya visítozott, hogy most tönkre ment a karrierje és követelte apától, hogy vegye el feleségül, aki el is vette. Házasságuk maga volt a pokol és öt évig bírták együtt, akkor elváltak. Anya boldog a hatalmas gyerek és feleségtartásdíjjal, amit kap. Abból élünk, mert anyám nem dolgozik. A váláskor kaptunk egy házat, kocsit, meg mindent és apa is boldog, hogy sikerült megszabadulnia anyától. Egyedül én jártam rosszul. Helen nem az a kifejezett anyatípus. Már egész kisgyerekként folyton úgy bánt velem, mintha csak egy rá bízott unokahúg lennék, nem pedig a lánya. Egyáltalán nem törődött velem, állandóan különféle bébiszitterek vigyáztak rám, ő meg egész nap házon kívül volt. A modell barátnőivel fodrászhoz, kozmetikushoz, masszőrhöz, meg ki tudja kihez jártak és jár most is.

Mikor elkezdtem a sulit, már rájöttem, hogy csak magamra számíthatok, azóta én nevelem magam. De komolyan, soha semmit nem tanultam anyámtól és ezután sem fogok. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, mert szeretem, hiszen mégiscsak az anyám, de soha nem felejtem el, hogy nem volt velem. Tizenkét éves koromban aztán megváltozott a szerepem, a rá bízott unokahúgból, a legjobb barátnő lettem. Ezentúl minden dolgát nekem mondta el, értsük ezt úgy, pasik, szex, pletykák. Akkor rombolódott le bennem teljesen az addig dédelgetett anyakép, amikor tizenhárom évesen beavatott a szexuális élet rejtelmeibe, úgy, hogy részletesen elmesélte miket is csináltak az akkori pasijával. Igazából csodálkozom rajta, hogy én normális lány lettem. Szerintem másoknak minimum évekig kellett volna pszichodokihoz járni, egy olyan sikamlós történet hallatán. Ma is borzongok, ha eszembe jut.
De most tizenhat évesen, már kezdtem megbékélni a sorssal, oké, nekem csak ilyen őrült anya jutott, örüljek, hogy legalább van egy viszonylag normális apám.

Steven Wells negyvenhat éves szoftverfejlesztő. Kifejlesztett valami programot még fiatalabb korában, ami segít a bankoknak, hogy könnyebben intézzék az átutalásokat, meg ilyeneket, persze ez már elavult, de tizenhét éve, még olyan menő volt, hogy apa milliomos lett. Persze nem olyan milliomos, mint Bill Gates, de azért elég sok pénzt leakasztott magának. Egyébként egész rendes pasi, de ő sem igazán törődik velem, jó szeret meg minden, de soha nem felejtem el, mikor hat évesen megkértem, hogy had költözzek hozzá és erre mit mondott:
- Jól vagy, kicsim, majd beszélünk a dologról – akkor jöttem rá, hogy igazából senkinek nem kellek, mert azóta sem beszéltünk a dologról és megfogadtam, soha többet nem kérek tőle semmit. Amit tud adni az egyedül a pénz. Végül is mindenem megvan, nem? Lehetnék boldogabb is. Egyik szülőm sem fogta fel, hogy én a születésnapi drága ajándék helyett csak annyit kértem volna, hogy töltsük együtt a napot és az American Express Platinakártyám, sem pótolta a szeretetet, amit nem kaptam meg.
Végül is már beletörődtem az életembe, az anyámról nagyobb részt nem vettem tudomást, de most, hogy egy pasit hoz a házhoz gyerekekkel együtt, az már sok. Ezt nem csinálhatja, még apa is megjegyezte, hogy ez őrültség, aztán persze jött is a szövegével, hogy anyám egy felelőtlen, szélütött tyúk. Majdnem megkérdeztem, hogy akkor miért engedte, hogy ő neveljen fel, de aztán mégsem tettem.

Egyetlen dolog jutott csak eszembe, amit Karl akarhat és ez nem más, mint anya pénze. Elvégre egy nagy házban élünk, ahol három hálószoba van, két fürdő egy nagy konyha és egy még nagyobb nappali. A kertünk hatalmas és saját úszómedencénk is van. Ráadásul a ház az elit környéken van. Egy autószerelőnek ez nagy kísértés lehet, meg persze anyám sem egy banya, olyan hosszú lábai vannak, hogy csak na, a szeme meg olyan kék, hogy az ember belefullad. A haja aranyszőke és ehhez a kombinációhoz, még gödröcskés arc is tartozik. Minden pasi álma ráadásul legfeljebb huszonkettőnek néz ki. Az IQ-ja is kábé annyi. Jó ezt visszaszívom, de be kell valljam, Helen meglehetősen bugyuta nő, szerintem még azt sem tudja ki az elnök. De komolyan a legnagyobb problémája a kinézete és hogy mikor talál magának valami rendes pasit. Hát most úgy érzi megtalálta. Nekem kell észhez térítenem!